Sziasztok! Tudom, megint elég későn hoztam a soron következőt, de arra kérlek titeket, hogy ne haragudjatok rám! Nem fogok mentegetőzni, így alakult. A lényeg, hogy itt van, és habár nem lett e leghosszabb, remélem elnyeri a tetszéseteket!
(Kommentálj, pipálj és iratkozz fel!)
(Kommentálj, pipálj és iratkozz fel!)
Jó olvasást!♥
Hope
"Vége a románcuknak? Az alábbi képek ezt bizonyítják!

De vajon hogy érezheti magát a magyar lány?
Nemrég az a hír röppent fel, hogy Harry meglátogatja őt születésnapja
alkalmából, de végül csak Niall talált oda, Harrynek ugyanis fontosabb
programja volt.
További információkkal még nem szolgálhatunk, de igyekszünk minél hamarabb begyűjteni őket."
További információkkal még nem szolgálhatunk, de igyekszünk minél hamarabb begyűjteni őket."
Leesett az állam. Hogy tehette ezt? Egyből másoltam a linket
Vikinek, aki perceken belül felhívott.
-Szia! – köszönt bele óvatosan.
-Szia! – köszöntem vissza.
-Hogy vagy?
-Hogy lehetnék? Én hülye hittem neki, érted?
Elhittem, hogy eljön, hogy igaz, amit mond. Mindent elhittem. – emeltem fel a
hangom.
-Héé! Nyugodj meg! Egy jó dolgot azért
észrevettem. – mosolyodott el, és bár nem láttam, de hallani lehetett.
-Mégpedig?
-Hogy nem sírsz. Ez egy jó jel. Erős vagy és
hamar túl leszel rajta. Én pedig végig melletted leszek. – mondta komoly
hangsúllyal.
-Köszönöm. – válaszoltam halkan.
Elmondta a cikkről a véleményét, és persze az egész
helyzetről is. Örültem, hogy szinte ugyanaz a véleményünk.
Pár perc bátorsággyűjtés után Harry Twitter profiljára kattintottam.
Csalódva láttam, hogy a közös képünk sehol sincs. Legszívesebben írtam volna
neki egy olyan üzenetet, amit később megbántam volna, ezért inkább nem is
tettem.
Bezártam az oldalt és a zene nyugtató szavaira figyelve pihentem ki a nap fáradalmait. Annyira pihentem, hogy sikerült bealudnom, de szerencsére este felkeltem. Bepakoltam másnapra, lezuhanyoztam, fogat mostam és újból átadtam magam az álomvilág csalogató szavainak.
Bezártam az oldalt és a zene nyugtató szavaira figyelve pihentem ki a nap fáradalmait. Annyira pihentem, hogy sikerült bealudnom, de szerencsére este felkeltem. Bepakoltam másnapra, lezuhanyoztam, fogat mostam és újból átadtam magam az álomvilág csalogató szavainak.
Reggel túl korán kellett kelnem, de mindegy volt, ugyanis
nem aludtam túl jól. És ezt az is bizonyította, hogy a szemem még ébredésemkor
is könnyes volt.
Nap, mint nap ugyanaz a monoton hétköznap. Untam magam, nem
volt, ami lekössön. Vikivel találkoztam néha iskolaidőn kívül, csak ezek az
órák okoztak örömöt.
A szüleimmel egy szót sem váltottam, amióta hazajöttem. Még
köszönni sem köszönnek, akkor sem, ha én megteszem. Kezdek egyre jobban
széthullani. Már nem sírok, legalábbis nem tudatosan, vagy hogy mondjam, csak
hatalmas űrt érzek, amit lehetetlen betapasztani. Bármibe is kezdtem, nem
foglalt le. Minden olyan monotonnak és egyformának tűnt.
November közepére, Viki csodaszámba vette, ha egy mosoly
húzódott a számra. Még a tanárok is észrevették, hogy valami nem stimmel.
Hét vége felé újból kaptam egy üzenetet Ashtontól. Már egy
ideje terjeng a pletyka, miszerint ő és Gemma együtt vannak, és a srácokon
kívül velem is megbeszéli az ilyen dolgait. Elmesélte, hogy amióta több időt
tölt a közelébe eléggé megkedvelte, csak nem tudja, hogy Gemma is viszonozza-e.
Mondtam neki, hogy egy próbát megér, és majd meglátja, mi sül ki belőle. A
mostani üzenete azt mutatja, hogy megpróbálta. És sikerült.
