Sziasztok! Rengeteget késtem, de - így utólag - már el merem mondani, hogy kórházban tartózkodtam.
A részről annyit, hogy látszik, hogy nem egy időben készült el. A végére hihetetlenül büszke vagyok, mert ennyire jót még talán sosem írtam. Sikerült mindent úgy leírnom, ahogy azt láttam magam előtt. Mellesleg még egyszer megjegyezném a felnőtt tartalmat!!Mindenkinek jó olvasást hozzá!
Hope♥
Harry visszamászott és hanyatt vágta magát az ágyon.
-Már nem olyan a hangulat, igaz? – kérdezte
végig a plafont bámulva.
-Már nem. – válaszoltam halkan és a mellkasára
tettem a fejem, miközben az egyik karommal átkaroltam.
Nem mondott semmit, csak egy puszit nyomott a fejem búbjára és még
közelebb vont magához. Mutatóujjammal apró köröket írtam le vagy a mellkasán
vagy a hasán, felváltva. Kezdetben libabőrös lett, azután hozzászokott és azt
vettem észre, hogy légzése egyre szabályosabb. Szívverése is visszaállt a
normális tempóba, ebből gondoltam, hogy elaludt. Óvatosan felemeltem a fejem,
hogy megnézzem, és igazam volt. Egyik keze a feje alatt, míg a másik a derekam
körül, szemei csukva voltak, így nem láthattam csillogásukat, de hallani a légzését,
mindennél többet ért. A megszokott és egyenletes ütemre én is elálmosodtam.
Reggel, ugyanabban a pozícióban ébredni, Harry mellkasán, miközben
ő még mindig szunyókált, azt hiszem eddigi életem legjobb reggele. Tudom, hogy
ébredtem már mellette, de ez mégis más volt. Sokkal különlegesebb és… varázslatosabb,
talán ez a jó szó rá.
Pár percig csak bámultam, de utána elkezdett mocorogni, és végül
felkelt.
-Jó reggelt! – mosolyogtam rá.
-Neked is! – mosolygott, majd egy puszit
nyomott a számra. – Jól aludtál? – kérdezte karjával kicsit magához vonva.
-Tökéletesen. – dugtam a fejem a nyaka
hajlatába, amire libabőrös lett.
Egy darabig még csak feküdtünk és lustálkodtunk, majd elkezdtünk
készülődni.
-Remélem, felkészültél a srácok beszólásaira. –
mondta egy halovány mosollyal.
-Én is remélem, hogy felkészültem. – fújtam ki
hangosan a levegőt.
Nem is a kötekedésüktől tartottam, hanem attól, hogy nincs alapja.
Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni Harryt.
Miután sikerült nekem is elkészülnöm, lementünk a többiekhez a
büfébe.
-Jó reggelt! – jött majdnem teljesen egyszerre.
-Nektek is! – válaszolta Harry, én pedig
intettem a kezemmel és mosolyogtam.
-Nem tűnsz túl fáradtnak. Csak nem volt időd
aludni is? – nézett rám Niall - Harry, haver, kijöttél a formádból! – veregette
vállba röhögve.
-Haha! Nem vagy vicces. – állt arrább Harry és
leült, miközben a kezemet egy percre sem engedte el, így én is vele mentem.
-Hogyan telt az estétek? – hajolt közelebb szemöldök húzogatva Liam, aki velünk szemben ült. Harry egy gyilkos pillantást
vetett rá, én pedig végig az asztalt bámultam.
-Nem fejeznétek be? Nem vicces. – szólalt fel
Louis. Már azt hittük, hogy komolyan beszél, de ő és a komolyság… - Ez nem
vicces, mert én alig tudtam aludni a sok sikoly miatt. Máskor legyetek
halkabbak! – röhögte el magát, majd a többiek is követték.
Harry szorosabban fogta a kezem nyugtatásképp. Ha nem lettem volna
ennyire zavarban, én is nevettem volna, mert valljuk be, elég vicces egy
szituáció.
-Úgy érzem, ezt még hallgatni fogjuk egy
darabig. – suttogta Harry.
-Lehetek őszinte? – néztem rá komoly
arckifejezéssel.
-Persze.
