43. fejezet - Nem várt kérdés…

*Juccy szemszöge*

-Mi a franc? – kérdeztem halkan, ugyanis ennél hangosabban nem tudtam megszólalni a meglepettségtől és az álmosságtól. – Mit kerestek ti itt? – kérdeztem, hiszen azt hittem "otthon" vagyok.

-Nem jó kérdés. – mondta nevetve Niall. Értetlenül néztem körbe és akkor tudatosult bennem, hogy én nem is otthon vagyok. Elvörösödtem. Szégyelltem magam. Hogy lehetek ilyen hülye?! Louis hirtelen lerántotta rólam a takarót, mire értetlenül ránéztem.

-Volt erőd felöltözni utána? – kérdezte tőlem, de nem esett le és ez látszódott rajtam. A többiek már alig bírták visszafojtani a röhögésüket. – Hát haver, úgy látszik, öregedsz ehhez. – veregette vállba Harry-t és közben egy huncut mosolyt eresztett felé. Erre már mindenki röhögött, még Harry is. Pár másodperc múlva leesett, hogy mit is értett ez alatt.

-Ó, hogy rohadnál meg! – vágtam hozzá a párnát, és igaz, magyarul mondtam, de jól esett hozzávágni a fejéhez, azt amit gondoltam.

-Mit mondtál? – kérdezett rá Liam.

-Nem akarod tudni! – kacsintottam rá.

Eszembe jutott, hogy én még a tegnap sminkem van rajtam, ami minden bizonnyal szépen elkenődött, plusz a hajam is borzasztóan állhat.

-A mosdót merre találom? – kérdeztem kedvesen nézve Harry-re. Mindenki mosolygott, de nem akartam tudni miért.

-Gyere velem! – nyújtotta kezét, amit én meg is ragadtam.

Miután kimentünk a szobából, megállított. Óvatosan a falnak taszított, de nem mondott semmit.

-Mi az? – kérdeztem határozottan, bár egy kicsit féltem. Nem válaszolt. – Na, van rajtam valami? Miért nézel így? – kérdeztem kétségbeesetten.

-Nem, dehogyis. Csak…remélem nem baj, hogy elmondtam nekik… - mondta halkan.

-Mit? – néztem rá értetlenül.

-Hát, hogy tegnap megkérdeztem, hogy lennél-e a barátnőm és te igent mondtál. – nézett most már a földre. Megkönnyebbültem. Attól tartottam, hogy valami komolyabb dologról van szó.

-Jajj, ne butáskodj! Miért lenne baj? – néztem rá biztatóan  mire Ő is rám nézett. – Csak egy dolgot szeretnék kérni. – mondtam neki, miközben kicsit lentebb vettem a hangerőmet.

-És mi lenne az? – kérdezte kíváncsisággal teli hangon.

-Meddig lehetne ezt titokban tartani? Mármint a rajongók előtt? – magyarázkodtam.

-Hát…tudod, ők jobbak mint az FBI, de ha ezt akarod, akkor minden tőlem telhetőt megteszek és a srácokat is megkérem. – mosolygott rám kedvesen. Annyira megértő.

-Köszönöm. – öleltem meg. Miután elengedtük egymást végre elindultunk a mosdó felé. – Kérhetek még egy dolgot? – néztem rá boci szemekkel.

-Bármit! – jött közelebb és meg akart csókolni, de a mutatóujjamat a szájára raktam.

-Amint felhozod a táskám… - néztem rá kihívóan.

-Azonnal! – tisztelgett, mint egy katona. Nem telt bele egy percbe se, már fent is volt a táskámmal együtt. – Parancsoljon! – adta át.

-Köszönöm. – és adtam az arcára egy puszit.

-Nem erről volt szó. – vágott szomorú képet, amin csak nevettem és bezártam magam mögött az ajtót.

Elsétáltam a tükörig és mikor belenéztem szó szerint hátráltam 2 lépést. Borzasztóan néztem ki, bár sosem vagyok megelégedve magammal, de ez rettenetesebb volt az eddigieknél, kivétel mikor sírtam.