Elmondása szerint egy vacsora alkalmával mindent elmondott neki, és kéz a kézben távoztak. Ezzel csak egy gond van. Mégpedig az, hogy mostanában terjedtek szét a rólunk készült képek is. Eddig jobban el voltak foglalva Harryvel és Taylorral, de most, hogy Gemma is a képbe jött, Ashton is felkapottabb lett, ami a képek futótűzként való terjedését eredményezte.
Elmondása szerint egy vacsora alkalmával mindent elmondott neki, és kéz a kézben távoztak. Ezzel csak egy gond van. Mégpedig az, hogy mostanában terjedtek szét a rólunk készült képek is. Eddig jobban el voltak foglalva Harryvel és Taylorral, de most, hogy Gemma is a képbe jött, Ashton is felkapottabb lett, ami a képek futótűzként való terjedését eredményezte.
Előjöttek az olyasmi pletykák is, hogy Harry a megcsalásom
miatt nem jött el, de hál’ Istennek, ezt hamar megunták, mert rájöttek, hogy
Harry már a nap elejétől Taylorral volt, amikor én még otthon. Sokfajta
verziója van a szakításunknak, de egyik sem találta el az igazi okot, pedig nem
bonyolult. Van neki jobb.
Nézegettem még a twittert és közben kaptam egy üzenetet
Adamtől. Amióta eljöttünk onnan egyszer beszéltem vele a születésnapom előtti
héten, azóta semmi.
Válaszoltam neki, majd egy telefonos beszélgetést is lebonyolítottunk, és megegyeztünk abban, hogy többször fogjuk keresni egymást.
Válaszoltam neki, majd egy telefonos beszélgetést is lebonyolítottunk, és megegyeztünk abban, hogy többször fogjuk keresni egymást.
Kezdtek kicsit rosszul érinteni a posztok, ugyanis magyarok
közül is akadt pár olyan ember, aki elhordott mindennek. Igazuk volt. Nem
kellett volna ebbe az egészbe belefolynom, nem kellett volna találkoznom Vele.
Nem kellett volna beleszeretnem. Azonban már mindegy. Megtörtént és nem tudok
rajta változtatni, de a boldog részeken nem is szeretnék.
Lejátszódtak előttem az emlékek, az első randi, ami egy
épület tetején végződött, az első csók, az a nap, amikor feltette nekem azt a
bizonyos kérdést, a buli, amin a nyakláncot adta nekem, a kiruccanásaink, az a
bizonyos újságcikk, ami következtében Ausztráliába mentünk, az ott eltöltött
napok, a színház, a part és az átbeszélt esték. A csillogó szemei, amikkel rám
nézett és elhitette velem, tényleg szeret. Akkor és ott úgy tűnt, tényleg
szeret. Mi történt? Mit rontottam el? Miért nem voltam neki elég jó?
A könnyek újból kicsordultak a szememből. Egyre sűrűbben folytak végig arcomon. Lezártam a laptopot és inkább álomba sírtam magam.
A könnyek újból kicsordultak a szememből. Egyre sűrűbben folytak végig arcomon. Lezártam a laptopot és inkább álomba sírtam magam.
Teltek múltak a napok, hetek. Adamtől kaptam egy meghívást
karácsonyra. A szüleimmel lassan alakultak a dolgok. Bocsánatot kértem tőlük az
ellógásért és elmeséltem, mi is történt. A válasz az volt, mint mindig: én
megmondtam.
Ashton és Gemma kapcsolata remekül ment, és jó volt látni,
hogy Ash végre boldog, úgy igazán. A szemei is mosolyogtak a képeken, amiket
láttam. Akárhányszor beszéltem vele telefonon, mindig egyre vidámabbnak tűnt,
ami egy kicsit engem is feldobott.
Unottan néztem egyik reggel a mesecsatornát, amikor
megszólalt a telefonom.
-Igen? – szóltam bele anélkül, hogy megnéztem
volna, ki az.
-Szia! – köszöntött Viki. – Remélem nem
keltettelek fel. – hadarta.
-Nem, kivételesen nem. – mosolyodtam el.
-Akkor jó. Figyelj, Dominikkel kimegyünk egy
kicsit, nincs kedved csatlakozni? – kérdezte és láttam magam előtt, hogy
mosolyog.
-Mit jelent az, hogy kimentek?
-Tapolcára. Tudod, bob pálya, kalandpark… már ha
nyitva vannak még ilyenkor.
-Enyhén süt a nap. Igaz, már ereje nincsen, de az
idő jó. – mondtam, miközben az ablakon bámultam kifelé.
-Jogos. Tehát velünk tartasz?
-Nem tudom…
-Nemleges választ nem fogadok el!
-Akkor igen?
-Igen?
-Oké, de előre elnézést kérek, ha nem úgy
viselkedem, ahogy az elvárható. –
mondtam komoly hangsúllyal.
