Figyelem!

Sziasztok! 

Köszöntelek titeket a régi blogomon, de új külsővel és címmel! Hogy miért? Mert a cím és a történet nem igazán passzolt össze. Ez a cím talán jobban megmutatja a blog valódi értelmét és talán első olvasásra is nagyobb belátást nyújt az olvasónak! Remélem így is olvasni fogjátok, hiszen ezen kívül minden maradt a régi!:)
Az új link, amin elérhetitek a blogot: http://whatifallyourdreamscometrue.blogspot.hu/
Remélem, ezzel nem vesztek olvasókat, sőt, akár még többen kedvet kapnak az olvasásához! Ezentúl az "aláírásom" is más lesz: Juccy helyett Hope.
Szóval, aki eddig olvasott, remélem ezután is fog, és aki eddig nem tette csatlakozzon nyugodtan!:)
Szeretettel Hope♥

81. fejezet - "Ő az, aki (...)"

Sziasztok! Sajnálom, hogy megint késve hozom a részt, de ez megint csak így alakult! Várom a kommenteket és a pipákat is!! Remélem tetszeni fog a rész, mert nekem ez is az egyik kedvencem!:))
Utólag is Kellemes Ünnepeket kívánok mindenkinek!
Juccy♥

A Harry mellett helyet foglaló hölgy, aki nagyon csinos és fiatal volt, megszólította Őt.

-Te vagy Harry Styles, igaz? – hajolt közel hozzá, hogy tudjon suttogni.

-Igen. Én lennék. – válaszolta mosolyogva.

-A lányom nagy rajongótok, majd az előadás végén kérhetnék egy képet és egy firkantást a részére?

-Természetesen.

-Nagyon hálás lennék érte.

-Ugyan már. Semmiből sem tart. Ha már itt tartunk, megkérdezhetem a lánya nevét? – érdeklődött.

-Samantha.

-És hány éves?

-Már 14. Olyan gyorsan felnőnek. – nevetett fel.

-Wow! Megjegyezném, nem néztem ki többnek 23-tól.

-Ezt bóknak veszem.

-Annak szántam.

Egy darabig beszélgettek, aztán lekapcsolták a fényeket és síri csend lett a terembe. Harry a kezét a kezemre csúsztatta majd ujjainkat összefűzte. Ráemeltem tekintetemet és még a "sötétben" is tökéletesen láttam arcát. Szemei még így is csillogtak és egy halvány mosoly húzódott meg szája sarkában, amitől a gödröcskéi kirajzolódtak. Éjjelt nappallá téve tudnám ezeket az apró dolgokat figyelni anélkül, hogy beleunnék.

Megzavarta önfeledt nézésemet az előadás kezdete.

Hiába volt érdekes, Harry jobban foglalkoztatott, meg amúgy is, a Rómeó és Júliát vagy ezerszer láttam már, most csak a nyelv miatt volt érdekes. Az ausztrál akcentus meg úgy alapjában az angol nyelv. Jó, mert tudom, miről szól, de egy csomó mindent nem értettem meg.

Ujjaink végig össze voltak fűzve és nem egyszer éreztem tekintetét arcomon. Szemem sarkából még a mosolyt is láttam arcán, ami néha nálam is egy mosolyt eredményezett. Amikor nem nézett, én emeltem tekintetem rá. Az előadás fényei kiemelték arca minden egyes apró mimikáját, hibáját és így együtt volt tökéletes. Minden szempontból.
Az színjáték végével mi nyugodtan ültünk még, hogy ne kelljen a hatalmas tömegben nyomorogni. Csinált képet a hölggyel és egy papírt is aláfirkantott, ezután mi még vártunk Billel együtt, aki közben telefonált egyet a sofőrnek.

Miután sikerült kijutni az épületből, kint rengeteg fotós türelmetlenkedett, mivel – mint utólag kiderült - nem Harry volt az egyetlen híresség, aki ebben az időben az épületben tartózkodott.
Harryt meglátva a vakuk egyre sűrűbben vakítottak meg minket, mi pedig egyre gyorsabban szedtük a lábainkat. Gyorsan elértük a "szekerünket" és már úton is voltunk vissza a szállodához.
Fáradtan dőltünk le az ágyra.

-Na, milyen volt? – kérdezte meg Harry pár perc csend után.

-Imádtam. – válaszoltam röviden. – Annyira hálás vagyok neked mindenért, és el se tudo…

-Nem is kell! – vágott közbe. – Elég, ha bizonyítod. – húzta száját féloldalas mosolyra és fölém mászott.

-Rajtad van a nyaklánc, amit tőlem kaptál. – vettem észre nyakában.

-Rajtam is lesz minden egyes nap. – csókolt meg.

Belemosolyogtam a csókba, amit még így is sikerült elmélyítenie. Kezeimet tarkójára vezettem és néha a hajába túrtam, ami – legalábbis szerintem – tetszett neki. Ő a kezein, pontosítok a könyökén támaszkodott.
Ajkait elemelte az enyéimtől, majd visszatapasztotta és így tovább, ezzel megőrjítve. Minden egyes alkalommal úgy kaptam utána, mintha nélküle nem tudnék élni, pedig ez nem igaz, tudnék, csak a fene sem akar!
Lassan, óvatosan mégis minden érzését beleadva csókolt, amibe egy kis játékot is csempészett, és ettől csak még jobban bebizonyította, hogy Tőle tökéletesebb pasit keresve se találnék. Ha vele vagyok, szinte minden gond eltűnik, ki tudok kapcsolni, és ami a legfontosabb: önmagam lehetek, már a kezdetektől. 

Hogy is ne lehetnék, mikor úgy ismert meg, hogy éppen egy ritka rossz valamit éneklek egy idegennek?! Mégis felvette velem a kapcsolatot. Még most is hihetetlen. Egy iskola tanulmányi kirándulása megváltoztatott mindent. Az egész életemet jobbá tette.

Kopogtak az ajtón, de egyikünk sem reagált rá, csak élveztük egymást.

