26. fejezet - Az ötlet

*Juccy szemszöge*

Egy hét múlva vége az iskolának. Egy hét múlva végre nyári szünet lesz. Ez az a pár hónap is olyan gyorsan elment. És annyi minden történt.

Rengeteget beszéltem a srácokkal, mármint Harryvel, Niallel, Liammel és Louissal. Nagyon aranyosak és annyi mindent megtudtam róluk. Nem is gondoltam volna, hogy ők valójában ilyenek. Mármint, mindenki úgy ismeri őket, hogy tökéletesek, tökéletes az életük, mindenki szereti őket és ők is szeretnek mindenkit. De ez közel sem így megy. 

A legtöbbet Harryvel beszéltem. Vele szinte minden nap váltottam pár üzenetet, sőt már beszéltem vele Facebookon is és kétszer "szkájpoltam" vele. Iszonyatosan rendes, megértő és annyira édes. Nagyon megkedveltem, mondjuk eddig is imádtam, de így hogy tudom, milyen is valójában, tényleg azt mondhatom, hogy Ő is csak egy ember és lehet hogy hülyén fog hangzani, de egyre jobban úgy érzem, hogy szükségem van rá, hogy nem csak barátként tekintek rá. Tudom, ez baromság, hiszen még személyesen csak egyszer láttam, de ez idő alatt annyit beszéltem vele, hogy már szinte mindent elmesélt. Igaz, elég sok időbe telt még kivívtam magamnak, hogy megbízzon bennem, de sikerült. Telefonszámot is cseréltünk, de még azon nem beszéltünk soha. Megfordult a fejembe, hogy felhívom, tényleg jó számot adott-e meg, de valami vissza tartott. Talán az az oka, hogy ha nem az ő telefonja, akkor tuti összetörnék és egyhamar nem is szedném magam össze.

Már arra is gondoltam, hogy mi van, ha ez az egész csak egy fogadás? Ha csak hülyíteni akar? De ezt a gondolatomat el is hessegettem, Ő…Ők nem ilyenek, ugye nem?! Nem lennének képesek megalázni bárkit is. Biztosan nem!

Miután ezt lezártam magamban és elkönyveltem, hogy ilyenre csak nem lehetnek képesek, elgondolkoztam azon, hogy a koncertre vajon elmehetnék-e. Így gyorsan le is szaladtam anyumhoz a konyhába.

-Őőő… - szólaltam meg kicsit félve – emlékszel, mikor mondtam, hogy fel fognak itt lépni? – tértem a lényegre egyből.

-Igen, emlékszem. Mi van vele? – kérdezte rám se nézve.

-Hát két hét múlva lesz és már holnaptól kaphatóak a jegyek. Elmehetek? – próbáltam minden bennem rejlő kedvességgel beszélni és még a kiskutya szemeket is bevetettem volna, ha rám nézett volna.

-Nem. – mondta minden érzés nélkül, hidegen.

-De most miért? – kezdtem kiakadni. – Tudod, hogy erre várok már lassan két éve?! Ez volt minden álmom és te meg egy nemmel letudod?

- Nem mehetsz az év végi bizonyítványod miatt. Hogy lehetsz németből hármas? Csak magadnak köszönd! – vágta hozzám.

-Hát ez remek! – fogtam magam és visszaszaladtam az emeletre a szobámba.

Igaz, hogy nem lett annyira jó az év végi bizonyítványom, de a hármas még tűrhető. És amúgy is csak abból lettem ilyen. A többinél megvan a négyes és az ötös, még kémiából is. Pedig abból világ életemben hármas voltam, igaz év végére mindig megadták a négyest, de csak jóindulatból, itt viszont csak egy négyesem volt egész évben és meglett az ötösöm év végére. Annyira utálom, hogy ilyen magasak az elvárásaik. Én sem érthetek mindenhez. Igaz, hogy pont a német miatt jöttem ebbe az iskolába, de ha egyszer itt nehezebb, és több az elvárás…

Már majdnem sírtam az idegességtől és a csalódottságtól. Muszáj voltam valakivel beszélni, ezért felhívtam Nikit.

