31. fejezet - Ez nem velem történik meg...

*Juccy szemszöge*

A lában remeg már magától attól a ténytől is, hogy éppen Harry áll velem szemben. Arról ne is beszéljünk, hogy fogja a kezem és mondani szeretne nekem valamit. Nem tudom mások hogy bírnák ezt a dolgot, de én már alig álltam a lábamon és mikor újra megszólalt szinte összerezzentem, de nem azért mert ijesztő lett volna vagy ilyesmi, hanem mert egyszerűen annyira izgatott voltam és féltem, hogy mi ez a dolog. Lehet tényleg azt akarja, hogy tűnjek el az életükből, vagy most akar lehordani mindennek azért mert hazudtam neki. Csak találgatni tudtam, de ezzel annyit értem el, hogy még jobban féltem. Legszívesebben elfutottam volna, hogy ne halljam azokat a nem szalonképes szavakat, amiket hozzám fog vágni, de nem tettem. Nem futottam el, mert ki akartam használni minden egyes pillanatot, amit vele tölthettem.

-Khmm – köszörülte meg a torkát – Szóval…arról lenne szó, hogy én nagyon megkedveltelek és szeretnék még veled találkozni. Tudom neked ott az iskola és… - mondta volna tovább, de nekem is mondanom kellett valamit, tudom ez bunkóság és nem szokásom mások szavába vágni, de itt muszáj volt.

-Hogy mi?! Sajnálom, nem akarok közbevágni, de mit is mondtál? – kérdeztem szinte alig hallhatóan és eléggé hitetlen fejet vághattam, mert elmosolyodott rajta.

-Azt mondtam, hogy nagyon megkedveltelek. – ismételte meg magát most már mosolyogva és végig engem nézve.

Én csak elengedtem a kezét és hátrébb lépve egyet megfordultam és hangosan kifújtam a levegőt, majd a hajamat megigazítva a homlokomhoz emeltem a kezem. Szédültem és szinte lángolt a fejem. Igen, más az én helyemben ugrált volna az örömtől és a nyakába borul, legszívesebben én is ezt tettem volna, de ez olyan sokként ért, hogy az valami hihetetlen.

Nekidőltem a falnak majd végigcsúszva mellette leültem a földre. Nem mertem Harryre nézni. Sejtettem, hogy most mit hihet és féltem a reakciójától. A fejemet a két kezem közé fogtam és gondolkoztam. Nem tudom min, a fejem majd szétrobbant annyi gondolat kavargott benne.

Arra lettem figyelmes egy kis idő után, hogy valaki leült mellém. Tudtam ki Ő, ki is lehetne más.

-Jól vagy? Én nem akartalak megbántani és nem is tudom mivel tehettem volna. – suttogott halkan. Komolyan azt hiszi megbántott?!

-Tökéletesen vagyok. Ennél jobban nem is lehetnék. És nem bántottál meg csak… - hagytam félbe a mondatomat. Nem tudom, elmondjam-e neki, hogy nekem ez volt minden álmom, ami most egy kicsit valóságnak tűnik és csak félek, hogy mekkorát koppanhatok vagy hazudjak megint? Nem neki soha többé nem fogok hazudni! De mi van ha elijesztem?! Gondolkozz Juccy, gondolkozz!! – parancsoltam magamra, de nem értem el vele sokat.

-Csak? – kérdezett és felém fordult.

-Kérlek ne nézz hülyének! – kértem és én is felé fordultam. Mintha egy kicsi aggodalmat véltem volna felfedezni az arcán. Ez a szituáció annyira lehetetlennek tűnik és mégis valós. Mintha csak álmodnék.

-Már miért néznélek? – ráncolta össze homlokát.

-Hát azért, mert… - mély levegőt vettem – Te nem tudod elképzelni, hogy én hányszor álmodtam már erről. És ez annyira hihetetlen. – a végét szinte már csak suttogtam. Zavarban voltam, de ki ne lenne?!

