56. fejezet - I'm a...

Sziasztok! Tudom késve de megjöttem, holnap pedig hozok egy másik részt, ha meglesz a 2 komment, ha nem. Remélem azért ez is tetszeni fog. Jó olvasást!

 Juccy♥

Annyira meglepődtem, hogy még a szám is tátva maradt. Danielle, Gemma, Eleanor és Perrie mosolygott rám kedvesen.

Hirtelen meg sem tudtam szólalni, csak bámultam őket és akkorákat pislogtam, mint egy ház. Az volt a csoda, hogy nem töröltem meg a szemem, vagy, hogy nem csíptem meg magam.

-Szia! – törte meg a nagyon kínos csendet Gemma. – Mivel tegnap mondtad, hogy ma egyedül díszítesz, hoztam egy kis segítséget. – mosolygott és közben a többiekre mutatott. Én csak nagyokat pislogtam még mindig. – Remélem nem bánod. – vált kicsit aggódóvá. Na, ekkor jutott el a tudatomig, hogy nem kéne ilyen gyökérnek lenni és jó lenne valamit mondani.

-Sziasztok! – Nyögtem ki nagy nehezen. "Kezdetnek nem rossz." veregettem meg a vállam képzeletben. – Dehogyis baj. Gyertek beljebb. – mondtam el, de semmi reakció nem jött. Ugyanúgy ott álltak és talán mintha nem értenék, hogy mit is mondok. Hirtelen a homlokomra csaptam, ami megint csak nem egy jó pont. "Hiszen én magyarul beszélek." – fogtam fel. – Nem baj. Gyertek be! – mondtam el immár helyes nyelven és egy enyhe nevetést okoztam nekik a reakciómmal.

Bent leültünk a kanapéra.

-Kértek inni vagy valamit? – néztem felváltva rájuk és próbáltam nyugodtságot sugározni, de legbelül majd kiugrottam a bőrömből, másrészt pedig szorongtam is nem kicsit. Gyönyörűek mind a négyen. Tehetségesek valamiben. Elértek már valamit. Én ezek körül mit teljesítettem? Semmit! Tehetségem szinte semmihez sincs. Nincs hangom ráadásul hallásom se. Nem tudok táncolni semmilyen módon sem. Utálom, ha fényképeznek, mivel a legtöbb fotó rólam borzalmas. Nem szeretek túlzottam szerepelni sem, kivéve, ha olyan emberek előtt, akikben teljes mértékben megbízom.

-Nem, nem kérünk, köszi. – válaszolt mindenki helyett Gemma. – De hagy mutassalak be. Szóval, ő itt Danielle, Liam barátnője. – mutatott a mellette ülő lányra. Danielle hirtelen felállt és odajött megölelni. Viszonoztam, de meglepett.

-Szia! Én Judit vagyok, de szólíts csak Jucinak. – mondtam el és közben visszaült a helyére.

-Rendben. Juci. – mondta mosolyogva, de a nevemet nem helyesen ejtette ki. Meggyűlt vele a baja, mint ahogy eddig a többieknek is. Elsőre, sőt másodszorra sem ment eddig senkinek sem.

-Ő itt Eleanor, Louis barátnője. – mutatott másik oldalára. Mivel én már álltam, csak ő állt fel és kicsit gyengédebben, mint Danielle tette, ő is megölelt.

-Örülök. – mondtam mosolyogva és baromira irigyeltem. Mondjuk a többieket is.

-Én is. – mosolygott, majd visszaült.

-Ő, Eleanor mellett pedig Perrie, Zayn barátnője. – mutatott keresztül Eleanor-on.

-Örülök Juci. – mondta és ő is szorosan megölelt.

Miután a bemutatkozás megtörtént, aminek részemről semmi értelme nem volt, ugyanis már mindegyikőjüket jól "ismertem", kicsit még beszélgettünk.

-A srácok is mindjárt jönnek, csak kicsit arrébb parkoltak le. – magyarázta Gemma.

-Igen és még van mit hozniuk. – nevetett Danielle.

Nagyon kedvesek és közvetlenek, bennem mégis ott van az, hogy nem vagyok olyan jó, mint ők. A közelükbe sem érek. Féltem, hogy ez meglátszódik, és próbáltam nagyon elrejteni a szorongásomat, úgy látszott sikerrel.

Körülbelül fél óra beszélgetés után csengettek. Mentem az ajtóhoz és 5 igencsak fess fiatalember állt előttem egy ezer wattos mosollyal és rengeteg szatyorral.

-Sziasztok! Ezek meg mik? – kérdeztem kikerekedett szemekkel a szatyrokra mutatva.

