53. fejezet - Az a bizonyos szó…

Sziasztok! A játékkal kapcsolatban, szeretnétek, hogy a részleteket is kiírjam vagy tényleg ennyire nem érdekel titeket? 

Csináltam egy szavazatot oldalt, kérek mindenkit, csak egy kattintás! 

És köszönöm azoknak, akik eddig kitartottak mellettem és remélem a továbbiakban is számíthatok rájuk!♥

Köszönöm a több mint 8000 megtekintést!♥

Juccy:)

-Csak megnéztem ébren van-e. – mondtam és közben karba tettem a kezem.

-Igen? És miért lopakodtál? – kérdezte kicsit ingerültebben.

-Mert aludt?! És mert nem akartam felkelteni?! – kezem széttettem és reakciót nem várva mentem el mellette, le a konyhába a reggeli tápanyagfelvételemért.

Csináltam egy rántottát, amit el is fogyasztottam. Úgy terveztem, hogy megint csinálok mindenkinek reggelit, de mivel nem jól kezdődött a napom, nem volt kedvem. Csináljon mindenki magának. Adtam Larry-nek is majd előkaparásztam a kedvenc felsőmet, amit még szülinapomra kaptam barátnőmtől, és amin a számomra legkedvesebb személy van, Harry Styles. Kényelmes egy póló, ugyanis nem feszes, olyan jó kis lenge. Kivettem mellé még egy rövidnadrágot, ugyanis ma is remek idő van.

Bementem a fürdőbe, megfésülködtem és egy copfba fogtam a hajam a fejem búbján. A frufrumat próbáltam beállítani, de úgy látszik, megint vasalásra szorul. Bedugtam a hajvasalómat, megvártam még felmelegedett, majd gyorsan kivasaltam és átfésültem. Kikapcsoltam a vasalót. Kezembe fogtam a telefonom és a fülesem és kimentem a kertbe. Kényelmesen elhelyezkedtem távol a háztól a kert egyik legtávolabbi pontjába, ahová Larry is követett, majd kis zenét bekapcsolva feküdtem le a fűbe.

Larry békésen feküdt mellettem és pedig egyik kezemmel a fejét simogattam.

Végre nyugalom. Néha olyan jó kizárni a külvilágot és egy kicsit semmivel sem foglalkozni. Ez most pont ilyen pillanat volt. Nem gondolkoztam, nem csináltam semmit, egyszerűen csak voltam.

Élveztem, ahogy a nap melengeti a bőröm és szinte már olyan érzés volt, mintha simogatna.

Hirtelen valami hideget éreztem az arcomra esni. Kezemmel gyorsan odakaptam, de egyre több esett rám. Eleredt az eső. Nem zavart csak a telefonomat féltettem. Megnéztem hány óra és ekkor láttam, hogy már délután 2 van. Szépen bealudtam.

A telefont a zsebembe nyomtam és lassú léptekkel indultam meg a ház felé. Nem akartam megint a harctér kellős közepén találni magam, már ha értitek, mire gondolok. A kapcsolatok valamilyen szinten szétszakították a barátságokat és bár egyikünk sem mutatja, nem kellemes. Borzasztóan hiányzik az a Niki, akit másfél éve ismertem meg, és bár nem sok minden változott, valami mégis.

Beléptem a házba és a TV ment a kanapén pedig két fej látszódott. Az egyik Szimi a másik pedig Niki. Az ajtó nyitódására hátrafordultak.

-Hát te? – kérdezte Szimi. – Kerestünk, de nem találtunk sehol.

-Nem eléggé. – mosolyogtam rá és máris indultam fel megtörölni a hajam. Hát ezért vasaltam ki? – gondoltam magamban.

-De várj már! – kiáltott utánam Niki.

-Nyugi! Nem Adam-hez megyek, csak megtörlöm a hajam. – válaszoltam elég hanyagul, akár flegmának is nevezhetően.

Közben visszanéztem és Niki dermedten állt a lépcső alján. Álla szinte a földet verdeste. Gondolom, most jól megleptem.

Hajszárítás közben valami elkezdett rezegni a zsebemben. Kicsit megijedtem, de rájöttem, hogy csak a telefonom.

Bejövő hívás Harry-től. Nem is gondolkoztam, hogy fogadjam-e, reflexből nyomtam be a gombot.

-Szia! – köszönt előre azzal a mély rekedtes hangjával, amitől kirázott a hideg. Jó volt újra hallani.

-Szia! Mi újság? Hogy vagy? – bombáztam a kérdéseimmel.

-Hé! Én akartam megkérdezni. – "nyávogott".

-Erről lekéstél. – nevettem.

-Hát le, rendesen. Amúgy hiányzol. – halkult el a hangja.

-Te is nekem. – lettem tiszta piros, hál’ Istennek, nem látja.

-Nem lenne kedved találkozni? – kérdezte és hallottam, hogy mosolyog.

-Dehogyisnem. – vörösödtem még jobban.

-Érted megyek. Készülődj!

-De, mire számíthatok? – kérdeztem sietve.

-Csak kényelmeset. – válaszolta.

-Oké. Akkor várlak! Szia!

-Indulok is! Szia!

Bontottuk a vonalat, és önkéntelenül is az alsó ajkamba haraptam. Közben pedig már ábrándoztam, hogy de jó lesz újra látni. 

Gyorsan elkezdtem keresni valami másik cuccost, hiszen azért kicsit ciki lenne, ha ebben a felsőben látna meg. Kinéztem az ablakon és már nem szakadt csak csepergett az eső, de ezt leszámítva nagyon fülledt volt a levegő, szóval nem kellett hosszabb vagy melegebb ruhát keresnem.

A választásom egy sötét farmerre és egy BonJuor-os felsőre esett, pár kiegészítővel, és egy szegecses tornacipővel. Enyhe smink, a hajamat újra megcsináltam, vagyis felfogadtam a frufrum pedig kivasaltam, bepakoltam a táskámba a fontosabb dolgaimat és lementem a nappaliba, ahol még mindig csak ketten voltak. A táskám ledobtam a dohányzó asztalra és bevágódtam a szabad fotelba.

Nem tudtam mit néztek és nem is érdekelt, inkább azt vártam, hogy Niki mond-e valamit. Pár perc elteltével megszólalt Szimi.

-Mész valahová? – kérdezte a táskára nézve.

-Igen. – válaszoltam rá se nézve, pedig ő semmit sem tett, csak Niki pont mellette ült és most haragudtam rá.

-Hová? – kérdezte megint és a szemem sarkából láttam, hogy néz.

-Harry értem jön és gondolom hozzá. – mosolyogtam.

-Értem.

Ennyi volt a beszélgetés. Innentől kezdve nem szólaltunk meg. Csak a TV –ben menő műsor idétlen szereplőinek az idétlen hangját lehetett hallani, na meg persze néha az esőt, amikor jobban rákezdett.

Egy örökkévalóságnak tűnt az az idő, amíg meg nem érkezett Harry. Egy csengőszó jelezte, hogy valaki jött és a táskámat felkapva rohantam az ajtóhoz el sem köszönve a többiektől.

Kinyitottam és Ő volt az. Egy forró, szenvedélyes csókkal köszöntött, majd beszállva az autóba elmentünk hozzá.

-És mit fogunk csinálni? – érdeklődtem, mikor már a nappaliban ültünk.

-Én filmezésre gondoltam, de ha van valami más ötleted. – mosolygott.

-Oké, de előtte játszhatnánk valamit. Olyasmire gondolok, amit Louis szokott. PS.

-Rendben, megnézem, mivel szolgálhatok. – állt fel és indult a szobájába. Igaz még csak egyszer voltam itt, de megjegyeztem a ház mindegy egyes kis szegletét. Halkan követtem.

Elkezdett kutakodni az egyik fiókjában. Mögé léptem, átkaroltam és egy kis pipiskedéssel sikerült megpuszilnom a tarkóját.

-A szívbajt akarod rám hozni? – fordult meg mosolyogva.

-Nem. – néztem rá és kezem a nyaka köré fontam.

-Ne is. – csókolt meg lágyan, amiből egy igencsak vad és érzelmekkel teli csókcsata kerekedett.

Másodpercekre váltunk csak el a levegővételhez, de utána mindent ott folytattunk ahol abbahagytuk. A fiókot lassan betolta, és ami a kezében volt ledobta, eközben sem váltunk szét. Kezét a derekamra rakta és még közelebb húzott magához.

Keze lassan bebarangolta egész hátamat, az én kezem pedig a haja és a nyaka között vándorolt.

-Szeretlek. – mondtam két csók között, mire mosolyra húzta a száját.

Keze már az arcomat fogta közre, homlokunk, orrunk összeért és alig volt köztünk pár milliméter távolság. Mindketten ziháltunk. Mélyen a szemembe nézett.

-Szeretlek. – mondta ki nagy meglepetésemre magyarul. Szemem óriási lett. A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról és egyre jobban hasonlítottam egy paradicsomra. Az összes vér a fejembe szökött, máshol biztos, hogy nem maradt.

-Szeretlek! – ismételtem meg és újra egymásnak estünk.

Mikor sokadszorra is elváltunk, megkérdeztem honnan tudta azt a bizonyos szót.

-A net csodákra képes. – mosolygott és kezébe vette a lerakott játékot.

-És komolyan is gondolod? – kérdeztem a földet pásztázva.

-Ha nem érezném, nem mondanám. – nyúlt állam alá és megpuszilta az arcomat.

Kéz a kézben tértünk vissza a nappaliba és estünk neki egy hatalmas versenynek. Épp a harmadik játszma közepén megszólalt a csengő. Harry kérdően nézett rám, amin elmosolyodtam, ugyanis csak őt kereshetik. Megállította a játékot, megjegyzem eddig kétszer vert el, de minden egyes alkalomnál kárpótolt.

Odasietett az ajtóhoz és egy ismerős személlyel tért vissza.