 Ő pedig előrántotta azt az eszméletlen féloldalas mosolyát, amivel bárkit le tud venni a lábáról. El sem tudom hinni, képes voltam egy értelmes mondatot kinyögni a jelenlétében, anélkül, hogy beledadogtam volna.

-Ez akkor most azt jelenti, hogy találkoznál még velem? – kérdezte meg a világ talán leghülyébb kérdését.

-Igen, nagyon boldogan. – mosolyogtam rá. – És lenne még itt valami.

-Mi az?

-Egész nyáron Londonban leszek barátnőimmel. – húztam hatalmas mosolyra számat.

-Tényleg? – ugrott fel az ülésből és felhúzott engem is.

-Igen. – bólogattam.

-Hát ez nagyszerű! – kapott az ölébe és megpörgetett. Én csak nevettem és sikítottan miközben a kezem a nyaka köré fontam, nehogy leessek.

Nem tudom mennyi ideig pörgetett, de csak akkor hagyta abba, mikor meglátta, hogy négy igencsak kíváncsi arc méregetett minket. Igen még Zaynen is tisztán látható volt a kíváncsiság.

Harry lassan letett, mert látta, hogy szédülök és nem tudnék megállni a lábamon. Mikor már stabilan sikerült állnom, megrohamoztak minket a kérdéseikkel.

-Na, mi van? Egymásra talált újabb két szív? – nevetett Liam.

-Talán lemaradtunk valamiről? – húzogatta a szemöldökét Louis.

-Két találkozás után milyen jól egymásra hangolódtatok. – folytatta Niall.

-Na, megszólalnátok már és elmondaná valaki, mi volt ez az előbb? – szólalt meg Zayn is.

Harry még mindig fogta a derekam hátulról, és mikor befejezték a mondandójukat a srácok, megszólalt Ő is.

-Hát, csak annyi, hogy kint tölti a barátnőivel az egész nyarat Londonban. – vigyorgott a többiekre.

-Akkor téged is alig fogunk látnia nyáron. – veregette vállba Niall Harryt.

-Miért?

-Nem hiszem, hogy velünk lennél, ha helyette lehetsz a barátnőddel is. – kacsintott Louis is, és ezzel beszállva a beszélgetésbe.

-Még nem a barátnőm. – itt nagyobbat dobbant a szívem. Azt mondta még!?

-Még…de vajon meddig? – nevetett Zayn. Nem értem. Az előbb még a torkomnak ugrott most meg mintha kicserélték volna.

-Ja és a fogadással mi van? Mikor is jelented ki, amit ki kell jelentened?  - nézett rám Louis, és egy önelégült mosolyt festett az arcára.

-Hát, ezt a barátnőimmel kéne, mivel ők is benne voltak. Ide hívhatom őket? – kérdeztem félve a választól.

-Hát, hogy a fenébe ne! Kíváncsiak vagyunk rájuk is. – mosolygott Liam.

Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam Nikit. Mivel este már nincs vonat hazafelé, az éjszakát az Aréna Plázában töltik, hogy ne kint legyenek. Remélem, gyorsan felveszi.

Hármat csöngött majd egy ismerős hang szólt bele.

-Szia! Te még nem alszol? Állat volt a koncert, ha hazaérünk, mindent elmondok!

-Szia! – nevettem bele – Figyelj, gyertek vissza a koncert helyszínére!

-De hát miért?

-Mert itt vagyok te nyomi! – sikítottam a telefonba. Erre persze mind furán néztek rám, de annyira nem érdekelt, inkább arrébb sétáltam.

-Hogy mi?! Te komolyan ott vagy? Hogy a francba? – érdeklődött kedvesen. A háttérben hallottam Szimi hangját is.

-Majd itt mindent elmondok, csak gyertek vissza! És siessetek!! – parancsoltam rájuk és már le is tettem a telefont.

Fogtam magam és visszasétáltam a bandához.

-Na? – nézett rám Harry. Istenem, azok a szemek!

-Jönnek. – mosolyodtam el.

-Na hát akkor ez szuper, de én éhen halok. Nem mennénk el addig kajálni? – na megszólalt Niall. Mindenki felnevetett.

-Valaki más is éhes rajtad kívül? – kérdezte Louis és körbenézett, de senki sem szólt. – Akkor bírd ki haver! – veregette vállba. Majd mindegyikük elindult az öltözőbe, Niall még állt egy darabig és még én sem indultam el. Eszembe jutott, hogy én mintha raktam volna be Tuc kekszet és nekem most úgysem kell, nem tudnék egy falatot sem lenyelni.

-Psszzt! – "mondtam" halkan, hogy csak ő figyeljen rám. – Nekem van valamim, aminek szerintem örülnél. – mosolyogtam rá és átadtam a kekszet.

-Te egy angyal vagy! – kivette a kezemből és megölelt. Milyen jó illata volt! Olyan igazi pasi parfüm. Imádom!

-Azért ne túlozzunk. – nevettem én is.

Visszaérve az öltözőbe sokat beszélgettünk. Most már engem is bevontak a beszélgetésbe és kifaggattak rendesen. Igaz, néha nehézkesen ment az angol és volt, amit helytelenül mondtam és vagy kiröhögtek vagy csak rám hagyták. De úgy egybevéve annyira imádom őket. Közvetlenek és kedvesek. Én, aki állandóan zavarban van egyetlen egy fiú jelenlététől is, sikerült feloldódnom és már szinte olyan volt, mintha évek óta ismerném őket. Úgy éreztem, mintha szeretnének, de ami a legfontosabb elfogadtak olyannak, amilyen vagyok!! És ez nagyon jól esett. Engem kiskoromban sokat cikiztek és kötekedtek velem. És ez bennem maradt. De ők valahogy elfelejtették velem, mintha csak Nikivel vagy Szimivel beszéltem volna és nem a One Direction-val.

Egyszer csak megszólalt a telefonom ismerős csengőhangja. Ekkor kaptam észbe, hogy a "They don’t know about us" a csengőhangom. Na itt nagyon elvörösödtem, mert hát csak felismerik a saját számukat. Mindenki felém nézett és mikor eljutott a tudatukig, hogy mi is a csengőhangom elkezdték énekelni. Én, amilyen gyorsan csak lehetett felvettem.

-Igen? – szóltam bele.

-Minden rendben? Amúgy itt vagyunk az épület előtt. – mondta Niki. Ennyire lehetett hallani a hangomon, hogy ég a pofám?!

-Persze, minden rendben. Oké, azonnal megyünk! – mondtam és le is tettem.

A többiek még mindig énekeltek. Annyira jó volt hallgatni, de muszáj voltam közbevágni.

-Valaki kijönne velem? – néztem körbe rajtuk.

-Miért? Tán félsz a sötétben? – kérdezte Niall már majdnem röhögve. Szerencsére nem kellett válaszolnom, mert valaki már fel is állt, hogy kikísér. Nagyon meglepődtem.

-Zayn? – kérdeztem óriási szemekkel ránézve.

-Meg kell beszélnünk valamit, vagy nem? – kérdezte, de a válaszra nem volt kíváncsi, mert már húzott is maga után.

Először csak mentünk egymás mellett nem beszélve. Majd megtörte a csendet.

-Figyelj, én nem akartam úgy neked esni. – mondta, bár én nem nagyon hallottam megbánást a hangjában.

-Nem, én sajnálom, ha ilyennek ismertél meg. Én egyáltalán nem vagyok pénzéhes szajha. – nyögtem ki.

-A szajhát nem is mondtam. – mosolygott. – És muszáj leszek megszokni téged, hiszen Harry nem viselkedik így egy egyszerű rajongó társaságában. – vakarta meg a tarkóját és hallottam a hangjában, hogy csak viccel és ezt be is bizonyította azzal, hogy átkarolt és megfogta a vállam. Én csak elmosolyodtam.

-Köszönöm. – mondtam halkan. Ő csak megszorította a vállam jelezve, hogy értette.

Többet nem beszéltünk, de nem volt az a kínos csend. Élveztem a társaságukat. Mindegyikük annyira rendes.

Kiértünk a bejárathoz és ott voltak az én drága barátnőim. Vigyorogva rohantam hozzájuk hátrahagyva Zayn-t. Odaértem és mindkettejüket egyszerre megöleltem. Majd elkezdtek faggatni. Én csak annyit mondtam, hogy ne most, mert várnak ránk, majd ha hazaértünk. Megértették, de Niki azért még vetett felém egy gyilkos pillantást.

Bemutattam Zayn-nek őket, és gondolom mondanom sem kell, hogy Zayn-t nem kellett bemutatnom.

Én Nikivel mentem Zaynék mögött. Szimivel nagyon jól elbeszélgettek, pedig alig 3 perce ismerik egymást. Ezt meg is jegyeztük Nikivel.

Visszaérve az öltözőbe, bemutattam őket és megszólalt "valaki".

-Elő a kamerákat, Juccy te pedig mivel is tartozol? – kérdezte parancsolva Louis. Na, ettől féltem.

-Mi az, hogy elő a kamerákat? Felvételről nem volt szó. – tiltakoztam, de mindhiába.

-És? Akkor vedd úgy, mintha nem vennénk fel! – kacsintott majd beállt úgy, mintha ő lenne a király. Én pedig rászánva magam, meghajoltam előtte.

-You’re the funniest on the Earth. I lost. I’m a big loser. – mondtam és még háromszor meghajoltam előtte. Mindenki röhögött. Még én is. Ez tényleg vicces lehetett. El is kértem a videókat és megnéztem. Hát a fejemet inkább ki kéne cenzúrázni. Rettenetes. De mindegy.

Sokáig beszélgettünk, majd megérkezett Paul. Elhívta a fiúkat megbeszélni valamit, mi addig itt maradtunk az öltözőbe. 

Belekezdtem a "történetembe", hogy, hogy is kerültem ide, de nem jutottam el még a feléig sem, mert visszajöttek hatalmas mosollyal az arcukon. Meg sem kellett kérdeznünk, hogy mi az, mert egyből húztak maguk után. Engem Harry rántott magával. Kérdeztem hová megyünk, de nem mondott Ő sem és a többiek sem semmit. 

Beültettek egy kisbuszba minket majd ők is beültek. És csak itt árulták el hová is megyünk.

-Na elmondaná valaki, hová tartunk? – kérdeztem.

-A hotelunkba. – válaszolt Harry. Hogy hova?!

-Micsoda? – tátottam a szám.

-Nem csoda, csak szálloda. – szellemeskedett Louis.

Mi a csajokkal, csak összenéztünk és tudtuk, mire gondol a másik, most éppen arra, hogy ez nem lehet igaz. 

Útközben is elszórakoztattak minket. Olyan volt, mintha 5 perc alatt odaértünk volna, pedig körülbelül egy óra volt az út. Mellettük nagyon gyorsan telik az idő. 

Nagyon féltem hogy minden tele lesz újságírókkal meg lesifotósokkal. Én még nem akartam a címlapon szerepelni, mint egy utolsó cafka.

Kiszálltunk a kocsiból - megjegyzem, túl nagy volt a csend - remegő lábbakkal és meglepetésemre sehol egy fotós vagy paparazzi vagy valami. Elég értetlen fejjel nézhettem, mivel meg is magyarázták. Egy másik szállodát ejtettek ki a szájukon "véletlenül" és mindenki oda gyűlt. Betessékeltek minket a szállodába majd felmentünk a lakosztályukra...