-Annyira nem érdekel. – nevettem fel, ami
kicsit hangosabbra sikeredett, így felém kapták a fejüket.
-Hmm… - kezdte Niall – Látom, a
boldogsághormonok felszabadultak egy ilyen éjszaka után, igaz? – röhögött azzal
a jól megszokott röhögésével.
Senki sem válaszolt az amúgy is költői kérdésére, így, a körülbelüli
egy perces röhögése abbamaradt. Az elkövetkező két napban többet szerepeltünk
együtt a nyilvánosság előtt, mint eddig valaha.
Koncertek előtt, után, néha még
közben is, városnézés a csapattal és egy tucat biztonságival, a hotelben, a
hotel környékén, sőt még a szobánkban is, ugyanis, ha égett a villany, az
alakok kirajzolódtak. És az erkélyes vacsora nem csak egyszer került megrendezésre.
Kezdtem aggódni a rólam készült képek miatt. Ha csak belegondolok,
hogy pillanatképek is készülnek, sőt, többnyire azok készültek, elborzadok. És
mindenki, vagyis több millióan azokon a fejeken - amiket vágtam - csámcsognak,
röhögnek, és ki tudja még, miket művelnek. De mindezek ellenére, megérte. Ettől
csodálatosabb hétvégém még sosem volt. De sajnos véget ért.
Harry kihozott a reptérre, megvárta, amíg felszállhatok, és
telefonált, amikor úgy gondolta, már otthon lehetek.
Magyarországra éjjel egy körül
értem. Ilyenkor már a buszok sem járnak, így kénytelen voltam egy taxival
hazamenni. A kapun próbáltam beverekedni magam a cuccommal, amikor leállt a
zene, és a telefonom csengőhangját hallottam meg a fülembe ordítani. Azonnal
elengedtem a bőröndöm fülét, és sietősek vettem elő a telefonomat.
-Szia! – szóltam bele, amikor megláttam a
kijelzőn Harry nevét.
-Hello! Sikeresen hazaértél? – kérdezte.
-Igen… épp most próbálok bejutni a kapun. –
mosolyodtam el.
-Akkor menj csak! Ha van időm, hívlak! Álmodj
szépeket, mert nálatok este van, igaz? –bizonytalanodott el.
-Éjjel
egy óra. – válaszoltam, és tudtam, hogy nem látja, de helyeselve bólintottam.
-Akkor pihend ki magad! Szeretlek! És még
egyszer köszönöm ezt a hétvégét. – mondta, és láttam magam előtt féloldalas
mosolyát.
-Én köszönöm. Mindent! Szeretlek! Jó munkát?!
Vagy nem tudom. – kaptam a tarkómhoz
zavaromban, hogy nem tudtam, mi a francot is mondhatnék. Harry felkacagott.
-Az csak jó lehet. Szia!
-Vigyázz magadra! – mondtam, majd bontotta a
vonalat.
Nagy nehezen az emeletre is sikerült felcibálnom a cuccomat, habár
nem teljesen zajmentesen. És habár az út fárasztó volt, mégsem voltam fáradt.
Hajnalig csak fetrengtem, majd mégiscsak elnyomott az álom.
Majdnem pontosan délben keltem. Lemásztam a földszintre, megreggeliztem
majd újra az emelet felé vettem az irányt. A szüleim sehol sem voltak,
gondoltam, elmentek vásárolni.
Fent bekapcsoltam a televíziót, majd megnéztem az órarendet. Bár
az utóbbit nem kellett volna. A hétfő tömve olyan órákkal, amire feltétlen
tanulnom kell. Kedvtelenül bár, de nekiláttam, és röpke 2 óra alatt mindent
tudtam.
Ezek után magam elé vettem a laptopomat és villámgyorsan be is
indítottam. Hamar a közösségi oldalakon találtam magam, és bevallom azt is,
hogy a kíváncsiság legyőzött, így magam után kerestem.
Azt az érzés, amikor valaki tök idegen megjegyzi, hogy milyen szép
pár vagyunk, vagy, hogy mennyire irigyel engem, szerinte csinos vagyok, és még
sok ehhez hasonló pozitív dolgot lát magáról az ember, leírhatatlan. A szám
magától mosolyra húzódott, és valami tényleg, eddig még ismeretlen érzés futott
végig rajtam. Persze ott volt a másik oldal is. A sötétebb oldala az egésznek,
de a jó dolgok nem hagyták, hogy a rosszakra figyeljek, na és persze Viki sem.
