63. fejezet - Irwin

Sziasztok! Tudom, hogy nincs meg a 3 megjegyzés, de mivel az előzőt késve hoztam, gondoltam nem bánjátok, ha lesz még egy rész. Ehhez viszont már kéne a 3 komment és az 5 szavazat máskülönben nincs következő rész! Köszönöm megértéseteket és remélem tetszeni fog! 

Juccy♥

Semmi válasz. Harry csak mosolygott majd mellém lépett. Felváltva néztem Őt és az orvost.

-A sebe gyönyörűen gyógyul. Több mint a fele már teljesen beforrt. Ha minden jól megy, jövő hét az utolsó hét, amikor még látnia kell engem. – mosolygott kedvesen és el is kezdte a fertőtlenítést. Harry büszkén lenézett rám én pedig fel rá és mint minden egyes közös pillanatnál átjárt valami jól eső érzés. – Készen is vagyunk. – ragasztotta le, mert már a fásli is feleslegesnek bizonyult.

-Nagyon szépen köszönöm. – mosolyogtam és Harryvel karöltve kiléptünk a rendelőből.

Elsétáltunk a kocsiig, de nem szálltunk be.

-Most nem tudlak hazavinni. – nézett szomorúan és derekamat átkarolta.

-Miért? – kérdeztem homlokomat vállába fúrva.

-Át kell beszélnünk néhány dolgot a következő turnéval kapcsolatban.

-Értem. És én nem mehetnék? – kérdeztem meg halkan és félénken. – Persze, ha nem akarod, és nem mehetek megértem. Csak jó lenne veled lenni. – halkultam el a végére megint.

-Nem akartam megkérdezni, mert nem tudtam lenne-e kedved. De jöhetsz nyugodtan. – mosolygott.

-Szuper! De biztos nem baj?

-Dehogyis. Na, pattanj be! – nyitotta ki az ajtót.

Beszálltunk és már úton is voltunk. A kocsiban jókat beszélgettünk ég a gyerekkorunkról, amiből persze néhány cikisebb dolog is előkerült.

Több mint egy órát mentünk, egy megállóval, ahol vett egy kis kaját, azután megérkeztünk. Hatalmas épület volt. Kiszálltunk a kocsiból én pedig csak bámultam felfelé. Kicsit bele is szédültem. Harry mellém lépett, mikor a kocsiját letudta, és ekkor vettem észre, hogy fotósok is vannak. Na, basszus szuper!

-Figyelj! – hajolt fülemhez, miután észrevette kétségbeesett arcomat. – Ne is figyelj rájuk, csak rám figyelj és nem lesz semmi baj. – beszélt lassan és érthetően. Lehelete simogatta bőrömet és a hideg is kirázott tőle.  Bólintottam és rábíztam magam.

Szinte semmi sem értettem abból, amit kérdeznek, vagy éppen mondanak. Túl nagy volt a zaj. Harry összekulcsolta a kezünket és magához húzott, próbáltam takarnia az arcom és gyors léptekkel indultunk befelé. Már egy őr is segített nekünk, aki ott vart ránk.

Amikor beértünk még mindig hallottam a hangjukat, de nem értettem belőle semmit. Harry még mindig szorosan magához húzva sétált el velem a megbeszélős szobáig, ami előtt engem "lerakott".

-Figyelj! Ide nem jöhetsz be, de hamar végzünk. Rendben? – puszilt homlokon és választ meg sem várva rontott be.

Én elővettem a telefonomat és írtam nekik, hogy lehet később megyek haza.

Láttam, kicsit arrébb, nagyon kényelmesnek tűnő foteleket, gondoltam baj nem lehet, ha leülök, még várom Harryt.

Közben fülesemet bedugtam és a zene ritmusára doboltam kezeimmel. Csak az egyik füles volt bedugva, tudni akartam mi folyik körülöttem.

Az 5. dal után egy ismerős arc sétált el előttem. Uram Atyám! Ő Ashton Irwin! – gondoltam magamban és fülesemet szinte kitépve szaladtam oda hozzá.

-Szia! Ne haragudj, de kérhetnék egy képet? – néztem rá a lehető legaranyosabban.

-Szia! Hát persze! – mosolygott és már be is állt mellém. Villant a vaku.

-Nagyon szépen köszönöm. – néztem közben a képet.

-Igazán nincs mit. – habozott egy kicsit. – Nem akarok tolakodó lenni, de hogy jutottál ide be? – nézett a biztonságiakra.

-Harryvel. – mondtam büszkén. Láttam, hogy nem teljesen érti a dolgot. – Én vagyok Harry barátnője. – szemem egyre jobban csillogott. Jó érzés volt kimondani. Mosolyom még nagyobb lett.

-Áh! Már értem. Ne haragudj, mostanában nem vagyok tisztában még a saját magánéletemmel sem, nemhogy máséval. – mosolygott zavartan.

-Semmi sem történt. Megértem. Ráérsz? – hadováltam össze- vissza.

-Most? Kicsit. Miért?

-Hát, említetted az előbb, hogy nem vagy tisztában a dolgokkal, gondoltam hátha tudok segíteni. Vagy ha nem akarsz róla beszélni, nem baj. – látszódott rajtam, hogy zavarban vagyok. Imádom őket! És hihetetlen, hogy még velük is összehoz a sors.

-Figyelj! Cseréljünk számot, és majd hívlak! – mosolygott én pedig beleegyeztem. Átnyújtottuk a másiknak a telefonunkat és már készen is voltunk. – Most viszont megyek, ha nem haragszol meg.

-Rendben. Szia és köszönöm még egyszer. – mosolyogtam.

-Nincs mit!- ölelt meg.

Illata valami eszméletlen volt. Még akkor is éreztem, mikor már messze járt. Visszaültem az egyik fotelba. Füles vissza a fülembe és kezem megint dobolni kezdett.

Szemem lehunytam, már nem érdekeltek a dolgok. Végig az ölelése járt a fejemben. Hirtelen telefonomra kaptam tekintetem és egy furcsa érzés járt át, mikor megláttam a képernyőn szereplő nevet.