70. fejezet - Hirtelen jött kirándulás

Sziasztok! Meghoztam a 70. fejezetet. Köszönöm szépen az előző részhez kommentelőknek! Nagyon hálás vagyok! Megjegyzést írni és szavazni még mindig nem bűn!!!

Jó olvasást!
Juccy♥

Mosolyogva nyugtáztam az olvasottakat.

"Megbeszélés lesz, elhúzódhat. Nem akartalak felkölteni… aranyosan alszol. Ha csak délután jönnék, ne haragudj meg! Szeretlek! Addig is foglald el magad valamivel! Hazza xoxo"

Nézegettem még egy kicsit és elolvastam újból és újból, de a betűk változatlanul álltak a papíron. Visszaraktam a helyére és a konyha felé indultam valami harapni valóért.

Gyorsan rátaláltam a lehető legjobb ételre, a Nutellára. Csináltam egy pirítóst majd jó vastagon megkentem vele. Készítettem még egyet és még egyet…
Kaja után elpakoltam és elmostam az összepiszkolt evőeszközöket és tányért.

Úgy gondoltam, mivel egyedül vagyok, egész nap pizsamában fogok nyomulni és a TV előtt punnyadok, esetleg maxra veszem a rádiót és bármi is menjen benne, üvölteni fogom, de ebből csak fél óra jött össze, ugyanis az emeletről hallottam, hogy csörög a telefonom. Felrohantam és láttam, hogy Niki hív.

-Igen? – szóltam bele lihegve.

-Itt van Sziki. Siess vissza! – mondta unottan és le is rakta.

Csalódottan kémleltem még a telefon képernyőjét, minden életkedvem eltűnt. Miért lett ilyen? Mi rosszat tettem én? Nem mondhatja, hogy elhanyagolom, mert csak ez a kibaszott nyár van, utána végig vele vagyok. Nem értem, miért nem tud velem örülni?

Gondolkozás közben felkaptam valami vállalhatót, kivasaltam a frufrumat és kihúztam a szememet. Gyorsan bedobáltam pár dolgot a táskámba, felkaptam a cipőmet és gyorsan kiszaladtam majd fogtam egy taxit. Bemondtam a címet és egy órán belül ott is voltam. Kifizettem és szinte berontottam. Sziki ott ült a nappaliban és Szimivel beszélgetett. Gyorsan a nyakába vetettem magam és kiszorítottam belőle az összes levegőt.

-Hát te? Hogy kerülsz te ide? – szorítottam még mindig.

-Ha elengedsz, elmondom. – mondta fuldokolva. Azonnal elengedtem, de még egyszer megöleltem gyorsan.

-Na, szóval? Mesélj! Hogy találtál ide? Hogy jöttél, miért? – árasztottam el kérdéseimmel.

-A múltkor mondtam, hogy lehet lesz egy kis kitérő, amíg apánál vagyok Hollandiába. Rémlik?

-Ő… most hogy mondod, de azt hittem csak viccelsz. – vigyorogtam, mert hihetetlenül boldog voltam, hogy láthatom.

-Hát nem, komolyan mondtam és tessék, itt vagyok.  – mosolygott.

-De hogy találtál ide? Egyedül jöttél?

-Hahó… megmutattad a térképen… és vagy ezerszer elmondtad. Megjegyeztem. Egyedül, apa csak felszállított a repülőre majd onnantól taxival jöttem.

-Meddig maradsz?

-Este megyek vissza.

-Olyan hamar?

-Igen. Így is alig akart elengedni. – vakarta meg tarkóját.

-Reméltem, hogy tovább, de annyira örülök, hogy itt vagy. – öleltem meg megint. – Kérsz valamit enni esetleg inni?

-Nem, köszi.

-Mit terveztél mára?

-Mi lenne, ha körbevezetnél? – csapott a térdére.

-Oké… Várj egy percet. – szaladtam fel és kértem Adamtől egy kisebb térképet. Kitaláltam, hogy nem a megszokott helyeket fogom neki megmutatni, hanem, amiket Harry mutatott még legelőször. Elviszem abba a csodálatos parkba, a híd lábához és a sikátorba is. Utána jöhetnek az ismertebb látványosságok, mint például a London Eye, Big Ben, Tower of London és mivel focirajongó megnézzük a Chelsea Stadiont. Nincsenek közel egymáshoz így érzéseim szerint igénybe fogja venni a napot. Közben megállunk kajálni és a többi.  –Itt vagyok. Indulhatunk?

-Először elmennék a mosdóba, ha szabad. – nézett kiskutyaszemekkel.

-Persze, erre tessék. – vezettem el, majd visszamentem Szimihez.

-Hová mentek? – kérdezte.

-Városnézés. – ültem le mellé. – Te nem jössz?

-Nem. Randim lesz. – pirult el.

-Na, talán nem a pultos sráccal?

-Andrew. És igen vele.

-És mikor kérdezte meg, mesélj már! – lettem izgatott.

-Mostanában szinte mindig lejárok, mikor ő van ott és ez neki is feltűnt és úgy látszik, viszonozza a vonzalmamat.

-Értem. És hová mentek? – húzogattam a szemöldököm.

-Csak sétálni. – bokszolt vállba.

-Oké. – közben kiért Szilárd is. – Figyelj, mi most akkor megyünk, de amint hazajövök, mindenről beszámolsz! – tartottam neki mutatóujjam.

-Igenis! Viszont te még lógsz nekem egy másik sztorival is. – biccentett az emelet felé, utalva ezzel Nikire. Csak bólintottam, megöleltem és ki is szabadultunk a nagyvilágba.

-Hová viszel elsőnek? – érdeklődött drága barátom.

-Titok. – kacsintottam rá.

Gyorsan beletörődött így másról kezdett kérdezgetni. Leginkább Harryről. Elmeséltem neki a lényegesebb dolgokat, megmutattam a nyakláncomat, amit tőle kaptam és én kezdtem bele a faggatózásba, de nem mentem vele semmire. Nincs semmi érdekes az életében, se egy lány, se semmi.

Lassan megérkeztünk a hídhoz. Mivel ez volt a legközelebb ide jöttünk elsőnek.

-Na, ez miért is látványosság? – kérdezte.

-Igazából nem az, csak egy számomra fontos hely. Ide hozott el Harry. – gondoltam vissza arra a pillanatra, mikor majdnem beleesett a vízbe és én rántottam vissza, ezáltal rám esett. Elmosolyodtam.

-Értem. – nézte, de nem mutatott iránta túl nagy érdeklődést így tovább is mentünk. Felszálltunk egy Big Red Bus-ra és miután leszálltunk a park felé vettük az irányt.

Sétálgattunk, leültünk egy padra és jókat röhögtünk. Nosztalgiáztunk vagy éppen valami baromságba kezdtünk bele. Jó volt egy kicsit elengedni magam úgy igazán. Magyarul beszélhettem, ami igazán jól esett és olyan volt, mintha otthon lennék a barátaimmal.

-Tényleg, Martinnal mi újság? – kérdeztem rá rég nem látott barátomra.

-Jól van. Együtt van a csajjal és boldogok.

-Ez a lényeg. – mosolyogtam.

Tovább sétáltunk és Sziki elkezdte énekelni a Gotta be you-t. Tudni kell, hogy nincs jó hangja, és borzalmasan szólt. De vicces volt. Alig kaptam levegőt a röhögéstől és ilyenkor egy fuldokló fókára hasonlítok.

-És ez a park miért volt fontos? Csak nem ide is Harry hozott el? – karolt át.

-De, pontosan. – pirultam bele a gondolatba, hogy Harry volt az. Sziki kezét óvatosan lelöktem magamról, de úgy, hogy neki tűnjön fel, hogy szándékos.

Lassan továbbálltunk és beültünk egy McDonald’s – ba és ettünk valami igazán egészségtelen ételt. Kifelé menet ettünk még egy fagyit és megnéztük a nagyobb látványosságokat. Felültünk a London Eye-ra és elsétáltunk a Big Benhez. Órákat töltöttünk a hídon és néztük a vizet közben jókat röhögtünk.

Sétálgattunk céltalanul és a végén el kellett köszönnünk. Elkísértem a reptérre, de nem vártam meg még felszáll. Harry címét még mindig nem tudva, de egy táblát megjegyezve, ami a közelben van, bediktáltam a taxisnak és menetközben teljesen besötétedett. Elővettem a telefont és akkor láttam, hogy ki van kapcsolva. 

"Francba! Lemerült!"- morogtam az orrom alatt és visszadobtam a táskába. Az időt sem tudtam, de egy biztos volt: nagyon késő lehetett, az levegő is lehűlt és már szinte fáztam.

Lassan de biztosan megérkeztünk ahhoz a bizonyos táblához. Kifizettem és elindultam a megfelelő irányba. Hál’ Istennek jól emlékeztem és sikerült bejutnom a házba is.

Minden sötétben volt, nem mertem lámpát kapcsolni, nehogy felköltsem, ha már itthon van, ezért óvatosan elmentem a fürdőig, lezuhanyoztam, átöltöztem, megmostam a fogam és még lassabban, mint az előbb elbotorkáltam a hálóig.

Mosolyogva álltam meg az ajtóban, ugyanis már kezdtem látni és kirajzolódott egy alak a takaró alatt. Bebújtam a takaró alá én is, megpusziltam a nyakát és magamhoz húztam. Fészkelődni kezdett.

-Hol voltál? – kérdezte félálomban.

-Itt-ott, de aludj csak… - simítottam meg karját. Ő erre megfordult és a kis kifli alakocskában aludtunk el. Minden egyes lélegzetét éreztem. Cirógatta a nyakamat, ahogy kifújta és a libabőr megjelent a bőröm minden egyes milliméterén.

Nem aludtam csak figyelte, ahogy szuszog és alig tudtam elhinni, hogy van, aki szeret. Akinek más vagyok, mint a többi, aki felnéz rám és tisztel. Aki hagyja, hogy viszont szeressem teljes szívemből.

Lassan mégiscsak elaludhattam, mert már arra keltem, hogy valaki teljes erejéből csapta be a bejárati ajtót. Gyorsan felkaptam a szemüvegem és sietősen szedve a lépcsőfokokat lementem a nappaliba, ahol egy Harry gubbasztott a kanapén fejét a két tenyerébe hajtva. Felém kapta tekintetét és a szeme csak úgy égetett, de most nem attól, amitől eddig. A düh, a méreg, a csalódottság és a megbánás volt.

Felállt és szép lassan elém sétált.

-Mi a fasz ez? – kiabált az arcomba, amitől összerezzentem. Féltem tőle.

Andrew Anderson