-Rendben. Akkor a végállomáson találkozunk délután
egykor. Ne késs! Szia! – bontotta a vonalat.
Elkezdtem készülődni, megreggeliztem, felöltöztem, a
kontaktlencsét is a helyére tettem, majd a hajamat is megcsináltam és egy enyhe
sminket dobtam a szememre. Bepakoltam egy kisebb táskába és már indulnom is
kellett.
Még én vártam rájuk, szóval egy szava sem lehet Vikinek.
-Szia! – ölelt meg.
-Sziasztok! – öleltem vissza, majd intettem egyet
Dominiknek.
Ő is köszönt, majd felszálltunk egy helyi járatra, ami
kivitt minket Tapolcára. Szerencsénkre minden nyitva volt. Meglepődtem, de
Dominik kérdezte meg, hogy megyek-e vele egy menetet a bobon. Meglepő volt
számomra, hogy jó fej. Elhamarkodottan ítéltem meg. Egész végig szórta magából
a poénokat, úgy – legalábbis szerintem – hogy nem tervezte őket, csak jöttek.
Külső alapján nem ilyennek képzeltem el.
-Na, jó. Elmegyek, megsiratom a hernyót. – mondta
Dominik már a séta közben. Először nem értettem, mire akar ezzel célozni, de
pár lépés után felfogtam.
-Pisilni ment? – kérdeztem meg, hogy biztosra
mehessek.
-Igen. Te azóta ezen gondolkozol? – nevetett
Viki.
-Mondhatni.
-Hülye vagy. – bökött meg könyökével menet
közben.
-Ne sértegess! – tettem keresztbe kezeimet.
-Jó, jó. Mellesleg, jól érzed magad velünk? –
kérdezte már komoly hangvétellel.
-A lehető legjobban. Pozitívan csalódtam
Dominikben.
-Ezt örömmel hallom. Első látásra senkinek sem
szimpatikus. Átjárta a ruháit a dohány szaga, ebből és a kinézetéből szinte
mindenki azt szűri le, hogy nem igazán az én súlycsoportom. Ami azt illeti van
benne valami, ugyanis a barátaival elég sok hülyeségre képes, de ha kettesben
vagyunk, teljesen más. Én mindkét énjét egyformán szeretem.
-Akkor ez olyan kettő az egyben kategória? –
mosolyodtam el halványan.
-Valami olyasmi. Van egy rosszfiúm, aki csak
velem jó, neki pedig van egy jó lánya, aki csak vele rossz. – mosolyodott el ő
is.
-Jó téged így mosolyogni látni. – válaszoltam pár
perc után.
-Hogyan? – nézett rám, de még mindig mosolygott.
-Ha róla van szó, minden egyes porcikád mosolyog.
Őszintén. És ez a legfontosabb. Boldoggá tesz téged, ahogy fordítva is.
-Zavarba hozol. – nevetett fel.
-Csak az igazság. Dominik és te tökéletes párt
alkottok.
-Így gondolod?
-Teljes mértékben. – helyeslően bólogattam szavam
megerősítése érdekében.
Nem válaszolt, csak némán jött
mellettem. Hamar beért minket az említett személy is, és egy darabig még
sétáltunk, majd egy padon pihentünk.
-Mit keresel? – kérdezte Dominik barátnőjét.
-A pénztárcámat. Megszomjaztam.
-Hagyd, majd én állom! – állt fel és elkezdett a
zsebében kotorászni.
-Nem. Ezt most nem fogod. – ültette vissza
Dominiket a padra. Ő már meg sem próbált vele ellenkezni, beletörődve ült. – 2 perc
és itt vagyok. – mosolygott, mikor megtalálta a keresett tárgyat. Eleinte kínos
csend vetette ki ránk karmait, de végül sikerült kommunikálnunk, sőt még
csipkelődtünk is egymással. – Látom,
elvagytok ti nélkülem is. – ért vissza Viki.
-Veled jobban elvagyunk. – adta az egyszerű
választ Dominik, majd az ölébe húzta.
-Ezt örömmel hallom. – mosolyodott el. – Juci,
dobd már ide a táskám, kérlek! – intézte felém kérését.
-Hagyd! Majd én. – nézett rám Dominik.
Bólintottam és ráhagytam.
-Na, add ide! – szólt rá Viki kicsit erélyesebben.
-Nem. – incselkedett barátja.
-Kérlek! – húzta el az ’é’ betűt.
-Csókért viheted.
-Nem. Nem
adok. Gonosz vagy. – állt fel az öléből.
-Hát, akkor nézzük csak, mit tudok felhasználni…
- mosolyodott el.
