48. fejezet - Upsz!

Sziasztok! Megjöttem az újabb résszel. Remélem még nem felejtettétek el az ajánlatomat, miszerint, ha a 20 olvasó összejön a komment és a szavazathatárokat megszüntetem. Én nagyon remélem, hogy összejön! De nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást! Juccy♥

Besiettünk a nappaliba és az a látvány fogadott, hogy Zayn éppen guggol és valami porcelánt próbál összeszedni.

-Hagyd csak! Majd összeseprem. – guggolt le Zayn mellé Szimi és megfogta a kezét, hogy ne szedegesse tovább. Zayn bólintott egyet és mindketten felálltak. Szimi elindult – gondolom a seprűért.

-Mi történt itt? – mentem közelebb Zayn-hez.

-Hát… - vakarta meg a tarkóját.

-Ne is próbáld elsumákolni a dolgot! – néztem rá.

-Jó-jó. Szimi véletlenül lelökte a vázát. – nézte a földön hevert darabokat. És egyik kezével elkezdte piszkálni a felsője ujját.

-Nekem ne próbálj meg hazudni! – nevettem.

-Nem hazudok. – merevem bámulta még mindig a váza szilánkjait.

-Nem véletlen volt. – jött vissza Szimi és elkezdte összesepregetni.

-Akkor? Mégis mit műveltetek? – kérdeztem kicsit kikelve magamból. Harry mögém jött és hátulról végigsimított kajaimon, majd a kezét a hasamnál összefonta. Éreztem, ahogy szuszog és ez megnyugtató volt.

-Csak összetörtem egy vázát. Ennyi. – magyarázta Szimi még mindig sepregetve.

-De ok nélkül nem törnek az emberek csak úgy.

-De nekem megvan az okom. – kiabált rám, amitől összerezzentem.

Nem mondtam semmit. Ő sem mondott többet, csak a lapátra seperte a szilánkokat és elviharzott. Még mindig csak néztem magam elé. Kicsit meglepett. Szimi mindig az a nyugodt természetű személy volt, most, meg mint egy bomba robbant.

Zayn leült a kanapéra, a tenyerébe hajtotta fejét és hangosan kifújta a levegőt.

-Mi volt? – kérdezte Harry és mindketten leültünk mellé.

-Ugye, nekem reggel a menedzsment már mutatta az újságot, szóval tudtam, mi az a baj, amiért ide kellett jönnöm. És Szimi teljesen ki van akadva. Hiába magyaráztam neki, hogy ha azt nyilatkozom, hogy csak barátok vagyunk, akkor el fogják hinni. Nem biztos, hogy azonnal, de egy idő után igen. És hiába mondok bármit is a nyilvánosságnak, úgyis azt írnak, amit akarnak. Ezt már ismerem. Jobban kellett volna figyelnem és akkor nem lenne mindez. – magyarázta és kezével erősen artikulált. Hangjában hallatszódott a megbánás, pedig ez nem az ő hibája volt.

-De nem te tehetsz róla. Gondolom, mindent megtettél, hogy titokban tartsd. – biztattam.

Csak bólintott. Néma csend lett. Nikiék hangját hallottam fentről, amint épp valamin nagyon nevetnek. Nagyon fáradt lehet Adam. – gondoltam magamban.

Kezdett kínossá válni ez a csend és már Szimit is hiányoltam, ugyanis elég régen elmehetett.

-Én megkeresem Szimit. – mondtam és felálltam. Ránéztem Harry-re, aki egy aprót bólintott.

Elindultam és a konyhába mentem, mivel ott van a szemetes. És bejött. Szimi ott ült a földön a szemetes mellett és sírt. Gyorsan mellészaladtam és leültem vele szembe. Magamhoz húztam és a hátát simogatva öleltem. Próbálta abbahagyni a sírást.

-Ne! Sírd ki magad nyugodtan. – mondtam és még szorosabban tartottam.

Éreztem a felsőmön, hogy a könnyei átáztatták, de most ez érdekelt a legkevésbé. Pár perc elteltével kezdett megnyugodni és elengedett. A zsebembe nyúltam és előhalásztam egy zsebkendőt. Odaadtam neki.

-Köszönöm. – mondta két orrfújás között.

