4. fejezet - Az első este a családnál (1)

Mikor megláttam őket, mérhetetlenül örültem. Egy fiatal házaspár állt előttünk, pont amilyet szerettünk volna. A csajokkal összenéztünk és mindegyikünk tudta mire gondol a másik. A férfi a nő derekát karolta át hátulról, de mikor látták, hogy megindulunk feléjük máris ölelésre nyitották karjukat. Komolyan, én annyira szeretem az ennyire közvetlen embereket. Olyan volt, mintha már ismertük volna egymást és most újra találkozunk velük. 

- Jó napot! – mondtuk szinte egyszerre. 

- Sziasztok! – mondta Mrs. Kovach.

Most már név szerint is bemutatkoztunk. Ezután beültünk a kocsijukba és teljesen "hazáig" mentünk. Közben persze beszélgettünk, és kiderült, hogy van gyerekük is, akik otthon várnak minket. Van egy fiuk,  Adam,  aki az Cambridge egyetemre jár, és van egy kisebb lányuk, Caroline, aki még csak most fog iskolába menni.

Nekem annyira szimpatikus ez a család…és így, hogy vannak gyerekeik még jobb. Kíváncsi vagyok, ők hogy fognak hozzánk viszonyulni. Remélem ők is olyan kedvesek és közvetlenek, mint a szüleik.

Elmélkedésem közben megérkeztünk. Elég hosszú volt az út, kb.  45 perc.

Mindhármunknak tátva maradt a szája, mikor megláttuk a "kis" ideiglenes otthonunkat. Egy gyönyörű ház fogadott minket.

El sem hiszem, hogy itt fogok lakni, ha csak egy kis ideig is, de az otthonomnak mondhatom. Mindig ilyenről álmodtam. 

Kivettük a bőröndöket a kocsiból és elindultunk a bejárat felé. Ahogy kinyitottuk az ajtót egy hatalmas kutya szaladt felénk. Még egy kutya is, komolyan, ez a család szuper!

A "kutyatámadás" után röhögve mentünk Mr. Kovach után a nappaliba. Leültetett minket, majd kiabált egyet.

- Gyerekek! Itt vannak, gyertek le!

Dübörgés a lépcsőn és megjelent az ajtóban a kis Caroline. Barna, majdhogynem derékig érő szög egyenes haja csak úgy lobogott futás közben. A hozzá legközelebb eső – per pillanatban Szimi- ölébe vetette magát, mire Mrs. Kovach rászólt.

-  Semmi baj, maradjon nyugodtan. Imádom a gyerekeket. – válaszolta Szimi, egy akkora mosollyal az arcán, ami már körbeért a fején.

Mi Nikivel csak nevettünk.

Vártuk Adamat, de sehol senki. Mr. Kovach megint felszólt neki. Kaptunk válaszul egy halk "mindjárt"-ot. Amíg vártunk rá, megkérdeztem a kutya nevét.

- Hogy hívják ezt a nagy vadállatot? – kérdeztem és közben megsimogattam a fejét.

- Larry-nek. – válaszolta a kis Caroline.

Ahogy meghallottuk a nevet enyhe röhögés tört ránk. Meg is kérdezték, hogy mi olyan vicces. Mi csak annyit mondtunk "One Direction".

Caroline egyből felkapta a fejét.

- Tudjátok, a lányunk is nagy rajongó, és nem véletlenül ez a neve. – mondta Mrs. Kovach, nevetve.

- Jó az ízlésed csajszi. - kacsintottam a kislányra és tartottam a tenyerem egy pacsira, amit meg is kaptam.

Úgy érzem ki fogok jönni a családdal és nem csak én, hanem Niki is és Szimi is.

Zajt hallottunk a lépcső felől, majd megjelent az ajtóban Adam. Mindenki odanézett…