Amint észrevette, hogy elérhető vagyok, már rám is írt és faggatni kezdett. Felületesen
elmeséltem neki, és rákérdeztem az ő hétvégéjére. A válasza ennyiből állt:
Holnap mindent elmesélek. Már ekkor tudtam, hogy lemaradtam valamiről. Azonban
hallottam, hogy a kocsink parkol, majd kinyílik az ajtó. Elköszöntem drága
barátnőmtől, és lementem segíteni kipakolni.
Meglepő módon, pakolás közben értelmesen el tudtam beszélgetni velük. Beszámoltam a városról, az ottani emberekről, és hogy mennyire elfogadóak a srácok. Annyira jó érzés volt azt látni, hogy érdekelték őket, vagy legalábbis úgy tettek.
Meglepő módon, pakolás közben értelmesen el tudtam beszélgetni velük. Beszámoltam a városról, az ottani emberekről, és hogy mennyire elfogadóak a srácok. Annyira jó érzés volt azt látni, hogy érdekelték őket, vagy legalábbis úgy tettek.
Mire a beszámolóm végére értem, besötétedett. Annak ellenére, hogy
nem voltam álmos, muszáj voltam aludni, hiszen holnap az iskola után mennem
kell dolgozni, mint ahogy minden egyes nap.
Már a harmadik órán ülve aludtam be majdnem. Egyszerűen
kimerültem. Alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, amik egyre csak nehezedő
súllyal bírtak. Hirtelen eszembe jutott, Viki még tartozik nekem egy
beszámolóval. Kitéptem a füzetemből egy aprócska fecnit, amire csak annyit
írtam „Mesélj!”, és a történelem atlasz alá rejtettem. Elmosolyodott, mikor
meglátta, majd óvatos mozdulattal olyan helyzetbe állította a papírt, hogy el
tudja olvasni. A mosolya még nagyobb lett, talán még el is pirult. Pár perc
múlva visszacsúsztatta. Most rajtam volt a sor úgy igazítani, hogy a tanár ne
vegye észre. „Megtörtént.” ennyi volt a válasz. Ha nem órán lettünk volna, egy
hatalmasat sikoltottam volna, de így csak a szám elé kaptam a kezeimet. Akkorák
lettek a szemeim, mint egy ház.
-Na, mi van Judit? Csak nem ennyire meglepték
az ebben a korban uralkodó helyzetek? – kérdezte a tanár felém fordulva.
Semmi nem jutott eszembe válaszul, így tettettem egy tüsszentést.
-Elnézést! – mondtam egy zsebkendő után
kutatva.
-Egészségére! – sose tegezte le a diákjait.
Már jelző csengőnél elkezdett mocorogni az osztály. Volt, akit ez
a kis csengetés ébresztett fel, és volt olyan is, aki már alig bírta kivárni az
óra végét.
Amint a kicsengő is megszólalt Viki felé fordultam.
-Mindent tudni akarok! – nyomatékosítottam a
mondanivalómat a kezeimmel, amiket a vállára helyeztem.
*Viki*
/péntek/
Dominik minden egyes pénteken a suli előtt várt meg. Mosolyogva
léptem elé. Egy csókkal köszöntött, majd összekulcsolta a kezeinket és
elindultunk haza. Minden péntek délután nálunk vagyunk, így ez most sem volt
másképp.
-Mi lenne, ha kimozdulnánk estére? Tudok egy
király helyet. – törte meg a jóleső csendet.
-Benne vagyok, de semmi alkohol.
-Igenis, Főnökasszony! – szalutált, majd
felnevetett.