-Öhhm… elnézést, csak jöttem szólni, hogy a gép délben indul, vagyis 11 órára pontosan legyetek készen! – nyitott be Bill. Harry hirtelen pattant le rólam, mintha csak az apukája lenne és valami nagyon rossz dolgon kapott volna rajta. Én a számhoz kaptam, amin éreztem, hogy a rúzs teljesen el van kenődve, ezért inkább nem is fordultam a "vendégünk" felé.

-Készen leszünk. – válaszolt Harry. – De ez az utolsó éjszaka, hogy még velünk vagy, ünnepelni kéne! Vagyis valami ilyesmit… - vakarta meg a tarkóját.

-Egy búcsú bulira gondolsz? – kérdeztem röhögve.

-Igen. Na, mit szólsz hozzá Bill?

-Nem kell ennek ekkora feneket keríteni. Csak egy biztonsági vagyok. – válaszolta szerényen.

-Mi igenis ragaszkodunk hozzá! Ugye, baby? – nézett rám.

-Hát persze! – mosolyogtam. – Azt mondtad "baby"… becéztél… - néztem rá kicsit fátyolos tekintettel.

-Szokj hozzá! – kacsintott majd bentebb invitálta Billt.

Bill, ha akart volna sem tudott Harryvel ellenkezni. Gyorsan átöltöztem. Vegyítettem az itt kapott darabokat a már meglévőkkel és kivételesen megfeleltem magamnak és a magas elvárásaimnak, és persze a sminkemen is igazítottam, aztán Bill irányításával felkerestük az egyik pubot a közelben.

Beengedtek volna még a legmenőbb helyre is, mivel Harry volt ott, szóval ilyen dolgokkal nem volt gond. A nevét sem néztük meg, ahová betértünk, de igencsak tömve volt emberekkel és persze, hogy nem egyen felismerték.

Nálunk a pub inkább a kocsmákhoz hasonlító cucc, nem pedig egy rendes diszkóhoz. Sokkal modernebb kiadása volt ez a mieinkhez képest. A bútorok és a fények teljes összhangban volt, csakúgy, mint az emberek mozgása a hangosan szóló zenével.

Harry szorosan megfogta a kezem és "súgott" valamit Billnek, majd a pult felé törte meg a tömeget. Rendelt magának majd felém fordult. Eltátogtam neki, hogy valami alkoholmenteset, persze ha ilyen itt van. Volt. Pár percen belül kézhez kaptam a koktélomat. Zöld, kék és piros színekben tündökölt. Jól nézett ki, viszont az íze nem volt valami jó, de Harry ezt is "elpusztította", majd kért még magának egy ugyanolyat, amit az előbb. Meg még egyet. Utána pedig a "táncparkett" felé húzott.

-Én sosem tudtam táncolni. – ordítottam a fülébe.

-Én sem. – tátogott, majd a derekamnál fogva magához húzott és végig vezetett.

Persze, mint mindig, most is jött egy lassabb szám, amit inkább a turbékoló párocskák élveznek, vagy például én. Harry mindkét kezét a derekamra rakta és ott pihentette. Én a kezemmel átfontam tarkóját és végig egymás szemébe néztünk, ahogy jobbra-balra lépegettünk. Néha csókot váltottunk, de persze ez a dal sem tart örökké, így a következő megint a pult volt. Most leginkább Billnek kedvezett, hiszen miatta vagyunk itt.

Egy egész esti "bulizás" után még fáradtabbak és kimerültebbek voltunk, mint előtte, de megérte. Nem vagyok a diszkók híve, de ez most tényleg jól esett.

Hajnalban visszamentünk és még pár órácskát sikerült aludnunk, aztán gyorsan letusoltunk, összepakoltunk, elkészültünk, kimentünk a reptérre és elbúcsúztunk Billtől, akit persze mindketten megszerettünk, hiszen igazán kedves és jófej ember. A telefonszámát is megadta, így bármikor kereshetjük, ha netalántán Ausztráliában járnánk.

A repülőn újból egy ismerős arccal találtuk szembe magunkat. Igen, az ismerős a légi utaskísérő volt, akit még idejövet ismerhettünk meg. Hál’ Istennek, nem azon az osztályon volt, ahol mi, így csak messziről figyelt.

Az út közben én többnyire Harry vállán aludtam, Ő pedig, ha minden igaz telefonozott, mert néha nekem is mutogatott Twitter bejegyzéseket. Többnyire a tegnap – vagy ma esti?! – buliról készült képeket és hozzájuk kapcsolódó megjegyzéseket mutatta meg. Sok kedves hozzászólást olvasott fel nekem, amitől egy kicsit megnyugodtam, hogy talán nem is utálnak annyian, mint amennyit hittem.

Megérkezve a londoni reptérre, már várt minket valaki. Valaki, akire nem is számítottam volna. Liam szállt ki a kocsijából és egy öleléssel köszöntötte rég nem látott barátját, majd engem is.

Először Harryhez mentünk, ott összeszedtem a maradék cuccomat, majd elvitt hazáig. A kocsiban jókat nevettünk és beszélgettünk. Megérkezve a házhoz segített Liam is elvinni a táskáimat a házig, majd ő visszaszállt a kocsiba. Amíg sétált, bepillantva az ablakon megláttam Ashtont.

Harry közelebb lépett így az orrunk már összeért.

-Köszönöm, hogy eljöttél velem. – suttogta.

-Én köszönöm, hogy veled mehettem. – suttogtam vissza, majd én léptem és ajkaira tapadtam.

Elköszöntünk, majd a mihamarabbi jelentkezésben egyeztünk meg. Alsó ajkamba harapva néztem, ahogy az autó elhagyja az látóteremet, utána pedig a kis bőröndömért nyúltam. Közben megint benéztem az ablakon és összeakadt a tekintetem Ashtonéval. Arca és szemei valami furát sugalltak, de engem is valami szokatlan érzés járt át. Ledermedtem. Csak álltam az ablakon át bámulva, és ő is pont így tett. Csak nézett. Szimi legyezgetett arca előtt, de mikor észrevett engem, vigyorogva rohant az ajtóhoz. Megráztam fejemet, visszarántva magam a jelenbe és örömet színlelve öleltem meg barátnőmet. Segített becipekedni.

