96. fejezet - New year

Sziasztok! Késve, de megérkezett a következő fejezet! Remélem elnyeri a tetszéseteket!!:)♥ ÉS SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI A TÖBB, MINT 30.000 OLDALMEGJELENÍTÉST!!♥ Hihetetlenek vagytok!♥
Jó olvasást!♥
Hope

Olyan negyed óra telhetett el, amíg Harry az emeleten tartózkodott. Anne-el beszélgettem, kérdezgetett még, én pedig félve, de ezt leplezve válaszoltam, néha vissza is kérdeztem, vagy én érdeklődtem egyes dolgok iránt.

-Sikerült elaltatnod? – kérdezett rá fiánál, mikor beült a fotel karfájára mellém.

-Igen, sikerült. – válaszolta idegesen, de mosolyogva.

Keze a vállamon pihent, amit egyik kezemmel megsimítottam és egy kicsit meg is szorítottam. Cselekvésemet egy őszinte mosollyal jutalmazta, majd megkért, hogy segítsek neki megcsinálni a szendvicseket.

-És mi? Mi miben tudunk a segítségetekre lenni? – kérdezte Robin mosolyogva. Tekintetemet Harryre emeltem.

-Mondjuk, ha itt ültök és nézitek a televíziót, vagy felmentek pihenni, az nagy segítség. – mondta.

-De tényleg szívesen segítünk. – szólt közbe Anne is.

-Elhiszem, de most mi vagyunk a házigazdák, ti csak pihenjetek. – ölelte meg édesanyját, majd velem a nyomában kiment a konyhába. Anne, Robin és Des pedig megfogadták Harry utasításait, így jókat beszélgettek a nappaliban.

-Mi volt? – kérdeztem előszedve a kenyérszeleteket a csomagolásból.

-Számon kértem, és még ő volt felháborodva. – szinte ledobta az asztalra a vajat.

-De ugye nem voltál túl kemény?

-Hm… - húzta féloldalas mosolyra a száját, amiből egyből tudtam, hogy félreértette a kérdeznivalómat. – Miért? Talán nem szereted, ha kemény? – kérdezte egy perverz mosoly kíséretében.

-Fogd be, Harry! – vágtam hozzá egy szeletet.

-Jó. – röhögött saját magán. – Komolyra fordítva a szót, nehogy te is engem hibáztass! – adta vissza azt, ami az előbb a kezeiben landolt.

-Nem azért, csak nem akarom, hogy veszekedjetek. Nem akartam kavarni sem, csak úgy gondoltam, jobb, ha tudsz róla. Egyszer úgyis rájöttél volna, és akkor talán már rosszabbul esett volna az egész. Érted mire akarok kilyukadni? – kérdeztem egy enyhe mosollyal.

-Igen, azt hiszem. – haloványan elmosolyodott, majd előszedte a többi hozzávalót is és nekiláttunk a szendvicskészítésnek.

A munka közben megkértem, hogy énekeljen, vagy csak mondjon valamit, hiszen öröm volt hallgatni. Mesélt pár viccet, amit nem igazán értettem, de Ő jót nevetett rajta, és a nevetése engem is mosolyra késztetett.
Miután a szendvicsekkel végeztünk a lakás díszítése volt soron, na meg persze a kerté. A szülők – bármennyire is tiltakoztunk – besegítettek. Anne feltakarított mindent, Robin és Des pedig a magasabb helyekre rakták fel a díszt. Mi Harryvel a kertet szedtük rendbe.

-Hányszor csináltál szilveszteri bulit? – kérdeztem a kerti bútorokat elhelyezve.

-Olyan igazit még egyet sem. Vagyis de, egyet. Ez lesz a második. – mosolygott, és kivette a kezemből az egyik széket.

-Miért nem rakhattam én le? – tettem csípőre a kezem.

-Nem akartam, hogy megerőltesd magad. Inkább köszönnéd meg! – lépett elém és egy kósza tincset a fülem mögé rejtett.

-Elbírtam. Segíteni akarok, de ha nem hagyod, úgy nehéz lesz. – karoltam át derekát.

-Jól van, nagylány. – ismételte a reggel elhangzott jelzőmet, majd megcsókolt.

A hó még mindig centikkel fedte be a talajt és a levegő is hűvös volt, így hamar feladtuk a kinti rendezgetést és bementünk, ahol Anne forró kapucsínóval várt minket. Megköszönve a nappaliba tömörültünk. Olyan karácsonyi érzésem volt: mindenki kezében egy nagy bögre jó forró ital, kint pedig havas táj.

Anne épp egy gyerekkori sztorit mesélt, amikor megjelent a lépcső tetején Gemma.

-Na, csak nem kipihented az utazás fáradalmait? – kérdezte mosolyogva édesanyja, majd megütögette maga mellett a helyet, jelezve, hogy üljön le. Gemma egy erőltetett mosoly kíséretében leült anyja mellé. Karjai végig össze voltak fonva és ettől jobban ki sem mutathatta volna kedvtelenségét.

Mindenki jókat nevetett, de Gemma csak ült és nézett maga elé. A feszültség egyre inkább tapinthatóvá vált közte és Harry között. Anne nem értette a helyzetet, többször is rákérdezett a dologra, de egy "Nem történt semmi." –vel és egy mosollyal mindig letudták.

Lassan a késő délutáni órákban jártunk, így elmentem elkészülni,ahogyan Harry is tett. Egy gyors tussolás, majd átöltözés és már várhattuk is alassacskán érkező vendégeket. Idegesen tekergettem karkötőmet a kezemen, amikor egyre többen jöttek. Túl sok ismeretlen arc, túl nagy felhajtás.

-Sziasztok! – sétált felénk végre egy olyan ember, akit "ismerek".

-Hát ideértél? – kérdezte Harry Liamtől.

-Amint látod. – vigyorgott rá, majd rám nézett.

-Jó újra látni! – ölelt át egyik kezével. Váratlanul ért, de viszonoztam.

-Téged is. – mosolyogtam, de elég erőltetettnek tűnhetett, mert próbáltam leplezni az előtörő rajongást.

Az este folyamán megérkezett még Niall, Ashton, Mike, Liammel Danielle, Cara és Lou is. Legalábbis őket ismertem. Láttam még pár már látott arcot, de képtelen voltam beazonosítani.

-Jó sokan vagyunk. – álltam szorosan Harry mellé.

-És még egy valaki nem érkezett meg. Azt mondta, eljön. – mosolygott rám. Hangja titokzatos volt, sugallt valamit, de nem árult el semmi konkrétat.

-Igen? És ki az? – karoltam át derekát.

-Meglepetés.

-Na! Kérlek! – nyújtottam el a szavakat és amennyire csak tudtam boci szemekkel néztem rá.

-Ha el akarod rontani a meglepetésed, elárulhatom. – nézett rám komoly arckifejezéssel.

-Utálom, ha ezt csinálod. – összefontam a kezeimet a mellkasom előtt.

-Mit? – mosolyodott el önelégülten.

-Ezt. – egy mosoly bujkált a szám sarkában, de nem engedhettem, hogy átvegye a hatalmat.

-Nem is kellett sokat várnod. – nézett el a vállam felett. – Ott jön. – biccentett fejével a bejárat felé.

-Ez most komoly vagy csak álmodom? – néztem Harryre majd arra a személyre, aki vészesen közeledett barátja felé.

-Hello! – köszöntötték egymást egy fél öleléssel.

-Gondolom, te vagy Juci! Örülök! – nyújtotta kezét Ed. Igen, Ed Sheeran.

-Hát még én! – állam még most is a földet súrolta.

Beszélgettek Harryvel egy darabig, velem csinált egy közös képet, majd elvegyült a tömegben. Harry is elment, én pedig leültem a kanapéra. A zene elég hangos volt és a tömeg moraja még rátett egy lapáttal.

-Ismerős a stílus, mintha láttam volna már valakin ezt az inget. – huppant le mellém Niall.

-Ezt biztos nem, mert ez nem ing. Csak a ruha része. – mosolyogtam rá.

-Hupsz! Azt hittem beletrafálok, ugyanis Ashton inge eltűnt a derekáról, és pont ilyenje van. – vakarta meg tarkóját.

-Akkor biztos a barátnőjének adta. – mondtam monoton.

-Öhm… azt kétlem. Gemma végig a konyhában volt. Még csak köszönni sem köszönt neki. Azt hiszem, gubanc van velük.

-Meglehet. – válaszoltam még mindig ugyanolyan érzelemmentesen.

-Te talán tudsz valamit? – fordult felém teljes testével.

-Miből gondolod? – fordítottam a fejemet irányába.

-Olyan, mintha… nem igazán lepett meg. – magyarázta elég gyorsan, de kikövetkeztettem, mit is mondhat.

-Ami azt illeti, nem lepett meg. Gemma egész nap itt volt, láttam én is, hogy nincs minden rendben. – mondtam az első eszembe jutó dolgot. Nem akartam még jobban keverni a szart.

-Értem. És nem kérdeztél rá? – kíváncsiskodott tovább.

-Nem. Nem az én dolgom. Mármint, nem érzéketlenségből, de úgy gondolom, hogy elég nagyok, hogy egyedül is megoldják a problémáikat. – mosolyodtam el, ami nem tűnt túl őszintének, de nem is volt.

-Végül is, igazad van. – lett pár perc csend, mármint köztünk. Egyikünk sem tudott mit mondani. – Kérdezhetek valamit? – kérdezett Niall.

-Persze. – mosolyodtam el azon, hogy megkérdezte, hogy kérdezhet-e.

-Ashton csókolt meg a szülinapodon vagy te őt? – arcomra fagyott a mosoly kérdése hallatán. Válaszra nyitottam a szám, de egy árva hang sem jött ki rajta. Meglepett a kérdése, és az igazat megvallva bántott is. Akkor, azon a napon, sőt már a Harryvel való veszekedésünk napján, amikor ő vett fel kocsival is képes volt olyan érzelmeket kicsalni belőlem, amikről azt hittem, hogy csak Harry képes. Nem tudtam hova rakni ezeket a dolgokat. Teljesen összezavart. – Na? – rántott vissza Niall a gondolataimból.

-Mik ezek a fancsali arcok? – ült le Niall mellé Ashton.

-Emlegetett szamár. – bökte oldalba a könyökével barátját.

-Oh… csak nem rólam beszélgettetek?

-De. Épp arról volt szó, hogy…

-Hogy Niall azt hitte, hogy a te inged van nálam, mert nem látta rajtad. – vágtam közbe.

-Mike elkérte, de már visszaadta. – mutatott az említett ruhadarabra.

-Ti megbeszéltétek mit vesztek fel, vagy hogy tudtatok ennyire összeöltözni? – röhögött Niall.

-Véletlen. – válaszoltuk teljesen egyszerre, amin mind a ketten elmosolyodtunk.

-Azt hiszem, én itt csak rontom a levegőt. – vigyorgott az ír szőkeség, majd válaszadási idő nélkül lelépett. Beállt az a bizonyos kínos csend. Ashton csak markolászta poharát, én pedig a kezemet piszkáltam, ami az ölemben pihent.

-És… megvagytok Harryvel? – törte meg a csendet.

-Igen. – eresztettem felé egy mosolyt. – És ti Gemmával? – kérdeztem úgy, hogy nem is gondoltam végig.

- Hát… - sóhajtott gondterhelten.

-Mi az? – tettem úgy, mintha semmit sem tudnék. – Talán történt valami?

-Nem tudom. Egyszerre olyan hideg és zárkózott lett. Ahogy meglátta, hogy megérkezem eltűnt a tömegben és fogalmam sincs, hol lehet. Azt sem tudom, mi történt. Magától csak nem lesz valaki ilyen. – nézett rám, és az utolsó mondatnál a szemében a reményt láttam megcsillanni.  

-Szerintem beszélj vele! A konyhában látták utoljára. – mondtam magam elé bámulva.

-Ezt miért így mondod? – kérdezte cseppnyi aggodalommal.

-Csak menj, és keresd meg! Beszéljetek! – mosolyogtam rá, de el is fordultam.

Nem válaszolt, csak felállt és elindult az említett helyiség felé. Újra egyedül maradtam. Elmerültem a gondolataim között, de egyre jobban idegesített a gondolat. Nem akartam saját magamat is becsapni, így inkább elindultam valami innivaló után.

Telt az idő, mindenki egyre jobban érezte magát, ami részben köszönhető Harrynek és a programjainak, részben pedig a szervezetbe bevitt alkoholnak. 10 perc híján éjfélt ütött az óra, így mindenki az udvarra tömörült. Harry egyik oldalamon, a másikon pedig Gemma állt.

-Beszéltél vele? – kérdeztem rá se nézve.

-Igen.

-És elmondtad neki?

-Nem.

-Mikor szeretnéd? – lettem egy kicsit hangosabb.

-Nem szeretném, de… - megállt mondandójában és elindult Ashton felé.

A szívem egy pillanatra megállt, majd hevesebben kezdett dobogni, mint előtte. Harry átkarolta a vállamat, de még e cselekedete sem érdekelt annyira, így végig Gemmát és Ashtont figyeltem. Gemma higgadtan, már-már ijesztő nyugodtsággal, végig Ashton szemébe nézve vázolta a tényeket. Ashton gesztusaival jelezte zavartságát és csalódottságát, majd mondott valamit és a házba ment. Gemma visszasétált mellém.

-Elmondtam. Most boldog vagy? – nézett rám.

-Nem miattam kellett volna megtenned. – mondtam olyan lenézően, ahogy csak tudtam. Képtelen vagyok elhinni, hogy ilyen. Ez tuti nem ő. Valaki elrabolta az igazi Gemmát és egy ilyen utálatos nőt adott helyette. – Harry, megbocsájtasz egy percre? – kérdeztem felé fordulva, és amikor bólintott gyorsan berohantam a házba. Nem sokáig kellett keresnem, hiszen csak a kanapéig ment, amire le is ült. Tenyereibe volt temetve az arca, és válla folyamatosan rázkódott. Amint megláttam, tempómon lassítottam, és félve ültem le mellé. – Sajnálom! – suttogtam és kezemet a hátára emeltem, majd folyamatosan fel-lemozgatással próbáltam nyugtatni.

-Te tudtál róla, igaz? Azért mondtad, hogy beszélnem kell vele. – nézett rám, szeme pedig vörösen izzott.

-Igen, tudtam. – hajtottam le a fejem. – De úgy éreztem, nem tőlem kell megtudnod.

-Mióta? Mióta tudsz erről?

-Őszintén? – kérdésemre egy bólintással válaszolt. – Ami azt illeti, karácsony óta. Rájuk nyitottam. És Caroline is mondott érdekes dolgokat. – hadartam el bűnbánóan, mintha én tettem volna valami nagyon rosszat.

-Király. – nézett maga elé.

-De tudnod kell, hogy Gemma nem olyan, mint amilyennek megismerted.

-Ezt hogy érted? – nézett rám értetlenül.

-Engem kért meg, hogy mondjam el neked. Azt hiszi, mi többek vagyunk, mint barátok.

-Megkért téged?

-Igen.

-Értem. Tehát miattad mondta most el.

-Igen.

-Van még valami, amiről tudnom kéne? – nézett rám és kezeit összecsapta. Nem tudtam, mit mondjak, így csak megráztam a fejem. Ashton szemeiből egy újabb könnycsepp gördült ki, és ahogy végigfolyt az arcán, olyan volt, mintha a szívemet karcolná végig: fájt. Gyűlöltem ilyennek látni.

Fogtam és szorosan magamhoz öleltem és a hátát simogatva ültünk. Hagytam, hogy kiadja azt, ami felgyülemlett benne.

-Mindjárt jön a tűzijáték. – mondtam, amikor egy kicsit már megnyugodott.

-Nem akarok visszamenni oda. – biccentett fejével a kert felé.

-Ne add meg neki azt az örömöt, hogy összetörve lásson! Te ettől sokkal jobbat érdemelsz. Te tőle sokkal jobbat érdemelsz. – mondtam a szemeibe nézve. Arca egyre közeledett az enyém felé.

-Nem jösztök ki a tű… - jött be Harry. Mondandóját abbahagyta és csak állt az ajtóban. – Reméltem, hogy Gemma téved, de igaza volt. – hadarta el, majd amilyen gyorsan mondta, olyan gyorsan ment ki. Ashtonnal értetlenül néztünk egymásra. Csak bólintott egyet, én pedig Harry után szaladtam.