41. fejezet - You take me to another world…

Volt még 45 percem. Leültem a kanapéra és doboltam a lábammal. A többiek is mellém ültek.

-Ideges vagy? – kérdezett hülyeséget már megint az én drága barátnőm, Niki.

-Szerinted? – vágtam rá eléggé kivehetően, hogy a válaszom igen.

-Mi a francért izgulsz? – kérdezett rá Adam.

-Szerinted? – néztem rá elég érdekesen.

-Hülye vagy! – jelentette ki és el is fordult.

-Miért? Szerinted nincs okom izgulni? Mert szerintem az nem lenne normális! Nem közömbös a számomra, sőt. Akkor is izgulok, ha csak meglátom a nevét, ha csak hallom a hangját. És akkor egy ilyen alkalomkor ne izguljak?! – adtam ki magamból, igaz magyarul, így egy szót sem értett belőle, de Nikiék igen. Viszont ők nem válaszoltak rá semmit. Adam is hagyta a témát. Na, sikerült megint megharagítani magamra. Gratulálok! – dicsértem meg magam magamban.

A hátralévő időt csendben töltöttük és olyan lassan telt az idő, mint talán még soha. És végre megszólalt a csengő. Odasiettem, de Adam beelőzött, és ő nyitotta ki.

-Szia! – nyújtotta kezét Adam és közben kedvesen mosolygott.

-Szia! Harry vagyok. – fogott kezet vele és be is mutatkozott.

-Adam. – engedték el egymás kezét és csak álltak az ajtóban. Vagyis Adam az ajtó egyik oldalán Harry a másikon.

Kezdett kicsit kínossá válni a hangulat, egyikőjük sem szólalt meg. Muszáj volt nekem odamennem.

-Szia! – sétáltam lassan Adam mögé. A hangomra odafigyelt és elmosolyodott. Adam egy kicsit arrébb állt.

-Szia! – jött közelebb és megölelt. Kirázott a hideg. Annyira hiányzott ez az ölelés. Miket beszélek?! Annyira hiányzott Ő! Jó volt újra látni, érezni, hallani…

-Gyere be! – szakította meg ezt a meghitt pillanatot Adam.

Harry mosolyogva sétált be az ajtón, de látszott rajta némi zavartság.  Én szúrós pillantást vetettem Adam-re, aki csak megrántotta a vállát és bentebb vezette Harry-t. Egy kis idő után én is követtem őket, és már egy beszélgetésbe csöppentem bele. Nem tudom miről volt szó és nem is tudtam figyelni, mert minden erőmmel azon gondolkoztam, hogy léphetnénk innen le. Hiába gondolkoztam, semmi sem jutott eszembe, végül beletörődtem a sorsunkba.

Azt hittem, hogy zavarni fogja ez a kis baki, de tévedtem. Azt hittem nem fogja jól érezni magát és zavarban lesz, de mit is gondoltam?! Ő zavarban 3 olyan személytől, akik közvetlenek, kedvesek és igencsak szeretnek nevetni? De hülye is vagyok! Mindenki remekül érezte magát. Közös képek is készültek, és némelyiken én is szerepeltem. És az is feltűnt, hogy Harry mindig próbált a közelemben lenni. Nem szoktam az ilyen dogokat észrevenni, de ezt még a vak is látta volna. És annyira jól esett. Úgy érzem, valakinek végre tetszem, ráadásul az a valaki Ő.

-Nekünk lassan mennünk kéne. – szólalt meg végül Harry és rám nézett gyönyörű szemeivel.

-Ilyen hamar? – kérdezte Adam csodálkozva. Nem értem, direkt csinálja ezt? Tudja, hogy vacsorázni megyünk és marasztalni akarja…

-Igen. Asztalfoglalásunk van és már így is késésben vagyunk. – mosolygott Harry.

-Értem, akkor remélem még máskor is látunk. – veregették meg egymás vállát és a csajokkal is ölelkezett még, de utána már elindultunk.