-Szia! – kezdte Liam kicsit lihegve. – Nem mehetnénk be? – nézett rám sürgetően.

Bólintottam és arrébb álltam, hogy ne legyek útban.

-Jó a pizsid. – kacsintott rám Louis, mikor elment mellettem.

Ekkor csapott belém villámszerűen, hogy rajtam végig a pizsamám volt. A pizsamám, ami egy 1D-s felsőből és egy csíkos cicanaciból áll. Hát mondhatom elég ciki.

Pirulva hajtottam be az ajtót, amikor mindannyian bejöttek. Lepakoltak a nappaliban.

-Na, akkor valaki elmondaná ezek mégis mik? – néztem rájuk.

-Szóval, tegnap mondta Gemma, hogy egyedül fogsz díszíteni. – kezdett bele Harry – És úgy döntöttünk, hogy eljövünk segíteni. Hoztunk pár cuccot, - vakarta meg a tarkóját végignézve a "pár" cuccon – hát kicsit több lett. – nevette el magát.

-Ahha… - húztam el a szót.

Amíg én Harry-vel "megtárgyaltam" a dolgokat, a többiek köszöntötték egymást. Én is közelebb lépkedtem hozzá, de csak olyan sunyiba.

-És miért jöttetek később? – "kapaszkodtam" meg felsője gallérjában.

-Mert arrébb parkoltunk, hogy ne legyen feltűnő, hogy ide jövünk, de még így is megtaláltak és le kellett valahogy rázni, ami egy kis kitérővel járt. – magyarázta olyan tettetős komolysággal, néha-néha egy kis mosollyal, amit aztán próbált elrejteni, hogy komolyabbnak tűnjön. Keze a derekamon landolt és mire befejezte alig maradt pár centi ajkaink között.

Kicsit várt és ezt a távolságot megszüntette. Keze bejárta az egész hátamat.

-Elég lesz már. – jött oda Louis. – Tartogassátok az erőtöket másra. – veregette vállon Harry-t, aki szúrósan ránézett, majd ott folytatta, ahol abbahagyta.

Minden egyes perc, amit Vele tölthetek, ajándék. Csodálatos. A Mennyben érzem magam.

-Tényleg cuki a pizsid. – mondta és végignézett rajtam.

-Jajj, ne csináld már te is. – ütöttem a vállába, amit persze meg sem érzett, Ő mégis úgy tett, mintha nagyon fájna neki. – Inkább elmegyek átöltözni. Legalább leszálltok rólam. – és ezzel el is tűntem az emeleten.

Hamar kellett visszamennem, nem akartam őket megvárattatni, ezért az első…a második…a harmadik dolgot, ami a kezembe akadt felvettem. Még jól is mutatott együtt. Nem mondom, hogy tökéletes, de itthonra megfelel.

Leszaladtam a lépcsőn és a többiek már pakoltak kifelé. Rengeteg dolgot láttam az asztalra is kirakva, de még csak alig tűnt el pár szatyor.

Amíg ők pakoltak, én folytattam a porszívózást, amivel hamar végeztem. Végig úgy éreztem, mintha mindenki engem figyelne, legalábbis a lányok. Olyan érzésem volt, mintha nem kedvelnének, mintha egyáltalán nem lennék nekik szimpatikus, mintha egy degenerált kis senkinek tartanának. Biztos vagyok benne, hogy ilyet nem gondolnának még akkor sem ha igen, de valamiért ilyen érzésem volt. Talán csak azért mert ők sokkal szebbek, jobbak, tehetségesebbek és közvetlenebbek, mint én, és tudom, hogy Harry is találhatna egy olyan lányt, mint ők. Félek. Félek, hogy elveszítem.

A helyére raktam a masinát és csatlakoztam a pakolók közé. Olyan jó sok kis aranyos díszítőelemeket hoztak, amitől tényleg hangulatos lesz az egész.

Végig zavarban voltam és feszengtem. Ki kellett mennem egy kicsit innen.

-Valaki kér inni esetleg enni? – kérdeztem mosolyogva.

-Én enni. – jelentkezett Niall. Persze, ki más?!

-Akkor mi is kérünk. – csatlakozott Liam.

Bólintottam és kimentem. Annyira figyeltem, hogy ne égjek be, hogy még az ajtófélfának is nekimentem. Annyira gáz vagyok! – gondoltam, majd sietve mentem a konyhába.

