38. fejezet - Elbasztam!

Összerezzentem a hirtelen jött érintéstől,  viszont hiába néztem nem láttam semmit, mert sötét volt. Csak éreztem, hogy leguggol mellém és szorosan magához húz. Ekkor tűnt fel, hogy nem egyedül van.

Én csak kapaszkodtam beléjük és közben kiadtam magamból mindent. Egyszer csak hirtelen felkapcsolódott az előszobai lámpa. Mindenki felszisszentett. Bántotta a szemünket a fény. Bár én már amúgy sem láttam volna sok mindent. Szemeimet elhomályosították a könnyek és a szempillaspirál fekete maszatolódása.

Nem nagyon érdekelt, ki kapcsolta fel a lámpát, de azt nem akartam, hogy így lásson bárki is. Minél gyorsabban fel kellett jutnom a fürdőbe, viszont ahhoz meg kellene másznom a lépcsőt, amit így elég nehéz lesz. De kihívás elfogadva.

Egy hirtelen mozdulattal felálltam és "villámgyors" sebességgel mentem fel a lépcsőn, a fokokat kettesével szedve. Amint felértem, gyorsan benyitottam a fürdőbe és magamra zártam az ajtót.

Elvánszorogtam a tükörhöz és belenéztem. Nem ismertem magamra. Voltam már padlón, nem is egyszer, de ez túl tett mindenen, ráadásul most boldognak kéne lennem, de egyáltalán nem érzem.

Csak néztem magam és nem tudtam feldolgozni a mai nap eseményeit. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ilyen könnyen el tudtam baszni mindent. Pedig olyan jól indult…

-Juccy!? – próbálta kinyitni az ajtót Adam. Kicsit hangosabban beszélt, mint kellett volna.

-Jól vagyok! Hagyjatok egy kicsit békén! – kiáltani akartam, de csak suttogás lett belőle és lerogytam a kád széléhez.

Én nem értem magam. Nem tudom mi van velem. Most éppen kint kéne "ünnepelnem" a barátnőimmel és elújságolni a dolgokat. De ehelyett itt bőgök bezárkózva egy fürdőbe. Ez nem normális…

-Juccy, engedj be! – hallottam a többiek hangját is.

Felálltam a kád mellől, megnyitottam a csapot és jéghideg vízzel megmostam az arcom. Nem sokat segített a kinézetemen, de én mindent megpróbáltam.

Lassan elsétáltam az ajtóig vettem egy mély levegőt majd kinyitottam. Ott álltak előttem és szemükből az aggodalom sugárzott.

Niki egyből megölelt és motyogott valamit, de nem nagyon tudtam rá figyelni.

-Mi történt? – állt előrébb Szimi és félénken kérdezte meg.

-Igen! Ezt jó lenne tudni. – tolt el magától Niki és a szemembe nézett.

-Hé-hé, szerintem menjünk be a szobába. – mondta Adam a jó ötletet és már vezetett is az említett helység felé.

Mikor beértünk mindenki leült velem szemben és kíváncsian néztek.

-Na, elmeséled? – kérdezte Niki és hallottam, hogy izgatott.

Bólintottam egyet. Mély levegőt vettem és próbáltam úgy elmesélni, hogy ne sírjam el magam. De nem kellett erőlködnöm. Ahogy elkezdtem mesélni, egyből mosolyra húzódott a szám. Végig mosolyogtam, teljesen addig a részig…addig a részig, amelyiknél mindent elrontottam.

Néztem az arcukat és a döbbenet ült ki rájuk. Leginkább a Nikiére. Mikor befejeztem ő volt az első, aki megszólalt.

-Hát te nem vagy normális! – vágta a fejemhez és közben nagy lendülettel felállt, ami nála azt jelenti, hogy egy nagy fejmosás következik. – Hányszor mondtad, hogy csak egy randit kéne valahogy elérni Harry-nél, és ha az jól megy meg is csókol? Hányszor áradoztál már erről? Hányszor hallottam tőled, hogy Ő első randin szeret eljutni a csókig és hogy ez mennyire jó? És mikor itt van az alkalom, amiről eddig álmodoztál, idiótaként viselkedsz! – szinte már kiabált velem. Igaz, megérdemlem.

-Kicsim, elég lesz… - szakította meg Adam Nikit. Ő csak ránézett és duzzogva leült.

