69. fejezet - Te + Én = 69

Sziasztok!
Tudom, nem lett meg a 3 megjegyzés, de leszarom! Nem érdekel, hányan olvassák és hányan nem. Nem nekik fogom csinálni, hanem magamnak! Szóval, ha valaki még kitart mellettem annak nagyon hálás vagyok, aki nem, köszönöm, hogy eddig kitartott!
Nem azt mondom, hogy nem esnek jól a hozzászólások, de ezentúl nem fog érdekelni! Ha nektek nem ér annyit, hogy egyetlen egy szót kiírjatok alá, akkor majd én is így állok hozzá. Csak ennyit szerettem volna!
Jó olvasást!

Juccy♥

John jött be az ajtón. Hátán vagy 3 táska, kezében jóval több szatyor.  Szimi azonnal odaszaladt és elvett tőle párat. 

-Köszönöm. – mosolygott rá gyorsan. Lepakolt a nappali közepére mindent és leült szusszanni egy kicsit.

Közben segítettünk Marcynak és a kis Carolinenak. Mindketten kimerülten csapódtak John mellé.

-Úgy látom nem romboltátok le a házat. – nézett körbe Marcy. – De Adam hol van?

-Öhm… Adam biztos zuhanyozik. – vágta rá Niki.

-Oké. – láttuk, hogy kételkedik, mert nem hallatszódott fürdéshez hasonló zaj sehonnan.

-És milyen volt az út? – tettem fel A KÉRDÉST.

-Hosszú, de nagyo…

-Milyen volt az út? – vágtam közbe és kicsit megemeltem a hangerőmet. John és Marcy összenéztek. Szemük kikerekedett és nem értették a helyzetet.

-Anya… - húzgálta Caroline anyja felsőjét és meglepődve mutatott az éppen megérkező srácokra. Szülei arcára ugyanakkora ámulat ült ki, mint a kis-csajéra. Mi innentől kezdve csak figyeltük az eseményeket.

Caroline szeme csak úgy csillogott. Ránézett anyjára, aki bólintott és lassan eléjük sétált. Harry állt elől, aki egyből leguggolt hozzá és szorosan megölelte. Carrie apró kis kezével körbe sem érte Harryt. Láttam, hogy mennyire örül nekik, és hogy meddig fogjuk még ezt hallgatni, de nem bántam.  Még én is majdnem elsírtam magam, ahogy néztem őket. Az az őszinte szeretet, ami mindkettejükből áramlott, az valami leírhatatlan.

Kezdtem féltékeny lenni. Tovább ölelte, mint ahogy engem szokott. Lassan elengedték egymást és Caroline szeme vörös volt. Nem sírt, de közel volt hozzá. Jobban tartotta magát, mint ahogy én tettem volna. Érettebben viselkedett, mint ahogy én tettem volna. Büszke voltam rá.

A többiek sorban jöttek, és ha nem több ideig ölelték, akkor semeddig. Harry közben mellém állt és kezét hátul a derekamra rakta, mire felnéztem rá.

-Szeretlek. – tátogtam neki el.

-Én is. – és megcsókolt. Kizártam a külvilágot és kezemet lassan arcára vezettem. Mindkét keze a derekamon volt, nekem pedig egyik kezem az arcát tartotta másik pedig néha a hajába túrt. 

Azon kaptuk magunkat, hogy mindenki minket néz. Zavaromba Harry mellkasába fúrtam arcomat és azt a jellegzetes mosolyt, ami ilyenkor arcomon van, le sem lehetett volna törölni semmivel sem.

-Menjetek szob… - köhintett inkább egyet Louis, mert nem akart Carrie előtt ilyeneket mondani.

-Na, jól van. – vágott közbe Marcy. – Juci, hogy sikerült rávenned őket, hogy megtegyenek egy ekkora szívességet? Mennyibe fog ez fájni nekünk? – nézett rám. Válaszra nyitottam volna a szám, de Harry megelőzött.

-Semmibe. Szívesen jöttünk, főleg, ha tudjuk, hogy egy újabb directionert ismerhetünk meg. És amúgy is, bármikor szívesen jövünk, ha van rá időnk. – karolt megint át. A többiek egyetértően bólogattak.

-Szívesen jöttünk. – kontrázott rá Niall.

-Hát. Akkor nagyon szépen köszönjük, nem tudjátok, mit jelent ez Carolinenak. – állt fel Marcy és odalépett hozzájuk kezet fogni. John követte a példáját és ő is megköszönte.

