66. fejezet - Lehet rá...?

Sziasztok! Megjöttem a következő résszel! Előre is bocsánat, amiért későn, de nem voltam itthon, a másik láthattátok, hogy új fejlécem van, amiért köszönetet kell mondanom Szabó Gabriellának! 

Meg kell említenem, hogy megvan a 25 olvasóm és a 13100 megjelenítésem! Köszönöm!!♥
Jó olvasást! Juccy♥

Egy darabig csak ücsörögtem és a könnyeim lassan elfogytak. Nem értettem a dolgot. Nem értettem, mit nem tettem meg azért, hogy bízzon bennem? Egy kapcsolat olyan, mint egy háromlábú asztal, kell hozzá szeretet, tisztelet és bizalom. Ha bármelyik is hiányzik, elborul, értelmetlen…csak időpocsékolás.

A kezemet megfigyelve, el kellett mennem a mosdóba. Lábamat halkan rakosgatva egymás után mentem ki a nappaliba, ahol Harry még mindig ugyanúgy ült. Kicsit ijesztő volt látni. Bámulta a TV-t, de be sem volt kapcsolva. Megráztam a fejem és tovább indultam. Közben a táskámat is felkaptam. A fürdő ajtaját kulcsra zártam és a tükörbe néztem. Most kivételesen csak a sminkemben találtam kifogást, de azt is hamar rendbe hoztam és mosolyogva nyugtáztam a végeredményt. Ilyen is ritkán van. Általában egy fintor után hagyom ott a tükörképem, de néha, amikor tényleg mindent megteszek a jó külsőért, van, amikor sikerül.

Túrtam még párat a hajamon, aztán kimentem és leültem a kanapéra. A TV már ment, de láttam Harryn, hogy nem figyel rá. 

-A többiek? Mikor jönnek? – kérdeztem meg a TV-t bámulva.

-Nem jönnek. Ma nem. – válaszolt rám nézve és ekkor láttam a szemét. Ki volt sírva. Tiszta piros és fáradt. Megviselt.

-Miért? – próbáltam érzelemmentesen kérdezni, de alig bírtam ki, hogy ne menjek oda és ne öleljem meg. Szeretem, ezen semmi sem változtat.

-Louisnál vannak. – fordult vissza.

-Hazaviszel? – érdeklődtem.

-Hazavigyelek? – nézett rám és szeme még jobban elkomorult.

-Pár cuccért. Mivel nem hagylak egyedül. – vettem fel a táskám.

-Persze. – halványan elmosolyodott és láttam rajta, hogy megkönnyebbül.

Elszaladt a fürdőbe, át is öltözött és máris emberi megjelenése volt.  Előkereste a slusszkulcsot és máris a garázsba mentünk. Beszálltunk a kocsiba.

-Biztos vagy olyan állapotban, hogy vezess? – néztem rá Harryre, aki már indította is a járgányt.

-Igen. – mosolygott rám, majd fejét visszakapta és már indultunk is.

Az út csöndben telt, mint ahogy az elmúlt pár óra is. Odaértünk, bementünk a házba.

-Ülj le nyugodtan, vagy ha kell, egyél, igyál. Sietek. – mondtam miközben kettesével vettem a lépcsőfokokat.

Bólintással jelezte, hogy értette és ledobta magát a kanapéra. Én, ahogy felértem, elővettem egy nagyobb táskát és pár napra elegendő cuccot dobáltam bele. Próbáltam mindenfélét, otthonit, ha utcára megyünk, kicsit csinosabbat is. A kontaktlencsémet is bedobtam és még pár nélkülözhetetlen női dolgot, amivel a táska már meg is telt. Némi pénzt is magamhoz vettem aztán rohantam is le a lépcsőn. 

Harry Adammel beszélgetett közben erősen artikulált. Homloka össze volt ráncolva. Leértem és mindketten rám néztek és abbahagyták a beszélgetést. Feszéjezve éreztem magam.

-Kész vagyok. – váltogattam tekintetem Adam és Harry között. 

-Oké. – mondták egyszerre.

-Mikor jössz haza? – kérdezte Adam és közben átkarolta a vállam.

-Majd meglátom, de mire a szüleid hazajönnek, itthon leszek. – mosolyogtam és egy ölelés után már indultunk is vissza. 

Visszaérve már lassan sötétedett. Egyetlen egy árva hang nélkül mentünk be. Harry feltrappolt az emeletre és meg követtem.

-Harry! Én elmegyek zuhanyozni, ha nem baj. – mondtam, de még mindig próbáltam rideg maradni.

-Oké. – bólintott majd leült az ágy szélére.

Tudtam merre kell keresni, ezért nem kértem a segítségét. Bementem és egyből a sminklemosót vettem a kezembe. Hamar megvoltam, így a zuhany volt a következő. Elhoztam magammal a kedvenc tusfürdőm. Mézes tejes. A kedvencem. Puha és selymes lesz tőle a bőröm. Gyorsan le is zuhanyoztam. Kerestem a pizsamámat, de sehol sem találtam. De kitettem az ágyra! – törtem a fejem. Igen, csak az ott is maradt a nagy kapkodásban.