-Szia! – szólt bele és hallottam, hogy mosolyog. – Na akkor holnap elsők között vesszük meg a jegyeket? – kérdezte izgatottan. Már nagyon várta ő is ezt a koncertet és ő ott is lehet. Annyira örülök, hogy ő elmegy, legalább majd beszámol róla milyen volt.

-Szia! – mondtam én is, de kevesebb boldogsággal a hangomban. – Sajnálom, én nem mehetek. – mondtam egyre elhalkuló hangon.

-Hogy mi? De hát miért? – kérdezte és hallottam hogy csalódott.

-Tudod a német hármas miatt.

-Ugye most csak viccelsz? – döbbent meg a mondatomon.

-Nem, nem viccelek. Nem engednek el. Majd így rájövök, hogy tanulni muszáj. – imitáltam anyám egyik mondatát, amit még korábban mondott.

-De ez kibaszás. – mérgelődött.

-Nekem mondod? – kérdeztem cinikusan.

-De nélküled nem lesz olyan. Nem is megyek én se.

-Dehogyisnem! Elmész, jól érzed magad és miután hazajöttél mindenről beszámolsz! – adtam ki neki a parancsot.

-Jó. De akkor sem lesz olyan. Figyelj, nem találkozunk még évzáró előtt? Már hiányzol, pedig még csak 3 napja nem láttalak. – nevetett.

-Felőlem. Nekem mindig jó. Itthon úgyis csak unatkozom és már nagyon szívesen kimozdulnék.

-Rendben, akkor mondjuk holnap ha bemegyünk a városba?

-Oké! Mikorra és hova?

-Minél előbb és a végállomásra.

-Jó nekem a hajnalai négy órás az első buszom, megfelel? – röhögtem a telefonba.

-Jajj, nem ilyen korán. – nevetett ő is.

-Jó, akkor én bemegyek a kilencessel, fél tíz körül bent vagyok, úgy jó?

-Persze, akkorra én is bent leszek! Viszont most megyek. Akkor holnap, szia!

- Rendben, holnap. Puszi! – majd bontotta a vonalat.

Mivel nem tudtam mit csinálni, felléptem "fészbúkra" és Twitterre. Twitteren, megint volt üzenetem, megint Harrytől. De mondtam neki hogy lépjen át Facebook-ra, ha ráér, mert ott könnyebb beszélgetni.

*

Már csak 2 nap a koncertig és egy hét a kiutazásunkig. Igen, mert ugye a családdal megbeszélt nyári kimenetelt már nem tilthatta meg anyám se. Ez egy megbeszélt dolog volt és ebből nem engedtem. Erre gyűjtöttem elég régóta és egy új telefonra, és mindkettőre sikerült összespórolnom az elegendőt. Igaz még a telefont se vettem meg, lehet majd kint Londonban fogom.

Niki és Szimi is mennek a koncertre és már ideje másról sem hallok csak erről. Nem bánom, sőt örülök csak csalódott vagyok, hogy nem lehetek én is ott velük.

Megbeszéltem velük, hogy az indulásuk előtti napon aludjanak nálam, és reggel hagy segítsek elkészülni nekik. Így legalább egy kicsit, de részese lehetek az izgalmaknak. A koncert este nyolckor fog kezdődni és a jegyük már megvan a 2. sorba. Igaz nem az első, de tökéletes hely ez is.

Mivel már nincs iskola csak az évzáró lesz, egész napomat a semmittevéssel töltöttem. Megnéztem a Végső állomás összes részét és közben tömtem magamba a pattogatott kukoricát. Felszedhettem pár kilót. Hát szuper! Még kövérebb lettem. El kéne kezdeni sportolni valamit vagy fogyókúrába kezdeni.

A nagy filmezés közben be is sötétedett és már estére járt. Elmentem fürdeni és utána felnéztem Twitterre először. Egy üzenet várt Harrytől.