-Marcy, beszélhetnénk? – szóltam neki oda halkan. Bólintott és kijött velem a konyhába.

-Maradhatnának estéig? Niall biztosan éhes és van egy kis magyar kaja, baj lenne, ha velünk ennének? – tértem a lényegre.

-Viccelsz? Eljöttek Carrie miatt, ez a minimum. – vigyorgott Marcy.

-Köszönöm. – öleltem át és jól esett. Olyan anyai ölelése volt, ami már hiányzott.

-Én köszönöm. Caroline most nagyon boldog.

-Remélem is, hogy az. – mosolyogtam és elindultunk vissza.

Carrie önfeledten nevetgélt Harryvel miközben a többiek Szimiékkel beszélgettek. John pedig elkezdett kipakolni és Adam segítette dolgában. Odamentem hozzájuk.

-Holnap ráér. Majd mi kipakolunk.

-Biztos? – kérdezte John.

-Persze. – bólintott és leült. Behunyta a szemeit, de nem aludt, csak pihent.

-Ki éhes? – "kiáltotta" el magát Marcy. – Juci főzött valami magyar specialitást.

Válaszolni senki sem válaszolt csak megindult a konyha felé. Niki megterített és hozott még pár széket, én pedig megmelegítettem mindent, hogy már csak szedni kelljen.  Letettem eléjük és megálltam a pultnak dőlve.

-Te nem eszel? – kérdezte Zayn felnézve a tányérból.

-Nem. Most én leszek a pincéretek. – mosolyogtam.

Nem firtatták tovább a dolgot. Mikor mindenki befejezte az evést jöhetett a desszert.

-Igaz ez nem magyar, de ezt tudom a legjobban. – mosolyogtam és kitettem a tálcát, ami telis-tele volt muffinnal. Csupa csokis muffinnal. Tejszínhabbal a tetején. Nem túl fogyókúrás étel, de kit érdekel, ha finom?

Niall volt az első, aki megette. Mind elfogyott, de ebből én is csórtam egyet.

-Isteni volt. – dicsérte Liam.

-Egyetértek. – bólogatott Louis.

-Mint mindig. – mosolygott Harry.

Lassan már sötétedett. Újra félrehívtam Marcyt.

-Kérhetnék még egy hatalmas szívességet? – tördeltem ujjaimat.

-Mondd csak!

-Baj lenne, ha nem maradnék itt? 5 napig maradhatnék Harrynél, és ez sokat jelentene.  – néztem a földet.

-Menj csak, de egy feltétellel. – tartotta mutatóujját magasba.

-Mi lenne az?

-Semmi hülyeség! – nézett szigorúan.

-Ígérem!

-Akkor miért vagy még itt? – mosolygott.

-Nem tudom. Köszönöm! – mondtam és odamentem Harryhez.

-Mi lenne, ha 5 napig a vendéged lennék? – súgtam a fülébe.

-Imádnám. Miért?

-Mert el vagyok engedve, persze ha nem zavarok. – mosolyogtam.

-Hogy zavarnál? Ne beszélj butaságot.

-Jól van. Akkor én elmegyek még összeszedni pár dolgot, ti addig érezzétek jól magatokat.

Gyorsan felszaladtam az emeletre, ahol Nikivel találtam szembe magam. Éppen pakolt. Mármint nem el, hanem össze… a cuccait.

-Miért pakolsz? – léptem mellé.

-Mert átköltözök Adamhez. – rám se nézett válaszadás közben. Hangja egyhangú volt.

-Van valami baj? – ültem le az ágyra így láttam szemből.

-Igen. Van. Amióta Harryvel vagy megváltoztál. Mintha mi itt sem lennénk neked. Szó nélkül lelépsz, mi meg nem tudjuk, hol keressünk. Elvitted magad az utóbbi időben. – vágta hozzám elég dühösen.

-Sosem szó nélkül tűnök el. Mindig szóltam, vagy ha nem voltatok itthon, akkor írtam a hűtőre. Nincs jogod ilyeneket hozzám vágnod, mert nem igaz. Igen változtam, de nem ezzel van a baj, hanem hogy nem együtt változtunk. Itt lakunk egy fedél alatt, de szinte egy szót sem beszélünk. Nem elmenekülnöd kéne, hanem megbeszélni a dolgokat. Ha most nem jövök fel, akkor meg sem tudom, hogy bajod van velem? – akadtam ki én is.

-Lehet, hogy nem. Nem tudom. Nem olyan, mint volt. Nem beszélünk, nem vagyunk együtt. Lehet sok volt ez így. Nem kellett volna ennyit együtt lennünk és nem lenne ez.

-Épp ez az, hogy nem is vagyunk együtt. Mindegy. Tudod mit? Azt csinálsz, amit akarsz. Én most sietek nincs erre időm. – vettem ki a szekrényből egy másik táskát és elkezdtem bele pakolni. Niki csak nézett egy darabig, aztán ő is folytatta, amit elkezdett.

-A ruhámat kérem vissza! – jegyezte meg lenézően. Én azonnal elmentem átöltözni és visszaadtam neki.

-Tessék! – raktam le a táskája tetejére.

-Kösz. – nézett rám egy pillanatra.

Nem válaszoltam, csak pakoltam tovább. Pár dolog, ami még jól jöhet, smink cucc, hajvasaló és már le is ballagtam a többiekhez, Nikit magára hagyva.

-Összepakoltál? – jött elém Harry.

-Igen.

-Akkor mehetünk?

-Persze. – mosolyogtam egyet, de éreztem, hogy nem őszinte.

Mindenki elköszönt, én még egyszer megköszöntem Marcynak, hogy elengedett.

-Szimi, te haragszol rám? – kérdeztem, mikor odajött megölelni.

-Nem, de miért kérdezel ilyet? – nézett rám.

-Kérdezd Nikitől. De biztos nem haragszol? Nem tettem semmi rosszat?

-Nem. Szerintem nem. – mosolygott és megölelt. – Aztán védekezzetek. – kacsintott rám és mivel magyarul mondta nem értették, pedig a hangerőn direkt emelt.

-Ohó! Szimi csak nem beszóltál?

-De! Miért minek tűnt?

-Büszke vagyok rád! – öleltem meg és lassan kimentünk a többiekkel együtt.

Harry mindenkit hazavitt, tőlük is „könnyes” búcsút vettem, aztán elindultunk hozzá.

-Be kéne menni egy boltba. – említettem meg.

-Minek?

-Nincs kaja. Mit fogsz enni?

-Jogos.

Gyorsan bevásároltunk, amit én akartam fizetni, de nem engedte. Ezután "hazáig" meg sem álltunk.

Bementünk és nekiláttam kipakolni.

-Segítsek valamit? – jött mögém Harold.

-Nem kell. – mosolyogtam.

-Na, de mégis.

-Nem kell, megy ez egyedül is. Csak ülj le és figyelj! – mutattam a székre.

-Igenis asszonyom! – és teljesítette kérésemet.

-Nem szeretnél énekelni valamit? – fordultam felé pár perc múlva.

-Mit énekeljek?

-Tökmindegy mit énekelsz, így is úgy is tökéletes. – válaszoltam egy kacér mosoly kíséretében.

-Hm… akkor mondjuk, legyen ez. – és elkezdett énekelni.

It’s all about you

It’s all about you baby

It’s all about you

It’s all about you

Yesterday you asked me something I thought you knew

So I told you with a smile, it’s all about you

Then you whispered in my ear and you told me too

Said you’d make my life worthwhile, it’s all about you

And I would answer all your wishes if you ask me to

Buti f you deny me one of your kisses

Don’t know what I’d do...

-Ezt ismerem. – vágtam közbe. – Hallottam már valahol.

-McFly… Nem tudom ez mond-e neked valamit.

-Nem sokat. – mosolyodtam el kínomban. – De eszembe fog jutni. – folytattam a pakolást, Ő pedig az éneklést.

Sikerült mindent a helyére raknom és akkor beugrott.

-Calum énekelte. Tőle hallottam. – örültem magamnak, hogy rájöttem.

-Biztos énekelte ő is. – mosolygott Harry és az ölébe húzott.

-Imádom a hangját! – áradoztam. – És jut eszembe, találkoztam Ashtonnal. – újságoltam.

-Mikor?

-Mikor bevittél engem is a megbeszélésre. Ő kint volt. Kértem tőle egy képet, ő pedig nem értette, hogy jutottam be az őröktől, mire megmagyaráztam neki, hogy veled vagyok. – mondtam el gyorsan.

-Nem említette.

-Nem volt olyan fontos. Csak nekem. Őt is először Joshhal láttam egy képen. Akkor még nem is tudtam kik ők. Bekövettem és barátnőimnek áradoztam, hogy mennyire jó pasi és még alig van követője, plusz ismeri a 1D-t. Senkit sem érdekelt, de én elkezdtem kutatni, és akkor jöttem rá, hogy egy bandában van, ami a Ti elő zenekarotok. Azóta odáig vagyok értük. – meséltem el egy óriási mosollyal, ami kifejezetten őszinte volt. Csak visszagondolni ezekre a dolgokra szép és jólesik.

-Ott leragadtam, hogy mennyire jó pasi.

-Igen, az. A második kedvencem lett. Imádom.

-Remélem, én vagyok az első. – ráncolta szemöldökét.

-Ki lenne más?! Szeretlek!

-Én is. – amint kimondta megcsókoltam.

Későre járt így elmentünk tussolni, megjegyezném, külön-külön. Utána, mint aki jól végezte dolgát befeküdtünk a hatalmas ágyára, amin elférnénk még egyszer is akár. Hozzábújtam, Ő pedig átkarolt.

Hamar el is aludtam, de ekkor éreztem, hogy Harry még nem alszik. Elkezdte csókolgatni a nyakam. Kinyitottam szemeimet és csak ekkor kezdtem felfogni, mit is csinál. Korainak gondoltam, de jólesett így hagytam és néha viszonoztam is.

Csókja édes és vad volt egyben. Keze bejárta egész testemet és valahonnan ruhával távozott. A végére, addig jutottunk, hogy egyikünkön sem volt semmiféle textildarab.

-Harry ez nekem korai. – takartam el magam.

-Akkor ne csináljuk azt, van egy másik ötletem. – és máris elhelyezett engem is és magát is egy teljesen másmilyen szituációba.

-Ez nekem kínos. – mondtam halkan, de belém is akadt a szó. Megéreztem valamit… Harryt… ahogy csinálja a dolgát. Sosem éreztem még ilyet, de gondoltam, ha Ő megcsinálja, akkor én is. Számba vettem férfiasságát, és ösztönből láttam neki. Néha egy-egy morgással jelezte, hogy élvezi, amit csinálok, belőlem pedig egyre hangosabb sikolyok törtek elő.

-Mondtam én, hogy jó lesz. – lihegett felém, hogy halljam, de válasz adási időt nem hagyott, folytatta.

-Harry! – sikoltottam fel és nem tudom, hogy ez az az érzés, amiről annyit hallottam, de biztos vagyok benne, hogy ha nem is, akkor nagyon közel járt hozzá. – Harry! – ismételtem meg még hangosabban, mint az előbb, de ekkor valami nem stimmelt.

-Juci. – hallottam és kinyitottam a szemem. Gyorsan végignéztem magamon, pizsamában voltam. Még ekkor is nehéz volt elhinni, hogy álmodtam az egészet, de minden jel erre utalt. –  Mit álmodtál? – kérdezett rá és egy perverz mosoly ült ki arcára.

-Semmit. – vágtam rá gyorsan.

-Nem úgy hallottam. Eléggé hangos voltál. – kötözködött tovább.

-Csak egy rémálom. – mondtam, mert ez jutott leghamarabb az eszembe.

-Egy rémálomba nem így sikít az ember. Ez más volt, csak nem mondod el. – mosolygott még mindig. Én pedig a másik oldalamra fordultam, hogy ne kelljen látnom azt a mosolyt, és mert zavarban voltam. – Elmondhatod. Biztos nagyon jó voltam, szóval nincs mitől tartanod. – cukkolt még mindig.

-Harry! Fogd be! – vágtam hozzá egy párnát. Arckifejezésén nevetnem kellett.

-Nem is tudtam, hogy beszélsz álmodban.

-Én sem.

-Hm… kár hogy a többit nem mondtad ki. De nem baj, a lényeg megvolt. – puszilt meg és újból átkarolt.

Egy darabig nem mertem aludni, de a végén csak lecsukódtak ólomszerű szemhéjaim.

Reggel, arra keltem, hogy egyedül fekszem. Harry nem volt mellettem. Így kikászálódtam az ágyból, a szemüveget a fejemre tettem és leballagtam a lépcsőn. Egy cetlit találtam a dohányzóasztalon. Odasétáltam és elolvastam.