-Ide kérem. – mutatott az arcára.
-Csak egy puszit? Azt kaphatsz. – közeledett felé,
de amikor megpuszilta volna az arcát, Dominik felé fordult. – Sunyi vagy. –
vette ki a kezéből a táskát és a tó mellé sétált. Dominik mosolyogva követte
szemével minden egyes lépését.
-Így lehet bármit elérni a lányoknál. – mosolygott
rám, majd követte párját.
Késő délután felültünk egy buszra, ami visszavitt minket a
végállomásra, ahol elbúcsúztunk egymástól, majd mindenki elindult a saját
dolgára.
Még nem volt kedvem hazamenni, így beültem az egyik McDonald’s-ba,
és egy forró csoki mellett élveztem az ingyen wifit. Amint elfogyott a
folyékony mennyország, úgy döntöttem, ideje hazamenni.
Otthon egyből a zuhany alá száműztem magam, majd a szokásos
teendőimet befejezve akartam aludni, de valami belső sugallat, arra
kényszerített, hogy nézzek még fel Twitterre. Nem tudtam neki ellenállni, így
meg is tettem. Egyből egy magyar lány posztja jött velem szembe, és megakadt a szemem a
nevemen, így végigolvastam.
"Én igazából Juci pártján állok. Nem tudom, ti, akik szemétkedtek,
mennyire lennétek padlón egy ilyen eset után. Kitartás! Akik szeretnek, mindig
veled lesznek!"
Mosolyogva nyugtáztam, hogy nem mindenki gyűlöl. Válaszoltam neki: "Köszönöm. Nagyon sokat jelent."
Felbátorodva, olvastam el egy másik posztot.
"Örülök, hogy Harry Taylorral van. Nem volt szimpi az a csaj.
Folyton csak a balhé volt vele. Most minden rendbe fog jönni…"
Kevésbé kedves, de legalább nem a legsértőbben fogalmazta meg.
Csak azért, hogy hátha valami jóval zárom az estét, még egyet kiválasztottam és
elolvastam.
"Harry helyében hátrébb lépnék, és jól felpofoznám magam. Szerencsétlen
csajt így tönkretenni lelkileg… kegyetlen."
Erre is válaszoltam: "Kegyetlen, de jól vagyok."
Mosolyogva nyugtáztam, hogy bejött a számításom és valami
pozitívval zárom az estét. Lehajtottam a laptop tetejét és lehunytam a szemem,
ami következtében szinte azonnal elaludtam.
Másnap már foglalkozhattam a tanulással is. Nem akarva, de
nekiültem. Gyorsan letudtam a fontosabb tantárgyakat, majd ismét az internet
vonzásának adtám át magam, de ezúttal lehet, hogy nem kellett volna.
Számos reagálás a tegnapi válaszaimra, és nem túl szépek, de a legrosszabbat akkor láttam, amikor felmerészkedtem Harry oldalára. Egyszerre öntött el a féltékenység, a düh, a szomorúság, a szánalom és a sírhatnék. A maradék pozitív dolgot is eltiporta bennem. Igaz a mondás: "Ahhoz, hogy sírj miatta, egyszer nevetned is kellett vele..."
( Link: http://thevampsoneshot.blogspot.hu/ )
Számos reagálás a tegnapi válaszaimra, és nem túl szépek, de a legrosszabbat akkor láttam, amikor felmerészkedtem Harry oldalára. Egyszerre öntött el a féltékenység, a düh, a szomorúság, a szánalom és a sírhatnék. A maradék pozitív dolgot is eltiporta bennem. Igaz a mondás: "Ahhoz, hogy sírj miatta, egyszer nevetned is kellett vele..."

EZ egy sokszor olvasott rész lesz. (részemről biztos.:D) FE-NO-ME-NÁ-LIS VAGY! Ezt sose feledd! ♥
VálaszTörlésTe meg azt ne, hogy szeretlek és hálás vagyok neked!♥ Köszönöm!♥ Mellesleg, örülök, ha tetszik;DDD♥
Törlésaz nem kifejezés!! :D
Törlésszia!:) Nagyon tetszik a blogod remélem minél hamarabb hozod a folytatást puszi!:)
VálaszTörlésSietek vele! Köszönöm:))♥
Törlésmegint olyan lassan fogsz részt hozni? :/ egyébként nagyon tetszik:D -Fanni
VálaszTörlésPróbálom hamarabb, de jönnek az év végi vizsgáim... de ígérem igyekszem vele!:) Ééés örülök, hogy tetszik!:)♥
TörlésMondtam, hogy sokszor fogom olvasni:$ (:
VálaszTörlésSzeretlek!:))♥
Törlés