A nappaliban a már ácsorgó Ashtonnal találtam szembe magam. Kezei zsebre voltak dugva és mintha ideges lett volna, egy helyben toporgott. 

-Szia! – köszönt rám megállva a toporgásában.

-Szia! – néztem rá. Meg akartam neki köszönni a segítséget, az sms-t, megkérdezni, hogy van, de semmi. Csak álltunk mindketten.

-Mi ez a fagyott hangulat? – jött vissza a konyhából Szimi kezében egy kis nasival. – Juci, mindent tudni akarok! Minden piszkos kis részletet. – ült le a kanapéra és olyan perverz hangsúllyal mondta, hogy még aki nem érti az ilyeneket is felfogja, mire akart ezzel utalni. Ashton hangosan kifújta a levegőjét és újra toporogni kezdett közben pedig felváltva kapkodta tekintetét köztem és az ablak között.

-Azt hiszem, jobb lesz, ha én most megyek. – szólalt meg végre, de hangja sem úgy csengett, ahogy szokott. Nem volt benne az a vidámság, és ez belőlem is komorságot váltott ki.

-Kikísérlek. – állt fel Szimi, de átvettem tőle ezt a feladatot.

-Ne haragudj! – szólalt meg az ajtóban állva.

-Miért haragudnék? Ne butáskodj már! Annyi mindent köszönhetek neked. – nyeltem le a gombócot a torkomban és próbáltam összefüggően beszélni, ami nem mindig sikerült.

-Csak, ne haragudj! – mondta és a ház előtt parkoló kocsihoz sietett, majd el is tűnt.

Időm se lett volna utána mennem, de nem is tudtam volna. Lábaim gyökeret eresztettek. Nem értettem, mi volt ez, de legbelül valamiért nem is akartam tudni. Valami rosszat sejtettem, és féltem, hogy a megérzéseim most is be fognak jönni.

Lassan zártam be az ajtót, de még a legkisebb résen is az autója nyomait figyeltem, mintha vártam volna, hogy visszajön és mindent elmond, pedig tisztában voltam vele, hogy nem fog.

A nappaliba érve Szimi majszolgatta a ropiját. Én leginkább csak a szobánkba akartam menni, bömböltetni a zenét a fülembe és gondolkozni.

-Ashton teljesen odáig van érted. – mondta a kanapén elterülő barátnőm.

-Hogy micsoda? – kérdeztem vissza, mintha nem hallottam volna.

-Mondom, Ash teljesen odáig van érted. – ismételte meg hangosabban, én pedig leültem mellé.

-Kizárt dolog. – mondtam magam elé nézve.

-Láttad te, hogy nézett rád? Szerinted miért lépett le és miért viselkedett idegesen, ahogy szóba hoztam a ti kiruccanásotokat? Féltékeny. Észhez kéne térned és belátnod, hogy Ashton miattad szenved. Ő az, aki bármit megtenne érted, csak nem tudja hogyan. – mondta ezt úgy el, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-Tévedsz! – mondtam érzelemmentesen. – Semmi sincs a nézésében és nem féltékeny. Nem értem van oda, hanem érted. Vajon kinél volt most is? Csak szimplán udvariasságból ment el, hogy tudjunk beszélgetni. Ennyi. – hadartam el alig érthetően.

-Tényleg tetszek neki? – nézett rám bizakodóan.

-Igen. Biztos vagyok benne. – mondtam, de én nem néztem rá. Nem akartam, hogy lássa tekintetem. Nem tudom miért, de furán éreztem magam és mintha fájt volna ezeket kimondanom.

Szó nélkül álltam fel és a cuccaimmal együtt felvánszorogtam az emeletre, bezártam magam mögött az ajtót, ledobáltam a kezemben lévőket és halk zenét szolgáltattam magamnak a pakoláshoz. Közben csak egyetlen egy kérdés lebegett a szemem előtt: Mi van velem?!

Közvélemény-kutatás

Sziasztok!

Csak szeretném még egyszer megköszönni a türelmeteket és azt, hogy még ennyi idő után is sokan olvassák a történetem. Hálás vagyok azoknak az embereknek, akik kommentelnek és tartják bennem a lelket, amikor ott tartok, hogy abbahagyom! Nekik hála, még mindig van ötletem és lényegében a fejemben az egész történet megvan, csak nem mindig tudom leírni és megfogalmazni. 

Aki szereti olvasni, annak van egy jó hírem: szinte még a felénél sem tartok a sztoriban.

Annyi ötletem volt már az elején is, amit még mindig nem írtam bele, csak ahogy haladok, mindig jön valami újabb és újabb, ami belekerül. Remélem senkinek sem tűnik vontatottnak a történet vagy esetleg unalmasnak. Ha mégis lenne ilyen személy, az jelezze, mert anélkül nem tudom. 

Hálás vagyok mind a 27 olvasómnak és nagyon büszke, hogy elértétek nekem a több, mint 17.000 megjelenítést! ♥
Amint láthatjátok is, külső váltást végeztem! Nem tudom, nektek mennyire fog tetszeni, kérlek szavazzatok e bejegyzés alá a megszokott módon. 

Amint már a résznél említettem, most szeretném, ha meglenne a 3 megjegyzés, különben nem hozom a következő fejezetet!

Gondolkoztam abban, hogy megírom könyvformában is egy kicsit másképp. A nevek nem ezek lennének és a történetben is lenne némi változtatás. Szerintetek megérné? 

MOST KÉREK MINDENKIT, HOGY JELEZZEN NEKEM VISSZA VALAMILYEN ÚTON, MERT SZÜKSÉGEM VAN RÁ!

Nagyjából ennyit szerettem volna megosztani veletek! Remélem még sokáig velem maradtok, mert ez még csak a kezdet és rengeted fordulatot tartogat számotokra!
Köszönöm a figyelmet!
Juccy♥

79. fejezet - Tapintható emlékek

Sziasztok! Meghoztam a várva várt következő, 79. fejezetet! Tudom, sokat késtem vele, ne haragudjatok! Ez így alakult! Remélem tetszeni fog!:))

A megjegyzésekről annyit, hogy: MIN. 3 MEGJEGYZÉS UTÁN HOZOM A KÖVETKEZŐ RÉSZT!!

Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki olvassa!! Több, mint 17ezer oldalmegjelenítés és 27 olvasó! Imádlak titeket!!♥
Juccy♥

Olyan gyorsnak tűnt, hogy megszólalni sem bírtam. A könnyeim már patakokban folytak, de csak a takarót szorítottam. Amint becsapódott az ajtó kitört belőlem minden. Zokogni kezdtem és nem tudtam, mi tévő legyek. Arra jutottam, hogy jobb lesz, ha összepakolok és visszamegyek.

Gyorsan felöltöztem és mivel már későre járt, az idő is hűvösebb volt, valami mást vettem fel. A többi, még ki nem pakolt cucchoz dobtam a mait is majd telefonáltam a reptérre. Mivel Harry ideadta a visszafelé szóló jegyeket is, megkérdeztem, hogy beváltják-e egy hamarabbira.

-Hajnalban indul egy járat. Még van hely. Megfelel? – kérdezett vissza a hölgy.

-Igen. Tökéletes. – válaszoltam nehezen.

-Rendben, akkor 2:30-ra legyen itt. A gép 3-kor indul.

-Köszönöm szépen. – mondtam és bediktáltam az adatokat, amiket kért majd bontottam a vonalat.

Hanyatt dőltem az ágyon és csak vártam. Nem gondoltam semmire, csak arra, hogy szép volt, megint elbasztam mindent.

A bőröndöt az ajtó mellé húztam, hogy már azzal se legyen gondom, majd leültem az ágy szélére. Tenyerembe hajtottam fejemet, de nem sírtam. Már nem. Tudtam, túl szép, hogy igaz legyen.

Hátradőltem és a plafont bámultam. Lassan lecsukódtak a szemeim és elaludtam.

Az ajtó nyílására már felkeltem, de nem mertem kinyitni a szemem. Féltem attól, hogy Harryre nézzek. Féltem a szemeibe nézni ezek után.

Halkan csukta be az ajtót, gondolom észrevette, hogy alszom. Óvatosan nyitottam ki szemeimet és fordítottam fejem az ajtó felé. Ott állt és a bőröndöt nézte. A pólója még mindig csak a vállára volt dobva, ami perceken belül a földön kötött ki. Rám nézett.

-Ez mi? – mutatott a bőröndre. Torkomban egy gombóc keletkezett, nem tudtam megszólalni, legalábbis nem úgy, ahogy akartam. Hangom szinte minden egyes szó után elcsuklott.

-Jobb lesz, ha visszamegyek. – ültem fel mondandóm közben. – Elrontottam, nem akarom még jobban. – néztem az ölemben pihenő kezeimre.

-Nem mész te sehova. – indult el felém és leguggolt elém, kezével az állam alá nyúlt, így gyönyörű szemeibe nézhettem, amik most aggodalmat sugalltak felém. – Én addig várok, ameddig csak kell. Nem haragudtam meg vagy ilyesmi, csak le kellett hűteni magam. Szeretlek és tudom, hogy ez neked khm... – köszörülte meg torkát. – az első és nem akarlak siettetni. Ha készen állsz rá, úgyis tudni fogom. – húzta száját féloldalas mosolyra. Hatalmas kő esett le a szívemről, de mégis furdalt valami legbelül.

-Annyira szeretlek! – mondtam és olyan szorosan magamhoz öleltem, amennyire csak tudtam.

A repülőjegyet már nem lehetett megváltoztatni, de azt mondta, ne foglalkozzak vele, ami megint csak bántott. Plusz kiadása volt, miattam… megint.

Még órákon át beszélgettünk és enyhült, szinte már teljesen eltűnt belőlem az előző feszengés. Szóba jött a család is, amiről inkább neki volt mit mesélnie. Ittam minden egyes szavát és jókat szórakoztam, vele együtt, a viccesebb sztorikon.

-Emlékszem, még nem tudtam biciklizni. Akkor még a szüleim sem váltak el és apukám próbált tanítgatni. – kezdett bele egy újabba. – Inkább kevesebb, mint több sikerrel. – mosolyodott el és megfigyeltem, ahogyan ezeket a történeteket meséli, valami furcsa csillogás van a szemében és a mosolya is egészen más. Nevetése őszinte, még a szeme is nevet. – Először csak tolt a kétkerekűvel együtt, majd megpróbált elengedni, de, mint egy zsák eldőltem. Nem sírtam, csak a könyökömet fogtam. Visszaültem rá és megismételtük vagy ötször. Minden egyes alkalommal. Lassan mindenhol beborítottak a horzsolások, de jól tűrtem. És tudod mikor sírtam el magam? – kérdezte nevetve.

-Nem, de szeretném tudni. – kezdtem mosolyogni rajta, de eddig csak a nevetése miatt.

-Miután bementem kezet mosni megláttam egy óriási pókot a csapban. Sírva rohantam ki anyához. – hajtotta le fejét, de végig mosolygott. Belőlem előtört az az igazi, jóízű kacagás, amire Harry egyből felkapta a fejét és még jobban nevetni kezdett. – Így még sosem hallottalak nevetni. – mondta szinte fuldokolva.

-Nem is kellett volna. – mondtam, miután abbahagytam és letöröltem a szememből csorduló könnyeket.

Sok ehhez hasonló dolog került még szóba, de voltak síros pillanatok is, amiket még én is megkönnyeztem, pedig csak mesélte nekem. Elmondta a válás okát is, hogy hogyan is élte meg.

Tussolás után aludni készültünk, de nem igazán jött az álom egyikünk szemére sem. Kezét fejem alá rakta, ezzel átkarolva, én pedig mutatóujjammal apró köröket rajzoltam le fedetlen mellkasán, közben beszélgettünk.

Körülbelül egy órácska alvás után éreztem, hogy valaki puszilgat. Egyből elmosolyodtam, tudtam, hogy ki az, és jól esett az ébresztés.

-Jó reggelt! – mondta, miután észrevette, hogy felkeltem.

