29. fejezet - Tonight let’s get some!

 Sziasztok! Késve, de meghoztam a következő részt. A 10 feliratkozó ugyan nem lett meg, de hogy megérthessétek, fogok hozni egy Harry-s részt! És nagyon remélem még azért össze fog jönni a 10 olvasó!:)) Jó olvasást! Juccy♥

Három kíváncsi fej kukucskált be rajta.

-Ugye megzavartunk valamit? – húzogatta a szemöldökét Louis.

-Hát haver, ki kell hogy ábrándítsalak, de nem. – adta a választ Harry és elég szúrós tekintettel nézett barátjára.

-És, ha meg is zavartunk volna valamit, kit érdekel?! – lökte finoman arrébb a többieket Zayn és egyenesen a kanapé felé vette az irányt, majd helyet foglalt.

Nem értem Zaynt. Most utál? Mit ártottam én neki? Nem is ismer! Tudom nem vagyok valami szépség, nincs olyan elragadó kisugárzásom, se szép mosolyom, de addig, ameddig nem ismer, ne utáljon senki! Majd ha megismer és úgy sem vagyok neki szimpatikus, legyen utáljon, de addig ne! Ez az én véleményem. És annyira feltűnően csinálja. Flegmázik és szinte le se szar. Na jó, ő megteheti, mert mégiscsak Zayn Malik. De én meg nem vagyok egy kis ribanc, aki eltűrje. Beszélnem kell vele is és tisztázni a dolgokat mert ez így nekem nagyon nem jó, de szerintem ő se élvezi.

Elmélkedésem közben mindenki bejött és leültek ők is. Nagyon zavarban voltam. Elkezdtem bámulni a cipőm orrát és nyugtatni magam, de ez sem segített. Nem is tudtam figyelni, miről beszélnek, de egy mondatra felkaptam a fejem, bár már mindenki ezen nevetett.

-Juccy, tán nem vagy zavarban? Kicsit elvörösödtél. – kötekedett Niall, és mindenki rám nézett ettől pedig még vörösebb lettem. Mit mondhattam volna erre? Hiszen így volt, de most mondtam volna, hogy igen?

-Nem. Csak melegem van! – feleltem határozottan, bár ez sem volt jó ötlet, mert rögtön rákontrázott Louis.

-Hát nem csodálom, Harry mellett ülsz. – kacsintott egyet és megveregette az említett térdét.

Ezen megint mindenki nevetett csak én nem. Kínomban csak elmosolyodtam, amit Harry is észrevett. Én megint áttértem a cipőm vizsgálgatásához, ők pedig beszélgettek, jókat nevettek és kibeszélték a turnén történt dolgokat.

Nem tudom mennyi idő után kopogtattak és egy nő állt az ajtóban. Köszöntötték majd én is bemutatkoztam. Lou volt az, Baby Lux anyukája. Szimpatikus nő. Kedves arca van és ő maga is nagyon kedves.

Elmondta amit akart és már el is tűnt. Kár. Így talán vele beszélgethettem volna. Mindenki megint visszaült a kanapéra. Viszont már nem volt szélen hely. Így be kellett ülnöm Zayn és Harry közé.  Nekem nem is lett volna ezzel bajom, de Zaynnek láthatóan volt. Egy darabig tűrtem a flegmázást és a semmibe vevését, de velem akkor se viselkedjen így senki még akkor sem ha ő Zayn Malik.

-Zayn, beszélhetnénk? – kérdeztem kedvesen, mosolyogva.

-Hát, ha nagyon muszáj… - vágott egy fintort a képére.

-Igen az. – mondtam és vártam, hogy most mi megyünk ki vagy a többiek, de semmi.

-Na mondod? – kérdezte sürgetve.

-Hát oké. – kicsit megijedtem, hogy mindenki előtt mondjam el mi a bajom, ráadásul, néha rám jön a dadogás és ezt most nagyon nem szeretném. Nagyot nyeltem és belekezdtem. – Van valami bajod velem, ezt látom és mindenki más is látja. Gondolom ők tudják az okát, és engem is nagyon érdekelne. Ártottam én neked valamit is? – kérdeztem teljes testemmel felé fordulva, a kezem remegett, a tenyerem izzadt, a szívem vagy ezerrel vert, a fejem még vörösebb lett, de próbáltam nem törődni ezekkel a dolgokkal, kizárni a külvilágot, mintha a többiek itt sem lennének. Hát ez az ami nem ment. Hogy a francba zárhatnám ki, azt a tudatot, hogy a One Direction-el ülök egy szobában?! Hát sehogy! Így csak vártam a válaszát, amitől rettegtem. Ő csak nevetett egyet és már bele is kezdett.

-Nem, nem ártottál nekem semmit, de tudom mire hajtasz te is. Téged is csak a hírnév és a pénz érdekel. – vetette oda, nekem pedig a szám is tátva maradt. Komolyan ezt hiszi rólam? Komolyan ilyennek látszom? Hát nagyon remélem hogy nem. Én nem ilyen vagyok. Engem kibaszottul nem érdekel a pénz és a hírnév. Engem ez hidegen hagy. Én ma is csak miattuk, Harry miatt jöttem el és kockáztattam az otthoni idillt. Nagyot nyeltem, és elgondolkoztam, mit is mondhatnék. Ez most egy sokként ért. Majd arra jutottam, elmondom, azt, amit gondolok.

-Figyelj, én sajnálom, hogy ezt gondolod rólam. Egyáltalán nem ilyen vagyok. – vettem egy mély levegőt és próbáltam a könnyeimet visszafojtani. Bármennyire is "nem érdekel" Zayn, a szavai tőrként fúródtak belém. – És sajnálom, hogy egyáltalán eljöttem, már látom nem kellett volna. Az lenne a legjobb, ha eltűnnék innen és ha eltűnnék az életetekből is, már ha egyáltalán bele kerültem. – nevettem fel keservesen és a hangom egyre halkabb lett. Annyi mindent akartam még mondani, de egy gombóc, ami a torkomban képződött, megakadályozta ezt. A könnyeim is utat törtek maguknak én pedig nem akartam, hogy sírni lássanak, hogy ennyivel össze lehet törni, ráadásul nem is törtek össze, csak szégyelltem magam és rettenetesen fájt, hogy azelőtt mielőtt megismerne, elítélt. Pedig neki igazán tudnia kéne, hogy ne ítéljék el az embereket külső alapján. De hát ez van.  – Tényleg sajnálom! – majd fogtam magam és kimentem a szobából.

Igazából nem is tudtam merre megyek, de ez most nem is érdekelt. Csak azt akartam, hogy ne lássanak ilyen állapotban. Jól indítok én is! Gratulálok! – gondoltam magamban és képzeletben vállon veregettem magam.

Csak mentem előre közben a táskámból bányásztam elő egy zsebit. Majd mikor már tényleg úgy éreztem, hogy elég messze kerültem az öltözőjüktől, leültem a földre és felhívtam barátnőmet. Kicsengett, de nem vette fel senki. Szuper. Nekidőltem a falnak és mély levegőt vettem. Próbáltam megnyugodni, közben azon gondolkoztam, hogy Ők most mit csinálhatnak. Biztosan jót nevetnek rajtam, és igazat adnak Zaynnek. Pedig én tényleg nem ilyen vagyok! Hogy a francba bizonyíthatnám be nekik? 

Ezen agyaltam a fejem a térdemre hajtottam és kezemmel átkulcsoltam őket. Hiába törtem a fejem, semmi sem jutott eszembe. Tényleg az lenne a legjobb, ha elfelejteném őket. Hogy is hihettem, hogy itt nekem helyem lenne. Szánalmas vagyok. És Nikinek igaza lett. Beleestem a gödörbe, amit én magam ástam ki. Bárcsak itt lenne, valakivel beszélnem kell. Megint kitört belőlem a sírás. Ilyenkor nincs itt senki, mikor a legnagyobb szükségem lenne rá.

Hallottam, hogy valaki közeledik és reméltem hogy tovább is megy, de nem így lett. Éreztem hogy leült velem szembe. De én nem néztem fel. Nem akartam hogy bárki is így lásson. Amúgy sem vagyok szép látvány, de így, a szemfestékem biztosan szétfolyt és a szemem is biztosan piros.

-Jól vagy? – kérdezte mély hangján és a kezét végigsimította karomon. Egyből tudtam ki Ő, érintésétől kirázott a hideg, jó értelemben, és hangjától mosolyognom kellett. A hasamban újra pillangók repkedtek a sírás abbamaradt és kezdtem magam jobban érezni. Ezt hozza ki belőlem. Egyszerűen képes csodát tenni velem. Kivettem még egy zsebkendőt a zacskóból és megtöröltem a szemem majd ránéztem. Szemeibe megint elvesztem, ha tehetném, egész nap csak azokat nézném és hallgatnám, ahogy beszél. Bármit megadnék ezért. Úgy érzem elkövettem a legnagyobb hibát egész életemben. Beleszerettem. Beleszerettem egy világsztárba, aki találhatna tőlem sokkal jobbat és valószínűleg nem is érdeklem. Hogy is érdekelhetném?!

-Nem, de jobban leszek. – adtam a válaszomat miután feleszméltem, hogy túl sokáig bámultam. - Csak tudnám, hogy juthatok ki innen. – felálltam és tanácstalanul néztem Harryre.

-Most tényleg el akarsz menni? – állt fel Ő is és kerek szemekkel bámult rám.

-Ez lesz a legjobb mindenkinek, legalábbis nektek. – hajtottam le a fejem.

-De csak Zayn gondolja azt, amit gondol. Mi igazán kedves lánynak tartunk és jó barátnak. – belém hasított valami. Tudom, jó dolgot mondott rólam, de a barát jelző fájt.

-Igazán köszönöm, de én amúgy is csak útban vagyok. Nincs itt nekem semmi keresni valóm. – mondtam és végre felnéztem rá, de nem kellett volna.

-De…- kifújta a levegőt és megfogta a kezem – valamit el kéne hogy mondjak. Én.. – de nem tudta befejezni, mert valaki kiáltása megzavarta.

-Na végre megvagytok. Talán megzavartam valamit? – kérdezte Louis és egy igencsak félreérthető mosoly húzódott végig arcán.

-Nem, én épp' készültem menni. – húztam el kezem Harry kezétől és a táskát a vállamon fentebb dobtam. – Csak előtte még szeretném rendbe szedni magam. – néztem rájuk.

-Ne menj el! Zayn nem gondolta komolyan. – kérlelt Louis is. Na, jó. Mi folyik itt? Ennyire fontos lennék nekik? Én ezt nem értem.

-A francokat nem gondolta komolyan! – fakadtam ki – Utál és ezt el kell fogadnom. Amúgy sincs semmi dolgom köztetek. Én nem vagyok híresség, és csak egy kis senki vagyok. Miért is hiányoznék nektek? – Harry is Louis egymásra néztek, Louis elég érdekesen mire Harry csak megrázta a fejét, mire Louis összeráncolta a szemöldökét.

-És mégis mikor tervezed? – Louis elég haragosan hozzávágta a szavakat Harryhez és elment. Én csak figyeltem az eseményeket, de nem értettem semmit. Kérdőn néztem Harryre, de ő csak megrántotta a vállát.

-Gyere, erre van a mosdó. – invitált magával.

-Mit akartál mondani? – kérdeztem menet közben. Majd megállt egy ajtó előtt és kinyitotta.

-Itt vagyunk. Megvárlak itt. – mondta és nekidőlt a falnak.

-Köszi. – mondtam mosolyogva és bementem. Hát szó szerint megijedtem magamtól. Rettenetesen néztem ki. A sminkem teljesen szétfolyt.

Megmostam hideg vízzel az arcom és próbáltam eltüntetni a sírás okozta nyomokat. Több kevesebb sikerrel, de kész lettem. Ahogy az ajtó felé vettem az irányt, hallottam hogy Harry beszélget valakivel. 

A hangjából ítélve Louis lehetett az, de nem voltam benne biztos. Sajnos nem értettem miről volt szó, de mikor kiléptem az ajtón csendbe lettek. Mindketten rám néztek. Megint zavarba jöttem. Harry nézése szinte égette a bőröm. Majd Louis még tátogott valamit Harrynek és lelépett. Harry közelebb jött és megint megfogta a kezem. A szemembe nézett és elkezdte.

-Szóval, az amit mondani akartam elég bonyolult. Sokáig gondolkoztam, gondolkoztunk a fiúkkal, hogy ez lenne-e a jó lépés, de muszáj elmondanom. – egy pillanatra megállt a szívem. Mi lehet ennyire fontos?