"Hello! :) Don't you see you at the concert? I hope you come, because if not, I'll be very disappointed! ;D  And we'll talk after the show. The guards, who will be inside there, tell them you want to talk to Paul. He will let in you to us! Kiss!:D♥"

"Hello! :) Ugye látlak a koncerten? Remélem eljössz, mert ha nem, nagyon csalódott leszek! ;D És utána beszélünk. Az őröknek, akik majd bent lesznek, mondd meg, hogy Paullal szeretnél beszélni. Ő majd beenged hozzánk! Puszi!;D♥"

Ő, Harry Styles, csalódott lesz? Most komolyan? Hisz’ én is csak egy rajongó vagyok, igaz bízik bennem és mondhatom, hogy a barátom, de ez még akkor is furcsa. Nem bánthatom meg, nem mondhatom, hogy nem mehetek, hogy nem engednek. Muszáj hazudnom neki. Most muszáj.

"Szia!♥ Ott leszek!;) Számíthatsz rám!:)) És értettem! Alig várom!:D♥"

Majd nagy lelkiismeret furdalással elmentem aludni.

Másnap olyan 12 körül keltem fel. Háromra jönnek Szimiék és másnap délután mennek tovább a koncertre, amire én nem mehetek…

Megreggeliztem, és mivel hétköznap van, anyámék dolgozni mentek. Egyedül voltam a kutyámmal, Lucával. Egy hatalmas németjuhász. Nikit már megszokta, hiszen rengeteg időt tölt el nálunk, viszont Szimit még nem. Ezért egy kis kutyaeledellel bezártam a kis helyére. Nagyon imádom ezt a kutyát. Annyira értelmes, és néha többet tud segíteni mint bárki más. 

Bekapcsoltam a TV-t , de semmi értelmeset nem találtam benne. Bekapcsoltam a gépet, egyből fel Facebookra de alig történt valami. Niki se volt fent, gondoltam pakol. Ráírtam Szikire. Közben felnéztem Twitterre is, de semmi. Nem jött még válasz. Ők talán holnap délelőtt érkeznek meg Magyarországra, és akkor próbálják el, ki mikor és hol legyen. Bár ezt nem hiszem, hogy túl sokszor betartanák.

Beszéltem még Szikivel majd ezt is meguntam és kikapcsoltam. Azon gondolkoztam, hogy mit csináljak, de semmi nem jutott az eszembe. Unalmamban elkezdtem kifesteni a körmöm. Imádok körmöt festeni és mivel nekem nagyon ronda a körmöm, általában így is hordom. Nagyon ritka, ha nincs rajta lakk.

Mikor megszáradt elkezdtem takarítani. Felporszívóztam és felmostam majd elpakoltam a ruháimat. Kiszellőztettem a házat és leporoltam mindent. De még így is maradt egy órám az érkezésükig.

Elkezdtem gondolkozni, hogy én mit vennék fel a koncertre. És megint nagy rumlit csináltam, mert kipakoltam újra az egész szekrényem és kiválasztottam a szerelést. Hát igen, nekem nagyon bejön, pont egy ilyen alkalomra való, de úgysem lehetek ott. Feleslegesen választottam ki. De azért azt már nem pakoltam vissza. Minden egyes ruhát elpakoltam, de azt nem. Valamiért nem akartam elrakni. Lehet azért, mert jó volt belegondolni, hogy én is elmehetnék, és ebben talán még jól is néznék ki.

A magas sarkút egy ilyen koncertre nem vállalnám be. Ez egy kényelmes, egyszerű összeállítás, de mégsem hétköznapi. De mindegy is, hiszen nem tudom majd felvenni a koncertre.

Mire minden ruhát visszapakoltam – kivéve azt a ruhát – csengettek. Rohantam le a lépcsőn és szaladtam ki a házból. A kapuig nem is lassítottam. Azt kinyitva a nyakukba ugrottam és szorosan magamhoz öleltem őket.

-Sziasztok! – ordítottam a fülükbe.

-Szia! – válaszolták egyszerre.