A szempillaspirálomat rendesen elkentem, gondolom, mikor forgolódtam. Ez is milyen gáz már…elalszom egy randin. Csakis én lehetek ekkora idióta! Plusz a srácok napját is elrontottam az itt tartózkodásommal. 

Próbáltam rendbe tenni magam több-kevesebb sikerrel és mikor vállalható külsővel rendelkeztem, kimentem. Harry éppen Louis-al beszélt az ajtó mellett állva és mikor kiléptem, mindketten rám emelték tekintetüket. Lou vigyorgott, Harry pedig végigfuttatta rajtam tekintetét, lassan odasétált, kezét a csípőm köré fonta.

-Az előbb elmenekülhettél, de most nem fogsz. – nézett a szemembe és féloldalas mosolyával, nem is tudom már mennyiszer, de megint levett a lábamról.

-Ki mondta, hogy most is el akarok? – kérdeztem, miközben a kezem a nyaka köré fontam.

-Én is így gondoltam. – hajolt közelebb és már majdnem megcsókolt.

-Szobára! – röhögött Louis, és elsétált mellettünk.

Harry megforgatta a szemeit majd ott folytatta, ahol abbahagyta. Mindegy egyes alkalommal egyre jobban élvezem.

-Gyertek le! – kiáltott Liam, emiatt elváltunk egymástól, de nem mozdultunk, csak néztük egymást. Arcomról a mosoly levakarhatatlan volt és úgy éreztem, hogy ez az, amire mindig is vártam.

-Miért? – kérdezett vissza Harry, de közben még mindig engem nézett.

-Hoztunk kaját! – kiabálta a konyhából Niall.

Mindkettőnk szeme felcsillant és egyszerre indultunk meg a konyhába. Igaz, tegnap elég sokat ettem, de már baromira éhes voltam és csak remélni tudtam, hogy egy kicsi nekem is jut.

Leértünk a konyhába és rengeteg gyors-kaját láttam az asztalon.

-Juccy, eszel velünk? – kérdezte felém fordulva Liam.

-Hát, ha nem zavarok. – válaszoltam félénken. És leültem egy szabad székre.

-Kaja van elég, a kérdés az, hogy Niall hagy-e. – jelentette ki Louis komolyan. Mindenki felnevetett rajta, csak Niall nem. Ő már rég evett.

Nem ettem sokat, nem akartam pofátlannak tűnni. Evés közben sem állt be a szájuk és volt olyan, hogy majdnem megfulladtam, mert a röhögéstől nem bírtam lenyelni azt, ami a számban volt. Velük kellemesen el lehet tölteni az időt. Idő! Basszus, hány óra lehet? – gondolkoztam magamban, és gyorsan a zsebemhez kaptam, kivettem a telefonomat és azt vettem észre, hogy van egy üzenetem. Mégpedig Nikitől, hogy hol vagyok már. Gyorsan válaszoltam neki, hogy megvagyok és hogy lassan megyek.

-Öhhöm… - néztem Harry-re – Haza tudnál vinni? – kérdeztem tőle, és úgy akartam, hogy a többiek ne hallják, de nem sikerült.

-Már is mész? – kérdezte Zayn.

-Nem akarok itt kellemetlenkedni és Szimiék egyedül vannak otthon és gondolom halálra unják magukat nélkülem. – nevettem el a végét, ugyanis ez közel sincs így.

-Persze, csak gyorsan elkészülök. – puszilt bele a hajamba és már szaladt is az emeletre.

Zavarban voltam, ugyanis beállt az a kínos csend. Mindenki csak nézte a másikat, de senki sem szólalt meg.

-Hé, van egy ötletem. – ugrott fel az asztaltól Lou és kiabált.

-Nyugi haver! – ültette vissza a székre Zayn. Louis szúrós pillantást vetett felé, de utána a többiekhez, vagyis hozzánk fordult és a vigyor már az arcán volt.

-Na, szóval, mi lenne, ha mi is átmennénk hozzátok? – vágott olyan szokásos Lou fejet – Úgy is csak unatkoznátok. – bizonygatta, hogy ez egy remek ötlet, de nem kellett, hiszen az volt. Szimiék mennyire örülni fognak.

-Felőlem jöhettek, a csajok biztosan örülni fognak nektek. – mosolyogtam rá és próbáltam leplezni a zavartságomat.

-Akkor ez megbeszélve. – csapta össze a két tenyerét Lou.

A többiek csak beleegyezően bólogattak és elismerő pillantásokat intéztek Louis felé, aki ettől csak még büszkébb lett magára.

Megvártuk még Harry elkészült és neki is elmondtuk a nagy ötletet.

-Végre Lou! Ez egy jó ötlet. Életedben először! – veregette vállba Harry.

-Haha! Nekem minden ötletem kifogásolhatatlan! – durcázott be, de persze csak viccből.

Felvettem a táskámat és elindultunk. Harry vezette az egyik autót, amiben Ő, én és Zayn foglaltunk helyet. A másikat Louis vezette és a többiekkel együtt követték a "mi" kocsinkat.

Jókat beszélgettünk és már úgy vettem észre, hogy Zayn is megbarátkozott velem. Igaz, már a koncert után elnézést kért, de az lehetett volna szimplán azért, mert megkérték rá a többiek, de most érzem, hogy jó fej velem is.

Rövid időnek tűnt az út, pedig nem volt az. Megálltunk és kiszálltunk az autóból, közben Louis-ék is megérkeztek.

Becsengettem, ugyanis saját kulcsunk még nincs a házhoz és az ajtókat zárva találtam, amit furcsállottam.

Niki nyitott ajtót, nyomában Adam-el. Mikor meglátott szorosan megölelt.

-Na, mesélj! Milyen volt? – tette fel kérdését izgatottan, és csak utána vette észre, hogy kik is jöttek velem.  Szeme kikerekedett, szája tátva maradt. Azért mindig is bennünk lesz az az érzés, hogy "Uram Atyám! A One Direction!" és ezt kiölni lehetetlen, hiszen mi is csak rajongók vagyunk.

Niki köszöntött mindenkit egy-egy nagy öleléssel, majd Adam is bemutatkozott. Miután ezzel végeztek, bentebb mentünk és helyet foglaltunk. Szimi is lejött az emeletről és amint meglátta Zayn-t a szeme ragyogóbb lett és a szája egy felfelé görbülő egyenessé vált. Odaszaladt hozzá és szorosan megölelték egymás, suttogtak valamit, de nem értettem. Utána mindenkit megölelt ő is és leült közén.

Jókat beszélgettünk, nevettünk és megkértük a srácokat, hogy énekeljenek. Harry egész végig mellettem volt és néha-néha adott egy puszit a homlokomra.

-Mi volt ez az előbb? – kérdezte Niki egy huncut mosoly kíséretében.

-Micsoda mi volt? – kérdeztem értetlenséget tettetve, pedig jól tudtam, mire gondol, ezért is gondolom, hogy jó vörös lettem.

-Az a puszi. – vigyorgott még mindig. – Talán nem… - tátotta el a száját és kezét elé kapta.

-De igen. Együtt vagyunk. – karolt át Harry, mire én ránéztem Ő pedig rám, és adott egy puszit a számra.

Szimi és Niki gratuláltak, de egy erőltetett köhintés megzavarta. Ránéztünk az illetőre, aki a hangot kiadta és Szimi felé volt fordulva.

-Szimi, lehetne egy kérdésem? – nézett rá gyönyörű barna szemeivel Zayn. Szimi bólintott és teljesen le volt sokkolódva. – Eljönnél velem vacsorázni?

Még levegőt sem vett senki. Mindenki feszülten ült és vártuk a választ. Szerintem Szimi ott helyben meghalt. Nem mozdult, nem vett levegőt csak nézte Zayn-t.