54. fejezet - Hogy bizonyíthatnám?

     Sziasztok! Rettenetesen boldog vagyok, ugyanis összejött a 21 olvasó és a több mint 8500 megjelenítés! NAGYON köszönök mindent! 

      Viszont (!) A játékra elég kevés emberke "jelentkezett". Nem tudom, hogy azért mert nem tudjátok mi lesz benne, vagy mert tényleg nem érdekel titeket. Ha a kommentben hagytok egy "érdekel" szót, akkor tudni fogom hány embert érdekel, ha nem akkor lefújva a játék!
Nem is húzom az időt. Jó olvasást és kommenteljetek!!:))
Juccy♥

-Szia, Juci! Hát te? – köszöntött egy ezer wattos mosollyal Louis, bár ő mindig vigyorog. – Harry nem mondta, hogy vendége lesz. – huppant le mellém és közben megölelt.

-Szia! Gondolom azért nem, mert egy spontán dolog volt, hogy eljön értem. – válaszoltam mosolyogva és csak „kicsit” éreztem magam zavarban.

-Áh! Így már minden világos. – vigyorgott még mindig.

-És mi járatban? – kérdezte Harry közben mellém ült és kezét a combomra rakta. Ez megmosolyogtatott.

-Ok nélkül már nem látogathatlak meg? – háborodott fel vicces barátunk, de nem bírta ki nevetés nélkül.

-Dehogyisnem. Csak nem szoktál. – kacsintott rá Harry.

-Mi az, hogy nem szoktam?! – vágott merengős fejet. – Igazad van, tényleg nem szoktalak. - nézett halál komoly fejjel Harry-re, de mint az előbb most is elnevette magát.

-Na, és mi az az ok? – húzódott közelebb és a még szabadon lévő kezét a kanapé karfájára helyezte, én pedig hátrahajtottam a fejem.

-Most nincs ok. – nézett a TV felé Louis és hirtelen felcsillant a szeme. – Tán nem PS-eztek? – nyúlt az egyik kar után. – Harry gyerünk! Velem is játssz! – csinált úgy, mint egy kisgyerek. Nevettem rajta egyet, majd kikászálódtam közülük és a szabad fotelba ültem, nehogy megzavarjam a nagy játékot.

-Kimegyek inni, kértek valamit? – álltam fel a harmadik játékuk közben. Válaszul csak megrázták a fejüket.

Komolyan olyanok, mint a gyerekek. Koncentrálás közben kilóg a nyelvük, ők is forognak a konzollal együtt és néha még hangokat is adnak ki. Ha nyernek, akkor elég hangosan teszik, ha vesztenek, akkor is és egy újabb kört követelnek, hogy bebizonyítsák ők a jobbak.

Hamar betaláltam a konyhába viszont a poharas szekrényt elég nehezen találtam meg. Mikor meglett engedtem bele egy kis vizet, amit gyorsan meg is ittam és el is mostam a poharam.

Lassan elindultam vissza, de eszembe jutott, hogy mégiscsak örülnének valami rágcsának, ezért szétnéztem találok-e valamit. És találtam is egy kis chipset. Kiöntöttem egy tálba, majd vettem magamhoz még két poharat és egy üveg kólát is.

Óvatosan indultam vissza, mert nem akartam leejteni a kezemben lévő dolgokat, az ajtóban azonban valami érdekes dologra lettem figyelmes, ezért megálltam és bár tudom nem illik, de hallgatóztam kicsit. Mivel már a játék nem ment vagy csak nagyon minimális hangerőn, ki tudtam venni miről is volt szó.

-Szóval kimondtad…és mi volt a reakció? – hallottam Louis hangját és most nagyon komolynak tűnt.

-Őszintén szólva semmi. – csengett hangja csalódottan.

De mit kellett volna csinálnom? Ennél jobban nem tudom neki bebizonyítani, hogy szeretem. Nem vagyunk olyan régóta együtt, ilyenkor még nem az igazi a kapcsolat. Nem tudom, mivel bizonyíthatnám be, nem tudom, mivel érjem el hogy higgyen nekem.

Nem hallgattam tovább, inkább bementem a nappaliba, így sikerült félbeszakítanom Harry-t.

-Meghoztam a nasit. Igen tudom, azt mondtátok nem kell, de nem hihetek éppen játszó kisgyerekeknek. – mosolyogtam, ami kicsit erőltetettre sikerült és közben óvatosan pakoltam le a kezemben lévő cuccokat. Mikor mindent épségben letettem, leültem melléjük, pontosabban Harry mellé. Mindketten nagyon csöndbe lettek. – Megzavartam valamit? – néztem végig rajtuk.

-Dehogyis. – mosolygott Louis majd hirtelen az órájára nézett. –De gyorsan szalad az idő, nekem már mennem is kéne. – állt fel gyorsan a kanapéról.

-De hát hova sietsz? – néztem rá.

-Tudod… - vakarta meg tarkóját – Eleanor-al találkozom. – bólogatott. Magával is most hitette el. Nem tud hazudni, főleg nem spontán, de ráhagytam. Ha menni akar…

-Rendben. Figyelj, bár még nem ismerem, de amennyit olvastam róla kedves lánynak tűnik, üdvözlöm. – mosolyogtam és felálltam megölelni, amit viszonzott is.

-Átadom. – haladt az ajtó felé, én visszacsücsültem a helyemre, amíg Harry kikísérte barátját. 

Hamar visszajött és leült mellém. Csend volt. Legszívesebben rákérdeztem volna, hogy mégis mit várt, de nem akartam. Nem akartam, hogy csalódjon bennem.

-Kérdezhetek valamit? – néztem a kezemre.

-Persze. – nézett rám mosolyogva.

-Amit fent mondtál... – vettem mély levegőt – komolyan gondolod?

-Igen. Komolyan. – nyúlt állam alá.

-De, hogy jött ilyen gyorsan. Egyáltalán hogy jött az ötlet, hogy megkeresd magyarul? – nem néztem a szemébe, ahhoz túlságosan féltem, de nem tudom mitől.

-Az ötlet onnan jött, hogy kíváncsi voltam a reakciódra. – mosolygott, ami most már rám is átragadt – És mert az elmúlt időben, mikor nem voltunk együtt, bármilyen kevés is volt, de baromira hiányoztál. Ennyire nem ragaszkodtam az anyukámon és a nővéremen kívül senkihez sem.

-De ott vannak a fiúk. – vágtam udvariatlanul a szavába.

-De ők nem olyanok. Ha tőlük lennék távol, ugyanúgy hiányoznának, de nem olyan értelemben, mint te. Érted már? – húzódott közelebb.

-Azt hiszem. – mosolyogtam és szorosan magamhoz öleltem.

Mélyen beszívtam a már jól megszokott illatát, és ahogy a göndör fürtjei csikizték a nyakam…hiányozna, ha nem lenne. Én vagyok a világon a legszerencsésebb, és bár már annyiszor elmondtam, de mindig így érzem, minden egyes pillanatban. Vele a Mennyországban vagyok, és már előre félek, mi lesz, ha elenged. Egyszer mindennek vége, de ezt a legkevésbé sem akarom. Minden pillanatát ki fogom élvezni, és ha egyszer tényleg vége, boldogan fogok búcsút inteni, mivel megtanított szeretni. Ő az a személy, akit sosem fogok elfelejteni és mindig szeretni fogom, amíg csak élek. És már megint dramatizálok. – gondoltam magamban.

Szórakoztunk még kicsit és beszélgettünk, aztán hazavitt. Otthon a szokásos várt: a fele társaság már aludt, Adam pedig megint a szobájában gubbasztott és a partit szervezte, amire már csak két nap van.

Megfürödtem, kontaktlencsémet kivettem, fogat mostam, belebújtam a pizsimbe és már az álmok országában jártam.   

A következő nap nagyon lassan telt el, ugyanis csak Szimivel tudtam beszélgetni. Niki haragszik rám (?), Adam pedig ki sem mozdult a szobájából.

De végre megint eljött az este és alig vártam a másnapot, mert elmegyek venni egy parti ruhát, ugyanis ilyennel nem rendelkezem.

Másnap hamar keltem, szinte hajnalban. Én akartam lenni az első a boltokban. Ahogy kikászálódtam az ágyból, egyből a telefonom után kaptam és tárcsáztam Harry-t.

-Igen? – szólt bele egy női hang.