Eléggé szégyenlős típus vagyok, de valami pizsit muszáj kérnem. Magam köré tekertem a törülközőt. Átosontam óvatosan Harry szobájába, aki a telefonját nyomkodta, de amint meglátott letette az éjjeliszekrényre. Zavaromban megálltam az ajtóban és csak hatalmasokat pislogtam. Lefagytam, képtelen lettem volna megmozdulni.

Beindult a fantáziám, szinte láttam magam előtt, ahogy közelebb lépked kínzó lassúsággal, átkarolja a derekam és megcsókol, közben elhátrál velem az ágyig. Óvatosan ledönt és fölém mászik. Még mindig csókol és egyre szenvedélyesebben. Keze bejárja egész testem és a törölközőtől egy pillanat alatt megszabadít.

-Beljebb jössz? – rántott vissza a valóságba. Végignézett rajtam és már csak egy szájnyalás hiányzott a képből. Féloldalas mosoly megvolt, szexi nézés stimmelt. Istenem, ennek ellenállni! 

-Öhhöm… - vörösödtem el – csak a pizsamám otthon maradt és kéne egy. – kezdtem tördelni az ujjaimat, amit csak zavarban szoktam csinálni. Ezen egy kicsit elmosolyodott és a szekrényéhez lépett. 

-Ez megfelel? – nézett megint végig és az a jól ismert féloldalas mosoly még mindig az arcán csücsült. 

-Bármi is az, tökéletes. – válaszoltam és akkorát nyeltem a közelségétől meg attól a tudattól, hogy szinte meztelen vagyok, hogy még a szomszéd házban is hallották. Harry csak még jobban élvezte a helyzetet és még közelebb jött. A ruhákat a kezemben tartottam, de hamarosan magam mellé engedtem, ugyanis egy igencsak határozott mozdulattal, a derekamnál fogva magához vont. Egy darabig csak felnéztem gyönyörű szemeibe és el is felejtettem, hogy haragudnom kéne rá. Nagy erőt vettem magamon.

-Harry! Nem! – mondtam minél nyugodtabb állapotban és minél hidegebben. Oldalra fordítottam a fejem, és megvártam még elenged.

Meg is tette. Pár másodperc után elengedett és csak állt velem szemben. Nem bírtam és nem is akartam ránézni, mert tudtam, hogy akkor a neheztelésből nem marad semmi. De igenis vegye tudomásul, hogy velem nem szórakozhat, nem egy játék baba vagyok, amit kedvére mozgathat. Egy kapcsolat feltétele a bizalom, ha nincs meg felesleges. És ezt akkor is így gondolom, ha egy világhírű popbanda, világhírű pasijával vagyok együtt. 

Gyorsan sarkon fordultam és visszamentem a fürdőbe. Átvettem a felsőt, amit adott, egy Ramones felirat volt rajta. Az illata is benne volt. Az orromhoz húztam és mélyen beszippantottam. Imádtam az illatát és egyszerűen mindenét. Nála jobbat keresve sem találnék.

Miután eléggé kiszipókáztam az illatot, kimentem a nappaliba és benyomtam a TV-t. Táskám a dohányzó asztal közepére volt helyezve.

 Hallottam, hogy Harry is a fürdőben van, Ő gyorsabb volt, mint én és szexibb is. Egy lenge kis alsógatyában sétált ki a fürdőből, le a nappaliba. Leült mellém és szó nélkül néztük a televíziót, vagyis Ő nézte én meg a szemem sarkából Őt. Tökéletes felsőtestére csak egy kicsit volt rálátásom, nem akartam feltűnően bámulni. A párnát az ölembe vettem, amit nagy érdeklődéssel figyelt. 

Néztem tovább a filmet, aminek nem is tudtam a lényegét. Volt, hogy nem értettem mit mond és volt, hogy egyáltalán nem is érdekelt. 

-Mi az? – nevetett Harry rajtam, mire észrevettem magam. Majdhogynem tátott szájjal bámultam minden egyes kis porcikáját.

-Semmi. – néztem hirtelen vissza a tévére, amin megint csak jót szórakozott. 

Úgy érzem, Ő is érzi, hogy nem haragszom rá. Bár az ellenkezőjét remélem.

Egy idő után elálmosodtunk és elindult felfelé, ahová követtem is. Láttam, hogy nekem is megágyazott, de más terveim voltak.

Megálltam az ágy mellett.

-Valami baj van? – vizslatott szemeivel.

-Semmi. – megfogtam az ágyneműt és elindultam vele a nappaliba.

-Most meg hová mész? – kiáltott utánam.

-Csak a nappaliba. – válaszoltam.

Gyorsan lelépkedtem a lépcsőkön, ügyelve, hogy el ne essek a takaró lelógó részében. A lépcső aljában Harry beért és karomat megfogva fordított maga felé.

-Ezt komolyan gondolod? – nézett a szemembe.

