Szasztok!Az előző fejezetnél (26.) egy kis változtatást kellett csinálnom. Kérek mindenkit, hogy a végét olvassa át újra, hogy megérthesse ezt a fejezetet! Elnézést kérek a kisebb bakijaimért, de én is emberből vagyok! Jó olvasást!:)) Juccy♥
Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam
Szikit. A harmadik csörgés után fel is vette szerencsére.
-Szia! Lehetne egy
óriási kérésem? – tértem egyből a tárgyra.
-Szia! Hát persze. –
habozott a válasszal, biztos hirtelen érte a "letámadásom".
-Ha anyám felhívna,
mondd azt, hogy nálatok alszom, rendben?
-Huhh…hát, oké, de hova
mész? – nyögte ki nagy nehezen a kérdését.
-Majd még hívlak ha
lesz időm, csak ígérd meg, hogy ezt mondod!
-Jó-jó ígérem.
-Köszi, szia! – majd a
választ meg sem várva tettem le a telefont.
Előkerestem a perselyemet, amibe a
telefonomra gyűjtöttem. Kiborítottam és összeszámoltam. A francnak kell új
telefon, amíg ez működik!! – gondoltam magamban. Elegendő volt egy vonatjegyre.
Lekiabáltam anyámnak, hogy megkérdezzem átmehetek-e Szikiékhez vagy már ez is
meg van tiltva. Szerencsére ezt megengedte, így gyorsan elkezdtem bepakolni a
táskámba néhány cuccot. Gyorsan beraktam a kontaktlencsém, átöltöztem - a még tegnap kiválasztott ruhámba -,
megcsináltam a hajam. Miután villámgyorsan kész lettem egy alapsminket feldobtam
az arcomra és már mentem is le. Odaszóltam még anyámnak, hogy elmentem, majd
holnap jövök. Erre kaptam egy választ, de már nem értettem, mert szaladtam ki.
Szerencsére jött egy busz, mire kiértem a
buszmegállóba. Felszálltam rá és csak ültem, és vártam, hogy érjünk már be
Miskolcra. 20 percig nem tudtam magammal mit kezdeni. A lábammal végig "doboltam",
elkezdtem rágni a körmöm. Annyira ideges voltam, én egyedül Budapesten. Aki még
Miskolcon is képes eltévedni. Hát oké. Érdekes út lesz ez.
Végre beértünk Miskolcra azonnal
felszálltam egy helyi járatra és elmentem a vonatállomásra. Odaszaladtam a
jegypénztárhoz. Előttem egy öregebb nénike álldogált. Szerencsére csak ő volt
előttem. Vagy mégsem?! Mire kikérte a megfelelő jegyet, mert ugye nem tudja
milyen kell, elkezdte keresni a táskájában a pénztárcáját. Persze, hogy a táska
legalján volt. Nagy nehezen előszedte közben pedig az időről beszélt a
pénztárosnak, aki szívesen beszélgetett vele. Hát ez király! – mérgelődtem magamban
és már azon voltam, hogy közbe szóljak. De végre elköszöntek egymástól és én
következtem.
-Egy diákjegyet kérnék
Budapestre. – mondtam kicsit hadarva.
-Elkérhetem a diákját? –
kérdezte meg.
-Hát persze. – és odaadtam
neki – a már előre kikészített- iratot.
-Köszönöm. – mondta és
elvette. – 3750-et kérek. – mondta kedvesen mosolyogva.
-Parancsoljon! – adtam át
neki a kért összeget – Mikor indul ez a vonat és melyik vágányról? – kérdeztem meg.
-Fél óra múlva a
kettesről. – mondta és közben kiadta a visszajárót és a diákomat és a jegyet
is.
-Fél óra múlva?! –
ismételtem el, amit mondott. Persze értettem, hogy mit jelent, de most mégis
mit csináljak fél órán át? – Hamarabbi nincs?
-Sajnálom, nincs.
-Rendben, akkor
köszönöm, viszlát! – mondtam és elmentem a kettes vágányhoz.
Nagy nehezen beállt a vonat, én szinte
felrepültem rá. Már csak az indulást hiányoltam. Végre megmozdult és ez az,
elindultam!
Innen felhívtam Szikit és mindent
elmagyaráztam neki. Elmondtam, hogy éppen próbálok egy nagy hülyeséget jóvá
tenni egy még nagyobb hülyeséggel. Miután megbeszéltük a dolgokat letettem és
ránéztem az órára. 15:15-kor indultunk el most pedig kereken négy óra van.
Nem fogok odaérni időben. Basszus megint elcsesztem! És ha ez otthon kiderül… -
nem tudtam másra gondolni csak erre, és hogy ha mégis összejön akkor már csak
az otthoniakkal kell számolnom. De ha szerencsém van nem derül ki. Na jó, én
meg a szerencse!
Hogy eltereljem a gondolataimat,
előkotortam a fülesemet a táskámból és zenét hallgattam. De valahogy ez sem
hatott. Egyszerre féltem, voltam ideges és izgatott és mérhetetlenül boldog.
Féltem, hogy ha ez kiderül, mit fogok kapni, ideges voltam, hogy mi lesz ha
potyára megyek be, mert már lekéstem mindent és elcsesztem megint egy
kihagyhatatlan dolgot, izgatott és boldog pedig amiatt, hogy ha sikerül, akkor
én tényleg találkozni fogok velük! Én a One Direction-el!!
Végre beértem a fővárosba. Na most merre?
Áhh most muszáj vagyok igénybe venni egy taxit. – gondolkoztam és így is
tettem.
Rohantam ki a pályaudvarról és
szerencsémre rengeteg szabad taxis volt. Mindig is féltem a taxitól, de most
muszáj voltam ezt választani. Beszálltam gyorsan az egyikbe majd bemondtam a
címet.
Alig bírtam kivárni hogy odaérjünk. Egy
évnek tűnt a taxiban eltöltött idő. Végig nagyon ideges voltam. Elég hosszú
volt az út. Az órámra szándékosan nem néztem rá, mert akkor csak még lassabbnak
tűnt volna, így nem tudom megmondani, mennyi idő alatt értünk oda, de
odaértünk. Kifizettem – megjegyezném, kész vagyont kért el – és gyorsan
kipattantam a taxiból. Most már muszáj voltam a telefonomra nézni. 19:27-re
értem oda. Hát ez remek. 20:00-kor kezdődik és 18:00-kor már kinyitották a
kapukat. Tehát már mindenki bent van és esélytelen, hogy nekem még juthasson
jegy, de azért bepróbálkoztam.
Hát igazam volt. Minden egyes jegy
elfogyott. Már bentről hallottam a zajongást, amit a rajongók okoztak. Volt fél
órám kitalálni, hogy juthassak be. Itt a lehetőség, hogy kipróbáljam jó számot
adott-e meg Harry. Hát megpróbáltam, de a szám nem volt elérhető.
Gondoltam
megpróbálok csak úgy besétálni, de az őrök visszafogtak és kérték a jegyemet,
amivel én nem rendelkeztem. Ráadásul az angollal sem voltam túl megbékélve
ebben a helyzetben.
-Kérem a jegyét vagy
távozzon! – szólalt meg az egyik őr, persze angolul. Nem értettem mit mondd
csak a jegyet, de a modorából kitaláltam. Gondolkoztam mit is mondjak és ha
lehet akkor az értelmes legyen. És ekkor beugrott, mit is "mondott" Harry.
-Paullal szeretnék
beszélni! – mondtam határozottan, viszont borzalmas angol kiejtéssel.
A két őr csak egymásra nézett majd vissza
rám. Újra egymásra és megint rám. Megismételtem magam, hátha nem értették mit
akarok.
Vagy 10 percig mondtam a magamét mire
idehívták Pault. Ők már tuti megutáltak, bár én sem szimpatizáltam velük. Harry
azt mondta, hogy küldeni is fogják és ő majd beenged hozzájuk. Mondjuk azt is
mondta hogy a bent lévő őrök és hogy a koncert után. A francba! Hát ezért nem "engedelmeskedtek"!
Hogy én mekkora hülye vagyok! – esett le a dolog, de már nem volt több időm szidnom
magam, mert a bejáratnál megjelent Paul és intett a kezével, hogy én fáradjak
oda hozzá és ne ő ide ki.
Az őrök most már szépen félreálltak én pedig
megköszöntem. Míg sétáltam Paul felé, összeszedtem a gondolataimat, rendeztem a
külsőmet és próbáltam megnyugodni. 19:50-et mutatott a telefonom.
Odaértem elé és úgy gondoltam nekem kell
először megszólalnom, ezért próbáltam minél szebben beszélni angolul, bár nekem
ez mindig is nehezen ment. A kiejtésem sosem volt jó.
-Jó napot! – nyújtottam
felé a kezem, amit el is fogadott.
-Szia! Miben
segíthetek? Ha lehet gyorsan mondd, mert mindjárt kezdés és nekem még sok a
dolgom. – hadarta el, amiből csak foszlányokat értettem, de össze tudtam rakni.
-Huh..igen..szóval.. –
kezdtem makogni mint egy idióta – Én ismerem Harryt és mondta, hogy ha szólok
Önnek beenged hozzájuk. – erre a mondatomra felkapta a fejét és elkezdett
röhögni. Most mi van?! - Valamit rosszul mondtam? – kérdeztem meg elég
idétlenül.
-Figyelj, az a lány azt
mondta nem tud eljönni, Harry szólt és igen tudtam róla. – nevetett továbbra
is. – Látom ő sem volt más. Ugyanúgy pletykált, ha mások is megtudták, hogy
jön, csak arról feledkezett meg szólni, hogy mégsem fog.
-De én vagyok Juccy
Kiss! Kérem engedjen be! – szinte már könyörögtem neki. A szavai bántóak voltak, hiszen nem is ismer. Nem tud rólam semmit és mégis elítél. Jól indítok!
-Még mit nem?! –
váltott át komolyra.
-De…de én tényleg én
vagyok. Igen úgy volt, hogy nem tudok eljönni, de mégis sikerült! Kérem akkor
szóljon Harrynek, ő megmondja. – folytattam és már szinte sírtam neki.
-Várj itt! – mondta és
intett a fejével az egyik őrnek. Gondolom azért hogy figyeljen rám, nehogy
belógjak. Ránéztem az órámra és már 20:09 volt. 5 perc múlva visszatért és egy "nyakláncot" tartott a kezében. Megállt előttem és várt. Kérdőn néztem rá, nem értettem
most mi van. Ekkor megláttam mögötte jönni valakit. Ismerős volt az alak…és ez
Ő! Harry!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Bármilyen megjegyzést szívesen várok. :)