-Semmi. De akkor most szépen elmondod, hogy miért borultál ki ennyire. – utasítottam kedvesen, mégis határozottan.

-Ti nem tudjátok, mi játszódik le bennem. Rettegek. Nem akarok egy világ által utált személy lenni, pedig már az vagyok. Ismerem a rajongókat, mivel én is az vagyok és én is tudok iszonyatosan féltékeny lenni. Viszont én képtelen lennék ártani bárkinek is, de ezek között vannak totál megszállottak is. Nem akarok célpont lenni, érted? – magyarázta néha elcsukló hangon.

-Figyelj, nekem ne is mondd! Ráadásul, ha én kiderülök, engem sokkal jobban fognak utálni, mivel én egy barátnő vagyok és nem barát. De viszont ez velük jár. Semmiért sem cserélném el a mostani életemet, hiszen tökéletes. Néha vannak benne rossz napok és vannak rossz emberek is, de ennél tökéletesebb nem is lehetne. – válaszoltam és tudom, ezzel nem nagyon nyugtattam meg, de nem is lehet. Ha egyszer nem akar köztéma lenni, akkor ezzel elkésett. – Gyere! Ne kuksolj itt! – álltam fel és nyújtottam kezemet.

Elfogadta gyorsan elment arcot mosni és együtt visszamentünk a fiúkhoz.

Csak beszélgettek és amint mi beléptünk elhallgattak, ebből gondolom, hogy Szimi volt a téma.

Leültünk melléjük, de mi Harry-vel úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a kertbe és hagyjuk őket beszélni, reménykedve abban, hogy most nem fog semmilyen berendezésben kárt tenni.

Kint leültünk a kerti kanapéra. Egyik lábam átdobtam az övéin és csak ültünk.

-Elmondjak valamit? – kérdezte hosszú csend után. Nem nézett rám. A lábamon hevert a keze és azt nézte.

-Igen. – lettem nagyon kíváncsi.

-Nagyon közel járok, ahhoz, hogy szeresselek. – nézett végre a szemembe. Gyönyörű szemei csillogtak. A gyomrom megmozdult, a szívem meglódult. Erre nem tudtam mit mondani. Nem tudtam egy árva szót sem kinyögni. Kezemmel megkerestem az övét és megfogtam. Mélyen a szemébe néztem és közelebb hajoltam.

Olvasott a jelekből, mert egyből le is támadta ajkaimat. Csókja édes volt, mint mindig, de valamiben megint más. Talán több érzelem volt benne vagy az is lehet, hogy csupán kicsivel több vággyal csókolt.

Kezét elengedtem és a nyaka köré fontam. Ő a kezeivel a derekamat simogatta és óvatosan, lassan mindig csak egy kicsit, de hátrébb döntött  A végén én feküdtem a kanapén, Ő pedig rajtam. Szinte nem is éreztem, hogy ott van, pedig egy hajszál se fért volna közénk.

Egyre követelőzőbb lett a csók, és bár nekem ez még korai, élveztem.  Jó volt tudni, hogy Ő van velem.

Kezével elkezdte a felsőmet lassan felhúzni. Kezemmel gyorsan megfogtam kezét és visszatoltam.

-Valami baj van? – nézett rám hirtelen és szemében enyhe ijedséget véltem felfedezni.

-Nem semmi. Csak ez nekem még nem megy. Ne haragudj! – néztem végig a szemébe, de az utolsó mondatnál lehajtottam a fejem és hangom halkabb lett.

-Nem történt semmi. – mosolygott kicsit, de a csalódottság ott volt benne.

-Jaj, dehogyisnem! Látom. De nekem ez még korai. Sajnálom. – még mindig rajtam feküdt. Olyan közel hozzám. Éreztem a szívverését.

-Megértem. És tényleg nincs semmi. – mosolygott egy kicsivel őszintébben, mint az előbb.

Nem mondtam semmit csak adtam neki egy puszit. Szám után kapott és ismét megcsókolt. Visszafogottabb volt, mint az előbb.

-Upsz! – hallottam egy ismerős hangot. Mindketten hirtelen odanéztünk és én teljesen vörös lettem.

Gyorsan felültünk, megigazítottam a még kicsit felhúzott felsőmet.

-Mi csak… - de nem tudtam többet mondani.