-Azt hogy itt alszom? Igen. – mosolyodtam el halványan.

-Ennyire undorodsz tőlem? – kérdezte és a végén elcsuklott a hangja. Utálom ilyennek látni!

-Nem.

-Akkor miért? 

-Mert megbántottál. Nem bízol bennem, Harry! Egy kapcsolat alapja a bizalom, ha nincs meg, akkor mégis minek vesztegetjük egymás idejét? – gyűltek a szemembe könnyek. Belegondolni is rossz volt, hogy Harry nélkül éljek.

-Te most szakítani akarsz? – kérdezte eléggé meglepetten.

-Dehogyis! Nem. – válaszoltam és ekkor lazított egy kicsit szorításán, én pedig kaptam az alkalmon és kihúztam a kezem. Lassan elvittem az ágyneműmet a kanapéra és letettem.

-Akkor legalább cseréljünk helyet. – indult meg felém, de félúton megállt.

-Én itt csak vendég vagyok, Harry. Sőt, ha úgy nézzük egy valaki, hogy ne legyél egyedül. Vagyis én itt maradok. Tökéletes helyem van. – mosolyogtam rá, bár tudtam, hogy ezzel nem segítek rajta se és magamon sem. Borzalmas volt kimondani ezt a pár szót. Szinte már fizikai fájdalommal járt. El kellett utasítanom azt, akit szeretek, ezzel fájdalmat okozva neki és nekem is. 

Felfogta, megértette mit "akarok", ezért még egy „Hát akkor jó éjszakát!” után felment az emeletre. Bekapcsoltam a televíziót és minimális hangerőn néztem, miután kényelmesen elhelyezkedtem.

Egy idő után meguntam és kikapcsoltam. Csak ültem a kanapén. Ültem és gondolkoztam.

Szeretem Harryt, nélküle üres lenne az életem, és ezt így, ilyen fiatalon is érzem. Valóra vált álom, az, hogy én most itt lehetek. Más ölni tudna egy ilyen alkalomért én pedig hidegen elutasítottam. De hát haragszom rá! Vagy mégsem?! Nem tudom. Megbántott ez tény és való, de ennyiért megharagudni megéri-e.

Zsongott a fejem a jobbnál jobb kérdésektől és a rájuk jövő válaszoktól. Az elhatározás megvolt és el is kezdtem megvalósítani.

Lassan és lábujjhegyen felosontam az emeletre. A vak sötétben ez igencsak nehezen ment, de lassan járj, tovább érsz. Óvatosan kinyitottam volna az ajtót, de nem volt zárva, így csak beosontam rajta, lábujjhegyen, hogy még csak véletlenül se halljon meg.  Mire eddig elértem kezdtem valamicskét látni a sötétben, így kivettem az alakját. Az oldalán feküdt az éjjeliszekrény felé fordulva. Ez pont kapóra is jött. Minél óvatosabban furakodtam be a takarója alá és megpusziltam a vállát. Egy enyhe morgással díjazta és hátra fordult.

-Mit csinálsz te itt? – kérdezte és addig mocorgott még a nyakam alá nem tolta egyik karját.

-Figyelj! Hülye voltam, túlreagáltam és sajnálom! – hadartam el egy levegővétellel.

-Ne te kérj bocsánatot. Nekem kell. És tudd, én bízom benned, csak féltem ezt az egy helyet is. Nem akarom, hogy itt is megtaláljanak. És sajnálom! – puszilta meg a homlokom. Nekem a homlokcsók néha többet jelent bármiféle csóktól és ez a pillanat is ilyen volt.

Elhelyezkedtem az ölébe, jobban ránk húzta a takarót. Kezemmel aprókat köröztem a hasán és néha meg is pusziltam ott, ahol értem. Meghitt pillanat volt.

-Szeretlek! – súgtam a fülébe úgy, hogy minél több levegő is menjen vele. Keze libabőrös lett és egy aprót kuncogott.

-Én is, de ha még egyszer megismétled, esküszöm, nem állok jót magamért. – fenyegetőzött.

-Mit? Talán ezt? – suttogtam újra fülébe és kicsit a szám is hozzáért.

-Te akartad! – kerekedett fölém és az oldalamat csikizte.

Tudni kell rólam, hogy egy darabig kibírom röhögés nélkül és most is így volt. Kezdte feladni, de csak addig próbálkozott, hogy nem ment tovább. Elröhögtem magam. Már a könnyem is folyt, de akkor abbahagyta. Csak támaszkodott fölöttem és nézett.

-Mi az? Van rajtam valami? – kérdeztem mosolyogva.

-Gyönyörű vagy! – mondta alig hallhatóan, de mégis mindegy egyes betű ordított.

Nem tétovázott és megcsókolt. Szenvedélyesebb volt, mint valaha. Imádtam. Mindig meg tudott lepni és mindig imádtam. Nem volt követelőző, de minden érzelem benne volt. Ebből éreztem, hogy tényleg szeret és már kezdtem el is hinni.