Sziasztok! Igen, tudom, késve, de megérkezett az új rész! Nem ígérek mérhetetlen izgalmakat, sem szappanoperákba illő jeleneteket. Azért remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Juccy♥
*Niki szemszöge*
Elbúcsúztunk Juccytól az állomáson majd felszálltunk a
vonatra. Szimivel végigbeszélgettük az utat. Olyan volt, mintha csak 1 órát
utaztunk volna a közel 4 óra helyett. Miután megérkeztünk Budapestre,
felszálltunk a megfelelő buszra, utaztunk „pár” megállót majd leszálltunk. Még
sétálnunk kellett egy kicsit, de körülbelül negyed óra séta után megláttuk azt
a bizonyos épületet. A sorban már voltak páran. 4-5 embert számoltam meg és a
következők mi voltunk. Még volt jó néhány óra a kezdésig, de így legalább az
első hely a zsebünkben volt.
Végigröhögtük azt a "pár" órát és már engedtek is be minket.
Láttuk egymáson, hogy mind a ketten nagyon izgatottak voltunk. A vigyor a
képünkről levakarhatatlan volt. Ezt az estét senki és semmi nem ronthatja el.
Mikor beértünk gyorsan előreszaladtunk középre az első
sorba. Ez annyira izgalmas. Egy One Direction koncerten legelöl állhatunk.
Egyre többen lettünk és már a zaj is zavaró volt. Nagyon
hangosak tudnak lenni a rajongók, de én meg sem szólalok, mikor Juccy-val "beszélgetünk" az utcán és még a másik
oldalon is hallják. Na de mindegy… Vártunk és vártunk, már nem nagyon
beszélgettünk. Mindkettőnkön úrrá lett az izgalom és a feszültség. Alig vártuk,
hogy elkezdődjön. és végre megjelent 5 fiú fülig érő mosollyal arcukon.
Minden számot végig ordítottunk Szimivel és annyira
élveztük. Ez egy felejthetetlen este volt! 13 számot énekeltek, ebből mindet
tudtuk kívülről. A mellettem lévő lánynak elvette Liam a kameráját. Pont a
mellettem lévőét. Ha csak egy kicsit jött volna még arrébb. De nem baj, így is
felejthetetlen. Élőbe még jobbak és a hangjuk…egyszerűen tökéletesek.
Miután nagy nehezen kivergődtünk a nyílt utcára megint fel
kellett szállnunk egy buszra, hogy eljuthassunk az Aréna Plázába. Az egész úton
róluk beszéltünk. Mindig volt egy újabb dolog, amit meg kellett említeni.
Énekeltünk és táncoltunk is a buszon. Már nem voltak rajta sokan, hiszen már
majdnem éjfél volt.
Leszálltunk a buszról és egyből elmentük a WC-re.
Készítettünk itt is egy közös fotót. Csináltunk még otthon és a koncert
helyszínén is egyet. Azért jobb lett volna, ha Juccy is itt van, de így is
eszméletlen jó volt.
Benéztünk a Tesco-ba, mert az még nyitva volt, és vettünk
magunknak valami harapni valót. Leültünk egy benti padra és elkezdtük enni.
Közben még beszélgettünk.
Egyszer csak megszólalt a telefonom. Juccy hívott,
felvettem.
-Szia! Te még nem alszol? Állat volt a koncert,
ha hazaérünk, mindent elmondok! – hadartam el gyorsan és az adrenalin szintem
megint az egekbe szökött.
-Szia! – nevetett bele – Figyelj, gyertek vissza
a koncert helyszínére! – mondta ellentmondást nem tűrően, bár miért is
tiltakoztam volna?!
-De hát miért?
- kérdeztem csodálkozva.
-Mert itt vagyok te nyomi! – sipákolt a telefonba
maximum hangerőn.
-Hogy mi?! Te komolyan ott vagy? Hogy a francba?
– kérdeztem én is egy oktávval magasabb hangon. Közben Szimi helyzet jelentést
követelt, bár így nem tudtam neki mit mondani.
-Majd itt mindent elmondok, csak gyertek vissza!
És siessetek!! – parancsolt ránk és le
is tette.
Én csak bámultam magam elé, közben Szimi kérdezte, hogy mit
akart. Elmondtam neki, hogy ott van a helyszínen és hogy mi is visszamegyünk.
Nem kellett sokáig győzködnöm, szinte azonnal beleegyezett. Gyorsan összepakoltunk
és már szaladtunk is ki a buszmegállóba.
Szerencsénkre pont jött egy számunkra megfelelő busz, amire
persze fel is szálltunk, a megfelelő helyen pedig le. A mosoly még mindig az arcunkon ült és
kíváncsian vártuk, hogy Juccy hogyan fogja ezt elmagyarázni nekünk.
Felhívtam, hogy itt állunk a bejáratnál. Pár percen belül
kiért a nyomában…Uram Istenem. Az Zayn! Gyorsan megigazítottam a hajam és a
ruhám, de feleslegesnek bizonyult, Juccy ugyanis úgy vetette magát ránk, mintha
ezer éve nem láttuk volna egymást.
Mikor mi kiölelgettük magunkat, Juccy bemutatott Zaynnek.
Eszméletlen az a pasi!
Majd Szimi és Zayn mentek előre, mi pedig Juccy-val hátul
követtük őket. Meg is jegyeztük, hogy milyen jól kijönnek. Úgy beszélgettek,
mintha már vagy ezer éve ismernék egymást. Itt még lehet lesz valami!!
Elértük az öltözőjüket. Egy nagy levegő vétele után átléptem
én is a küszöböt és megismerkedtem a fiúkkal. Nem csalódtam. Ugyanolyan hülyék,
mint amit kifelé is mutatnak. Sőt, talán még túl is tesznek rajta.
Végig röhögtünk nem is tudom mennyi időt, majd megjelent
Paul. A fiúkkal együtt kimentek megbeszélni valami fontos dolgot. Mi addig
kifaggattuk Juccyt, de nem sok mindent tudott elmesélni, ugyanis visszaértek,
hatalmas mosollyal arcukon.
A következő pillanatban pedig már egy kisbuszban ültünk és
úton voltunk valahová. Annyira meglepett, amit csináltak, hogy fel sem tudtam
dolgozni.
Megérkeztünk a szállodájukhoz. Minden annyira hihetetlen.
Mi. Itt. VELÜK!
Beszálltunk a liftbe és a 15. emeletig meg sem álltunk.
Juccy sikeresen elesett, amikor ki akart szállni.
Jót nevettünk rajta, de azért féltettük is. Bár semmi baja
nem lett.
Juccyt "elrángatta" Harry valamerre. Még ő se tudta hova
mennek. Mi pedig elindultunk Louis után a többiekkel. Bementünk – szerintem –
az ő szobájába. Leültünk a kanapéra és jókat nevettünk. Mellettem Niall ült és
vele sokkal többet beszéltem, mint a többiekkel. Nagyon rendes és én nagyon
megkedveltem. Éppen kezdtem volna az egyik kérdésemet feltenni neki, mikor
megcsörrent a telefonom. Adam hívott. Igen, még mindig együtt vagyunk és napi szinten
beszélünk. Rettenetesen hiányzik, de már csak egy hét és láthatom. Újra!!
Felvettem, elújságoltam neki, hogy éppen a srácokkal ülök egy szobában és, hogy
Juccy és Harry pedig "eltűntek". Persze az Ő fantáziája is beindult, hogy vajon
mit csinálhatnak.
Miután kitárgyaltuk, letettem és visszatértem a fiúkhoz és
Szimihez. Szimi igen jól elvolt mindenkivel, de leginkább Zaynnel. Szinte csak
vele beszélt és néha csatlakozott a többiekhez, vagyis hozzánk is.
Majd Louis mondta, hogy most már mehetünk. Mi Szimivel
összenéztünk és követtük őket. Juccyékhoz mentünk és csatlakoztunk hozzájuk.
Még ott is beszélgettünk órákon át és jókat nevettünk. Mindegyikük nagyon
kedves és közvetlen. Szerintem mindhárman kijelenthetjük, hogy arra a pár órára
elfelejtettük, hogy ők a híres neves One Direction. Ott, abban a pillanatban
számunkra csak 5 srác volt, akik nagyon rendesek, nagyon helyesek és olyanok
mint mi, ÁTLAG emberek.
Olyan gyorsan eltelt az idő, és már a búcsúzkodás jött. Igaz
még csak pár órája ismertem őket, de már most a szívemhez nőttek. Nagyon
remélem, hogy fogom még őket látni. Én kezdtem a búcsúzkodást. Mindegyikük
fülébe súgtam valamit, ami kapcsolódik hozzájuk. Majd Juccy jött.
Utolsónak Harryhez kellett lépnie és tőle elbúcsúznia. Itt
mindenki őket nézte és kíváncsian vártuk a fejleményeket, amikor is Harry
elhívta egy randira! A kis mázlista! Bár én sem panaszkodhatok, hiszen van
mellettem valaki, aki a távolság ellenére is mellettem áll, jóban rosszban,
szeret és én is szeretem!
A gondolkozásomból Juccy telefoncsörgése zavart ki. Mikor
megnézte ki az, szinte fal fehér lett.
*Szimi szemszöge*
A bejáratnál vártuk Juccyt, aki egy mellette álló "idegennel" érkezett közénk. Szorosan megölelgetett majd bemutatott minket Zaynnek.
Én már a kezdetektől szimpatizáltam Zaynnel. Mindig is Ő
volt a pasi ideálom és most még találkozhatom is vele!
Már az elején is jól elvoltunk, úgy érzem Ő is kedvel engem.
Szinte az egész este alatt vele beszélgettem és sok minden
újat megtudtam róla. Egy igazán kedves, megértő, vicces, közvetlen és "egoista" pasi.
Hamar eltelt velük az idő, és már a szállodában kaptam
észhez, mikor búcsúzkodni kellett. Az egész este olyan volt, mintha csak
álmodtam volna. Már épp én lettem volna a soros, mikor Juccy telefonja
megszólalt. Olyan fejjel nézte a telefont, mintha szellemet látott volna.
Kifehéredett és a szeme is óriási lett…Kíváncsi vagyok, ki hívhatta!
Úristen ez hihetetlen jó!:) Várom a kövit:)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm!:)):$$♥♥
TörlésÚristen olyan ügyes vagy imádom kövitt gyorsann <3 <3 :D
VálaszTörlésHaha:D nagyon szépen köszönöm!:)) sietek vele!:)♥
Törlés