82. fejezet - Én mindig ott voltam...

Sziasztok! Most időben jelentkezem a résszel. Remélem tetszeni fog és minél többen csatlakoztok hozzám! 
Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki kitart még mellettem! Továbbá a 29 feliratkozónak és a több mint 20ezer oldalmegjelenítésnek! HIHETETLEN! Nagyon hálás vagyok nektek!♥

Jó olvasást!
Hope♥

Hiába agyaltam, nem jutottam semmire. Tudom és érzem, hogy szeretem Harryt, de mikor Ash a közelemben van, mintha történne velem valami, amit nem tudok megmagyarázni.

Kipakoltam, majd hanyatt dőltem az ágyon, de nem sokáig ejtőzhettem, ugyanis Szimi toppant be.

-Van valami? – kérdezte kedvesen.

-Nincs. – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. – Vagyis nem tudom, de inkább nincs.

-Bármit elmondhatsz, meghallgatlak. – ült le az ágy szélére.

-Tényleg nincs semmi, csak fáradt vagyok. – mondtam és lassan felültem.

-Értem. – mondta, de tudtam, hogy nem hitte el és hogy még vissza fog erre térni a közeljövőben. – És milyen volt? Mesélhetnél! – mondta türelmetlenül.

-A lehető legjobb. Harry tökéletes. Elvitt vacsorázni és még színházba is. –mondtam és mosolyogtam önkéntelenül is.

-Ahj! Ezeket láttam, a képeket is megnéztem. Engem azok a dolgok érdekelnek, amikor senki sem látott titeket. – húzta száját perverz vigyorra.

-Semmi sem történt. Csak majdnem. De semmi. – mondom fülig pirulva.

-Mi az, hogy majdnem? – vált enyhén hisztérikussá.

-Úgy, hogy nekem még ez korai.

-De hát ő Harry Styles. Lehet vissza sem térő alkalmat szalasztottál el.

-De ez nem így megy. Felőlem bárki lehet, ha egyszer még nem érzem azt, hogy itt az ideje. Meg amúgy is, ha komolyan gondolja a dolgokat, akkor megérti és kivárja.

-De mi van, ha közbe jön valami? Gondolkozz már! Másfél hét és nekünk vissza kell mennünk. Szerinted a távolság és az elfoglaltság milyen hatással lesz a kapcsolatotokra? Ez a dolog már annyi igaz szerelmet rombolt szét, és ne hidd, hogy a tiétek más lehet. Plusztényező, hogy ő Harry. Csettint egyet és minden ujjára kaphat akár 10 nőt is. Minden napra juthat neki más és más és ez így van rendjén. Ezzel nem megsérteni vagy elszomorítani akarlak, csak nem akarom, hogy jobban kiborítson a dolog. Melletted leszek, de ne hidd, hogy örökké fog tartani, hiszen semmi sem tart örökké. – mondta el, de választ nem várt. Szépen lassan kisétált a szobából magamra hagyva a gondolataimmal.

Igaza van. Mindenben teljesen igaza van. Fáj beismerni, fáj elhinni és fáj felfogni, de így van. Csak ültem ott és a könnyeim lassan csorogtak végig arcomon.

Hirtelen nyílt az ajtó és egy ideges Nikivel találtam szembe magam. Megtorpant az ajtóban, mikor észrevett, de utána a szekrényéhez lépett és a cuccait kezdte kidobálni belőle.

-Mit csinálsz? – kérdeztem rá óvatosan.

-Pakolok. – mondta szinte kiabálva.

-Azt látom, de miért?

-Hazamegyek.

-Miért? – kérdeztem hitetlenkedve.

-Mert Adam dobott. Nincs miért maradnom. – mondta mindezt érzelemmentesen.

-Nincs miért maradnod? – kérdeztem először halkan, de ez a mondata igencsak olaj volt a tűzre. – Mi az, hogy nincs miért maradnod?! Baszki, én és Szimi mik vagyunk? Mi mik vagyunk neked? Kibaszottul elegem van abból, hogy engem is semmire veszel. Nem mehetsz haza! Nem teheted ezt velünk… - ordítottam teli torokból. - …velem. – suttogtam az utolsó szót.

-De, igenis megtehetem. Ugyanis te leléptél a "szőke" hercegeddel, pont, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád. Cserbenhagytál. Én végeztem veled. Innentől kezdve egy senki vagy a szememben. – sziszegte, szinte szűrte ki fogai között és végig a szemembe nézett, pislogás nélkül.

-Mi az, hogy…? Én? Én hagytalak itt? Hogy én hagytalak cserben? – kaptam a fejemhez a kezem. – Te hallod miket mondasz? Tudod mit? Jobb is így. Én mindig ott voltam, ha szükséged volt rám, de te már nem az vagy. Te csak egy nagyon rossz másolata vagy, csak sajnos nem tudom, mi lett veled. Egyszerűen megváltoztál, de felőlem mehet így. Zárjuk le a témát. Azt csinálsz, amit akarsz. – mondtam és sarkon fordultam. Átmentem Adamhez. Egy halk kopogtatás és "Igen?" után leültem vele szembe az ágyra. Lábamat törökülésbe raktam.

-Helyesen cselekedtem? – kérdezte és láttam, hogy bánja a dolgot.

-Teljesen. Én lennék az utolsó, aki ezt mondaná, de igen, jól tetted. Nem olyan, nem ő az.

-Igen. Velem is flegmázik, állandóan sérteget és lassan már 5 perc sem telik elveszekedés nélkül. Untam már ezt a helyzetet.

-Elhiszem, de nyugodj meg! Minden rendben lesz! – öleltem magamhoz.

Beszéltünk még pár szót, ő is megkérdezte velem mi újság van, de utána én lementem pár falatért, aztán eltettem magam másnapra.

A következő 2 napom egyhangúan telt. Harmadik nap, éppen a kanapén üldögéltem, mikor csengettek. 

A pizsamámon igazítva egyet mentem ajtót nyitni.

-Szia! – köszöntem, miközben a lábam gyökeret eresztett, már megint.

-Hello! – köszönt vissza és hangja újra vidáman csilingelt. – Szimi? – kérdezte bentebb nézve.

-Ohh! Gyere bentebb! – álltam arrébb.

-Köszi. – mosolygott és kettőt lépve átlépte a küszöböt.

-Öhhöm… kérdezhetek valamit? – kérdeztem össze-vissza kapkodva tekintetem.

-Ha a múltkoriról lenne szó, akkor arról nem szeretnék beszélni. – mondta kicsit komorabban.

-Ööö… Akkor semmi. Menj be, Szimi már biztos vár. – mondtam és otthagytam. Nem tudom, mi ütött belém, de mérges lettem. Mérges, mert nem mondott el valamit, és nem is fogja, pedig tudom, érzem, hogy van hozzá közöm.

Felballagtam az emeltre, ahol Niki a bőröndjeit húzgálta kifelé, majd egy taxi hívás után elhagyta a házat. Fájt, hogy így végződött, de mindennek megvan az oka, csaj sajnos még nem jöttem rá, mi az. Elveszítettem a legjobb barátnőmet… Ennek nincs jó oldala.

Elkértem Szimitől a laptopját, amíg ő a vendégével foglalkozik.

"Ki ismeri ezt a csajt? Ki ez a nő, aki az én pasimmal van?"

"Judit /Juccy/magyar származású lány. Hogy hogyan ismerkedtek meg, még mai napig rejtély, de már korábban is leveleztek. Most nyáron jöttek össze, és ahogy elnézem őket, boldogok, de ajánlom, hogy ne bántsa meg, mert kinyírom!"

"Én ismerem a lányt. Egy iskolába járok vele. Eléggé zárkózott.  Nem igazán látom, csak egy lánnyal. Nagyon ritka, ha mással van. Az osztályában sem ismerik túl jól…"

"Ritka, hogy egy ennyire ismeretlen lány csak úgy egy sztár közelébe kerüljön. Tuti a management szervezte be, mint ahogy Eleanort is. #LarryForever"

"Bárki mondhat bármit, én ismerem. Egy osztályba járok vele és imádom. Igen, kicsit zárkózott, de mindennek megvan az oka. Hiába terjesztitek róla a sok szarságotokat, Ő egy rendes lány. Nem Juci a mázlista, hanem Harry, hogy egy olyan csajszit talált, mint ő. Sose fogja kihasználni vagy cserbenhagyni, ahogy eddig sem tette senkivel. Szeretetreméltó és kedves. Megértő és jó hallgatóság. Bármikor számíthattam rá, és most én jövök. Kiállok mellette, bármivel és bárkivel szemben! Hajrá Juci! Itthon mindenki szeret téged! Viki"

Olvasgattam leginkább magyar oldalakat, de az utolsón megakadt a szemem. Egyből elővettem a telefonomat és tárcsáztam.

-Szia! – kiáltott vidáman a készülékbe.

-Szia! – köszöntem én is.

-Na, milyen? Mindent szemmel követek, de mesélj! – sürgetett.

-Hosszú lenne telefonon megbeszélni. Azt majd pár nap múlva, inkább te. Otthon minden rendben van? – jó volt hallani a hangját.

-Igen, a legnagyobb rendben.

-A barátod meg van még?

-Igen, most is épp hozzá készülök, de mielőtt elkezdenéd a "nem akarlak zavarni" dolgot, nem zavarsz. – hallottam, hogy mosolyog. Hirtelen honvágy tört rám. Még sosem éreztem ilyet. Élveztem távol lenni az otthonomtól, de most valahogy más volt. Talán Niki miatt.

-Oké-oké. Szóval, készülődsz. Mit fogtok csinálni? – érdeklődtem.

-Csak séta. Tudod, a szokásos. – lett csend. Bevillant néhány kép, azokról a dolgokról, amiket együtt csináltunk. Hiába próbáltam, nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Újból előtörtek.

-Hiányzol! – suttogtam és próbáltam olyan hangon beszélni, hogy ne jöjjön rá, hogy sírok, de nem jött össze.

-Jaaaj! Ne kezd, mert én is rákezdek. Te is nekem, de őszintén, szívesen lennék a helyedbe. – kuncogott egyet. – Anglia, Harry, legjobb barátnő, szülőmentes nyár… hihetetlen.

-Egy mínuszba. Niki ugyanis hazament. A szemébe egy senki vagyok. – töröltem meg szemem közben.

-Tessék? Hazajött? Csak viccelsz, ugye? – hitetlenkedett.

-Nem. De ez így hosszú, majd otthon mindent elmondok, persze ha nem előz be és nem tömi tele a fejed hülyeségekkel, ezzel eltántorítva tőlem.

-Ilyet soha senki sem tudna csinálni. Juci, szeretlek. Sok mindent köszönhetek neked és soha semmilyen körülmények között sem hagynálak a szarban. Tudod, ahogy te mondanád: Bármikor bármit! – mondta, és szinte láttam magam előtt arcát. Ahogy lassan szétterül egy mosoly az arcán, mégis a világ összes fájdalma kiolvasható szeméből.

-Köszönöm! – szipogtam párat, de mára már elfogytak a könnyeim. Túl sok sírás volt már. Nem vagyok egy hisztis picsa, pedig most olyannak tűnhetek.

Beszélgettünk még, megemlítette, hogy ő összefutott Martinékkal is, tehát velük is minden rendben van. 20 perces beszélgetés után jobbnak láttuk letenni.

Miután a beszélgetésnek is vége lett, tovább néztem a monitort és olvasgattam még. Nagyon meglepődtem, hogy a magyarok többsége elfogadó volt, bár voltak elég durva beszólások is. A külföldieknek az volt szimpatikus, hogy nem vagyok ismert, de ezenkívül mindenki, szinte mindenki csak negatív véleménnyel rendelkezett.
Letörten zártam le a laptop tetejét és terültem szét az ágyon.

**

Holnap után délelőtt indul a gép Magyarországra és Harryről azóta sincs hír. A napjaim összefolytak és egyre jobban bennem volt, hogy haza kell mennem, pedig nem akarok. Bármennyire is van honvágyam, itt sokkal jobb. Egyre jobban féltem és egyre idegesebb lettem. Féltem, hogy nem is fog keresni, habár egyszer beszéltünk telefonon. Féltem attól is, hogy elfelejtette, hogy nekem nem itt van az otthonom, és azt hiszi, bármikor átjöhet, és itt talál.

Végső elhatározásomban felhívtam én.

-Szia! – köszöntem előre, mikor felvette a telefont.

-Szia! Mi újság? – köszönt és kérdezett.

-Semmi új, csak… hiányzol. – mondtam szinte suttogva.

-Te is nekem, de még mielőtt visszamész, találkozunk. Indulj majd el hamarabb és ugorj be, ha megkérhetlek rá! – mondta, de valami fura érzésem lett tőle.

-Oké, persze. Előtte nem érsz rá valamikor? Mondjuk holnap? – kérdeztem félénken.

-Hú, nem igazán. Ne haragudj, de a srácokkal már lebeszéltem néhány programot és nem szívesen mondanám le. – mondta hezitálva.

-Jó, persze! Megértem. Akkor majd találkozunk. Szeretlek! Vigyázz magadra és üdvözlöm a többieket! – mondtam kicsit csalódottan.

-Rendben. Átadom. Szia! – mondta, majd bontotta a vonalat.

Fura volt. Az egész beszélgetésnek olyan negatív hangulata volt, amit nem tudok megmagyarázni. Hiába, valami nem stimmelt. Lehet csak az volt a bajom, hogy haza kell jönnöm, de nem tudom.

Már délutánra járt. Adammel eldöntöttük, hogy megnézünk egy jó kis horrort. Megengedte, hogy én válasszak, így a Motel első részére esett a választásom.
Mivel ismertem a filmet, nem ért nagy meglepetés semelyik résznél sem, de Adam még nem látta, így tudtam ijesztgetni.

Este viszont fordult a kocka. Képtelen voltam aludni, de Szimit már nem akartam felkölteni, így átmentem Adamhez. Ő még ébren volt és egy képet szorongatott a kezében.

-Bejöhetek? – dugtam be a fejem.

-Persze.

-Mit nézel? – ültem le vele szemben.

-Semmit. Csak egy… képet. – mondta zavartan.

-Nikivel vagytok rajta? – kérdeztem, de tudtam, hogy igen.

-Hogy találtad ki? – kérdezett vissza olyan szomorú hangon.

-Látom rajtad, hogy hiányzik. Figyelj! Rám bármikor számíthatsz, és tudom, nem tudom pótolni, ami azt illeti nem is szeretném, de ha úgy van kedved, csak írj! Bármikor elérhetsz. Adam én komolyan mondom, hogy nagyon megkedveltelek ez idő alatt és nem akarlak szomorúnak látni. Jobbat érdemelsz ettől a helyzettől. – simítottam meg vállát, de feje végig le volt hajtva. Nem bírtam tovább nézni. Megszakadt a szívem. Nem ezt érdemelte, és bár ő szakított Nikivel, megvolt az oka.

-Köszönöm Juci! Tényleg köszönöm! – ölelt szorosan magához és ekkor éreztem, hogy a felsőm átnedvesedik. Sírt. Sírt, pont, mint mikor megismertem.

-Ne sírj már! Kérlek! – fogtam meg szorosan két vállát és mélyen a szemébe néztem.

-Oké. Bocsi. – törölgette meg orrát.

Végül úgy döntöttem, hogy vele alszom. Képtelen lettem volna a sötét szobába visszamenni, így maradtam vele.
Reggel arra keltem, hogy Adam fecereg.

Nem volt ébren, csak átfordult a másik oldalára, de engem viszont felébresztett, így levonultam a konyhába reggeliért. Szimi már felöltözve - kicsit elegánsabban a hétköznapokhoz – ült az asztalnál és a telefonját bámulta.

-Jó reggelt! – köszöntem neki.

-Jesszus! Megijesztettél! – kapott szívéhez. – Neked is!

-Mit nézel annyira? – érdeklődtem, közben a hűtőhöz sétáltam és kinyitottam az ajtaját.

-Az időt. Ashton bármelyik percben megérkezhet. – mondta, de a név hallatára hirtelen emeltem fel a fejem és bevertem a hűtő egyik kiálló valamijébe.

-Miért? Mentek valahová? – kérdeztem rá.

-Neked nem is meséltem? – fordult felém.

-Mit? – néztem rá értetlenül.

-Akkor nem. Elhívott randizni. – mondta és szeme elkezdett csillogni. Izgatottá vált.

-Na, gratulálok. – mondtam és egy mosolyt erőltettem az arcomra. – Andrew-val mi van?

-Semmi. Nem beszéltünk már nem is tudom mióta. – mosolygott tovább. A telefonja hirtelen rezegni kezdett és megjelent Ashton arcképe a kijelzőn. – De ha nem haragszol, nekem most mennem kell.

-Be sem jön? – kiáltottam utána.

-Nem. Nem akar zavarni téged. – hadarta majd már csak az ajtó csapódását halottam.

Csendben és csalódottan ültem le reggelizni. Larry a kutyus ült a hátsó ajtónál, én pedig beengedtem. Leült mellém és nézett. Mereven bámult, hátha jut neki is néhány falat.

Marcy perceken belül csatlakozott hozzánk. Beszélgettem vele, meséltem dolgokat, mint például az ausztrál utat. Meghallgatott és láttam, hogy tényleg örül nekünk. Mikor John is leért, együtt elmentek a valami "titkos projectre".

Megint egyedül maradtam. Adam még mindig az ágyat nyomta, Larry az udvaron pihent én pedig csak ültem a konyhába és nem csináltam semmit.
Semmittevéssel telt el az egész napom. Adamnek sem volt kedve semmihez így csak a TV-t bámultuk.

Kora este hallottam, hogy egy kocsi érkezik. Az ablakhoz sétáltam és láttam, hogy Ashton hozta vissza Szimit. Tudom, nem illik leskelődni, de nem bírtam ki. Ott álltam az ablaknál és figyeltem, ahogy beszélgetnek, majd Ashton Szimi derekára rakja kezét. Kicsit közelebb húzza magához, amíg ő a kocsinak van dőlve és megcsókolja.
Mintha bomba robbant volna bennem és eltiporta volna az összes szervemet, beleértve a szívemet is. A függönyt egyre szorosabban fogtam. Az ujjaim vége már lassan színtelenné váltak, de nem érdekelt. Csak belül fájt valami, de még mindig nem tudom, miért. Én boldog vagyok Harryvel. Nincs szükségem Ashtonra. Se senkire. Csak Harryre. Harry az, akit kerestem. Volt akkora mázlim, hogy meg is kaphattam. Boldog vagyok vele. Ő az az ember, aki miatt jelenthetem ki, hogy az összes álmom valóra vált.