Dominik hazaszaladt, azt mondta nyolcra értem jön. Hiába nem
akartam, egy kicsit mégis kicsíptem magam. Gyorsan lezuhanyoztam, ügyelve arra,
hogy a hajam vége ne legyen vizes, így be tudtam göndöríteni. Egy indigókék,
félvállas ruhát szemeltem ki magamnak a szekrényemben, ami tulajdonképpen még
egyszer sem volt rajtam. Sminkelni sem szokásom, most mégis remegő kezekkel
tettem meg. Úgy éreztem magam, mint az első randinkon. A gyomrom is
összeszűkült, pedig hány ilyen alkalmon vagyunk már túl. Miután ezzel végeztem,
a hajamon volt a sor. Oldalra tűztem, így az amúgy is szabad vállam még
szabadabb és láthatóbb lett. Egy pár könnycsepp alakú fülbevaló, és mindennel
végeztem. A tükör előtt állva elgondolkodtam. Mi lesz, ha nem tetszik majd
neki? Ha túl rámenősnek gondol majd?
Talán be kéne érnem egy farmerrel, egy pólóval és egy tornacipővel. Az
úgyis mindig tetszett neki. De nem. Ebben maradtam és inkább kockáztattam. Már
csak a cipőm hiányzott. Egy fekete körömcipő mellett döntöttem. Az összhatást
is percekig bámultam, majd lehunytam a szememet. Ott álltam becsukott
szemekkel, mélyeket lélegezve és elképzeltem Dominiket, miközben megbámul.
Képzeletemben mosolyog, és a tekintetét végigjáratja a testemen. Tudja, hogyan
érzem magam az érintésétől, az ajkaitól miként énekel a testem. Magához vonz,
felvisz az emeletre, hosszú éjszakánk véget ér, mert tudja, készen állok. Neki,
és senki másnak.
Izzadt a tenyerem. Testemet hőhullám borította el. Kinyitottam a szememet és vártam.
Izzadt a tenyerem. Testemet hőhullám borította el. Kinyitottam a szememet és vártam.
Jól sejtettem, perceken belül megszólalt a csengő. Lerohantam a lépcsőn,
elköszöntem a szüleimtől, majd ajtót nyitottam a lovagomnak. Amikor megláttam,
nagyot nyeltem. Tetőtől talpig feketében volt. Ingujja felgyűrve, így az
alkarján lévő tetoválás is látható. Jobb csuklóján fekete bőr karkötő, a balon
pedig egy óra. Kék szeme elsötétült, ahogy rám nézett. Ahogy alig észrevehetően
megnyalta ajkát, gyengeséget éreztem a térdemben. Meg kellett kapaszkodnom az
ajtófélfában, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat.
-Mehetünk? – kérdezte nagy nehezen. Válaszolni
nem tudtam, így csak bólintottam.
Karját úgy tartotta, hogy belé tudjak karolni, amit meg is tettem.
Egy számomra ismeretlen bárszerű helyre vitt. A pultostól rendelt
valamit, de a zene hangosságától nem értettem teljesen, majd egy asztalhoz
vezetett. Leültünk, perceken belül megkaptuk a Dominik által rendelt italt.
-Bízz bennem. Finom. – kacsintott rám.
Bizonyára láthatta az arcomon megjelenő kételyt.
Egy darabig még üldögéltünk, aztán megfogta a csuklómat és a
táncparkett felé vezetett. Karjai átöleltek, ugyanis a szám ezt követelte meg.
Ebben az ölelő karban akarom leélni az életemet. Úgy éreztem,
biztonságot, szeretetet sugároz, és azt, hogy szüksége van rám. Lassan keringő
csípőnk bűnös összetapadásában vezetett a táncparketten. Tekintete csábítóan
ellenállhatatlan volt.
Más zene jött, mi azonban nem mozdultunk. Olyan volt, mintha a lemezlovas azt akarta volna, hogy közel legyünk egymáshoz. Fejem a vállán nyugtattam, testem egyazon ritmusra mozgott az övével. Apró csókokat hintettem a nyakára. Szorosabban ölelt magához, és orrával a fülemet döfködte. Kezem megtalálta a legfelső gombot az ingén. Játszadoztam vele, de keze lefogta az enyémet, és elhúzta az ingtől. Ha teljesen láthatta volna az arcomat, lebiggyesztettem volna az ajkamat. A mellkasára tette a kezemet, épp a szíve fölé, és ott tartotta, miközben ajkai lágyan megérintették az enyémet. Csókja egyre erősebb és bizakodóbb lett, mintha végig ezt a pillanatot várta volna.