Miután köszöntöttük egymást és elengedtem őket, észrevettem hogy mekkora táska van náluk. Mintha egy hétre jöttek volna. Elég érdekesen nézhettem rájuk, mert Niki egyből megszólalt.

-Hát nem tudtuk eldönteni, mit vegyünk fel. – és nevettek egyet.

-Gondoltam. – adtam az egyszerű választ, majd beljebb invitáltam őket.

Niki rákérdezett, hogy Luca hol van, mire mondtam hogy be lett zárva, nehogy baja legyen Sziminek. Felmentünk az emeletre.

-Ez a ruha annyira jó! – szaladt Niki egyből oda a ruhámhoz. – Hát mégis csak jössz? – kérdezte egy igencsak kérdőre vonó arckifejezéssel.

-Nem, sajnos nem. Csak kíváncsi voltam én mit vennék fel, és hát, emellett döntöttem, de lényegtelen.

-Értem. Kár, hogy nem jössz, de mindenről beszámolok…-lunk majd! – simított végig a vállamon biztatóan.

-Remélem is! – kacsintottam rájuk – Na mit hoztatok, hagy nézzem!

Kipakolták az összes ruhát, amit magukkal hoztak. Gyönyörű ruhák is voltak náluk és egyszerűbbek is. Nikinek nincs gondja a magas sarkúval, ő tud benne futni, ugrálni, amit csak kell. Szóval ő ragaszkodott most is hozzá. Hiába mondtuk neki, hogy fel fogja törni a lábát, de nem hallgatott ránk. Így kiválasztottuk először a Niki ruháját. Gyönyörűen festett benne.

Egyszerű de nagyszerű!

Majd megnéztük Szimi miből él. Szimi is csinosan, de mégis egyszerűen szeret öltözködni és ez most sem volt másképp.

Miután kiválogattuk sokáig beszélgettünk, majd eltettük magunkat másnapra.

Elég későn keltünk fel, így Niki beparázott, hogy nem fognak odaérni. Jelzem, a 12 órási vonattal mennek és 10 óra van. Nem értem miért mennek ilyen korán, de így biztos nem foglalják be a helyüket. Szerencsére idejében sikerült elkészülniük. Kikísértem őket a vonatállomásra és ők elindultak arra a koncertre, amire már olyan régóta szeretnék menni, de nem tudok. Igaz még van idejük, mivel még csak 12 múlt, de ők biztosra mennek, megértem őket.

Szépen hazamentem. A lelkiismeretemmel nem tudtam elszámolni. Amint hazaértem, írtam egy levelet Harrynek.

"Sajnálom, hogy hazudnom kellett, de egyszerűen nem mondhattam, hogy nem tudok elmenni a koncertre. Nem engednek el. Tényleg nagyon sajnálom és innen itthonról szurkolok nektek! Bár ti mindig jók vagytok!:) És tényleg sajnálom, kérlek ne haragudj!:)♥"

Csak remélni tudtam, hogy nem olvassa el koncert előtt. Ha komolyan gondolta, amit tegnap írt, akkor nagyon csalódott lesz, már csak azért is mert hazudtam. Nagyon remélem, hogy nem fog keresni a koncerten.

De nem volt szerencsém. Még vagy 10 percig nézegettem a profilját, mikor megláttam egy friss bejegyzést. Vagyis fent van. Majd megérkezett a "várva várt" bejövőm is. Egyszerűen képtelen voltam megnézni. Nem volt hozzá erőm. Megsemmisülve bámultam magam elé közben azon gondolkoztam, mivel járok jobban, ha megnézem és tudom, hogy utál, vagy inkább hagyni és tudatlannak maradni. Az utóbbit választottam. Tudtam hogy meg fogom bánni, de nem olvastam el a levelet. Gyorsan kikapcsoltam a gépet és felszaladtam az emeletre a szobámba. Leültem az ágyra és csak bámultam a ruhámat. Milyen jó lenne nekem is ott lenni a koncerten. És ekkor beugrott valami. Egy ötlet, amihez talán még nincs késő!