Kimentünk az ajtón, kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, majd Ő is helyet foglalt a kormány mögött.

-Huhh…végre. – nevettem fel kicsit. – Sajnálom, ha nem élvezted, nem számítottam erre. – szabadkoztam Adam viselkedése miatt.

-Már megint sajnálkozol. – vetett rám egy szúrós pillantást, de utána gyorsan visszakapta tekintetét az útra.

-Sajnálom. – nevettem. Ezen már Ő is elmosolyodott.

-Amúgy meg, semmi okod a bocsánatkérésre. Jól éreztem magam, igen kedvesek. – magyarázta.

-Ennek örülök. – mosolyogtam rá. – És hová megyünk? – kérdeztem úgy, mint egy kisgyerek. Annyira izgultam a jelenlétében, a gyomrom végig görcsben volt, a tenyerem folyton izzadt és szerintem az arcom színe is eléggé vörös árnyalatokban "tündökölt".

-Hát vacsorázni. – adta a válaszát. Tudta mire gondolok, hogy mit szeretnék tudni, de Ő húzta az agyam. Elnevettem magam.

-De hová? – kérdeztem és kiskutyaszemekkel néztem rá, bár Ő ezt nem látta, mivel az utat figyelte.

-Miért vagy ennyire kíváncsi? – folytatta a kis "játékát".

-Az jobb lenne, ha nem érdekelne? – kérdeztem vissza.

-Nem, viszont nem fogom megmondani. – incselkedett tovább.

-De, miért? – faggatóztam. Addig nem fogom békén hagyni még meg nem mondja.

-Csak. Akkor már nem lesz meglepetés. – nézett rám és a féloldalas mosoly az arcán ült.

-Oké. – hagytam fel a kérdésekkel, hiszen ha nem akarja, nem fogja megmondani.

Az út hátralévő részét csendben tettük meg. Néha egy-egy kérdés és válasz, de ennyi.

Mikor megláttam, hol parkolt le, "kicsit" meglepődtem, ugyanis, ha jól láttam ez az Ő háza. Beparkolt a garázsba, ahol állt még 2 autó. Az arcomra kiült a meglepettség, amin Ő jól szórakozott.

Gyorsan kipattant az autóból és sietve nekem is kinyitotta az ajtót majd kezét nyújtotta és kisegített a hatalmas járműből.

-Most nézem csak, milyen jól nézel ki. – mért végig és közben mosolygott. A hasam bukfencezett egyet és az arcom – ha még lehetséges – vörösebbé vált.

-Bárcsak úgy lenne. Köszönöm. – néztem végig a padlót.

-Úgy is van. Nekem hihetsz! – jött közelebb és nyúlt állam alá.

-Köszönöm. – válaszoltam zavartan. Olyan dolgokat hoz ki belőlem, amiket eddig még soha senki.

Nem válaszolt semmit, bár erre nehéz is lenne mit mondani. A kezemet megfogta és húzott maga után. A garázsból egy kis lépcsőn felfelé kellett menni és a nappaliba találtam magam. A háza egyszerűen csodálatos. Minden olyan letisztult, bár nekem kicsit elhagyatott. Egy embernek ez a ház túl nagy. Mondjuk az is igaz, hogy elég kevés időt tölt itthon.

A nappaliból átsétáltunk a konyhába, onnan pedig az étkezőbe. Félhomály uralkodott a szobán, csak pár gyertya égett. Az asztal gyönyörűen meg volt terítve. Harry, úriemberhez méltóan, kihúzta nekem a széket, Ő pedig leült velem szembe.

-Na, tetszik? – kérdezte és láttam rajta, hogy aggódik.

-Ez…ez csodálatos. – néztem körbe még egyszer és a szavam most is elállt. – Ezt mind nekem csináltad? – kérdeztem ránézve.