Nem tudom, mit kéne csinálnom. Csak hátradőltem az ágyon és gondolkoztam. Nem figyeltem a környezetemben történő dolgokra. Egy idő után azt vettem észre, hogy síri csend van és sötétség. Gondolom elaludtak és gondolom én is bealudtam.

Felkeltem az ágyból és kimentem a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe ismét és még mindig borzalmasan néztem ki. Fogtam magam és visszamentem a sminklemosómért majd levakartam magamról a már rám száradt szempillaspirált, a hajamat szétbontottam, bár már félig szét volt jőve, fogat mostam és kiszaladtam a pizsamámért, majd átöltözve bebújtam az ágyba.

Viszont aludni megint nem tudtam. El voltam kenődve. De már egy fokkal jobb kedvem volt. Gondoltam egyet és elővettem a fényképezőmet a táskám mélyéből és elkezdtem nézegetni a képeket. Volt, amelyik megmosolyogtatott és volt egy, amelyiknél megint előjött minden rossz érzésem és pár kósza könnycsepp is végigfolyt az arcomon. Ez a kép, a mi közös képünk volt. Ami nem volt nagy cucc, de örök emlékeket hordoz.

*Harry szemszöge*

Csengettem és szinte azonnal ki is nyílt az ajtó. Hűha! Csodálatosan nézett ki. Nem öltözött ki, ahogy mondtam is neki, mégis alkalomhoz illő volt. Szemei most is csillogtak.

Beszálltunk a kocsiba és már úton is voltunk. Egy darabig egyikünk se szólalt meg., majd ő kezdett faggatni, hogy hová megyünk, és mi lesz, ha felismernek. De erre is megvolt a megoldásom, amin röhögött egy jót.

Miután megérkeztünk az első állomásra én magamra vettem a pulcsit, ő pedig a fényképezőjét kereste ki.

Elindultunk, de megállt előttem és egy mű hisztit rendezett le, ami az bizonyítja, hogy tud humoros lenni és életvidám. Belementem a kis "játékába". Kaptam az alkalmon elé álltam és mélyen a szemébe néztem. Láttam rajta, hogy zavarban van, alig volt köztünk pár centi. Legszívesebben megcsókoltam volna, de ennyire az elején még nem szeretném. Igaz, szimpatikus meg minden, jó vele lenni, de nem szeretnék semmit sem elkapkodni. Hosszú még a délután.

Elkezdtem csikizni, mire ő sikított. Sokan odanéztek és bámultak minket és csak reménykedni tudtam, hogy nem ismernek fel. Hál’ Istennek így történt.

Miután úgy gondoltam eleget kapott, csak átkaroltam hátulról. Jó érzés volt a karjaimban tartani és mikor hátrafordult láttam a szemében a boldogságot, ami mosolyra késztetett. Kezét a kezemre simította, mire én engedtem a szorításomon, de ekkor ki is szabadult a fogásomból és szembe fordult velem. Majd kis idő után elindultunk.

Megérkeztünk a parkba, ami nekem sok emléket idézett fel. Tartottam tőle, hogy nem fog neki tetszeni, mint egyeseknek – gondolok itt az első barátnőmre – de szerencsére Ő is ugyanúgy vélekedett a helyről, mint én.

Leültünk arra a padra és elmeséltem, hogyan találtuk a barátaimmal ezt a helyet. Közben említés esett a volt barátnőmről is és bármennyire próbáltam rejteni, még mindig bántott a dolog. Pedig már nem szeretem és mai napig jókat beszélgetünk, de bánt.

Tovább mentünk és megérkeztünk a "hidunkhoz". Így neveztük el még anno a haverokkal.

Mikor a "firka" történetét meséltem, észrevette, hogy nem szívből jövő mosoly ül az arcomon, pedig ez a mosoly már jól betanult, még a srácokat is megtéveszti néha. De Ő észrevette. Kiadtam neki, ami bennem volt, pedig nem szoktam ilyen hamar megnyílni. Mi van velem?!

Miután Ő is hozzátette a véleményét, megöleltem és megköszöntem. Ölelni szerettem volna még, de keresztülhúzta a számításaimat és lefényképezett minket. Csak egy baj volt. A vaku be volt kapcsolva. Nem tudom, neki hogy nem bántotta a szemét, de én majdnem a vízbe zuhantam. Szerencsére visszahúzott így ráestem. Nem tudtam hogy ekkora erő van benne.