Megálltam a hűtő előtt és nekidőltem. Kicsit egyedül akartam lenni, de nem túl sokáig, nehogy feltűnő legyen. Kezeimmel megtöröltem az arcom. Lassan megfordultam és próbáltam kitisztítani a fejem. Nyugtathattam én magam azzal, hogy ők semmivel sem jobbak, de ez nem igaz.

-Jöttünk segíteni. – hallottam meg Eleanor hangját. Gyorsan felegyenesedtem és mosolyt festettem az arcomra. – Jól vagy? – jöttek közelebb mind a négyen. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy sarokba szorított nyuszi.

-Persze, jól vagyok. – néztem a földre.

-Ne hazudj. - szólalt meg Danielle is.

-De tényleg semmi baj nincs. – próbáltam mosolyogni, de a túlzottan rám figyelésük is zavarba ejtő volt. Egy kis – elnézést a kifejezésért – porbafingónak éreztem magam.

-Na, akkor most ide leülsz, és mindent elmondasz! – irányított Perrie az egyik szék felé. – Talán Harry-vel van valami? Összekaptatok, vagy mi? – kérdezte.

-Nem. Harry-vel semmi sincs. – mondtam és végig a földet néztem.

-Akkor? – kérdezte Gemma.

-Tudjátok. – adtam meg magam. – Nekem ez így nehéz. Mármint ahonnan én jöttem, mindig piszkáltak és megvolt rólam a véleményük. Még csak remélni sem tudtam, hogy egyszer itt leszek Harry-vel, csak szerettem volna. És most itt vagyok, ami hihetetlen, de nem tudom elfelejteni azokat a dolgokat, amiket még anno kaptam. Érdekel mások véleménye. De nem is most a legrosszabb. – hagytam abba, hogy levegőt is vegyek. Ahhoz képest, hogy nem tudok angolul, ezt olyan szépen elmondtam, hogy az dicséretre méltó.

-Akkor mi az? – tette kezét vállamra Gemma.

-Ti. – mondtam, ami kicsit érdekes reakciót váltott ki belőlük. – Nem úgy értem. Ti gyönyörűek vagytok, kedvesek, okosak, közvetlenek, tehetségesek valamiben. És én?! Ki vagyok én? Egy kis magyar fan, aki még a közép sulit sem végezte el. Nem értek semmihez, nem vagyok szép, se csinos. Nem illek bele ebbe a képbe. – fakadtam ki, mintha ezer éve ismerném őket. Megnyíltam előttünk, ami nekem nehezemre esik. Pár könnycseppet is elmorzsoltam, de gyorsan el is tüntettem a nyomait. Felnéztem rájuk és döbbenten néztek.

-Te totál bolond vagy! – nézett komolyan Perrie. A többiek egyetértően bólogattak.

-Szép vagy, jó az alakod, kedves vagy és közvetlen a magad módján. – mondta Gemma. – Még nem ismerünk, többet nem tudunk mondani, de azonnal felejtsd el, amiket itt az előbb összehordtál. Fogadjunk, hogy egyikben sincs igazad? – nyújtotta kezét egy fogadásra. Mi mást is tehettem volna.

-Oké. – fogtam meg Danielle pedig elvágta – mint ahogy a kicsik csinálják. Mosolyogtam és így, hogy kiadtam azt, ami nyomasztott, felszabadultabb voltam.

Összeszedtünk nem kevés ételt és visszatértünk a többiekhez, akik már javában a házat díszítették.

-Hol voltatok ennyi ideig? – sétált Louis Eleanor mellé.

-Hát… - néztek mindannyian rám. Tőlem vártak választ.

-Nem találtunk elég kaját, így még kutakodni kellett. – vágtam rá az első dolgot, ami az eszembe jutott. Harry furán nézett rám, Ő biztos nem hitte el. A többiek megelégedtek ennyivel.

Ettek egy kicsit és ittak rá, majd folytattuk a munkát. A lépcsőt díszítettem, mikor mellém jött Harry.

-Mi történt? – kérdezte, de nem nézett rám, csak díszített.

-Hát… nem lehetne ezt máskor megbeszélni? – néztem rá kiskutyaszemekkel.

-Rendben, de nem úszod meg. – adott egy szájra puszit és felragasztott egy cuki kis angol zászlót.

Mindenki beleadott mindent a díszítésbe és a végeredmény csodálatos lett. A hangulat is jobb lett a konyhai dolog után, mivel mindenki felszabadultabb volt.

Épp a látványban gyönyörködtem, amikor megszólalt az ismerős csengőhangom. Na, ez is One Direction volt. A srácok elmosolyodtak. Felvettem, ugyanis Sziki hívott. Vajon mit akarhat?