-Igen. Kinek másnak? – jó, tudom hülye kérdés volt, de na…

-Ilyet, sőt még ehhez hasonlót se kaptam soha senkitől. – néztem a szemébe, amely most még jobban csillogott a megszokottól. – Nagyon szépen köszönöm! – szinte suttogva mondtam, mert a torkomban már ott volt az a jól ismert gombóc. Annyira meghatott ez az egész, hogy majdnem elsírtam magam, de nem akartam, hogy egy hisztis picsának gondoljon, ezért próbáltam visszafojtani és sikerült.

-Remélem az étel is ízleni fog, ugyanis én készítettem. – dicsekedett büszkén.

-Biztosan. – bólintottam határozottan.

-Akkor egy perc és visszajövök. – állt fel gyorsan és a konyhában eltűnt. Nem telt sok időbe és visszatért két tányérral egyensúlyozva. Letette elém az egyiket és azok az illatok! A nyál egyből összegyűlt a számban.

-Milyen jó illata van. – dicsértem meg.

-Anyukám egyik receptje.

-És mi a neve? – érdeklődtem, miközben már az első kanállal lenyeltem. Igazán ízletes volt.

-Beef tee. – mosolygott rám. Meglepődtem a nevén. Marhahús tea?!

-Finom! – mosolyogtam rá, próbálva leplezni a meglepődöttségemet.

A leves valóban nagyon finom volt. Nem is tudtam, hogy ennyire jól tud főzni. Miután megettük, elvette a tányéromat és a konyhába sietett velük. Pár perc elteltével megint két tányérral tért vissza, amik igencsak meg voltak pakolva. Lerakta elém, és ennek a nevét már nem kellett megkérdeznem, ugyanis ismertem. Spagetti volt. A kedvencem. Már az illatával jól laktam, de az íze. Egyszerűen isteni volt.

-Miért nem szakácsnak mentél? – kérdeztem a villát lerakva a tányér szélére és a számat egy szalvétával megtöröltem.

Erre nem válaszolt, de nem is kellett. Csak mosolygott és a tányért felkapva megint elnyelte a konyha. Viszont most hamarabb jött vissza a kezében 2 kisebb tállal. Messziről éreztem az illatát és mikor letette elém a sejtésem beigazolódott, puding volt a desszert.

-De rég ettem már pudingot. – mosolyogtam rá kedvesen.

-Hát, csináltam volna valami nagyobb dolgot is, de már nem volt időm. – vakarta a tarkóját és sajnálkozóan magyarázkodott.

-Nem, ez tökéletes. – néztem rá.

Miután ezt is megettük, én már a hasam fogtam. Azt hittem, hogy nem fogok enni a hasamban lévő görcs miatt, de ezekből a finom ételekből bármennyit képes lettem volna enni.

A tányérokat kivitte és most már én is követtem a konyhába.

-Segítsek valamit? – kérdeztem mögé állva.

-Dehogyis! – fordult meg és közelebb volt, mint amire számítottam.

-Biztos? – kérdeztem halkabban.

-Igen, teljesen. – támaszkodott a pultnak, de végig engem nézve. A pillangók a hasamban elkezdtek repkedni, az agyam kikapcsolt, a tenyerem izzadt és amennyire csak lehet, zavarban voltam, de élveztem. Jó volt vele lenni.

-Kérsz egy kis bort? – kérdezte mosolyogva majd egyik kezével kinyitotta a szekrény ajtaját és elővett két poharat.

-Nem is tudom. – mondtam neki bizonytalanul.

-Na, csak egy pohárral. – kérlelt és már töltötte is.

Végül elfogadtam és bár nem vagyok alkoholkedvelő, de ez igazán finom volt.

Beballagtunk a nappaliba és leültünk. Rengeteget beszélgettünk és nevettünk.

-Megnézzünk egy filmet? – kérdezte kisgyerekhez hasonló csilingelő hanggal.

-Benne vagyok. – nevettem.

-Milyen filmeket szeretsz?

-Ne nézz hülyének! – mosolyogtam rá. – Horror.

-Komolyan? – kerekedtek ki a szemei.

-Igen. Tudtam, hogy így reagálsz majd. –nevettem.

-Wáó! Végre valakivel, a srácokon kívül, tudok horrort nézni. – pattant fel a kanapéról és egy fiókhoz lépett. Kiválogatta a horrorokat majd végül a Fűrész mellett döntöttünk. Mindketten milliószor láttuk már, de egyszerűen megunhatatlan.

A kanepén ülve átkarolt, én pedig a fejemet a vállára hajtottam. Nem nagyon figyeltem a filmre és Ő sem. Közben is beszélgettünk. Hozott be innivalót és egy kis rágcsát is. A film után, amit ha nem láttam volna már, semmire sem emlékeznék, rakott be egy kis zenét.

-Hölgyem, táncolna velem? – kérdezte és közben meghajolt és a kezét felém nyújtotta.

-Szívesen. – mentem bele a játékba és pukedliztem egyet. Ezen mindketten elmosolyodtunk.

Kezemet megfogta és elkezdtünk táncolni. Nem nagyon megy ez nekem, de kijelenthetem, hogy neki se. Nem az ilyen táncokhoz volt szokva, bár nekem még más fajta se megy. A lényeg az, hogy jól éreztük magunkat és tánc közben is jókat beszélgettünk.

Érdekes, hogy már szinte minden témát kiveséztünk, mindig akadt valami új.

 Jött egy lassabb szám és közelebb húzott magához. Kezét a derekamra helyezte, míg én a kezemet átfontam a nyaka körül. Az egész számot úgy "táncoltuk" végig, hogy egymás szemébe néztünk és szinte pislogni se pislogtunk. Én elvesztem gyönyörű zöld szemeibe. Varázslatosak, és ahogy csillogtak. Másodszor is kijelenthetem, hogy beleszerettem.

A dalnak vége lett és csend uralkodott a szobán. Mi még a zene leállta után is ugyanúgy táncoltunk, majd egyszer csak hirtelen megállt. Nem mondott semmit, nem csinált semmit csak nézett. Kis idő után szeme a szám és a szemem között cikázott, arcát egyre közelebb hajtotta az enyémhez. A szánk már szinte súrolták egymást, de ott megállt. Várt egy kicsit és mikor látta, hogy nem húzódok el, megcsókolt. Lában beleremegett, a hasam megfordult.

Száját óvatosan helyezte az enyéimre, de mikor látta, hogy nem ellenkezem, bátrabb lett. Viszonoztam csókját.

-Mondhatok valamit? – kérdezte homlokát az enyémnek dűtve.

-Igen. – válaszoltam suttogva.

-Egy nagy barom volt az első pasid. – mosolygott és ismét megcsókolt.

Elrepített egy másik világba. Tudtam, nekem szükségem van rá. Már benne van az életemben és nem tudnék nélküle tovább élni. Igen, lehet túl hamar túl nagy érzések ezek, de így van. Menthetetlenül beleszerettem.

Csókunk után a homlokát megint az enyémnek támasztotta és a derekamat szorosabban magához húzta. Nem mondtunk semmit, csak álltunk némán.

-Lennél a barátnőm? – kérdezte hirtelen. Tekintetem a szemére emeltem és láttam benne az elszántságot és a komolyságot. Lehet ennél jobb még a mai este?!

-Igen. – öleltem magamhoz majd kaptam tőle még egy csókot.

Nem is értem, mitől tartottam annyira. Tiszta hülye vagyok!

Már javában elmúlt éjfél, de mi még nem voltunk álmosak és nem akartam hazamenni. Berakott még egy filmet, ami egy Disney film volt. Fejem a vállára hajtottam, egy darabig még észnél voltam, de elnyomhatott az álom, ugyanis arra ébredtem, hogy valaki(k) bámulnak…