Elkezdett sajnálkozni és megint bocsánatot kért. "Bosszúból" elkezdtem csikizni. Mikor abbahagytam, megint éreztem egy késztetést, hogy megcsókoljam. Kijelenthetem, hogy nagyon is vonzódom hozzá. Kedves, megértő, vicces, segítőkész és rettentően szép lány. Mellette önmagam lehetek és csak egy egyszerű fiúnak érzem magam, ami nagyon ritka. Mellette felszabadulok és őszintén nevetek, mint ahogy a srácokkal is.

Majd innen is tovább mentünk az utolsó előtti állomáshoz, ami egy sikátor volt. Szívemhez közel álló hely.

Mielőtt bementünk volna, kicsit megvicceltem és szegény nagyon komolyan vette. Az az arckifejezés felülmúlhatatlan. Elég sokáig nevethettem, már fájt a hasam és könnyeztem is. Majd bementünk.

Itt is volt egy alkalom, mikor már majdnem megcsókoltam, de közbejött valami. Nem is valami inkább valaki. Kettő elég beállt fickó jött be a sikátor másik végén, így inkább elmentünk onnan.

Elindultunk az utolsó helyszínre, ami egy szálloda tető.  Megbeszéltem az ott dolgozókkal és a vezetőkkel, hogy hozzanak össze egy kisebb pikniket fent a tetőn. Idehozattam velük az autómat is.

Amíg el nem értünk a szállodához, végig beszélgettünk. Jól érzem magam vele. Túlságosan is. Megnyíltam előtte már az első alkalommal. Igaz, kicsit bizonytalan voltam, mert ugye, mégiscsak egy "rajongó" és az is lehet, hogy kipletykál mindent, de nem így történt. Megbízható és eddig sehonnan nem hallottam vissza, azokat a dolgokat, amiket én bizalmasan megosztottam vele. És úgy érzem nem is fogom.

Megérkeztünk és kicsit látszott rajta a bizonytalanság. Jó-jó, tudom én, hogy félreérthető egy szálloda, de semmi olyat nem terveztem…még.

Bementünk és én a recepcióshoz mentem.

-Jó estét! Sikerült megcsinálniuk a kis meglepetést? – kérdezte a már jól ismert hölgytől.

-Jó estét! – válaszolta kedvesen és közben jól szemügyre vette Juccy-t majd mosolyogva folytatta – Minden a helyén! – bólintott egyet és átnyújtotta a slusszkulcsomat is.

A zsebembe rejtettem, majd a fejemmel bólintottam köszönésképp és már mentem is Juccy-hoz. Együtt beszálltunk a liftbe és felmentünk a tetőre. Izgultam, vajon milyen lesz ez a része a randinak, de biztos voltam benne, hogy jó lesz.

Mivel még nekem is meglepetés volt a hely és a részletek, én is nagy izgalommal vártam.

Mikor kinyílt a liftnek az ajtaja, csak a csillagos eget lehetett látni. Nagyon szép volt. Juccy előrébb lépegetett én pedig utána. Hátulról átkaroltam és egy kis ideig még így csodáltuk az eget. Közben észrevettem a piknikkosarat és a takarókat.

Odahúztam őt is, majd mindent elrendeztünk és elkezdtünk enni. Közben jókat nevettünk. Nagyon jól éreztem magam vele! És úgy érzem, bele tudnék szeretni.

Befejeztük az evést és láttam rajta, hogy fázik. Így betakartam az én takarómmal is. Néztem az eget, közben átkaroltam. Néztem az eget, majd Őt. A szeme csillogott és egy halvány mosoly ott volt az arcán. Nem tudtam betelni a látványával.

Elég feltűnően nézhettem, mivel Ő is rám nézett. Csak néztük egymást és..és..nem tudom. Éreztem valami nagyon jót, amit még talán soha. Nem tudom elmagyarázni milyen érzés. Egyszerűen olyan mintha repültem volna. Felemelő. Eljött a pillanat, most vagy soha! Felváltva kezdtem nézni a szemét és a száját. Közeledtem felé és már nem volt sok, de Ő elfordult.

Amilyen gyorsan emelkedtem föl, most még gyorsabban estem vissza. Csalódott voltam. Mit rontottam el? Vagy talán, Ő nem így érez, mint én? Nem értem.

-Sajnálom. Nem akarlak siettetni vagy valami… - kezdtem el a bocsánatkérést, de közbeszólt.

-Nem. Ez megint csak nem a te hibád. – nézett maga elé továbbra is.