-Neked is! – mondtam még mindig csukott szemmel. – Hány óra van? – kérdeztem lassan felülve.

-Lassan dél. – mondta.

-Már? – nyitottam ki hirtelen a szemem, de össze is szorítottam, mert bántotta a hirtelen jött fény.

-Igen. Mára is van program, szóval, öltözz, készülj el, lent találkozunk. – adta ki a parancsot majd be is zárta az ajtót. Nem is mondta, milyen alkalomhoz öltözzek fel. Az ajtóhoz szaladtam.

-Várj! – kiáltottam el magam és még hallotta. – Mi a program? Csak hogy tudjam, mit vegyek fel. – kérdeztem szépen mosolyogva, hátha hatással lesz rá.

-Teljesen mindegy mit veszel fel, úgyis kapsz másikat. – kacsintott és beszállt a liftbe.

Bezártam az ajtót és elgondolkoztam, milyen program lehet az, ahol kapok ruhát. Hiába agyaltam, semmi értelmes nem jutott az eszembe.

Kigórtam az összes ruhámat a bőröndből, plusz hozzáraktam, a tegnap kapottakat is. Sikerült megtalálnom a megfelelőt.

Kontaktlencse már a helyén volt, hajamat is megcsináltam, enyhén kihúztam a szemem, felvettem a ruhához illő kiegészítőket, majd a tükörbe néztem. Nem voltam megelégedve a benne látottakkal, de ez mindennapos probléma. "Lehetne rosszabb is." – suttogtam magamnak és felkaptam a táskámat, amibe már korábban bepakoltam. A hotelajtót bezártam az asztalon hagyott kulccsal, majd a lift felé vettem az irányt. Benyomtam a hívógombját és vártam. Közben mellém sétált egy ismerős nő.

-Szia! – köszönt rám még mindig az idegesítő mosolyával. Kirázott tőle a hideg.

-Hello! – köszöntem vissza, de nem néztem rá.

-Hova-hova így egyedül? Harry talán elmenekült tőled? – kérdezte mosolyogva, de a lenézés és a gúnyolódás a hangjában volt.

-Lent vár. – adtam az egyszerű választ, de mosolyogva. Úgy éreztem, nem mutathatom ki, hogy mennyire idegesítő a jelenléte.  

-Óh, tényleg? – hallottam, hogy meglepődött.

-Igen. – ekkor már ránéztem és láttam, hogy a bőröndje is nála van. – És Ön öhhöm… vagy te hová tartasz ilyen hamar? – kérdeztem meg teljesen normálisan.

-Tudod kiscsillag, én már dolgozom. – jött megint az a lenéző stílus.

Hál’ Istennek megérkezett a lift. Mindketten beszálltunk, de ott már egyikünk sem szólalt meg. Hamar leértünk, kinyílt az ajtó és a lehető leggyorsabban húzta maga után bőröndjét a légi utaskísérőnk. 

-További jó munkát! – szóltam utána, mire csak egy lenéző pillantást kaptam válaszul.

Mosolyogva sétáltam oda Harryhez, aki a telefonját nyomogatta.

-Most már elárulod, mit fogunk csinálni? – néztem rá boci szemekkel.

-Annyit mondhatok, hogy tapintható emlékeket hagy maga után. – tette el mobilját és összekulcsolta kezünket, majd a fejével Bill felé intett, hogy mehetünk.

A taxi már kint állt, beszálltunk és olyan fél órás út után megérkeztünk.

-Áruld már el! Addig nem szállok ki. – fontam össze kezeimet mellkasom előtt.

-Ne csináld már! Elrontod a meglepetést. – csókolt meg és máris jobban éreztem magam.

-Na, jó. De kérek még egyet! – tartottam számat újabb csókért, de nem kaptam meg.

-Ha kiszálltál, kapsz! – állt meg a padkán. Körülötte megannyi fotós volt már, hisz nem titkolhatja el, hová is tart, mindig rájönnek és készen állnak. Megijedtem. A mosoly eltűnt az arcomról, de erőt vettem magamon. Óvatosan kiszálltam, amiben Harry udvariasan segített, majd derekamnál fogva magához húzott.

A gépek egyre sűrűbben kattogtak, néhol még vaku is volt, bár nappalra szinte semmi értelme. Lassan közelített ajkával és csak pár másodperc után csókolt meg. Mindenki szeme láttára, amit meg is örökítettek. Szemeim hamarabb lecsukódtak, mint ahogy a csók érkezett, kezem pedig már a tarkóján volt. Hosszúra sikeredett, de teljesen ki tudtam zárni a külvilágot. A nyüzsgés, az összemosódott kérdések tömkelege teljesen megszűnt. Semmit sem érzékeltem belőle és talán, így volt a legjobb.

Amint elváltak ajkaink, kinyitottam szemem és önkéntelenül is mosolyogtam, mint valami bolond. Harry szorosan megfogta kezemet, majd Billt követve indultunk el az épület felé.

Akkor tudatosult bennem, hogy hol is vagyunk, mikor bent megláttam az ismerős alakot, mégpedig Terry Richardsont. Világhírű fényképész és most nekem mutatkozik be.

-Tiszteletem! – mondtam már a kezét rázva. Én is bemutatkoztam és vázolta a helyzetet.

Harry elhívta ide, csak azért, hogy kettőnkről csináljon néhány fotót. Ez hihetetlen.

Eligazítottak minket, mármint a sminkeshez, a fodrászhoz és a stylisthez is. Mindenki nagyon kedves volt és iszonyatosan jó munkát végeztek. A tükörbe nézve magamra sem ismertem. Tudtam én, hogy a sminknek varázsereje van, de hogy ennyire… Komolyan mondom, úgy néztem ki, mint egy modell. A hajamba varázsoltak pár rakoncátlan hullámos fürtöt és hátul egy csattal kissé

összefogták.  A sminkem bronzos hatású volt, amitől a zöld szemem szinte világított. A ruhám lényegében barna volt, de az alján egy kis fekete csipkebetét is díszelgett.  Egy barna tűsarkút és ékszereket is kaptam mellé. Még a körmömet is kifestették és az is hihetetlenül gyönyörű lett. Késznek nyilvánítottak, és bevezettek egy terembe, ahol Harry Terryvel beszélgetett.  Felém pillantott és abbahagyta a mondatát. Csak nézett, még a keze is úgy maradt, ahogy éppen artikulált. Én meg csak ott álltam az ajtóban, kezemet elől leengedve összekapcsoltam és a cipőmet néztem. Néha, félve felpillantottam és láttam, hogy Harry elindult felém.

