35. fejezet - Újra Londonban…!

Sziasztok! Túlléptük a 4000 oldalmegjelenítést! Annyira hálás vagyok nektek ezért!♥ Nagyon szépen köszönöm! 

Jó olvasást! Juccy♥

A tömegben megpillantottam négy nagyon ismerős arcot. Megböktem Szimit és Nikit is és a fejemmel feléjük biccentettem. Mind a hárman elkezdtünk feléjük rohanni. Igen, a már rég látott második családom várt ránk. Mr. és Mrs. Kovach, Adam és a kis Caroline. Ahogy megláttak minket a kislány is szaladt felénk. Niki egyből Adam irányába futott és olyan sebességgel csapódott a karjai közé, hogy szinte elborultak. Szerencse, hogy Adam nem egy,  egy szál bél ember.

Mint a filmekben, mikor a két szerelmes hosszú idő után újra látják egymást és egymás karjaiban landolnak. Na ez pont ilyen volt.

Mi Szimivel a kis Caroline-t szorongattuk meg, aztán én átmentem Adam-hez. Jó szorosan magamhoz húztam és beszívtam a jellegzetes illatát. Igaz csak három napig szagolhattam, még anno, de nem lehet elfelejteni. Eddig csak rajta éreztem ezt az illatot és nagyon bejött. Mondjuk Harry illata jobb számomra. Viszont Adam-nél jobb barátot keresve se találhatnék.

-Hát újra itt…veletek. – mondtam egy hatalmas mosollyal az arcomon.

-Igen. Most az egész nyarat szenvedéssel fogom tölteni. – adta a válaszát tetetett komolysággal, de ő sem bírta ki és elnevette magát.

-Hát ennyire hiányoztam neked? – kérdeztem a sértődöttet játszva.

-Jajj, tudod, hogy igen. – mondta és megint szorosan magához szorított, amit én viszonoztam is.

Ezután mindhárman Mr. és Mrs. Kovach elé álltunk és egy csoportos ölelést csináltunk. Pár ember egész érdekesen nézett ránk, de kit érdekelt? Annyira hiányoztak már, mintha nem csak 3 napot töltöttem volna náluk, hanem több évet. Ennyire kedves és közvetlen családdal még soha életemben nem találkoztam.

Köszöntünk nekik, majd a két-két bőröndünkkel nagy nehezen, de bepréselődtünk a kocsiba és elindultunk "hazafelé".

Olyan gyorsan eltelt az idő, mintha csak 5 percet utaztunk volna. Hamar kiszedtük a bőröndünket a kocsiból és már mentünk is be. Bent először a nappaliba pakoltunk le és én rögtön leragadtam Larry-nél.  Imádni való az a kutya! Nagy és puha. Jó ölelgetni és gyöntölni. Felnéztem és csak annyit láttam, hogy mindenki engem bámul, már ülve és alig bírják ki nevetés nélkül. Kérdőn néztem rájuk, mire megszólalt Niki, hogy beszéltem a kutyához. Erre mindenki nevetett. Én csak rájuk hagytam, felálltam és csatlakoztam közéjük. 

Leültem drága barátnőm mellé és akkor megbombáztak minket a kérdéseikkel, hogy: hogy vagyunk, milyen volt a sulim milyen lett az év végi, a szüleink hogy vannak és még tömérdek kérdéssel halmoztak el. Mi készségesen válaszoltunk mindenre és vissza is kérdetünk. Majd olyan óra múlva beállt a csend, de nem volt kínos. Na itt kapva az alkalmon megszólaltam.

-Hé, csajszi! Tudod kikkel találkoztunk? – néztem Caroline felé, aki felkapta a fejét és megrázta nemleges választ adva. – Dobot kérek! – mondtam komolyan, erre Szimi elkezdett "dobolni" a térdén. – One Direction!! – kiáltottam kicsit talán túl hangosan is. Caroline csak tátott szájjal bámult felém és a szeme egyből csillogni kezdett.

-Komolyan? – kérdezte kicsit lassabban. Gondolom sokként érte a hír.

-Igen. – mosolyogtam rá.

-Hát…ez…hihetetlen. – mondta és – szerintem – csak most fogta fel igazán, mit is mondtam neki.

-Igen, az! – néztem a csajokra és ők is mosolyogtak.

Még beszélgettünk. Elmeséltük az egész sztorit, hogy történt a dolog és, hogy Harry elhívott egy igazi randira. Több se kellett Caroline-nak, elkezdett rohangálni a szobába és közben sikított. Majd odajött hozzám és intett a kezével, hogy hajoljak le hozzá. Így is tettem.

-Vigyázz a férjemre! – suttogta a fülembe. Ez annyira aranyos tőle. Annyira szeretheti őket, pedig még csak 7 éves. Annyi szeretet van benne már most, hogy az valami hihetetlen. Én csak bólintottam egyet és megöleltem. Mindenki olyan kíváncsi volt, mit mondott nekem, de ezt megtartom magamnak. Ez a mi kis "titkunk".

Majd felpakoltunk a szobába, és meglepetésünkre már nem csak két ágy volt benne, hanem három. Így már mindenkinek van sajátja. Én gyorsan lestoppoltam a középsőt. Niki olyan szemmel nézett rám, hogy ha tudna szemmel ölni, már rég nem élnék. De megbékélt vele, hogy én leszek középen és nem ő. Ezután elkértem Szimi laptop-ját és felléptem Twitter-re. Nem volt semmi új, ezért "csiripeltem" egyet. "Hello London! Here we are…again…!!:D"

Le is léptem, megköszöntem Szimi kedvességét, hogy ideadta és elkezdtem kipakolni, mint ahogy a többiek már elkezdték.

Mire végeztünk a pakolással este hét óra lett. De végeztünk. Lementünk a konyhába és mindannyian helyet foglaltunk egy-egy széken.

-Mr. Kovach! Mennyibe fog ez kerülni nekünk egész nyárra? – kérdeztem rá nézve.

-Ha besegítetek a ház körüli teendőkbe, akkor semmibe. – adta a választ kedvesen mosolyogva.

-Hogy mi? – tátottam el a számat. – Ez most komoly? Csak nem dekkolhatunk itt teljesen ingyen.

-Jó. Akkor egy dologra megkérlek benneteket. – hajolt közelebb hozzánk, mi ugyanis egymás mellett ültünk, ő pedig velünk szembe. – Caroline nagy fan és leköteleznétek, ha egyszer bemutatnátok őt a bandának. – suttogta oda nekünk, nehogy meghallja.

-Hát, ez szerintem elintézhető. – néztem a barátnőimre, akik egyetértően bólogattak.

-Akkor ez megbeszélve!  - dőlt hátra a székben mosolyogva.

-Csak ennyi? Biztos nem kell akkor fizetni vagy valami? – kérdeztem meg, hiszen azért ez nagy áldozat.

-Biztos! És a téma lezárva. – mondta ellentmondást nem tűrően.

-Köszönjük! – mondtam és mindhárman mosolyogtunk.

Megvacsoráztunk, elmentünk tusolni és mindenki ment a saját dolgára. Niki átment Adam-hez "beszélgetni", mi Szimivel maradtunk a szobába és játszottunk valami gagyi játékkal. Ahhoz képest, hogy elég szar játék volt, este tízig elvoltunk vele. Addigra meguntuk. Én elkezdtem gondolkozni, mit is csináljunk holnap. Előttünk még az egész nyár, de már most nem tudom, mit is kéne csinálni. Jól indul!

Csak gondolkoztam és gondolkoztam, de valaki megzavart.

-Kell a gép? – kérdezte Szimi.

-Igen. Köszi. – öleltem meg, majd kényelmesen elhelyezkedtem és felnéztem Facebook-ra.

Semmi sem történ, ami kicsit meglepő, hisz’ itt mindig megy az élet. Nem is foglalkoztam vele tovább. Átléptem Twitter-re. Több mint ezer retweet volt a "csiripelésemen". Olyan fejet vághattam meglepődöttségemben, amilyet még soha. Nem értettem, miért.

Inkább nem is törődtem vele, de ekkor szembetűnt valami….