-Ezt hogy érted? – kérdeztem és figyeltem az arckifejezését, hátha kiderül belőle valami, de csak annyit láttam, mintha megsemmisült volna. Szinte semmilyen érzelem nem volt rajta.

-Hát, akkor kezdem az elején. Tudom, nem illik volt barátokról beszélni, de ha érdekel, akkor most muszáj leszek. – rám nézett és én csak bólintottam, hogy folytathatja. –Hát akkor, volt egy barátom még általános hatodik osztályban. Két év alatt hatszor szakítottunk és kezdtük újra. Általában az én hibámból, de megesett, hogy ő volt a ludas. De ezek most nem lényegesen, az utolsó ok viszont még mindig bennem él. 14 évesen megtörtént az első csókom vele és mivelhogy mindenki azt mondja az a legnehezebb féltem is tőle. Viszont az mondhatni simán ment. Semmi baj nem volt vele. De a második borzalmas volt. Annyira elrontottam, hogy emiatt lett vége a kapcsolatunknak…végleg. Utána, mármint a srác után volt még kettő "komolyabb" kapcsolatom, de egyikükkel sem jutottam tovább a szájra puszinál. Egyszerűen képtelen voltam rá. Féltem, hogy ők is elhagynak, azért mert borzasztóan csókolok. És még mindmáig rettegek ettől. – Huh. Ez egy igencsak érdekes eset. Ilyen lánnyal sem találkoztam még. Aki fél a csóktól. De ennek is megvan az oka.

-És az nem lehet, hogy te nem bíztál meg bennük? – érdeklődtem és biztos voltam, hogy ez az oka.

-Mire célzol? – kérdezte értetlenül.

-Hát csak, hogy nem bíztál meg bennük. Nem hitted el, hogy szeretnek és egy ilyen kis dolog miatt nem szakítanának, vagyis nem bíztál bennük. Ez a dolog is csak rajtad áll, és mint minden más dologban is gyakorlat teszi a mestert. – vázoltam fel neki a gondolatomat. – Már csak egy kérdés van.

-És mi az?

-Hogy bennem meg tudnál-e bízni. – és végül feltettem azt a kérdést, ami jelen pillanatban a legjobban foglalkoztatott. Nem válaszolt, csak nézett maga elé. 3 perc után szólalt meg csak.

-Későre jár. – és elkezdte a takarót hajtogatni.

Akkor nem. Nem bízik bennem. Ügyes vagy Styles! Sikerült pont azt az egy lányt kifognod, aki közömbös veled! – veregettem magam vállon képzeletben. Hogy én mekkora egy balfasz vagyok! Miért hozott össze vele a sors, ha nem tervezett velünk ennél többet? Ez így nem jó!

Lementünk néma csendben az autóig, majd a kocsikázás alatt is csendben ültünk. Mikor megérkeztünk kinyitottam neki az ajtót és felkísértem az ajtóig.

-Hát…köszönöm! Mindent köszönök! – mondta és a földet nézte.

-Nem kell megköszönnöd! Remélem, azért még találkozunk. – mondtam és elbizonytalanodtam. Nem tudom, fogom-e még látni.

-Biztosan. – válaszolta és elmosolyodott.

Megöleltem, jó szorosan és utána elindultam az autómhoz. Már majdnem beszálltam, mikor utánam kiáltott.

-Várj! – szaladt elém - Bízom benned! – mondta és most nem a földet nézte. A szemembe mondta. Én is a szemébe néztem és csodálatosak voltak. Szebben ragyogtak, mint a csillagok. Legszívesebben megcsókoltam volna, de szerintem még nem készült fel. Csak megijed. De ez már egy jó jel. Visszatért a remény! Ami mondjuk meg sem halt, de most újra felerősödött.

Megpusziltam a homlokát.

-Majd hívlak! – és muszáj voltam bevetni nála is a féloldalas mosolyomat. Azzal bárkit leveszek a lábáról.

Beszálltam a kocsiba és elhajtottam. Ezernyi kérdés kavargott bennem megválaszolatlanul és még több érzés! Nem tudtam eldönteni, hogy mit is érzek iránta. Az biztos, hogy több mint barátság.

Már elég régóta vezettem, amikor megszólalt a telefonom. Egy SMS Juccy-tól. Vezetés közben nem tudtam megnézni, de amit hazaérek ezzel fogom kezdeni.