-Csodálatosan nézel ki. – fogta meg mindkét kezem és a szemembe nézett. Én is felnéztem rá és elmosolyodtam.

-Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. – engedtem el egyik kezét és simítottam meg öltönyét a mellkasán.

Bentebb mentünk, Terry vázolta, mit szeretne látni. Eleinte nem nagyon ment, de belerázódtam. Nagyon kedves ember és érthetően mondta el, mi az, amit látni szeretne. Általában akkor fényképezett, mikor mindketten rajtam röhögtek. Akkor őszinte mosolyunk volt és ő ezt akarta. Rengeteg olyan kép készült, amire még én is azt mondom, hogy jól néz ki.

 Az egész délutánunk elment a fotózással. A képeket egy hét múlva küldik el Harrynek. Elköszöntünk Terrytől és a háttérmunkásoktól, megköszöntem, hogy ennyire jó munkát végeztek és a másik hatalmas dolog: megtarthattam a ruhát a kiegészítőkkel együtt, sőt egy táskát is kaptam.

Úgy döntöttünk, hogy innen elmegyünk vacsorázni, így nem öltöztem át. Kifelé menet még mindig voltak fotósok és a rajongókból sem volt hiány. Harry készített pár képet velük, aláírt pár lapot vagy éppen képet, Bill addig engem elvitt a kocsiig. Utána visszament Harryért. Nem kevés időbe telt, mire visszaértek, de utána indulhattunk az étterembe. Mint utólag kiderült, már asztal is van foglaltatva. Egy igencsak neves étteremhez közeledtünk. Az Attica nevet viseli.

A vacsorát nem kettesben, hanem hármasban, Billel karöltve töltöttük. Őt is jobban megismerve ezzel. Jófej és vicces. Nem egyszer szólt be Harrynek, amitől a könnyem is kicsordult. Olyan poénjai voltak, hogy azok valami hihetetlenek.

A számlát Harry állta, de Billel mindketten reklamáltunk, bár tök feleslegesen. Hazaérve egy zuhany és alvás következett. Reggel a telefonom rezgésére és hangjára keltem. Próbáltam gyorsan elnémítani, hogy Harryt ne ébresszem fel vele. Sikerült is.

Megnéztem mi az, és egy üzenet várt. Mosolyogva olvastam végig és az utolsó pár sornál valami jóleső érzés járt át, olyasmi, mint mikor Harry a közelembe van, de ez csak egy üzenet volt. Csak egy üzenet, amiben semmi komolyabb dolog sincs ki tudja hozni belőlem azt, amit csak Harry?!


Képek a fotózásról: 

Előzetes!

Sziasztok!
Még nincs teljesen kész a rész, de gondoltam hozok belőle egy kis ízelítőt. Remélem tetszeni fog, és majd a rész is!:)) Sietek vele!♥
Juccy

Olyan gyorsnak tűnt, hogy megszólalni sem bírtam. A könnyeim már patakokban folytak, de csak a takarót szorítottam. Amint becsapódott az ajtó kitört belőlem minden. Zokogni kezdtem és nem tudtam, mi tévő legyek. Arra jutottam, hogy jobb lesz, ha összepakolok és visszamegyek.

Gyorsan felöltöztem és mivel már későre járt, az idő is hűvösebb volt, valami mást vettem fel. A többi, még ki nem pakolt cucchoz dobtam a mait is majd telefonáltam a reptérre. Mivel Harry ideadta a visszafelé szóló jegyeket is, megkérdeztem, hogy beváltják-e egy hamarabbira.

- Hajnalban indul egy járat. Még van hely. Megfelel? – kérdezett vissza a hölgy.

- Igen. Tökéletes. – válaszoltam nehezen.

- Rendben, akkor 2:30-ra legyen itt. A gép 3-kor indul.

- Köszönöm szépen. – mondtam és bediktáltam az adatokat, amiket kért majd bontottam a vonalat.

Hanyatt dőltem az ágyon és csak vártam. Nem gondoltam semmire, csak arra, hogy szép volt, megint elbasztam mindent.

A bőröndöt az ajtó mellé húztam, hogy már azzal se legyen gondom, majd leültem az ágy szélére. Tenyerembe hajtottam fejemet, de nem sírtam. Már nem. Tudtam, túl szép, hogy igaz legyen.

Hátradőltem és a plafont bámultam. Lassan lecsukódtak a szemeim és elaludtam.

Az ajtó nyílására már felkeltem, de nem mertem kinyitni a szemem. Féltem attól, hogy Harryre nézzek. Féltem a szemeibe nézni ezek után. 

Sziasztok!

Sziasztok!

Sajnálom, hogy csak most jelentkezem, de el voltam tiltva a géptől... Már dolgozom az új részen, ami hamarosan kész is lesz!:)
Még egyszer sajnálom!:)

Juccy♥

78. fejezet - Rock me (18+)

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet, ami egy kicsit pikánsra sikerült! Remélem tetszeni fog mindenkinek és felhívnám a figyelmeteket az előző bejegyzésemre!

Jó olvasást!

Juccy♥

Harry hátrafordult egy pillanatra és a szemembe nézett majd vissza és még mindig a válaszra várt.

-Hát, mivel van egy hét szabadságom, úgy döntöttem kiruccanok egy kicsit és ezt a hotelt találtam a legmegfelelőbbnek. – mosolygott, de annyira, hogy a fejét körbeérte hatszor mosolya.

-De… honnan tudod a szobát? – mutogatott zavartan kezeivel.

