24. fejezet - Szép kis vereség!

Louis tweetelte a videónkat ezzel a szöveggel:

"She's crazy! Scale of 10, how much do you think?:Dx"

"Őrült! 10-es skálán, szerintetek mennyi?:Dx" 

Tátott szájjal bámultuk mind a ketten a monitort. Miután feleszméltünk, észrevettem, hogy van egy bejövőm is. Gondoltam megnézem először azt, de Niki belém kötött.

-Most mit csinálsz? – kérdezte az egér után kapva.

-Megnézem az üzenetemet? – kérdeztem és elég értetlen fejet vágtam hozzá.

-Először a videót. – és ő már meg is nyitotta.

Az elejéről a hang le lett némítva. Gondolom, hogy ne lehessen hallani hogy fogadás.

Másodszorra néztük végig és halálra nevettük magunkat.

-Azért én nem hallom ennyire borzalmasnak a hangom. – mondtam még mindig röhögve.

-Pedig ilyen. - kacsintott barátnőm.

-Hát ezentúl ilyet sem vállalok be. – adtam a fogadalmat.

És a végén még az őrrel való "bújócskázás" is fel lett véve. Ez nagyon nagy videó lett!!

-Most már megengedi, hölgyem, hogy megnézzem a bejövőmet? – kérdeztem igen nagy tisztelettel Nikitől.

-Igen. Meg. – válaszolta ő is ugyan ilyen hanggal.

Megnyitottam és Louis neve állt legelöl. Rákattintottam és barátnőmmel együtt a monitorra tapadtunk.

"I'm dead on the video!: D Congrats! It's really unconscious. You can choose:  30000 Retweet  on the video or  100  "10" comments.  So which is it?: D"

"Én meghaltam a videón!:D Gratulálok! Ez tényleg eszméletlen.;DD Választhatsz: vagy 30000 Retweet a videóra vagy 100 db "10" a kommentek között. Na melyik?;D"

-Szerinted? – kérdezte barátnőm kétségbeesetten.

-Van mikor a 30000 retweet nekik se jön össze. Akkor nekünk hogy a francba jönne már? – nevettem el magam, de ez amolyan kínomba nevetés volt. – Szerintem a 100 db "10" komment hamarabb összejöhet. Szóval az. Oké?

-Oké. – bólintott rá Niki.

"Köszönjük! Ezt bóknak vettem.;D És a 100 db "10" kommentet választom.:DD"

Válaszomat elküldtem és csak reménykedni tudtam, hogy összejön rá min. 100 db.

Mivel már választ nem kaptunk, elmentünk aludni, így is késő volt már.

A szememre viszont nem jött álom. Végig ez az egész volt a fejemben és csak gondolkoztam. Ha megnyerem, nagyon boldog leszek…de ha vesztek, akkor is. Már most nagyon boldog vagyok.

-Ébren vagy még? – kérdezte Niki szinte suttogva.

-Igen. – válaszoltam ugyanolyan hangerővel.

-Te sem tudsz aludni? – kérdezte és hallani lehetett hogy mosolyog.

-Nem. Nem megy ki a fejemből Louis.

-Az enyémből sem.

Elég sokáig fent voltunk és beszélgettünk. Tudtam, hogy holnap nem fogunk felkelni és azzal is tisztában voltam, hogy úgy fogunk viselkedni, mint egy élőhalott, de egyszerűen egyikünk sem tudott aludni.

Olyan hajnali kettő körül nagy nehezen sikerült elaludnunk. És hajnali 5:30-kor már kelni kell!!

Megszólalt az ébresztőm és, mint aki 12 órát aludt volna, fitten és üdén keltem ki az ágyból. Hát Nikiről ezt már nem mondhatom el. Vagy 10 percig kellett keltegetnem, amíg vette a fáradságot és kimászott az ágyból.

Elkezdtem a szekrényemben kutakodni, valami hordható után. Dobáltam ki a ruhákat az ágyra és már egy egész domb összegyűlt, mikor megtaláltam a tökéleteset a mai napra. Na majd pakolhatok… - gondoltam magamban. Mire én felöltöztem, Niki már rég kész volt. A hajamat most felfogattam, mivel ma lesz testnevelés óránk is.

Én:

Niki:

Gyorsan felkaptuk a táskánkat és mentünk a buszmegállóba. Hát majdnem lekéstük a buszt. Egy hajszálon múlt, de szerencsére sikerült.

Ma is - mint minden nap - 7 óránk volt. Szerencsére mindenből megúsztam a felelést és semmiből sem írtunk. Nem állok valami fényesen pár tantárgyból, de év végéig még van időm javítani.

Együtt jöttünk haza Nikivel, mert ugye nálunk lesz egész héten.

Ahogy hazaértünk gyorsan megtanultunk, ettünk és felnéztünk Twitterre. Megint volt bejövőm. De a szám is tátva maradt, mikor megláttam, hogy mennyi, és hogy kiktől. Kaptam egy levelet Harrytől, Louistól, Liamtől és Nialltől is.

Kellet néhány perc, mire feldolgoztuk az eseményeket. Majd elkezdtük megnézegetni, miket írtak.