Más zene jött, mi azonban nem mozdultunk. Olyan volt, mintha a lemezlovas azt akarta volna, hogy közel legyünk egymáshoz. Fejem a vállán nyugtattam, testem egyazon ritmusra mozgott az övével. Apró csókokat hintettem a nyakára. Szorosabban ölelt magához, és orrával a fülemet döfködte. Kezem megtalálta a legfelső gombot az ingén. Játszadoztam vele, de keze lefogta az enyémet, és elhúzta az ingtől. Ha teljesen láthatta volna az arcomat, lebiggyesztettem volna az ajkamat. A mellkasára tette a kezemet, épp a szíve fölé, és ott tartotta, miközben ajkai lágyan megérintették az enyémet. Csókja egyre erősebb és bizakodóbb lett, mintha végig ezt a pillanatot várta volna.
-Készen állsz arra, hogy elmenjünk innen? –
suttogta az ajkaimnak.
A választ meg sem várta, keresztülhúzott a tömegen. Amikor
kiértünk, a kocsijához húzott. Nekinyomott, lábamat maga köré húzta. Éreztem,
ahogyan az ajtó után kutatott. A bőr üléshuzat hidegen érintett meg, amikor
letett az ülésre.
Kihajtott a parkolóból, a kocsi mögött kavics spriccelt, és
hazavitt, amilyen gyorsan csak tudott.
Testem szinte lángolt, ahogy leparkolt a
házuk előtt. Kiszálltam a kocsiból, és az autó előtt találkoztunk. Kéz a kézben
mentünk be a sötét házba. Lehajolt, egyik karját a térdem alá, a másikat a
hátamra tette. Fölemelt, és lassan véve a lépcsőfokokat elindult felfelé.
Éreztem, ahogy tekintete szinte átdöf. Láttam benne a vágyat, éreztem abból,
ahogy a karjában tartott. Belökte a hálószoba ajtaját, majd berúgta mögöttünk.
Letett az ágyra, elém állt, vállamról leseperte a hajamat. Letérdelt. Keze
végigsiklott a lábamon, amitől a bőröm végig borzongott. Megfogta a lábfejem,
levette mindkét cipőmet. Ujjai végigtáncoltak a bőrömön, amíg el nem érték a
ruhám szegélyét. Felálltam, így kénytelen volt egy lépést hátrálni. Kezem
végigkúszott mellkasán, ujjaim a gombokon matattak.
A csípőmnél fogva vont magához. Éreztem őt, vágya a farmeron keresztül is
nyilvánvaló volt. Dominik megfordult. Karját a derekamra kulcsolta, majd
felhúzta a ruhát a vállamig. Ajkai a lemeztelenített bőrömre tapadtak. Oldalra
fordítottam a fejemet, a vállára, mialatt kezei végigtapogatták a mellemet.
Hátranyúltam és a hajába túrtam. Eltávolodott tőlem, ajkának helye forró
ösvényt hagyott a hátamon. Ujja kikapcsolta a ruhámat, amely a földre hullt. Mos
mát meztelen voltam, eltekintve az alsóneműtől. Éreztem, ahogy a szájával
kitapintotta a bugyi szegélyét. Megfordultam. Látnom és érintenem kellett őt.
A karjába kapott, és az ágyra fektetett, fölém kuporodott. Úgy helyezkedtem, hogy érezzem bőrét a sajátomon. Ujjaimmal a hajába túrtam. Rám nézett, szaggatottan lélegzett. Tekintetének erejétől libabőrös lettem.
Felült, levetkőzött. Én is felültem és végigsimítottam mellkasát, hasát, majd alhasát. Amikor oda értem, lehunyta a szemét. Fölém mászott, leszorított a matracra. Átöleltem a vállát. Testének melege és súlya csodálatos érzéssel töltött el.
A karjába kapott, és az ágyra fektetett, fölém kuporodott. Úgy helyezkedtem, hogy érezzem bőrét a sajátomon. Ujjaimmal a hajába túrtam. Rám nézett, szaggatottan lélegzett. Tekintetének erejétől libabőrös lettem.
Felült, levetkőzött. Én is felültem és végigsimítottam mellkasát, hasát, majd alhasát. Amikor oda értem, lehunyta a szemét. Fölém mászott, leszorított a matracra. Átöleltem a vállát. Testének melege és súlya csodálatos érzéssel töltött el.
-Biztos vagy benne? – kérdezte, amire csak
bólintottam. – Szeretlek! – mondta az ajkamnak.
Kezeit a fejem fölé tette, homloka az enyémet érintette. Ahogyan
belém hatolt, ajkaink szétváltak. Felkiáltottam, és megragadtam kezét. Várt pár
másodpercig, majd lassú ütembe kezdett csípőjével, közben egy másodpercre se
hagyta el ajkaimat. Egy kis idő múlva lábaimat a csípője fölé lendítettem,
irányítva és megtartva őt ott, ahol a legjobb helyen volt.
Miközben csípőjét megmerevítve beljebb hatolt, felnyögtem. Nem bírtam abbahagyni, hogy ne nézzem őt, miközben ő is figyelt engem. Amikor elengedte a kezemet, elkaptam az oldalát és gyorsabb ritmusra váltottam. Épp akkor mordult fel, amikor az orgazmusom a kezdetét vette. Ujjaim begörbültek, körmeim a fenekébe vésődtek, mialatt felemeltem a csípőmet, hogy utolsó "döféseit" fogadjam.
Összeomlott és szépen lassan megnyugodott. Megcirógattam hátát, amitől megborzongott. Megcsókoltam a nyakát, az arcát, végül az ajkát.
Miközben csípőjét megmerevítve beljebb hatolt, felnyögtem. Nem bírtam abbahagyni, hogy ne nézzem őt, miközben ő is figyelt engem. Amikor elengedte a kezemet, elkaptam az oldalát és gyorsabb ritmusra váltottam. Épp akkor mordult fel, amikor az orgazmusom a kezdetét vette. Ujjaim begörbültek, körmeim a fenekébe vésődtek, mialatt felemeltem a csípőmet, hogy utolsó "döféseit" fogadjam.
Összeomlott és szépen lassan megnyugodott. Megcirógattam hátát, amitől megborzongott. Megcsókoltam a nyakát, az arcát, végül az ajkát.
-Szeretlek, Dominik. – suttogtam.
Rám nézett és mosolygott. Felkönyökölt, a lábam közül, ahová
befészkelte magát, nem mozdult. Kisimította izzadt hajamat az arcomból, és
megpuszilta az orromat, majd elmosolyodott.
Dominik mosolya fényt varázsolt a sötét szobába. Csókolóztunk egy darabig, majd a hátára fordult, hogy magára húzzon engem, és velem együtt a takarót is.
Dominik mosolya fényt varázsolt a sötét szobába. Csókolóztunk egy darabig, majd a hátára fordult, hogy magára húzzon engem, és velem együtt a takarót is.
nemcsakezért,de NEKEM VAN A LEGJOBB BARÁTNŐM KEREK E KIB*SZOTT VILÁGON. ♥ ♥ ♥ ♥
VálaszTörlésSzeretlek:)<3
TörlésSziaaaa Wooooooooooow nem tudok szóhoz jutnii egyszerűen FENOMENÁLISAN irsz megérte várnom ennyit a részre <3 Megint bele tudtam élni magam a részbe köszönöm!!!!! Mikor várható a kövi rész??? ^^ Rajongód: Emese :*
VálaszTörlésSzia! Én köszönöm ezt a hihetetlenül kedves megjegyzést! Ígérem, sietek! :)
TörlésHát én már egyszer írtam de úgy tűnik hogy nem akarta elküldeni a lényeg hogy imádom ezt a részt megérte ennyit várni rá remélem hamarosan jön a kövi :D ♥ :* xxLilla
VálaszTörlésKöszönöm! Nagyon örülök, hogy tetszik! A következő részekben hasonló események fognak történni, remélem, azok is elnyerik majd a tetszésedet!:)
Törlésszia oh miért voltál kórházban? már jobban vagy ? :( a blogod pedig egyszerűen imádom alig várom a folytatást:D :) - Natália
VálaszTörlésSzia! Cukorbetegséget diagnosztizáltak, és be kellett feküdnöm inzulinbeállításra. Most már jobb, köszönöm! És azt is, hogy olvasod a történetemet! Köszönöm!
Törlésna nem hozol részt?
VálaszTörlésDe, hoztam. Bár sokat késtem.
Törlés