-Ohh, hát én is ezen az emeleten vagyok és pont láttam kijönni a biztonságit a melletted lévő szobából, gondoltam nem véletlen. Először a másik szobába kopogtattam, de onnan nem jött válasz, gondoltam hátha innen. És bejött. – lett még nagyobb a mosolya és egy lépéssel előrébb állt, egy lépéssel közelebb Harryhez. Kezeim mellkasom előtt összefontam és érdeklődve vártam, mi lesz a következő dolog, amit megcsinál a nő. Harry ugyanannyit hátrált, mint amennyit a nő lépett.

Végignéztem az illetőn, és még mindig a stewardess-es egyenruhácskája volt rajta. Igen, az a nő a repülőről. Volt képe eddig eljönni. Ki tudja, lehet követte Harryt?!

Addig gondolkoztam, hogy az ajtó záródását vettem észre csak. Harry háttal az ajtónak dőlt egy kacér mosoly kíséretében.

-Hol is tartottunk? – kérdezte és megindult felém.

Kezét lágyan helyezte derekamra én pedig mosolyogva figyeltem arca minden egyes kis rezzenését. Kezemet vállaira helyeztem. Nem mondott semmit, nem várt egy pillanatot sem, újból megcsókolt. Szenvedélyesebb és tüzesebb volt, mint az előző, mégis lágy és visszafogott. Perceken át tartott. Utána pedig csak perceken át néztük egymást. Mosolyogtunk mindketten.

-Mit szólnál hozzá, ha ma elmennénk vásárolgatni egy kicsit? – törte meg rekedtes hangja a csendet.

-Jó lenne, de nem tudom pontosan mennyi pénzt hoztam magammal… - gondolkoztam el a mennyiségen.

-Nem is kell tudnod. Én állok mindent.

-Nem várhatom el. Harry, ez már így is rengeteg pénz, és tudom, neked szinte meg sem kottyan, de akkor is. Sosem fogom tudni neked ezt meghálálni semmivel sem. 

-De, minden egyes nappal, amit velem töltesz. – mondta és megcsókolt. Mintha kicsit érzelgős lenne a mai nap, de nem bánom, én csak örülök neki.

-Szóval? – kérdezte a csók után.

-Na jó, de csak egy feltétellel.

-Mi lenne az?

-Hagyod, hogy én is beszálljak a költségbe. Nem állhatsz mindent te! – mutatóujjamat mellkasának nyomtam, így adva nagyobb hitelt mondanivalómnak.

-Makacs vagy. – puszilt a hajamba - Oké, legyen. – ment bele.

-Szuper! – pusziltam meg. – Mikor indulunk? – kérdeztem izgatottan.

-Akár mehetünk is. – válaszolta egy félmosoly kíséretében.

-Akkor mire várunk?

-Szólok a biztonságinak és mehetünk. – szaladt át Harry a másik szobába.

Amíg távol volt, én gyorsan átöltöztem valami lengébb ruhába, itt ugyanis a nap nem kicsit melegített. A hajamat felkontyoltam és a frufrumat átfésültem, de eközben már visszaért – mint utólag kiderült – Billel.

Felkaptam a táskámat, Harry is egyet, majd útnak indultunk. A hotelt elhagyva, gyalogosan vágtunk neki Sydney-nek. Tudtuk, hogy hamar híre fog menni, annak, hogy Harry hol is tartózkodik, de hogy ennyire hamar, az kicsit meglepett. 2 lépés után jött oda az első csoport, olyan 5-6 főből állt, hogy szeretne képet Harryvel. Harry rám nézett, hogy nem bánom-e, bólintottam és az őr mellé álltam. Harry mosolyogva állta az egyre csak növekvő tömeget, mert ugye azonnal posztolni kell, hol is van a tini sztár. Mosolyogva figyeltem, mennyire odaadó a rajongókkal szemben. Ha a lány egy puszit kér, azt kap, ha egy ölelést, akkor azt. Harry mindent megtesz értük.

Egy lány a tömegből nagyon figyelt engem, majd megszólalt.

-Harry, ő itt a barátnőd? – a tömeg elcsendesült.

-Igen, ő az. – mosolygott rám.

-Kérhetek tőled is egy képet? – kérdezte ismét az a lány. Olyan szinten meglepett, hogy az állam a földet verdeste. Közben a tömeg újabb és újabb kérdésekkel bombázta Harryt, aki igyekezett mindre válaszolni. Végre észbe kaptam és még mindig a sokk alatt bólintottam egyet. Mellém állt és mosolygott, én is mosolyogtam.

-Ne haragudj, megnézhetném, hogy sikerült? – kérdeztem rá.

-Hát persze. – mosolygott és megnyitotta.

-Öhhm… nem lehetne, hogy ezt törlöd és csinálunk egy másikat? – kérleltem kedvesen. – Ez valami borzalmas lett rólam. – nevettem kínomban.

-Na, jó. – állt újra mellém. – Mellesleg megjegyezném, hogy nem lett borzalmas. Szép vagy. – majd benyomta a gombot. A mosolyom most őszinte volt, jól esett, amit mondott, bár nem értettem vele egyet. – Köszönöm, kedves vagy! – öleltem meg. – Elkérhetem a Twitter neved? – súgtam a fülébe. a Lány mosolyogva nyújtott át egy kis cetlit. –Ashley. Szép név.

-Köszönöm és a képet is. – intett majd el is tűnt a tömegben.

10 perc után a biztonsági segítségével tovább tudtunk menni, de a tömeg követett és egyre csak nőtt. Gyorsan hívott Bill egy taxit és azzal sikerült eltűnnünk a szemük elől egy darabig.

Első megálló egy hatalmas épület. Bementünk, és mint egy város. Tele bazárral, butikokkal és nagyobb bevásárló boltokkal.  

-Hűha… - néztem körbe. – Nálunk a pláza akkora, mint itt egy bolt. – röhögtem el a végét.

-Úgy érzem, itt mindent megtalálunk. – karolta át derekamat Harry és elindult egy irányba.

Követtem, mögöttünk pedig Bill. Rengeteg boltot végigjártunk, Bill is csatlakozott a hülyéskedéseinkhez és vette a poént.

Szegény már alig bírta hozni a szatyrokat, amiből nem igazán hagyta Harry, hogy kivegyem a részem. Ahogy sétáltunk egy ékszerbolt kirakatában megláttam egy nyakláncot. Nem tudom, miért, de megfogott és úgy gondoltam Harrynek is tetszene.

Halkan megkértem Billt, hogy csak pár percre vonja el a figyelmét, amíg én belógok megvenni. Meg is tette, gyorsan szaladtam a bolthoz, kikértem a kiszemelt darabot, becsomagoltattam és kifizettem, utána rohantam vissza hozzájuk. Harrynek szinte fel sem tűnt, hogy nem vagyok ott. Azt hitte, csak lemaradtam.

Miután ettünk, bejártunk még több boltot, egyre többen jöttek megint. Harry pár lánnyal megint csinált képet és most megkérte őket, hogy estig ne posztolják. Nem tudjuk, hogy betartották-e, mert a tömeg csak nőtt és nőtt. Még 2 lány kért tőlem is képet. Volt, aki megdicsért, aki beszólt és olyan is, aki Harrynek javasolta, hogy hagyjon el. Csak mosolyogtam, de fájt. Miért utálnak? Hisz nem is ismernek. Külső alapján ítélkezik mindenki, ahelyett, hogy adna egy esélyt. Én hülye, mit is vártam. "Elvettem" tőlük a legkedveltebb tagot, újság címlapján szerepelt, hogy megcsaltam. Ezek után semmi jót sem várhattam volna, de én naiv, reménykedtem benne, hogy talán máshogy lesznek a dolgok.

Bill újból taxit kért segítségül és visszavitt a hotelhez.

- Ennyi elég volt mára. – fújtam ki a levegőt már a szobánk előtt állva.

-Ez még csak a kezdet. – kacsintott rám és kinyitotta az ajtót.

Lepakoltunk minden cuccot, ami nem volt kevés és csak nagyon minimálisan vehettem ki a részem, ami miatt lelkiismeret furdalásom volt. Rám költi a pénzét. Feleslegesen.

Pár órát pihentünk élveztük egymás társaságát, majd előrukkoltam az ajándékommal.

-Harry, vettem neked valamit. Nem nagy ajándék, de remélem tetszeni fog. – mosolyogtam, majd előkotorásztam a táskámból a becsomagolt kis ékszert. Átnyújtottam neki, Ő pedig kibontotta.

-Nagyon szépen köszönöm, de mikor vetted meg?

-Amikor nem figyeltél.

-Hm… ez kedves tőled. - csókolt meg – De nem kellett volna, te is tudod.

-De, igenis kellett. Azok – mutattam a szatyrokra – nem kellettek volna. Harry, nem emiatt vagyok veled, nem ezért szeretlek. Ha a pékségben dolgoznál még mindig, akkor is ugyanígy éreznék irántad, csak lehet nem találkoztunk volna, és sohasem ismerlek meg.

-Én is szeretlek! – hajtotta fejét újabb csókért, ami kicsit követelőzőbbre sikeredett, mint a másik.

A nap már lenyugvóban volt, félhomály uralkodott a szobán. Harry lassan megemelt, lábamat körbefontam derekán és elsétált az ágyig. Óvatosan letett és hátradöntött. Eközben a csókot egyikünk sem szakította meg. Egyesével kerültek le a ruhák. Elsőként én vettem le Harry pólóját, majd pár másodpercig csak gyönyörködtem a tökéletesen kidolgozott felsőtestében, de megzavart egy csókkal. Közben a felsőmmel bajlódott, de mint egy jó rutinos, megoldotta és a szoba valamelyik sarkában landolt. Kezem megtalálta nadrágja peremét. Nagy nehezen és egy kis segítséggel sikerült azt a szűk farmert is levennem róla. Újra ajkaimra tapadt és vadul tépte. Egyre gyorsabban vert mindkettőnk szíve, egyre jobban ziháltunk mindketten. Az Ő keze is lassan eltalált a nadrágomig, amitől könnyedén megszabadított. Végignézett rajtam és egy huncut mosoly szökött arcára. Lassan fölém hajolt és olyan szenvedéllyel csókolt, mint még soha. Keze közben a hátamon kereste a melltartó kapcsát, amit gyorsan meg is talált és az említett fehérnemű a padlóra került. Kezem magam elé kaptam reflexből.

-Csodálatos vagy. – suttogta és óvatosan arrébb rakta kezeimet.

Szemei csillogtak, égtek a vágytól, amit nem csak a szeméből olvashattam ki. Bokszere egyre szűkebbnek tűnt, amin egy kicsit elmosolyodtam. Ujjammal végig simítottam mellkasán, teljesen az alhasáig, vagy mondhatnám, hogy a bokszere pereméig. Libabőrös lett. Egy kicsit megmozdítottam alsónadrágját, utalva, hogy ezt nem szeretném levenni, inkább rá bíznám. Értette és magától levette. Na, igen. A látvány kicsit sokkolt. Nem tudtam levenni a tekintetem a péniszéről. Féloldalas mosolya most még szexibb volt. Élvezte, hogy ennyire meglepett, és hogy ennyire a hatalma alá tudott keríteni. Bár ezzel én is így voltam. Hátánál fogva húztam magamhoz egy csókra, eközben Ő sem tétlenkedett. Levette az utolsó textildarabot, ami közénk állhatott volna. Mélyen a szemembe nézett.

-Biztosan szeretnéd? – tette fel a kérdést. Mint valami vészmadár, jött a gondolat, hogy nem kéne. Korai még. Kétségbeesett szemekkel néztem rá. Nem voltam még kész erre, de mégis. Nem vele volt a baj, hanem velem. Behúztam a kéziféket ennél a pontnál. Harry szeme még mindig égett és még nagyobb szikrákat szórt, mint előtte.

-Harry, én… nem vagyok még erre kész. – mondtam és egy könnycsepp szalad le arcomon.

Harry magára vette alsóját és nadrágját, vállára hajította felsőjét, majd a szoba ajtaját becsapva eltűnt. 

Juccy: 

A nyaklánc: