32. fejezet - Az este hátralévő része…

Mi Nikiékkel csak követtünk a srácokat. Beszálltunk utánuk a liftbe és meg sem álltunk a 15. emeletig. Itt kiszálltunk és egy folyosóra értünk.  Mivel mi szálltunk be utoljára a liftbe most nekünk kellett először kiszállni. Nikinek és Sziminek sikerült is épségben kiérniük, bár rólam ez nem mondható el.

Ahogy léptem ki a lábam valahogy megakadt a lift és az emelet közti kis eltérésben és estem egy szép nagyot. A földön fekve elkezdtem magamon nevetni, mert ilyenkor ez a célszerű. Mindenki nevetett rajtam, mivel látták, hogy semmi bajom nem esett, vagy ki tudja, lehet amúgy is nevettek volna.

Nagy nehezen felálltam és ekkor kérdezték meg a könnyüket letörölve, hogy jól vagyok-e.

-Jól vagy te szerencsétlen? – kérdezte Niki, természetesen magyarul. Még mindig rázta a röhögés, de már magában tudta tartani.

-Igen, és köszi, az együttérzést. – nevettem még én is.

Hát igen, hozom a formám. Bár az esés Nikitől megszokott, de azért engem sem kell félteni ilyen téren.

Louis, miután kinevette magát elindult a szobája felé és még visszaordított valamit, amit nem értettem. Harry mellém jött.

-Jól vagy? – kérdezte meg halkan, szinte suttogva. Engem kirázott a hideg a hangjától. Felnéztem az arcára és a szemem megtalálta az Ő szemeit. Nem tudtam megszólalni, így csak bólogattam. Gondolom leesett neki, hogy kibaszottul zavarban voltam és ezen el is mosolyodott. Még pár másodpercig gyönyörködhettem a szemeiben, de utána megfogta a karom és finoman maga után húzott. – Gyere velem! – én még visszanéztem a barátnőimre és megrántottam a vállam jelezve, hogy nem tudom, mire készül.

Csak követtem és nagyon izgultam. Tényleg fogalmam sem volt, mi történhet még ezen az éjszakán, de azt már elmondhatom, hogy ez eddigi életem legszebb napja. Tévedtem, mikor Londonban jelentettem ki ugyanezt, de akkor álmodni se mertem volna ezt. A fene se gondolta volna, hogy Harry rám ír, hogy fogadok Louissal, hogy a többiekkel is beszélhetek, hogy egyszer egy One Direction koncertre úgy jutok be, hogy maga Harry Styles engedtet be a színfalak mögé és hogy utána még találkozót is kér tőle, és hogy ezeket a gyönyörű pillanatokat megoszthatom azokkal, akik számomra a legfontosabbak, a barátnőimmel.

Megállt egy ajtó előtt majd kinyitotta azt és behúzott magával. Miután én is beértem becsukta az ajtót. Én csak álltam ott az ajtó mellett és vártam, hogy most mi jön. Alig bírtam megállni a lábamon. Mindenem remegett, a szívem ezerrel vert, a tenyerem izzadt és a fejem olyan vörös volt, mint még soha.

Próbáltam nem feltűnően végignézni a szobán, de ez annyira csodálatos volt. Én nem is tudtam, hogy Budapesten ilyen szálloda is létezik. Minden olyan bronzos barnás színben pompázott.

-Na, gyere beljebb! – "zavart" meg.

-Oké. – mondtam félénken és követtem. Leültünk a hatalmas barna kanapéra, ami az előszobában helyezkedett el. Komolyan, ez a szálloda olyan, mint egy palota.

-Gondolom kíváncsi vagy, miért jöttünk ide. – mondta és közben kényelmesen elterült a kanapén.

-Igen, nagyon. – mondtam egy apró mosolyt eresztve felé.

-Igazából csak beszélgetni akartam veled. – vakarta meg a tarkóját és nézett rám bocsánatkérően. Nem értettem, de oké.

-És miről? – kérdeztem kedvesen és én is kényelmesebb pozícióba helyeztem magam.

-Hát rólad. Gondolom, te azért tudsz pár dolgot rólam, én viszont nem sok mindent, csak annyit, amennyit Twitteren elmondtál. – mondta és végig mosolygott.

-Oké, akkor kérdezz és én válaszolok, de ez visszafelé is megy! – mondtam és próbáltam kacsintani, hogy vigyázzon, mert én is kérdezek, de nem nagyon jött össze.

-Rendben. – nevetett. – Kezdheted te. – mondta és olyan "vigyázz figyellek" nézéssel nézett rám.

-Oké. – vágtam gondolkodó fejet, de így sem tudtam jobban koncentrálni. Beugrott egy kérdés, ami foglalkoztatott engem, igaz nem pont róla szól, de benne van. – Mi az, ami bejön rajtam? Mármint, annyi lányt megkaphatnál…de…Te mégis engem "akarsz". – rajzoltam a levegőbe macskakörmöt.

-Ez egy jó kérdés. – mondta és közben láttam, hogy gondolkozik, mit is mondhatna. Kezdtem félni, hogy nem is gondolta komolyan, hogy csak viccelt, vagy, hogy az egészet csak én képzeltem be.  – Talán, az, hogy nem vagy olyan, mint a többiek, más vagy. Van valami különleges benned, de ezt én sem tudom megmagyarázni. – figyeltem miközben ezeket a szavakat kimondta és láttam, hogy a szeme csillog, a szája sarkában egy mosoly rejtőzik, amit nem enged megmutatkozni és mikor befejezte felemelte a fejét és rám nézett, tudtam, hogy nekem ennél több soha életemben nem kell. Csak ez a szempár és a gazdája. Nekem ennyire van szükségem ahhoz, hogy boldogan élhessek, semmi többre. Várta a reakciómat, de levegőt is alig bírtam venni. A szemembe pár könnycsepp szökött, de nem engedtem őket lefolyni arcomon, gyorsan letöröltem, hátha még nem vette észre. Nem tudom honnan jött, de hirtelen felpattantam és megöleltem. Meglepődtem saját magamon. Én nem ilyen vagyok, de olyan jó érzés volt a karjai között lenni.

Amilyen gyorsan megöleltem, olyan gyorsan vissza is ültem. És elkövettem szerintem a legnagyobb hibát. Bocsánatot kértem.

-Sajnálom, nem tudom mi ütött belém. – mondtam és közben a kezeimmel idétlenül hadonásztam.

-Nincs miért sajnálkoznod. – nézett rám értetlenül. Olyan hülyének éreztem magam, legszívesebben elástam volna magam, de jó mélyre. Látta, hogy erre inkább nem válaszolnék és el is terelte a témát. – Szóval, én jövök? –kérdezte, mintha nem tudta volna a választ. Csak bólintottam egyet. – Melyik a kedvenc számod tőlünk? – kérdezte és meglepett. Nem erre számítottam, de erre legalább hamar és egyszerű választ tudok adni.

-Több kedvencem is van. Egyet nem tudok kiemelni, de közéjük tartozik a They don’t know about us, Irresistible, She’s not afraid, Nobody compares, I wish, Moments és még sorolhatnám. A lassabb számokat részesítem előnyben. – mondtam határozottan, mert még saját magamat is meg kellett győznöm erről, hiszen nekik is van gyors számuk, mondjuk azoknak tartalma is van.

-Értem. Te jössz! – mondta mosolyogva. Komolyan most úgy viselkedik, mint egy kisgyerek. Annyira aranyos.

Nem tudom mennyi ideig "játszhattunk" ilyet, de egyszer csak kopogtattak az ajtón. Amíg Harry elment kinyitni és az órámra pillantottam, ami hajnali 3-at mutatott. Jesszusom, hogy elment az idő! – csaptam a homlokomra. Lassan mennünk kell, hiszen a fél hetes vonattal megyünk vissza.

Bejöttek a többiek, és ahogy láttam mindenki jól kijött mindenkivel. Niki és Szimi közre vettek, vagyis leültek mellém. Vigyorogtak, mint a vadalma. Ez a nap szerintem nem csak az én életem legszebb napja, hanem az övék is.

Teljesen fél ötig beszélgettünk és jókat nevettünk. De muszáj volt elköszönnünk, hiszen mennünk kellett. Először Niki kezdte a búcsúzkodást és mindenkit jó szorosan megölelgetett. A következő én voltam. Először Zaynhez léptem oda.

-Hát, tudom nem indult jól a kapcsolatunk, de remélem te is megkedveltél, legalább csak feleannyira, mint én téged. – mondtam mosolyogva.

-Meg hát! Na, gyere! – és megölelt. Azért jól esett, hogy sikerült megbékélnie velem. Miután elengedtük egymást Louishoz léptem.

-Azért remélem, a videóval nem fogok találkozni az interneten. – mondtam és próbáltam fenyegetően nézni, de elröhögtem magam.

-Ki tudja?! – nevetett vissza és ő is jó szorosan megszorongatott. A következő Liam volt. Neki nem igazán tudtam, mit mondani. Talán ő volt az, akivel a legkevesebbet beszéltem.

-Hát…vigyázz rájuk! – mondtam és magamhoz húztam.

-Meglesz! – kacsintott rám. – De te meg magadra vigyázz! – mondta és most ő húzott magához. Amikor elengedtük egymást odaléptem a következőhöz, aki Niall volt.

-Remélem ízlett a keksz! – mosolyogtam rá kedvesen.

-Életmentő volt. – adta a tömör választ és magához rántott. Az ő ölelése megnyugtató volt. Alig akartam elengedni, de el kellett és tovább kellett haladnom Harryhez. Ránéztem és Ő is rám. 

Egyszerre szólaltunk meg, de hagytam, hogy Ő mondja tovább.

-Szeretnék kérdezni valamit. – mondta és megint megfogta a kezem. Én körbenéztem és mindenki minket figyelt. Nagyon zavarban voltam. Miután láttam a minket figyelő szempárokat visszanéztem Harry szemébe. Lábam megint megremegett. – Ugye egy hét múlva jöttök Londonba? – kérdezte reménykedő hangon. Csak bólintottam egyet. – Akkor valamelyik napon, lenne kedved eljönni velem valahová? – kérdezte és én pedig majd kicsattantam az örömtől. Komolyan Ő elhívott engem valahová? Kettesben?

-Ez egy randi? – kérdeztem meg alig hallhatóan.

-Hát…igen. – jött kicsit zavarba. Ez nekem még új. Nem tudom, Ő mit érezhet irántam, de szerintem kicsit érdekes, hogy Ő is zavarba jött tőlem. – De csak ha benne vagy…

-Benne hát! – mondtam és szorosan magamhoz öleltem. Minimum 3 percig öleltük egymást, de megzavart minket a telefonom csengése.

 Gyorsan előkotortam ránéztem a kijelzőjére és a vér is megfagyott bennem.