Sziasztok! Sajnálom, hogy eddig nem hoztam új részt, nem is fogok mentegetőzni. Itt van és nem mondom, hogy izgalmakkal teli, azt sem hogy tetszeni fog nektek, de ha így van akkor szavazattok és kommenteljetek! Nagyon örülnék pár biztató sornak.:)) Köszönöm. Juccy♥
*Harry szemszöge *
Már vagy negyed órája nézelődöm, de semmi értelmes ajándékot
nem találtam Josh-nak. Nem baj, nem adom fel. Majd csak találok valamit.
–gondoltam magamban, és tovább keresgéltem.
Épp egy butik kirakatát néztem, mikor meghallottam "énekelni" valakit. Elég borzalmas hangja volt. Egyre közelebbről hallottam, de
nem fordítottam rá különösebb figyelmet. Néztem tovább a kirakatot majd feltűnt
a tükröződésben, hogy "valaki" éppen
engem bámult tátott szájjal. Nem nagyzolok, szó szerint tátott szájjal. Nem
akartam megfordulni és még kínosabb helyzetbe hozni, ezért csak úgy tettem,
mintha még mindig a kirakatot néztem volna.
Elindult felém. Látszott rajta, hogy nagyon gondolkozik
valamin. Mikor megállt mögöttem, gondoltam, most már megfordulhatok, így is
tettem.
Beszélgettünk, hallottam, hogy nem angol, mert volt egy kis
akcentusa. Szeretem, ha valakinek van akcentusa. Olyan aranyosan tudnak
beszélni. El is mosolyodtam rajta.
Nagyot néztem, mikor a White Eskimo-t említette meg a One
Direction helyett, de gondoltam felesleges lenne most ezen lovagolni, így
ráhagytam. De azért jól esett. Mármint az, hogy nem tűnt olyan nagyon nagy
rajongónak. Láttam rajtam hogy boldog, de nem vitte túlzásba, kivéve az elején.
De gondolom ez azért másokkal is megtörténhet és legalább nem esett nekem
egyből. Hmm…biztos nehéz magát türtőztetnie, de sikerült neki. Kaptam én is és
a fiúk és egy karkötőt. És meglepődtem, mikor láttam, hogy nem csak a saját
magára gondolt, hanem az összes magyar Directioner-re. Ez egy igazán szép
gesztus volt tőle.
De még mielőtt megkaptam volna a karláncokat - és mivel a
hangja olyan volt, mint aki énekelt – muszáj voltam megkérdezni, hogy milyen
dalt énekelt. A válasz az volt, hogy csak egy magyar zene. És mivel tényleg nem
értettem a szöveget, megkértem, hogy majd mutassa meg nekem angolul is.
Csináltam pár fényképet vele is és a közben megérkező
barátnőjével is, sőt még kettejükkel együtt is készült egy kép. Nagyon aranyos
lánykáknak tűntek, és az éneklős lánynak – Mint utólag kiderült Juccynak -
gyönyörű szép zöld szeme volt, de alig párszor nézett rám vele. Biztos zavarban
volt, mondjuk megértem. Azért mégis csak Harry Styles-el beszél. Na jó, nem
egózom. Mivel sietnem kellett a stúdióba, elköszöntem tőlük és már mentem is.
Egész úton a karkötőt néztem, és csak erről jutott újra
eszembe, hogy nem vettem Josh-nak semmit. Basszus ki fog nyírni! Na jó nem,
majd megkérek valakit, hogy gyorsan szerezzem be valami kis apróságot, vagy
odaadom neki a most kapott karkötőmet azt mondva, hogy neki küldte az egyik
rajongó. Igen így lesz!
Ezzel az elhatározással álltam Josh elé, de még így is
égett pofámról a bőr, hisz' mindenki egy
nagyobbacska dobozzal vagy ajándékszatyorral állt, nálam pedig egy
csomagolatlan karkötő, amit nem is én csináltam, hanem valaki más, és én ezt
akarom odaadni neki?! Hát nem! Ezt nekem csinálták, ez az enyém. Ráadásul, ha
oda is adnám, akkor is az lenne, hogy én nem adtam semmit és ez igaz is, hiszen
nem én vagyok az a "rajongó", aki küldte neki, szóval csak lesütött szemmel elé
ballagtam.
-Khhmm… - köhintettem egyet – nem tudtam neked
venni semmit, annyira sajnálom, ígérem bepótoljuk. – szabadkoztam és a kezemmel
igen intenzíven hadonásztam, ezzel is kifejezni mennyire sajnálom.
-Ugyan – tette a kezét a vállamra – semmi baj,
majd fizetsz egy – két vagy akár több kört lent a bárban. – kacsintott egyet
majd a többiek felé fordult és a többiek is felé.
Én is közéjük álltam és kíváncsian vártam kitől mit kap.
Először Niall lépett közelebb hozzá. Az ő kezében egy hatalmas doboz volt.
-Hát haver, tessék és boldog szülinapot! – tette le
elé azt az óriási dobozt vigyorogva, majd átölelték egymást megveregetve egymás
hátát.
Következett Liam. Nála egy kisebb szatyorka volt, és ha jól
láttam egy bor volt benne.
-Hát, öhhöm… - köszörülte meg a torkát. – Remélem
egészségedre válik majd. Boldog születésnapot! – ölelték meg egymást ők is.
Következett Louis. Szokásához híven óriási vigyor terült
szét az arcán, és szinte odaszökdelt Josh-hoz.
-Én ezt a kis apróságot készítettem el neked.
Boldog szülinapot, haver! – és átadta a közepes méretű dobozkáját, amit Josh
rárakott Niall dobozára.
Közelebb lépett hozzá Zayn és a kezében egy kisebb doboz
volt.
-Boldog szülinapot! – mondta és megölelték
egymást.
Most Josh készült a "beszédéhez".
-Khm… - köszörült a torkán. – Mindenkinek nagyon
szépen köszönöm a felköszöntést és az ajándékokat is. – majd nagy kíváncsisággal
kezdte felbontani egyesével.
Mivel a Zayné volt legközelebb a kezéhez azzal kezdte.
Leszedte róla a masnit és felemelte a kis dobozka tetejét. Egy csodálatos
karóra volt benne. Ezt még én is elfogadnám. Komolyan, látni kellett volna Josh
arcát.
Majd jött a következő, ami Louis doboza volt. Kibontva
mindenki röhögni kezdett. Egy tál volt benne tele répával. Mindenki röhögött
kivéve Louist.
-Most mi van? Én örülnék egy ilyen ajándéknak. –
durcázott be, de a végén már ő is nevetett a saját hülyeségén.
Mire mindenki kiröhögte magát Josh áttért a következő és
egyben utolsó ajándékára is, amit Nialler adott neki. Kinyitotta és megint
mindenki nevetett. Egy hatalmas plüssmackó rejtőzött a dobozban. És Niall-nek
még volt egy kis hozzáfűzni valója.
-Csak azért kapsz ekkorát, hogy ha hiányoznék
neked, magadhoz tudd ölelni! – és rákacsintott.
Ezután megérkezett Paul is, és nekiláttunk a munkának.
Felvettünk egy számot a következő albumunkhoz, ami már a 3. lesz.
Estefelé végeztünk és a beígért néhány kör miatt lementünk a
bárba. Nagyon jó hangulatban telt az este, egy kicsit mindenki becsiccsentett,
ami azt illeti én és Zayn túlságosan is. Arra még emlékszem, hogy megszólítok
valakit és meghívom egy koktélra és onnantól kezdve semmi nem rémlik.
Reggel mikor felkeltem otthon voltam és rettenetesen fájt a
fejem. Lementem bevettem egy fájdalomcsillapítót. És magamhoz vettem egy kis
táplálékot is. Ez a napunk a semmittevéssel telt el. És közben elég sűrűn
gondoltam a tegnapi lányra, az éneklősre. Gondoltam írok neki. Nem tudom, hogy
ez normális-e, de valamiért, ha unatkozom folyton a karkötőmet – amit tőle
kaptam – babrálom. És olyan izgatottsággal néztem meg a válaszát a levelemre,
hogy az valami hihetetlen.
Így teltek a napjaim. Majdnem napi szinten beszéltem
Juccyval, és megcsinált egy fogadást Louis-al, ami elvesztett. Annyira
szimpatikus ez a lány. Nem mondom, hogy szeretem, azt sem hogy tetszik,
egyszerűen csak megfogott benne valami. És szeretek vele beszélni. Ennyi. Úgy
érzem ez egy jó kis barátság kezdete. És a fiúk is szeretik, kivéve Zaynt. Ő
még kicsit "tart" tőle. Szerinte csak azért beszél velünk, mert mi vagyunk a
One Direction.
Szerintem nagyon félreismerte. Nem is követte vissza és nem
is írt neki. Rajta kívül minden fiú felvette vele a kapcsolatot és ahogy látom
ki is jönnek. Remélem fogom még látni őt és az őrült barátnőit.
Én IMÁDOM*-*
VálaszTörlésBár ezt tudod:)
jujj:$$ köszönöm!^^♥ igen azt tudom, hogy neked tetszik, de jó így leírva látni is;D♥
TörlésSzia!
VálaszTörlésIMÁDOM!! Azonnali kövit kérek! Sőt követelek!!! Nagyon jól írsz! A történet egyszerűen fantasztikus! Siess a kövivel!
Puszi
KOMOLYAN?! *o* ennek nagyon örülök!:))♥ És megígérem sietek vele!:))♥ Thank you one more time!!:)♥
TörlésÉn most kezdtem el olvasni a blogodat.És nagyon tetszik mindegyik fejezet.Nagyon jól írsz.Csak így tovább.:)
VálaszTörlésnagyon örülök! ez igazán jól esik!:))♥♥
TörlésKÖSZÖNÖM!^^♥