97. fejezet - Almost is never enough

Sziasztok! Most elég gyors voltam?:D Tény és való, hogy nem a leghosszabb rész, de ebbe ennyi fért. Remélem tetszeni fog és pár megjegyzésnek nagyon örülnék:$$♥
Jó olvasást!♥
Hope

Az ajtó hangosan csapódott be mögöttem, de még hallottam, ahogy azonnal nyílt is. A tömegben véletlenül több embernek is nekimentem, de ez foglalkoztatott a legkevésbé.

-Harry! Állj már meg! A saját kertedből úgysem tudsz teljesen eltűnni előlem. – lihegtem a nyomában.

-Igaza volt. Ti nem csak barátok vagytok! – mondta megállva, de nem fordult felém. Megkerülve őt kerülhettem vele szembe.

-Kinek volt igaza? Kivel vagyok én… - folytattam volna, de ekkor értettem meg az egész szituációt. – Mit mondott neked?

-Mit számít az? A lényeg, hogy neked hittem a saját nővérem helyett. – ki akart kerülni, de a vállánál fogva próbáltam ott tartani.

-Igenis számít! Vagy neked nem? – kezdtem ideges lenni. Nem válaszolt, csak hangosan kifújta az eddig benntartott levegőt. – Tehát? – pislogtam sűrűn, nehogy kigördüljön egy könnycsepp.

-Megkérdezte, tudom-e hová mentél. Nem válaszoltam, csak ránéztem. Azt mondta, bementél Ashtonhoz, hogy megvigasztald.

-És ez igaz is. – vágtam közbe.

-És az is, hogy nem barátias vigasztalás volt. Nem csak annyi, hogy "minden rendbe jön" és egy ölelés.

-Akkor milyen volt? Könyörgöm Harry, ez egyre röhejesebb… - nevettem fel kínomban.

-Láttam! Megcsókolt.

-Ohh, igen? Mikor? Harry, te is tudod, hogy szeretlek. Ő a barátod. Miért tenne ilyet? Csak gondolkozz egy kicsit, nem túl abszurd ez? Kicsit túl sok dolog jön össze Ashtonnak, de ettől még nem döfne hátba.

-Egyszer már megtette.

-Az a te hibádból volt! De erről nem szeretnék beszélni… - töröltem le egy könnycseppet az arcomról, amit Harry is észrevett és arca megenyhült.

Ebben a pillanatban mindenki elkezdett visszafelé számolni 10-től. Mi nem tettük. Csak egymás szemeit fürkésztük, hátha ki tudunk olvasni belőlük valamit. Aztán hangos durrogás vette kezdetét. A tűzijáték fényei megcsillogtatták Harry szemét, és a benne rejlő könnyet is. Nem sírt, csak fátyolos volt a tekintete. Szemei ettől még szebben ragyogtak.

-Harry, kérlek! Hinned kell neke… - nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot, megcsókolt.

Tenyereivel arcomat fogta közre, amíg én az inge és a felsője közé csúsztattam a kezem. Perceken át tartó, szenvedélyes és érzelmes csók volt. Mikor elváltunk egymástól, akkor vettük észre, hogy a körülöttünk állók nem a fényeket nézik és tapsolják, hanem minket. Mindketten elmosolyodtunk, és ezzel lezártnak tekintettük az ügyet.

Hajnalban az emberek lassan elmentek, ki egy másik partiba, ki pedig haza. Az idősebb korosztály az emeleten tért nyugovóra, amíg a bulizni akarók a földszinten táncoltak az egyre halkabb zenére. Liam és Danielle a kanapén ülve élvezték egymás társaságát, mellettük pedig Mike és Ashton üldögéltek és beszélgettek egy-egy teli poharat tartva kezükben. Gemma először a konyhába száműzte magát, utána pedig szólt Harrynek, hogy ő ezt nem bírja és inkább hazament. Bátyja hiába próbálta marasztalni a történtek ellenére is, nem törődött vele, és fogott egy taxit.

-Sajnálom. – mondtam Harry mellé lépve, amikor Gemma elhagyta a házat.

-Én is. Csak tudnám, mi ütött belé. – puszilta meg fejem búbját.

Lassan mindenki elhagyta Harry házát, így ketten maradtunk ébren. Nagyjából rendbetettük a házat, közben pedig beszélgettünk. Miután ezzel végeztünk, egy gyors tussolás után mi is lefeküdtünk aludni, annak ellenére, hogy már javában virradt. 

Délelőtt arra keltem, hogy valaki apró puszikat ad az arcomra.

-Jó reggelt! – köszöntött vidáman, mikor észrevette, hogy felkeltem.

-Ettől nem is lehetne jobb! – mosolyogtam, de szemeim még mindig csukva voltak.

-Dehogyisnem!

-Mire gondolsz? – ráncoltam homlokom, de túl lusta voltam ahhoz, hogy nehéz szemhéjaimat megemeljem.

-Nyisd csak ki a szemed! – nevetett és rekedtes hangjától libabőrös lettem.

-De túl világos van…

-Nem baj! Na, gyerünk! – fogta és felhúzta szemhéjaimat.

-Gonosz vagy! – mondtam kicsit durcásan, de amint megláttam, hogy most én élvezhetem ki az ágyba reggeli örömeit, minden felvetülő problémát elfelejtettem. – Visszaszívtam! – mosolyogtam rá és egy puszit nyomtam ajkaira.

-Ahhoz, hogy ezt megkapd egy puszi kevés lesz. – húzta féloldalas mosolyra száját. Egy hirtelen ötlettől vezérelve gyors mozdulattal löktem hanyatt és csípőjére ültem. Az egyik fülétől a másikig, a száját kihagyva minden egyes bőrfelületre lágy csókokat adtam. Az orrunkat összeérintettem, ajkaink is csak pár centire voltak, de nem csókoltam meg. Hallottam a légzéséből, hogy egyre türelmetlenebb, amin elmosolyodtam. Húzni akartam, és jó érzéssel töltött el, hogy hatással vagyok rá. Újra a füléhez hajoltam, amibe ezúttal puszi adás közben beleszuszogtam. Most nem a másik füle felé indultam el, hanem a nyakát jártam körbe, majd gyors váltással a szájára tapasztottam az enyémet. Váratlanul érte, de hamar eszmélt. A kezdetben ártatlan kis csókból egyre szenvedélyesebb és vadabb csók született, amit én szakítottam meg azzal, hogy a tálcáért nyúltam és lemászva róla az ölembe vettem.

-Úgy érzem, kiérdemeltem. – mosolyogtam rá, mire hátrahajtotta a fejét és nevetni kezdett.

-Ezt még egyszer visszakapod! – tartotta felém a mutatóujját, majd egy puszi után elhagyta a szobát.

-Alig várom! – kiáltottam utána.

Diadalittasan elfogyasztottam a számomra készített reggelit, majd átöltöztem, valamivel tűrhetőbb külsőt kölcsönözve magamnak és lebattyogtam a többieket keresve. Mindenki a nappaliban ült, ment a TV, de senki sem azt figyelte, inkább jókat nevetgéltek és beszélgettek.

-Jó reggelt! – köszöntem.

-Reggelt? Lassan dél! – nevetett fel Anne.

-Hupsz… - ültem le Harry mellé. Kicsit feszélyezve éreztem magam, de ez az érzés, ahogy tegnap is, hamar elszállt. Annyira közvetlenek és barátságosak, hogy lehetetlen úgy érezned magad köztük, mintha nem tartoznál oda.

- És mikor mész haza? – kérdezte Robin felém fordulva.

-Másodikán, azaz holnap délután megy a gépem.

-Akkor a mai napot még együtt töltitek?

-Úgy terveztük… - válaszolt ezúttal Harry.

Kora délután mindhárman hazamentek.

-Kedvelnek téged. – mondta Harry a konyhába sétálva.

-Igen? – követtem. Hangom reményteli volt és vidám.

-Igen. Hidd el, én tudom. – mosolyodott el, majd a reggelihez előszedett dolgokat visszarakta a helyükre.

Elmosogattam, amit el kellett, de szerencsére Harry gondolt erre és műanyagtányérokat és poharakat szerzett be a parti kedvéért, amit utána ki is dobhattunk.

-Örülök, hogy eljöttél. – állt mögém és átkarolta derekamat.

-Örülök, hogy rábeszéltél. – mosolyodtam el.

-És ezek után, hogy fogunk találkozni, ha nem engeded, hogy…

-Keresek munkát. Szülői beleegyezéssel már dolgozhatok. – fordultam felé.

-Nem. Te tanulsz, arra koncentrálj!

-De nem élősködhetek rajtad, másképp pedig nem lehet megoldani.

-Ugyan már!

-Nem. Ezt majd én megoldom, oké? – csókoltam meg.

Nem válaszolt, csak egy beletörődő sóhaj hagyta el a száját. Leültünk a televízió elé és már most tele volt a sztárokkal foglalkozó csatorna az este történtekkel. A repülőtéren készült képeket, videókat is felhasználva bizonyították, hogy újra én vagyok Harry Styles barátnője. Az újévi csókról is rengeteg pletyka terjengett, ugyanis az előtte lévő beszélgetés is kiderült, de szerencsére nem hallottak mindent.
A nap nagy részét lustálkodással töltöttük, majd késő este nyugovóra tértünk. Harmadik éjszaka, hogy a karjai között aludhattam el… Ez mindennél többet jelentett nekem. 

Másnap többnyire a pakolással voltam elfoglalva és ugyebár órákkal hamarabb kell megérkezni a reptérre, így már délben úton voltunk. Kiérve elvégeztük az ilyenkor szokott dolgokat, majd vártunk. Végig mellettem volt, fogta a kezem, még akkor is, amikor a pár lézengő fiatalból egy kisebb tömeg keletkezett Harry jelenléte miatt.

A gép felszállása után, hazaérve semmit sem akartam jobban egy kiadós alvásnál, amit reggel az ébresztőm csörgése zavart meg, ugyanis vége lett a szünetnek. Nem akarva, de bementem az iskolába annak ellenére, hogy még mindig elég gyűrött voltam.

-Csak nem jól sikerült a szilvesztered? – köszöntött a teremben Viki.

-Így is mondhatjuk. – mosolyogtam rá és egy gyors, üdvözlő ölelés után beültem a helyemre.

-Mindent tudni akarok! – fordult felém szemöldökét húzogatva.

-Nincsenek olyan dolgok, amiket szívesen meghallgatnál… - utaltam az előbbi kis szemöldöktáncára.

-Valami csak történt… 3 éjszaka nem kevés.

-De… túl kevés volt… - mondtam a padot bámulva. – De te is mesélhetnél, hiszen nem csak én töltöttem az újévet a barátommal. – mosolyodtam el olyan "avass be minden egyes kis mocskos dologba" mosollyal, amire csak egy "Hülye vagy, remélem, tudod." jött válaszul.

Teltek múltak a napok, egyre vészesebben közeledett Harry születésnapja. Megbeszéltük Vikivel, hogy az egyik hétvégét nálunk tölti, ami idő alatt segít kitalálni valami értelmes dolgot, plusz elmeséli a szilveszterét, ahogy én is.

-Tehát? Hallgatlak! – ültem törökülésbe az ágyamon, teljes egészemmel Vikire koncentrálva.

-Majdnem lefeküdtünk! – mondta ujjait piszkálva.

-Hogy micsoda?! – hangom pár oktávval fentebb szaladt.