3. fejezet - A buszozás

Számomra mindig a buszozás a legjobb a kirándulásokban. Emeletes busszal mentünk és sikerült elfoglalnunk Nikivel a fenti részen lévő első üléseket. Annyira jó volt látni így az utat, csak bámészkodni és csodálni a tájat. Folyamatosan utaztunk (3 óránkénti pihenővel) Hegyeshalom – Ausztria – Németország útvonalon. Leírhatatlan a táj. És amit mi a buszon lerendeztünk. Úgy érzem kijelenthetem, hogy mi nem vagyunk normálisak.

Vittem egy füzetet, amibe egymásnak írtunk "feladatokat". Olyasmi mint a felelsz vagy mersz, de itt csak a "merés" van. Nem mondom, szép kis feladatok születtek.

Mikor megérkeztünk az esti szálláshelyünkre, rögtön befoglaltunk egy 3 fős szobát. Elvégeztük az esti teendőket majd – mivel nem tudtunk aludni – rengeteget  beszélgettünk.

- Csak lennénk már Londonban…- mondtam.

- Igen…kíváncsi vagyok a "családunkra"…- válaszolta Niki, a kezével macskakörmöt imitálva.

- Hát igen, remélem valami jófej, sokgyerekes családot kapunk!- igen, Szimi mindig is imádta a gyerekeket. – De én kezdek álmos lenni, lefárasztott a busz…

- Jó-jó, hagyunk aludni, majd csendben beszélgetünk, igaz Niki?

- Igen.

- Köszi. De ha valami olyat hallok akkor én is csatlakozom még hozzátok. - válaszolta Szimi egy kacsintás kíséretében.

- Csak nyugodtan. – válaszoltam.

Nikivel még sokáig beszélgettünk és volt, hogy Szimi is csatlakozott hozzánk pár szó erejéig. 

Úgy hajnalban sikerült aludnunk pár órácskát, de korán indultunk is tovább Angliába.

Dél körül értünk a csatornához, amin komppal átmentünk. Sétálgattunk, megnéztük a Tengerészeti Múzeumot is. És végre elérkezett a várva várt "család osztás". Alig vártuk…

- Vojkó Nikoletta, Szilágyi Szimóna és Kiss Judit Mr. és  Mrs. Kovach-ot kapják.

Kerestem a szememmel a családot és mikor megláttam őket…