Harry a következőt válaszolta:

"I get it. And early summer, there will be a concert in Hungary. I hope there are a lot of "Directioner".;Dx"

"Értem én. És nyár elején lesz egy koncertünk Magyarországon. Remélem ott is sok a "Directioner".;Dx"

Megbeszéltük Nikivel, hogy mit is válaszoljak és már el is küldtem neki.

"Mi az hogy!? Elolvastad te a tőlem kapott karkötődön a szöveget? Nem véletlen, hogy nem a saját nevemet írtam bele!!;D És már alig várom. Remélem el fogok tudni menni…:)^^"

Majd megnéztük Louis levelét.

"OK! If it will be done by tomorrow, you will win!;)"

"Rendben! Ha holnapra meglesz, nyersz!;)"

-Mára? – fakadtunk ki egyszerre barátnőmmel.

Válasz nélkül léptem át a videóhoz. Elkezdtük számolgatni a kommentek között azt, amelyikben szerepelt a "10" –es szám. Elég nehéz volt, vagy háromszor újra kellett kezdenünk. De sehogy sem volt meg a 100. Mindig olyan 70 körülire jutottunk.

-Hát ez k*rvára nem jó… - szomorkodott Niki.

-De ha vesztünk is nyerünk. Emlékszel? – próbáltam jobb kedvre deríteni, de mivel nekem sem volt jobb, nem jött össze.

-Mindegy… - vágott még mindig fancsali képet. –Nézzük meg, mit írtak a többiek!

-Oké. – majd már kattintottam is az üzenetekre.

Liam levelével folytattuk.

"Hiiii babee! I saw the video. This is insaneeee! And thank you for the bracelet is really nice gesture.: )"

"Szia! Láttam a videót. Ez őrület! És köszönöm a karkötőt, igazán szép gesztus."

-Huuhh… - csodálkozott el Niki. – Tudtam, hogy rendesek, de hogy ennyire!

-Igen. Egyetértek.

És már gépeltem is a választ.

"Szia!:)) Igazán nincs mit. Szívből csináltam!:)) És hát, a nyerésért bármit, nem de?!;)"

Elküldtem és megnéztük Niall levelét.

"Hey! The video really is not normal! I hope you win. If Louis would lose, it would be great.;D I'm rooting for you!;) Thank you for the bracelet."

"Szia! A videó tényleg nem normális! Remélem nyersz. Remek lenne, ha Louis vesztene.;D Én neked szurkolok!;) Köszönöm a karkötőt."

-Jajj, Niall! – csillogott barátnőm szeme. – Nekünk szurkol! Érted? Nekünk! – rázott meg, mintha nem érteném.

-Igen értem, de ha lehet ne rázd ki belőlem a kaját! – és lefogtam mind két kezét.

-Jó, bocsi, de ez…Nagyszerű! – ordította a fülembe.

-Tudom!

-Akkor miért nem örülsz?

-Még nem fogtam fel igazán… - mondtam úgy, hogy még én is elgondolkoztam, hogy miért nem.

Közösen írtunk egy választ, amit el is küldtünk.

"Hello!:) Hát a videó hogy lehetne normális, ha mi sem vagyunk azok? ;D És nagyon köszönöm…végre valaki nekünk drukkol!^^ Jól esik!:))"

Ezután megnéztük megint a kommenteket. Megint csak nem volt meg a 100. Hát ez van. Tudtam, hogy nem nyerhetünk, de mélyen legbelül reménykedtem.

Megint jött egy levelem. Komolyan, olyan fontos embernek érzem magam. Állandóan csak levelek és levelek, és nem akárkiktől! Ez olyan jó érzéssel tölt el legbelül.

Megnéztük és Louis írt.

"You have the time to midnight. When you come together, you win!;D But it will not work!;DD"

"Éjfélig van időd. Ha összejön, nyersz! De nem fog működni!;DD"

-Tehát éjfél. – gondoltam magamban. – Megint virrasztunk! – böktem oldalba Nikit.

-Igen, valahogy gondoltam. – nem örültünk, hiszen így is hulla fáradtak voltunk, de megéri!

Még gyorsan válaszoltam neki.

"Értettem!:)) Hát azért én még reménykedek!;)"

Ezután már nem jött válasz senkitől sem. Biztos leléptek. Nekik is kell a pihenés.

Mi meg elmentünk filmezni. Mivel a szüleim 12 órába dolgoznak, így ma este mindketten munkában vannak és csak "reggel" hatra érnek haza. Nem tudott ránk szólni senki sem.

Megnéztünk egy horrort, mégpedig a Stay alive-ot. Mekkora ez a film! Imádom! Mikor vége lett, elmentünk zuhanyozni, fogat mosni és még a szokásos dolgok. 

Mire végeztünk már majdnem éjfél volt. Leültünk és csak vártunk és vártunk. Pontban éjfélkor kívántam egyet, úgy ahogy Niki is. Mindketten tudjuk, hogy nem válik valóra, de reménykedünk. Buta dolog, de ez van.

Megint megnyitottam a videót és az alatta lévő kommenteket. Nagy nehezen sikerült megszámolnunk. De vesztettünk. Nem volt meg a száz csak 78 darab.

-A francba. – vágtam a monitorhoz plüssmacimat. Niki nem mondott semmit, de nem is kellett. Minden kiült az arcára. Minden remény eltűnt a szeméből és csak bámult maga elé a semmibe. – Jól vagy? – kérdeztem tőle és szorosan magamhoz húztam. – Nem nagy tragédia. Nézd a jó oldalát. Ismernek, tudják ki vagy és azt is, hogy nem vagy az a beszari típus. Fognak jönni ide Magyarországra és mi ott fogunk tombolni az első sorban. – mondtam neki el, és próbáltam bele életet lehelni.

-Igaz, csak annyira jó lett volna…

-Tudom, az lett volna. – és még mindig szorosan öleltem magamhoz.

Mikor elengedtem és léptem volna ki a Twitteremből, megakadt valamin a szemem. Bár már kezdtem hozzá szokni, még mindig gyorsabban kezd dobogni a szívem, ha meglátom, hogy egy új üzenetem van és Tőle!

23. fejezet - Probléma megoldódva

Sziasztok! Nagyon örülök, hogy az 5 szavazat meg szokott lenni.:)) Viszont most egy ajánlattal jövök! Ha erre a részre összejön a 10 szavazat/megjegyzés akkor a következő rész mellé egy "Harry szemszöge" részt is társítok, amiből rengeteg dolog kiderülhet. Csak rajtatok múlik.;) A határidő: 2012.11.18. SZERDA!:)) Köszönöm, Juccy:))♥

Szépen lassan megfordultam és egy hatalmas kő esett le a szívemről, szinte hallani lehetett, ahogy koppan.

-Szia! Úristen, úgy nézel rám, mintha szellemet látnál. – nevetett drága barátom, Szilárd.

-Szia! Mert megijedtem. – mondtam még mindig ezerrel dobogó szívvel.

-Olyan ijesztő lennék? – kérdezte elviccelve a dolgot.

-Sok mindenről le vagy te maradva. – böktem közben oldalba. – Amúgy, mi járatban itt a Tesco-ban?

-Hát húgomnak a szülinapjára kéne vennem valamit. De fogalmam sincs mit. – vakarta meg a tarkóját és kétségbeesetten nézett rám.

-Ha vársz itt egy percet, segíthetek. – kacsintottam rá és már el is indultam megkeresni Nikiéket.

Egy baj volt, a 3 kijárat. Nem tudtam, hogy ennél vagy éppen a másik kettőnél lesznek-e. Így ahogy kisétáltam, próbáltam megnézni egy bejárattól a többit is. De szerencsére ők hamarabb észrevettek és már indultak is felém.

-Ez meleg volt. – fújtam ki hangosan a levegőt, mikor már ideértek hozzám.

-Hát, igen. – értett velem egyet Szimi.

-De megérte. – kacsintott Niki. – Mindent felvettem. Mindent!! – ordította a végét és röhögött.

-Na, legalább megvan. – mosolyogtam rá. – Viszont összefutottam az előbb Szikivel. Segítenem kéne neki. Velem jöttök vagy mentek haza?

-Én szerintem megyek. Holnap találkozunk! – megölelt minket Szimi. – Sziasztok.

-Szia! – mondtuk egyszerre Nikivel.

-És te maradsz? – kérdeztem tőle.

-Hát…ha szépen megkérsz rá. – mondta elvékonyított hangon.

-Szépen kérlek. – mondtam szem forgatva.

-Undok vagy. – ütötte meg óvatosan a vállam.

-Tudom. – fordultam vissza hozzá egy mosoly erejéig.

Visszamentünk Szikihez. Szikit már több mint nyolc éve ismerem. Egy általánosba jártunk, de csak 5. osztálytól kerültünk egy osztályba, addig külön volt "a" és "b" osztály. 5-ben viszont összevontak minket. Akkor még nem is beszéltünk. Ballagás után sokat segített nekem, volt mikor még éjfélkor is fent volt és beszéltünk. Onnantól kezdve lettünk barátok. Mára már mondhatom, hogy a legjobb fiú barátom. Bármit meg tudok vele beszélni, bármikor meghallgat és ez visszafelé is működik.

Szóval mikor odaértünk még mindig ott volt, ahol hagytam. Ez így olyan tárgyilagosan hangzik, de így volt. Nikivel is köszöntek egymásnak és Sziki elpanaszolta, hogy mi az ő nagy problémája.

Beljebb mentünk. Nikivel kicsit félve, nehogy elkapjanak. Elmentünk a ruhás részleg mellett és eszembe jutott Füles.

-Fülest hol hagytátok? – kérdeztem és megálltam Niki előtt.

-Őőőő…talán az öltözőbe. – mondta bizonytalanul.

Elmentem megnézni és visszajöttem egy nálam majdnem nagyobb Fülessel.

-Ezt vedd meg neki. - adtam oda Szikinek álmaim plüss figuráját.

-Ez méregdrága lehet!

-Igen az is! De gondolj bele, mennyire szeretné! Legalább neki legyen egy ilyen Fülese. – mondtam csillogó szemekkel nézve Szikire, hátha meg tudom győzni.

-Á-á! – rázta a fejét. – Szó sem lehet róla. Ez kib*szottul drága. Ennyi pénz a világon sincs.

-Hát oké. Te tudod. Akkor keressünk valami olcsóbbat. – mondtam és azzal el is indultam. Kicsit mérges voltam rá. Jó, igaz hogy drága, de egy húga van, megérdemelné. Na mindegy. Ő tudja.

Hosszú keresgélés után rábukkantunk az ajándékra. Egy társasjáték, pont neki való. És még vett hozzá egy tábla csokit is.

-Nem alszol megint nálunk? – kérdeztem barátnőmre nézve.

-Felhívom anyuékat. – majd félrevonult beszélni. Olyan 5 percig ültünk Szikivel a padon, mire drága barátnőm visszatért hozzánk. – Azt mondták, hogy igen. – és elkezdett örülni.

-Na akkor nem kell elköszönnünk egymástól. – örültem én is vele együtt.

-Viszont lenne egy kérdésem.

-És mi lenne az? – kérdeztem. Kicsit megijesztett. Olyan túl komoly arccal nézett rám.

-Háát..szóval..baj lenne, ha egész héten nálatok dekkolnék? Mert akkor anyumék elmennének rokonokhoz.

-Hülye vagy! Hát persze, hogy nem lenne baj! – ugrottam a nyakába.

-Jó, de akkor még haza kéne ugranunk a könyveimért és néhány cuccomért is.

-Akkor mire várunk még? Sziki te is eljössz velünk? – néztem az említettre.

-Nem. Én megyek. Köszönöm, hogy segítettetek. – indult el integetve.

-Igazán nincs mit. Szia! – majd mi is elindultunk.

Elmentünk Nikiékhez, gyorsan összeszedtünk pár cuccot és a könyveket. Gyorsan elköszönt a szüleitől, akik szintén készültek elmenni otthonról. Majd indultunk is hozzánk.

Olyan 40 perces buszocskázás után, estére haza értünk.

Megmondtam anyumnak, hogy Niki egész héten itt lesz, és utána gyorsan megtanultunk, bepakoltunk. Majd letusoltunk elvégeztük az esti teendőket.

Felléptem Twitterre. Kettő bejövőm volt. Még mindig nehéz ezt elhinnem. VELÜK beszélek.

Gyorsan megnyitottam először a Louis levelét.

"What's up? Scared? I have an idea. You'll see what it is, just send the video.;D"

"Mi van? Beijedtél? Nekem van egy ötletem. Majd meglátod mi az, csak küldd el a videót.;D"

Addig míg feltöltöttük a videót, gondolkoztam, mit is írjak.

"Oké. És nem ijedtem be! A feladat máris teljesítve van! Jó szórakozást! És kezdhetsz gondolkozni, mikor és hol találkozzunk!;)"

Az üzenet s a videó elküldve. Nagyon izgultunk, hogy mi lesz ebből. Vajon megnyerhetjük-e vagy sem.

Megnéztem Harry üzenetét is.

"It's cute. Otherwise, why mention it at the White Eskimo?:))x"

"Ez aranyos. Egyébként, miért a White Eskimo-t említetted meg?:))x"

Na itt egy kicsit lefagytam. Most írtam volna le neki, hogy mert szerettem volna felhívni magamra a figyelmét? Hát igen. Ez lett volna a logikus lépés, és szerintem mindenki ezt tette volna a helyemben, de én nem.

"Mert ez jutott az eszembe…:$$ És Mikor jöttök Magyarországra koncertezni?:$"

Kicsit el is tértem a témától. Nem akartam túl tolakodó lenne és túl "hétköznapi" sem.

Nézegettük még a Twittert és egyszer csak mindketten megfagytunk. Szembetalálkoztunk magunkkal! 

22. fejezet - Egy kis probléma.

Elkezdtem beszélni a kamerába és csak akkor jutott eszembe, hogy nem magyarul kéne. Megismételtem angolul és a kiejtésem borzalmas volt. Esküszöm, ha ezt a videót meglátják, halálra nevetik magukat már az elején.

-Sziasztok! Szia Louis! Remélem ezzel a feladattal le tudlak majd verni, és győzhetek!  - majd "dobtam" egy puszit a kamerába és nekiláttam a feladatomnak.

Megfogtam Fülest és vele együtt bemásztam a kosárba. Közben Niki megkérte Szimit, hogy szépen lassan tolja a kosarat. Felálltam és úgy, mintha egy színpadon lennék, elkezdtem beszélni.

-Üdvözlök mindenkit! Remélem mindenkinek tetszeni fog a következő  kis spontán show, tapsolni is lehet. És akkor kezdődjön. Első szám, amit énekelni szeretnék az Sp-től a Nevem Sp lenne. Igaz, ezt az én drága barátnőm tudja jól előadni, de remélem így is tetszeni fog. – közben odaértünk a pékség részhez, kivettem egy kiflit és mintha mikrofont fognék elkezdtem énekelni. 

