60. fejezet - Bízz bennem!

One Direction - They don't know about us

Kínosan ültünk egymás mellet, majd lassan megfordultam és Adam volt az.

-Ne! Ne hagyjátok abba…én már itt sem vagyok. – mutogatott zavartan a lépcső felé és egy hirtelen mozdulattal már ott sem volt.

Harry rám nézett én pedig rá, majd egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.

-Ez nekünk sose megy. – nevetett Harry. Nem válaszoltam csak nevettem tovább. Nekem ez kicsit kínos, ugyanis én még nem akarom. Korai szerintem. – Szerintem én megyek. – mondta, mikor lenyugodott. – Holnap nemigen találkozunk, megyek a srácokkal "megbeszélésre", de holnapután igen. – állt fel összeszedni a cuccait, ami a slusszkulcsa volt – Elviszlek Dr. Johnsonhoz is.

-Tényleg! Meg akartam kérdezni, honnan ismered, de elfelejtettem.

-Régen a szomszédunk volt, de a munkája miatt elköltözött és azóta orvos. – mosolygott – De tényleg megyek. – karolt át egyik karjával és megcsókolt.

-Maradj még! – néztem rá a kiskutyaszemekkel.

-Nem lehet. Holnapután találkozunk. – adott egy puszit és kiviharzott.

Bezártam az ajtót és bevánszorogtam a konyhába valami harapnivalóért. Mivel semmi főtt étel nem volt, úgy döntöttem meglepem őket egy kis finomsággal, de mivel semmi hozzávaló sem volt, le kellett mennem a boltba.

Felmentem átváltani kontaktlencsére és valami tűrhetőbb ruhára. Hajamat kiengedtem és kivasaltam. Kihúztam a szememet és egy kis szempillaspirál, napszemüveg és már úton is voltam a legközelebbi boltba.

Húslevest akartam egy kis sült krumplival és rántott hússal, meg is vettem a dolgokat és indultam haza. Olyan fél óra volt gyalog az út. A térdem fájt és néha meg kellett állnom, pihentetni. Néhány ember furán nézett rám és nem tudtam miért. Vagy azért mert olyan voltam, mint egy öregasszony, akinek percenként pihennie kell, mert elfáradt vagy…vagy…vagy, mert látták a TV-ben. Na, nem! Ilyen hamar? Nem. Megráztam a fejem és továbbindultam.

Az utolsó előtti elágazásnál álltam meg pihenni, mikor…

-Szia! – köszönt egy körülbelül korombeli lány – Ne haragudj, de kérdezhetnék valamit? – nézett rám.

-Szia, persze, mi lenne az? – válaszoltam és levettem a napszemüvegemet, mert így jobban látok és udvariasabb is.

-Meg tudnád nekem mondani, mikor jön a következő… - nézett a táblára, egy buszmegállóban voltam és csak ekkor tűnt fel, majd rám és megint a táblára és megint rám, és nem fejezte be a mondatot csak bámult.

-Mi az? Van valami az arcomon? – kaptam oda hirtelen. A lány csak megrázta a fejét, de még mindig nem mondott semmit. – Valami baj van? – kezdtem aggódni érte.

-Te vagy… - nyelt egyet – te vagy az a lány, akivel Harry "kavar"? – idézőjelezett a levegőben és mintha kicsit undorodna tőlem, úgy csinált a szájával. Meglepődtem kérdésén. Belém fagyott még a szar is. Ezt nem akartam én. Most én álltam úgy, mint előbb a csaj. Se köpni se nyelni nem tudtam. "Kibaszott hírnév!" –gondoltam magamban. És most mégis mit mondjak? Csak az igazat. Már úgyis mindegy.

-Hát… - kezdtem, de nem ment tovább. – én lennék. – nyögtem ki végül halkan.

-Hát ez szuper! – mosolygott a lány, ami nagyon meglepett az előbbi fintorgása után.

-Bocsi, de a buszt nem tudom, nem idevalósi vagyok. – tereltem a dolgot.

-Hát akkor? – ámult el.

-Magyar vagyok. És csak nyárra jöttem ki. – válaszoltam mosolyogva.

-Akkor hamar vége lesz a románcnak. – mosolygott, de a szavai szíven szúrtak.

-Nekem mennem kell. – kaptam fel a szatyrokat és amilyen gyorsan csak tudtam elindultam tovább.

Hál’ Istennek az út további felében csak feltűnően bámulókat kaptam, de semmi beszólás és kérdezgetés. Kezdtem elbizonytalanodni. Még alig adták le a TV-ben és már van egy utálóm. Nem tetszik ez. Nem jó érzés. Ok nélkül utálnak. Vagyis mégsem ok nélkül, de ez nem az én hibám. Csak hallgattam a szívemre.

Hazaértem, kipakoltam ismét átöltöztem és nekiálltam a kajának. Órákon belül kész lettem. Az illata isteni volt.

Lejöttek a többiek is és együtt ettünk, beszélgettünk és végre újra igazán élveztük egymás társaságát.

Este lefeküdtünk aludni. Reggel a telefonomra ébredtem, egy bejövő hívás.

Sziki hívott, de mire felvettem volna, már lerakta. Vissza akartam hívni, de egyenlegem nem volt. „Hmm..milyen gyorsan lemerült.” – gondoltam, majd nyújtózkodtam egy nagyot. Mosolyogva sétáltam le a konyhába, de nem tudtam miért van ilyen jó kedvem. Megreggeliztem és a napomat a semmittevéssel szerettem volna eltölteni. Sikerült. Egész nap tévéztem és tömtem magamba a csokit. Biztos híztam vagy 5 kilót.

Estefelé Harry felhívott, hogy, hogy vagyok. Beszélgettünk majd leraktuk és álomra hajtottam a fejemet.

Reggel én keltem utoljára és a többiek már reggelivel vártak. Megkajáltunk együtt, bár én később végeztem, de utána gyorsan átöltöztem, ami egy kicsike fájdalommal járt, mert nem volt túl jó idő, és hosszú nadrágot kellett felvennem és nem akartam melegítőt, mivel úgyis jön Harry és megyünk. Szóval belebújtam egy farmerba és egy kényelmes felsőbe. Tornacsukámat felkaptam, hajamat kivasaltam, frufrumat előrefésültem és szóltam Sziminek, hogy segítsen. Nagyon jó a kézügyessége és mindig tök jó hajakat csinál. És most is remekelt. Raktam be pár dolgot a táskámba, majd azt bent hagyva csatlakoztam a többiekhez a kertbe.

Larry közelébe ültem le, hogy tudjam simogatni. Fejét az ölembe tette és úgy pihentette. Beszélgettünk.

Én nem nagyon szóltam hozzá a témához, míg csak engem nem kérdeztek.

-Hová öltöztél ki ennyire? – kérdezte Adam egy szemöldök húzogatással együtt.

-Harry elvisz az orvoshoz és nem akarom, hogy azt mondják egy csövessel van.

-Ki mondaná? Max ő lát. – nevetett Adam.

-Nem mondtam? – húztam a számat.

-Mit? – néztek rám csodálkozva.

-Hűha… akkor elmondom most. A házibuliban Harry adott nekem egy nyakláncot, és ehhez ki kellett menni a konyhába, mert ugye ott nem volt olyan hangos a zene. Megálltunk át is adta és utána vette észre, hogy valaki végig fényképezett. Az ablaknál álltunk meg és mégsem sikerült lerázniuk a fotósokat. Szóval tegnap már a TV-ben is leadták, hogy ki lehetek… - mondtam el és közben néztem az arcokat. Mindegyik meglepődöttséget sugárzott.

-És… ez még nem jelent semmit. Hátha nem látták. – gondolkozott Adam hangosan.

-De. Látták. Tegnap, mikor elmentem a boltba, már volt egy konfliktusom.

-Hogy mi? – szívta fel magát Niki.

-Hát megállított egy csaj, hogy nem-e tudja, mikor jön egy busz. Ugye ilyenkor feltolom a napszemüvegemet és rákérdezett én vagyok-e az, akivel Harry kavar. Mondtam, hogy igen, és tereltem a szót, hogy nem idevalósi vagyok, ezért nem tudom a buszt. Erre azt mondta, hogy akkor úgysem tart sokáig a nagy románc. És itt eljöttem. – meséltem el ezt is és még most is fájt. Anyám is ugyanezt fújja minden egyes alkalommal, mikor felhívom. Elég akkor hallani, de ezután még többször meg fogom kapni.

-Hát ez fasza! Hogy lehet valaki ennyire görény? – mérgelődött tovább Niki.

-Ne törődj az ilyenekkel, Harry szeret téged, látszik rajta. – nyugtatott Szimi.

-Milyen nyakláncot kaptál tőle? – kérdezte Adam. Meglepődtem, hogy pont ő kérdezett rá, de büszkén mutattam meg a nyakamban lévő csodás darabot.

-Ez gyönyörű! – ámult el Niki. – Igaza van Sziminek, ne törődj velük! Biztosan szeret Harry. A fiúk nem vesznek ám akárkinek ilyen darabot.

-Remélem. – válaszoltam röviden.

Pár perc múlva megszólalt a csengő. Harry volt. Behívtam, megkóstoltattam vele a tegnapi főztöm és azt mondta, ízlik neki.

-Igen finom! Férjhez mehetsz. – húzott ölébe.

-Igen? – simítottam meg arcát. – Nem is tudom…nem tudom szeretnék-e feleség lenni valaha is.

-Hogy?

-Csak vicceltem.

-Megijedtem. Kit vettem volna akkor el? – csókolt meg.

-Valaki mást.

-Nekem te kellesz! Csak te. – mosolygott majd még egyszer megcsókolt.

A többiekkel is beszélt pár szót, majd indultunk. Dr. Johnson gyorsan átkötözött és már indultunk is vissza. Már az autóban ültünk.

-Harry mondani szeretnék valamit. – fogtam meg kezét, hogy ne adjon gyújtást még.

-Megijesztesz. – nézett rám.

-Tegnap, mikor mentem a boltba, felismertek. – néztem a kezünket, mivel még nem engedtem el.

-Igen? és? Mondtak valami rosszat? – érdeklődött mély hangján.

-Hát, valami olyasmit. Azt mondta, mivel nem idevalósi vagyok, nem fog sokáig tartani a románcunk. – mondtam el neki, de nem mutattam ki mennyire bántott.

-De nincs igaza. Ennél komolyabban még egy kapcsolatot sem éreztem és legszívesebben mindenkinek elmondanám, hogy igen, együtt vagyunk és TE vagy a barátnőm! Miattad nem tettem eddig sem, pedig már az elején kikiáltottam volna a világnak. Nézz a szemembe! – nyúlt állam alá. – Szeretlek! Szeretlek a kezdetektől fogva és nem érdekel mások véleménye. Ők nem tudnak semmiről sem. Semmit sem tudnak rólam, rólunk. Nem tudják, milyen nehezen indult és milyen csodás dolog lett belőle. De ha rajtam múlik, hamar megtudja mindenki. Szeretlek! Elhiszed? – mondta és kérdezte pislogás nélkül, végig a szemembe nézve.

-El. – válaszoltam meghatódottan.

-És mit szólsz az ötletemhez?

-Mihez?

-Hát, hogy elmondok mindent rólunk, így nem lesz több találgatás. – elfordítottam fejemet. Bámultam ki az ablakon és ezerrel pörgött az agyam. Mit csináljak? Harry közben elindította a kocsit és elindultunk haza.

Ha belegyezem, akkor tényleg mindenki be fog szólni, már akit érdekel ez az egész. Ha nem, akkor Őt bántom meg és Őt késztetem hazugságra, ami megint csak nem jó. Nem szeretném, ha utálnánk, így is kapok elég rosszat, nem hogy méh akkor. Viszont csak lenne olyan, aki mellénk állna, és egyszer hátha elfogadnának. Nem tudom…Tényleg nem. Szeretem Harryt, Ő is szeret. Akkor mire várok még? De mi van, ha valaki vagy valami megváltoztatja az érzéseit? Mi van, ha meggondolja magát? Mi van, ha minden megváltozik? Most még minden szép és jó, de később mi lesz? Ezt senki sem tudja, és ez az, ami miatt félek. Nem tudom, mire számíthatok, ha kiderül a kapcsolat. Mondjuk, egyszer így is úgy is bekövetkezik és akkor meg még rosszabb lesz, hiszen hazudtunk. Vagyis csak titkoltunk valamit, de az már hazugság.

Közben megérkeztünk. Harry kiszállt, kinyitotta az ajtót, majd bementünk a házba. Leült velem szembe.

-Na, hogy döntöttél? – nézett mélyen a szemembe. Hangja bizonytalan volt, mégis határozott. Bizonytalan, mert nem tudta, mire számítson, és határozott, mert tényleg akarta. – Ígérem, semmi és senki nem állhat közénk. Semmi sem tántoríthat el attól, hogy szeresselek! Bízz bennem!

Tudtam, mit kell tennem, de nem voltam teljesen biztos abban, hogy jó döntést hoztam-e.

1. nap:

2. nap: