A hasam már fájt a nevetéstől.
-Hogy te mekkora paraszt vagy. – mérgelődött
Niki.
-Most miért? – nevettem még mindig.
-Én lehet, hogy agyrázkódást kapok, te meg
csak nevetsz. – majd leült az ágy szélére háttal nekem, és kezét összefonta mellkasa előtt.
-Jajj ne csináld már! Veled mindig ilyesmi
történik, már megszokhattad volna, hogy kinevetlek. – mondtam és közben mögé
settenkedtem és a nyakába borultam.
-Jó tudom, és én is csak kinevettelek volna a
helyedbe, de ezt még visszakapod. – és el is kezdett csikizni.
Mire abbahagyta már könnyeztem a röhögéstől. Ez egy jó "bosszú" volt.
-Na, ha így befejezted, megoszthatnád velem az
ötletedet. – töröltem le a könnyeimet.
-Na, akkor figyelj! – mondta, törökülésbe
helyezkedett, még jobban felém fordult és elmondta az ötletét.
-Hát ez tényleg jó! De hol csináljuk meg? És ugye
nem csukhatnak le emiatt? – kérdeztem meg, hiszen én nem akarok börtönbe
kerülni.
-Jajj dehogyis…- legyintett a kezével – és
bármelyik nagyobb üzletházban meg lehet valósítani. És amúgy is, ha nyerni
akarsz, márpedig te azt akarsz, akkor valami tényleg nagy dolgot kell
csinálnod. És ez az lesz! Szóval nekem be ne rezelj! Én még akarok velük találkozni
és ehhez te kellesz! – mondta mutatóujját felemelve.
-Aha, szóval csak ezért vagy velem… - mondtam és
most én játszottam a sértődöttet.
-Hát persze. – mondta drága barátnőm egy
kacsintással.
-Kössz! – és eddig bírtam. Mindketten nevettünk.
-Na és holnap akkor megcsináljuk suli után?
-Igen, de ha lecsuknak…- mondtam egy kicsit
fenyegető hangnemben.
-Nyugi van. Amúgy megnézhetem a leveleket, amiket írtak?
– és bevetette a kóbor kiskutya nézést.
-Meg hát, a nézés nélkül is megnézhetted volna…-
mondtam nevetve és már álltam is fel, hogy lemenjünk, mivel a számítógépem nem
a szobámban van és laptoppal nem rendelkezem.
Lementünk. Bekapcsoltam a gépet, felléptem Twitterre és megint volt egy bejövőm. És mily' nagy
meglepetés, megint Louis írt. Még el sem olvastam és máris mosolyogtam. Komolyan,
ha csak eszembe jutnak jobb kedvem lesz. És így, hogy még beszélek is velük... Még
most is nehezen hiszem el.
Megnyitottam és hangosan felolvastam, hogy barátnőm is
hallja.
"We'll see who's laughing now!;) Difficult things to do, but
if I win, you'll bow down before me and say: "You're the funniest on the Earth.
I lost. I'm a big loser.";DD"
"Majd meglátjuk, ki nevet a végén!;) Nehéz dolgom van, de ha
én nyerek meghajolsz előttem és azt mondod: "Te vagy a legviccesebb a Földön.
Én vesztettem. Egy nagy vesztes vagyok.";DD"
-Ház ez mekkora…- röhögött rajta barátnőm.
-De figyelj, ha nyerek, ha vesztek, így is úgy is
nyerek, hiszen csak úgy tudom megcsinálni azt, amit kért, ha találkozom velük. – mosolyogtam és még
fel sem fogtam.
-És tényleg. – rám nézett tátott szájjal, ahogy
én is ültem és egyszerre tört ki belőlünk egy hatalmas sikoly.
-Komolyan gondolta szerinted? – kérdeztem és
féltem a választól.
-Hát nagyon remélem…- mondta és láttam, hogy ő is
elbizonytalanodott.
-Na mindegy. Majd meglátjuk..- mondtam és
megmutattam neki a többi levelet is.
Végigolvasta és a végén annyira örült hogy megölelt, de túl
nagy lendülettel és mindketten a földön végeztük. De még ott is csak nevettünk.
-Alig hiszem el. – mondtam még mindig a földön
fekve.
-Én is. Annyira hihetetlen, hogy ez veled, velünk
megtörtént. Azt az egy hetet sose felejtem el, amit Londonban töltöttünk.
-Hidd el, én se! És még nincs vége. Innentől
kezdve az egész életünk megváltozhat, és minden, amiről eddig csak álmodtunk
valóra válhat.
-Igen. Csak ne éld bele magad, mert ha mégsem,
akkor, ahogy ismerlek, elég nehezen fogod túltenni magad a dolgokon.
-Igen, tudom. De most ne rágódjunk ezen.
Élvezzük ki minden pillanatát, és majd ha megtörténik, amit egyikünk se akart,
majd akkor kaparj össze.
-Haha..oké. – állt fel mellőlem és nyújtotta
kezét utánam. – Na gyere.. válaszolj neki!
-Rendicsek! – fogtam meg a kezét, ő pedig
felsegített. – Mit írjak?
-Hát, kérdezd meg hogy komolyan gondolja-e!
-Rendben. – és elkezdtem gépelni.
"Komolyan? Oo Oké, benne vagyok!;DD Jaa és amúgy ki dönti
el, hogy ki nyert?"
Elküldtem és vártuk a választ. Csak vártunk és vártunk, de
semmi.
-Már biztos nincs fent. – mondta Niki.
-Igaz. Amúgy is már késő van. – néztem közben az
órára, ami már elég sokat mutatott.
Mivel barátnőmmel innen megyünk holnap suliba és nem
szeretnénk úgy járni, ahogy ma reggel én, hogy lekéssük a buszt, így elmentünk
fürdeni, először ő, utána én és befeküdtünk az ágyba, de még nem aludtunk. Nem
is tudtunk volna. Legalábbis én nem. Egész sokáig kattogott az agyam, hogy
Louis ezt komolyan gondolja-e. Mert ha igen, akkor tényleg találkozni fogok
velük. Ha nem, akkor meg miért írta volna? Ajj nem tudtam eldönteni…
Bealudhattam, mert "reggel" a telefonom ébresztésére keltünk, ami most 10 perccel
hamarabb szólalt meg. Min. 5 perc volt még zombi üzemmódból átváltottunk élőbe
és csak utána kezdtünk el készülődni. Nem nagyon beszélgettünk, mert még
egyikünk se ébredt fel teljesen.
Beraktam a kontaktlencsém, választottam egy tűrhető cuccot
és a hajammal bajlódtam a legtöbbet, mint mindig. Mivel barátnőmnek megvolt, mit
vesz fel, mert elhozta magával, neki csak a haját kellett belőnie, ami annyiból
áll hogy megfésülködik.
Neki jó, mert egyenes a haja, és tökmindegy hogy
hordja, jól áll neki, ellentétben velem, akinek "göndör" haja van és tökmindegy
hogy hordja, szarul néz ki.
Annyira felbosszantott a hajam, hogy végül hagytam
kiengedve.
Mindketten egy egyszerűbb szettet vettünk fel, majd gyorsan
a táskánk után kaptunk és már otthon sem voltunk.
Én:
Niki:
Szerencsére elértük a buszt és olyan 20 perc múlva a
végállomáson is voltunk. Onnan még olyan 10 perc és beértünk a suliba.
Ez a nap is hamar elment, ahhoz képest, hogy 7 óránk volt.
Szimivel is rengeteget nevettünk, és megbeszéltük, hogy ő is eljön velünk a
feladat helyszínére, amihez a Tesco-t választottuk ki.
Suli után felszálltunk egy buszra, én már nagyon izgultam.
Mi lesz ha lecsuknak? De nem, hát nem lopni megyek. – gondolkodtam.
-Juccy, nyugi, nem lesz semmi baj. – nyugtatott Niki.
-Honnan tudtad, hogy éppen ezen rágódok? – tettem
fel neki kérdésem.
-Gondolatolvasó vagyok. – adta a választ, úgy,
mintha ez egyértelmű lenne.
Szimi csak nevetett, majd mi is csatlakoztunk hozzá.
Megérkeztünk a Tesco-hoz, ezért leszálltunk a buszról.
Szinte remegtem, annyira féltem. Vettünk egy nagy kosarat és
bementünk. A gyerek osztályig meg sem álltunk és, szerencsénkre még ott volt az
óriási plüss Füles a Micimackóból.
-Készen vagy? – kérdezte Niki és a telefonján a
kamerát be is kapcsolta.
Beszívtam és kifújtam a levegőt. Ezt megismételtem párszor majd bólintottam
egyet. Szimi végig Niki mellett állt.
Niki benyomta a felvétel gombot és kiáltott egyet.
Niki benyomta a felvétel gombot és kiáltott egyet.
-Mehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Bármilyen megjegyzést szívesen várok. :)