-  Tudom, te más vagy, nem az átlag
De én nem látlak másnak, hiába vártad
Ez nem egy pálya
Nem is az a hely, nem is az a sor
Amiben én állok, amire azt mondom, jó (...)

"Sajnos" nem tudtam végig a szövegét ezért még a refrént ismételtem meg párszor majd abbahagytam.

-Köszönöm. – meghajoltam párszor, de senki sem tapsolt. Mindenki nagyon hülye fejjel nézett rám, és már kicsit zavart, de nem adhatom fel. – És most jöjjön egy másik "nagyszerű" szám, az én személyes kedvencem MM-től a Sunshine Beach Forever.  – megkocogtattam a "mikrofonom", hogy működik-e, próbáltam minél viccesebbre venni a formát és elrejteni mennyire izgulok és félek. Ahogy láttam ez sikerült is. Már pár ember nevetett rajtam, ami egy jó jel volt. -

Küldj egy MMS-t, az olyan MM-es.
Fotózd a nyarat, vagy egy formás feneket.
Megdöntünk mi minden rekordot,
Lejátszunk a csajokon minden akkordot.

Nem leszek búvár, akit a bú vár.
Ha bánod, hogy valamit nagyon elszúrtál.
Azt csinálunk amit csak akarunk,
Egyedül, szabadon őszig maradunk.

Az aláhúzott részekt teljes torkomból ordítottam. Az én kedvenc részem. Mire végig énekeltem már vagy 10-en követtek minket, mert ugye Szimi közben tolt a kosárral, hogy mindenki halhasson. Hát sajnálok mindenkit, aki hallott…és remélem nem okoztam senkinek sem halláskárosodást. Meghajoltam párszor ez után is és már volt aki tapsolt. Komolyan kezdtem élvezni.

-És akkor jöjjön a harmadik és egyben az utolsó dal is. A Captain törp!  

Éppen a sokadik refrénnél jártam, mikor megláttam, hogy Niki valami mást is vesz, rajtam kívül. Odanéztem és egy biztonsági őr sétált felénk.

 Niki felváltva vett engem és az őrt. A fenébe is, tudtam, hogy nem lesz ennek jó vége! – gondoltam magamban, de úgy tettem, mintha nem vettem volna észre, és halkabban odasúgtam Sziminek, hogy menjen a ruhás részleghez, ott el tudunk bújni.

Szimi vette az adást és egyből elindult abba az irányba. Niki még mindig kamerázott. Elértünk a ruhákhoz, gyorsan kipattantam a kosárból Fülessel együtt és mindegyikünk fogott magának egy ruhát és bementünk egy próbafülkébe. Szerencsére a zárható ajtós szabad volt, így abba be tudtunk menni mind a hárman. Egy baj volt: nem tudtuk mikor mehetünk ki.

Már vagy egy negyed órája dekkoltunk az öltözőben, mikor Niki megszólalt.

-Hát, ha ezzel nem nyerünk semmivel sem. – és elkezdett röhögni.

-Ezt nem hiszem el! Te még ezen tudsz nevetni? – kérdezte Szimi kicsit ingerülten.

-Most miért? Ez mekkora állatság már!! – röhögött tovább.

-Nyugodjatok le mind a ketten. Sziminek igaza van. Mit csináltál volna, ha bevisznek? Mivel magyaráztad volna ki otthon? Viszont abban meg Nikinek van igaza, hogy ha ezzel nem nyerhetünk, akkor semmivel. – mondtam ki azt, amit gondoltam. Mindketten csak hallgattak.

Bátorságot vettem magamon és kinyitottam az ajtót, de csak résnyire. Biztonságit nem láttam, viszont egy kedves arcú nő bámult vissza rám.

-Segíthetek valamiben? – kérdezte kedvesen.

-Őőő…csak a barátomat….néztem meg…hogy megvárt-e. – makogtam össze-vissza azt, ami leghamarabb az eszembe jutott. És mentem volna ki, de eszembe jutott, hogy ha én kimegyek, akkor Nikiék nem tudnak majd feltűnés nélkül. Ezért gyorsan visszadugtam a fejem és elvettem mindhárom ruhadarabot, közben mondtam, hogy elterelem a nő figyelmét és a bejáratnál találkozunk. Bólintottak egyet.

Kimentem az öltözőből ügyelve, arra, hogy ne láthasson be.

-Viszont ezek a ruhadarabok nem lettek valami jók. És tanácstalan vagyok.

-Rendben, kérem kövessen. – mosolygott rám és elindult. Én követtem és hátranéztem, Niki fejét láttam meg az ajtóban. Biccentettem egyet majd mindketten kimentek. A nő még mutogatott nekem pár ruhát, de finoman leráztam azzal az indokkal, hogy a barátomnál van a pénzem és így nem is tudnám megvenni őket.

Amint a nő látóterén kívül értem, elkezdtem a kijárat felé venni az irányt. Már majdnem kint voltam, mikor valaki hátulról megfogta a vállam. Lassan fordultam meg, mert nem tudtam kire számíthatok…

21. fejezet - A feladat…

A hasam már fájt a nevetéstől.

-Hogy te mekkora paraszt vagy. – mérgelődött Niki.

-Most miért? – nevettem még mindig.

-Én lehet, hogy agyrázkódást kapok, te meg csak nevetsz. – majd leült az ágy szélére háttal nekem, és kezét összefonta mellkasa előtt.

-Jajj ne csináld már! Veled mindig ilyesmi történik, már megszokhattad volna, hogy kinevetlek. – mondtam és közben mögé settenkedtem és a nyakába borultam.

-Jó tudom, és én is csak kinevettelek volna a helyedbe, de ezt még visszakapod. – és el is kezdett csikizni.

Mire abbahagyta már könnyeztem a röhögéstől. Ez egy jó "bosszú" volt.

-Na, ha így befejezted, megoszthatnád velem az ötletedet. – töröltem le a könnyeimet.

-Na, akkor figyelj! – mondta, törökülésbe helyezkedett, még jobban felém fordult és elmondta az ötletét.

-Hát ez tényleg jó! De hol csináljuk meg? És ugye nem csukhatnak le emiatt? – kérdeztem meg, hiszen én nem akarok börtönbe kerülni.

-Jajj dehogyis…- legyintett a kezével – és bármelyik nagyobb üzletházban meg lehet valósítani. És amúgy is, ha nyerni akarsz, márpedig te azt akarsz, akkor valami tényleg nagy dolgot kell csinálnod. És ez az lesz! Szóval nekem be ne rezelj! Én még akarok velük találkozni és ehhez te kellesz! – mondta mutatóujját felemelve.

-Aha, szóval csak ezért vagy velem… - mondtam és most én játszottam a sértődöttet.

-Hát persze. – mondta drága barátnőm egy kacsintással.

-Kössz! – és eddig bírtam. Mindketten nevettünk.

-Na és holnap akkor megcsináljuk suli után?

-Igen, de ha lecsuknak…- mondtam egy kicsit fenyegető hangnemben.

-Nyugi van. Amúgy megnézhetem a leveleket, amiket írtak? – és bevetette a kóbor kiskutya nézést.

-Meg hát, a nézés nélkül is megnézhetted volna…- mondtam nevetve és már álltam is fel, hogy lemenjünk, mivel a számítógépem nem a szobámban van és laptoppal nem rendelkezem.

Lementünk. Bekapcsoltam a gépet, felléptem Twitterre és  megint volt egy bejövőm. És mily' nagy meglepetés, megint Louis írt. Még el sem olvastam és máris mosolyogtam. Komolyan, ha csak eszembe jutnak jobb kedvem lesz. És így, hogy még beszélek is velük... Még most is nehezen hiszem el.

Megnyitottam és hangosan felolvastam, hogy barátnőm is hallja.

"We'll see who's laughing now!;) Difficult things to do, but if I win, you'll bow down before me and say: "You're the funniest on the Earth. I lost. I'm a big loser.";DD"

"Majd meglátjuk, ki nevet a végén!;) Nehéz dolgom van, de ha én nyerek meghajolsz előttem és azt mondod: "Te vagy a legviccesebb a Földön. Én vesztettem. Egy nagy vesztes vagyok.";DD"

-Ház ez mekkora…- röhögött rajta barátnőm.

-De figyelj, ha nyerek, ha vesztek, így is úgy is nyerek, hiszen csak úgy tudom megcsinálni azt, amit kért, ha találkozom velük. – mosolyogtam és még fel sem fogtam.

-És tényleg. – rám nézett tátott szájjal, ahogy én is ültem és egyszerre tört ki belőlünk egy hatalmas sikoly.

-Komolyan gondolta szerinted? – kérdeztem és féltem a választól.

-Hát nagyon remélem…- mondta és láttam, hogy ő is elbizonytalanodott.

-Na mindegy. Majd meglátjuk..- mondtam és megmutattam neki a többi levelet is.

Végigolvasta és a végén annyira örült hogy megölelt, de túl nagy lendülettel és mindketten a földön végeztük. De még ott is csak nevettünk.

-Alig hiszem el. – mondtam még mindig a földön fekve. 

-Én is. Annyira hihetetlen, hogy ez veled, velünk megtörtént. Azt az egy hetet sose felejtem el, amit Londonban töltöttünk.

-Hidd el, én se! És még nincs vége. Innentől kezdve az egész életünk megváltozhat, és minden, amiről eddig csak álmodtunk valóra válhat.

-Igen. Csak ne éld bele magad, mert ha mégsem, akkor, ahogy ismerlek, elég nehezen fogod túltenni magad a dolgokon.

-Igen, tudom. De most ne rágódjunk ezen. Élvezzük ki minden pillanatát, és majd ha megtörténik, amit egyikünk se akart, majd akkor kaparj össze.

-Haha..oké. – állt fel mellőlem és nyújtotta kezét utánam. – Na gyere.. válaszolj neki!

-Rendicsek! – fogtam meg a kezét, ő pedig felsegített. – Mit írjak?

-Hát, kérdezd meg hogy komolyan gondolja-e!

-Rendben. – és elkezdtem gépelni.

"Komolyan? Oo Oké, benne vagyok!;DD Jaa és amúgy ki dönti el, hogy ki nyert?"

Elküldtem és vártuk a választ. Csak vártunk és vártunk, de semmi.

-Már biztos nincs fent. – mondta Niki.

-Igaz. Amúgy is már késő van. – néztem közben az órára, ami már elég sokat mutatott.

Mivel barátnőmmel innen megyünk holnap suliba és nem szeretnénk úgy járni, ahogy ma reggel én, hogy lekéssük a buszt, így elmentünk fürdeni, először ő, utána én és befeküdtünk az ágyba, de még nem aludtunk. Nem is tudtunk volna. Legalábbis én nem. Egész sokáig kattogott az agyam, hogy Louis ezt komolyan gondolja-e. Mert ha igen, akkor tényleg találkozni fogok velük. Ha nem, akkor meg miért írta volna? Ajj nem tudtam eldönteni…

Bealudhattam, mert "reggel" a telefonom ébresztésére keltünk, ami most 10 perccel hamarabb szólalt meg. Min. 5 perc volt még zombi üzemmódból átváltottunk élőbe és csak utána kezdtünk el készülődni. Nem nagyon beszélgettünk, mert még egyikünk se ébredt fel teljesen.

Beraktam a kontaktlencsém, választottam egy tűrhető cuccot és a hajammal bajlódtam a legtöbbet, mint mindig. Mivel barátnőmnek megvolt, mit vesz fel, mert elhozta magával, neki csak a haját kellett belőnie, ami annyiból áll hogy megfésülködik. 

Neki jó, mert egyenes a haja, és tökmindegy hogy hordja, jól áll neki, ellentétben velem, akinek "göndör" haja van és tökmindegy hogy hordja, szarul néz ki.

Annyira felbosszantott a hajam, hogy végül hagytam kiengedve.

Mindketten egy egyszerűbb szettet vettünk fel, majd gyorsan a táskánk után kaptunk és már otthon sem voltunk.

Én:

Niki:

Szerencsére elértük a buszt és olyan 20 perc múlva a végállomáson is voltunk. Onnan még olyan 10 perc és beértünk a suliba.

Ez a nap is hamar elment, ahhoz képest, hogy 7 óránk volt. Szimivel is rengeteget nevettünk, és megbeszéltük, hogy ő is eljön velünk a feladat helyszínére, amihez a Tesco-t választottuk ki.

Suli után felszálltunk egy buszra, én már nagyon izgultam. Mi lesz ha lecsuknak? De nem, hát nem lopni megyek. – gondolkodtam.

-Juccy, nyugi, nem lesz semmi baj. – nyugtatott Niki.

-Honnan tudtad, hogy éppen ezen rágódok? – tettem fel neki kérdésem.

-Gondolatolvasó vagyok. – adta a választ, úgy, mintha ez egyértelmű lenne.

Szimi csak nevetett, majd mi is csatlakoztunk hozzá. 

Megérkeztünk a Tesco-hoz, ezért leszálltunk a buszról.

Szinte remegtem, annyira féltem. Vettünk egy nagy kosarat és bementünk. A gyerek osztályig meg sem álltunk és, szerencsénkre még ott volt az óriási plüss Füles a Micimackóból.

-Készen vagy? – kérdezte Niki és a telefonján a kamerát be is kapcsolta.

Beszívtam és kifújtam a levegőt. Ezt megismételtem párszor majd bólintottam egyet. Szimi végig Niki mellett állt. 
Niki benyomta a felvétel gombot és kiáltott egyet.

-Mehet! 

20. fejezet - Mindenhol jó, de legjobb…

Sziasztok! Ez egy hosszabb rész lett és remélem nem unjátok szét magatokat olvasás közben!;) Kommenteket és szavazatokat még mindig szívesen várok!:)) Juccy♥

*Niki szemszöge*

Az utolsó reggelünkön arra ébredtem, hogy Juccy az én nevemet mondja, vagyis kiabálja. De még aludt.  Niki kelj fel! Az Isten áldjon meg, ne csináld ezt! Hallod?! Nee!!   Biztos valami rosszat álmodhatott. 

Ekkor már Szimi is fent volt és ő költötte fel. Valamit beszéltek de már csak a következő mondatot hallottam.

-Jajj ne. Ez volt az utolsó éjszaka, hogy itt voltunk. – mondta és hallottam a hangjában a szomorúságot. Szerintem egyikünk se akarta itt hagyni ezt a csodálatos családot. És ráadásul Adam is itt van. Igaz, még alig ismerem, de érzek valamit. Még nem tudom megfogalmazni, hogy mit, de valamit biztosan.

-Igen ez volt. – szólaltam meg én is, hát mit ne mondjak, én se voltam vidám. Itt következett pár perc csend majd Juccy újra megszólalt, valamivel vidámabb hangon.

-Van egy ötletem… - mondta és mire befejezte egy óriási mosoly terült szét az arcán. És már szaladt is le a lépcsőn.

Mi Szimivel összenéztünk és pár másodperc késéssel szaladtunk utána.

Leértünk és megálltunk mellette.

-De mi, gondolom mindenki nevében beszélhetek, - ránk nézett, mi pedig csak bólintottunk. – nagyon megszerettük magukat, ezt a családot, és arra gondoltam…gondoltunk, hogy nem-e lehetne, hogy nyáron visszajönnénk ide. – mind a hármunk csak reménykedtünk – Persze fizetnénk érte, úgy mint most, csak az utazás szervezőt kihagynánk ebből az egészből. – fejezte be Juccy.

Csak vártunk a válaszra…és Mr. Kovach végre megszólalt.

-Hát, nem is tudom… - nézett a feleségére, aki csak bólintott egyet – gyertek! – mondták egyszerre a végét és elmosolyodtak.

-Jó megértem hogy n… –  mondta Juccy, de nem fejezte be, biztos eljutott a tudatáig, hogy mit is mondtak -  HOGY MICSODA?! Komolyan? - elkezdtünk ugrálni és mérhetetlenül boldogok voltunk. Egész nyáron, itt Londonban…SZUPEEEER! – Köszönjük. – szólalt meg ismét Juccy és annyira lehetett hallani hogy most igazán boldog, és persze mi is azok voltunk. Megöleltük őket egyszerre. – Viszont akkor mi most megyünk készülődni, mindjárt visszajövünk. – mondta drága barátnőm és már szaladtunk is vissza az emeletre.

Ahogy visszaértünk a szobába gyorsan felöltöztem és elpakoltam az utolsó darabokat, ami még kint maradt. Megcsináltam a hajam. Mire én kész lettem Szimi is, és megint Juccyra vártunk.

Amíg vártunk én nézelődtem az ablakon át. Kicsit borús volt és a szél is fújt, de hozzá tudnék szokni. Csak lenne rá alkalmam.

Lassan végzett Juccy is. Lemásztunk a bőröndünkkel a földszintre. 

A lépcső aljára érve, láttam, hogy Adam biccentett a fejével. Beszélni akart velem. Elindultam felé és még hátranéztem hogy Szimiék merre mennek. Leültek enni.

-Szia! – köszöntött egy hatalmas öleléssel, amit én viszonoztam is.

-Szia!

-Hát ma mentek vissza…- mondta és közben a földet nézte.

-Igen, ma. – olyan szokatlan volt ez a helyzet. Kicsit zavarban voltam és nem tudtam, mit mondjak.

-Figyelj… - kezdtünk bele egyszerre. Erre elnevettük magunkat.

-Kezd te! – mondta Adam kedvesen és végig a szemembe nézett. És én elkezdtem.

-Húú…szóval – fújtam ki a levegőt – nagyon jó volt az utolsó nap veled és be kell vallanom, nagyon megkedveltelek. De nem tudom, hogy ebből így lehetne-e valami, hiszen te itt élsz én meg nem. – mondtam és a végére jutott el tudatomig, hogy mit is mondok és hogy ez tényleg így van. Olyan túl jó volt minden, hogy igaz legyen.

-Igen, értem. De nekem is el kell mondanom valamit. – megfogta az állam és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek majd folytatta – én is nagyon megkedveltelek, és hogy őszinte legyek, eddig még senki iránt sem éreztem így ilyen rövid idő alatt. Van benned valami, amire, úgy érzem, szükségem van. – mire befejezte a szemem kicsit könnyes lett. Ilyet még eddig senki se mondott nekem. Annyira hálás vagyok a sorsnak, hogy találkozhattam Adammel.

-Ezt komolyan így gondolod? – kérdeztem és már majdnem sírtam a meghatódottságtól.

-Ha nem így lenne, nem mondanám. – válaszolta egy mosoly kíséretében.

-Köszönöm. – öleltem magamhoz, amilyen szorosan csak tudtam.

-Öhhömm… - húzódott el tőlem, én csak kérdően ránéztem – lenne egy kérdésem. - itt habozott pár másodpercig - Leszel a barátnőm? – kérdezte és a szemeibe nézve láttam, hogy komolyan gondolja és tényleg szeretné. De vajon én akarom-e? Hülye! Hát persze!

-Igen! – ordítottam suttogva a fölébe és megint magamhoz öleltem, de ő megint eltolt magától és mélyen a szemembe nézett majd egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám. Az orrunk már összeért. És akkor megcsókolt. Harmadszorra is. Annyi érzelem volt benne, mintha ez lenne az utolsó csókunk. És ha úgy vesszük, ez igaz is. Mivel mi ma visszamegyünk Magyarországra. Jut eszembe, nyáron jövünk. De inkább nem mondom neki, majd úgyis megtudja idővel. – Viszont ha nem akarod, hogy meglássanak a szüleid, akkor én megyek a többiekhez. – mondtam egy mosoly kíséretében és még kaptam egy szájra puszit majd odamentem a többiekhez.

A fülemig ért a szám, és ahogy láttam ezt ők is észrevették.

-Mi történt? – kérdezte Juccy teli szájjal.

-Őőő…- hajoltam közelebb hozzájuk és halkan suttogtam – megkérdezte, hogy lennék-e a barátnője! – újságoltam el a nagy hírt.

-Hogy mi?! – nyelt félre Juccy  – Komolyan? