12. fejezet - Ezt még csak elképzelni sem mertem volna…SOHA…!!

*Niki szemszöge*

-ÚRISTEN!!! SZIMIII GYERE NÉZD MEG TE IS, JÓL LÁTOK? – ordítottam Sziminek…ennyire meglepődve még talán sosem voltam. – EZT NÉZD! – mutattam arra a bizonyos dologra.

Szimi is alig hitt a szemének. Hát nem csodálom.

-Ha ezt Juccy meglátja… - mondta, s hangjában izgatottságot véltem felfedezni.

-Azonnal szólnom kell neki, te addig itt maradsz? – kérdeztem, de a választ szinte meg se várva rohantam le a lépcsőn majd egyenesen ki a kertbe.

Úgy gondolom, túl sok horrort néztem az elmúlt időben. Mindenhol úgy láttam, mintha lett volna valaki, pedig senki sem volt ott. Úgy éreztem, mintha figyelnének. Pedig nem. Furcsa hangokat hallottam, és alig láttam valamit a vak sötétben. Elővettem a telefonomat és világítani kezdtem vele. "Ezt már hamarabb is megtehettem volna." - gondoltam magamban, és ezzel nyugtáztam, hogy hülye vagyok.

Csak mentem előre és az erdőben egyre jobban féltem. De szerencsére hamar megtaláltam őket, ami azt illeti elég érdekes helyzetben. Adam feküdt és az egyik karja Juccy feje alatt volt. És csak nézték az eget. Nem beszéltek semmiről. 

Komolyan lennék most a helyében. Adam pont olyan srác, amilyet keresek, legalábbis külsőre, és tudom hogy sokan vannak kék szeműek és szőke hajúak, de ő valahogy még is más. És az a mosoly. Na jó elég lesz, kezdek túl csöpögős lenni.

Véletlenül ráléptem egy botra, amit ők is meghallottak.

 Próbáltam rejteni a zavartságomat, és sikerült is. Óriási mosollyal az arcomon mentem még közelebb hozzájuk.

-Na végre megtaláltalak titeket. – mondtam még mindig vigyorogva.

-Te mióta nem félsz a sötétben? – kérdezte Juccy akkora szemekkel mint egy ól ajtó.

-Az most lényegtelen, hogy összef*stam magam, de képzeld, miután te leléptél, történt valami…

*Juccy szemszöge*

-Úr Istenem, mi? Ugye nincs semmi baj? Szimi hol van? Jól van? – annyira megijedtem hogy valami baj van, hogy a szívem majd kiugrott a helyéről.

-Nyugi! Semmi rossz! Inkább valami iszonyatosan jó. – kezdett el ugrálni örömében. 

           Mi Adammel csak összenéztünk. Érdekes volt, ahogy ugrált.

-Na, nyögd már ki! – kezdtem én is izgatott lenni. Vajon mi lehet ennyire jó?

-Ezt nem tudom mondani, vagyis de, de az úgy nem jó. Gyere velem, megmutatom.

-Jó, de addig Adamet hagyjuk egyedül?

-Jah, nem kell, maradok én vele, Szimi is megtudja mutatni. – ahogy ezt mondta, úgy vettem észre szívesen marad Adammel, amin meg sem lepődök, hiszen pont ilyen az ideálja.

-Rendben, akkor mindjárt jövök!

-Oké. – mondták egyszerre.

Szaladtam ki az erdőből. Iszonyatosan ijesztő volt.

Felértem az emeletre. Szimi épp pakolászott.

-Mi az a jó hír? – kérdeztem levegő után kapkodva, de nagyon izgatottan.

-Jajj ezt nézd! – mutatott a monitorra.

-URAM ATYÁM! Nikit visszaigazolta Harry és Niall is!! – lefagytam, de mégis kiabáltam.

-Igen-igen! – itt már mindketten ugráltunk. Mit ki nem hoz belőlünk egy kattintás.

-Na jó, de akkor engem is vissza kellett követnie, hiszen csak az én nevemet tudta… - gondolkodtam hangosan, majd kiléptem Niki Twitteréből és átléptem az enyémbe.

Jól gondoltam. Harry visszaigazolt. De még ennél is nagyobb meglepetés ért, mikor láttam, hogy Zayn kivételével mindenki megtette. Mire képes alig 2 óra hossza. Körülbelül ennyi ideje néztem fel, és akkor még semmi sem volt. Most pedig…

-SZIMI, MA VAN ÉLETEM LEGSZEBB NAPJA! – mondtam monoton hangon, hiszen ezt még fel kellett dolgoznom.

-Miért?

-Zayn kivételével mindenki követ. – és itt már kezdtem magamhoz térni. Annyira boldog voltam.

-Hogy mi?! Jól hallom? Hagy nézzem!! – szaladt oda hozzám és amint meglátta, ki is ejtette a kezéből a ruhát, amit éppen hajtogatott.

    

    Kb. 2 perc egymásra bámulás után megszólalt. 

– Ezt nem hiszem el. Ti annyira mázlisták vagytok! – hallottam hogy boldog, mert mi is azok vagyunk, ugyanakkor ott volt a hangjában a csalódottság, hogy őt egyikük sem követi. De hogyan is követnék, mikor a nevét nem is tudják?!

-Igen, de te is az leszel! Itt és most kijelentem, hogy addig nem hagyom őket békén, még téged Zayn be nem követ! – raktam a jobb kezem a szívemre. Erre mindketten nevettünk.

-Köszönöm. – jött oda és ölelt meg.

-Igazán nincs mit. Ez a minimum. – kacsintottam rá, majd tértem vissza a Twitter világába.

Ahogy jobban szemügyre vettem, feltűnt még valami szokatlan. Rákattintottam és egy kisebb szívrohamot kaptam amint megláttam…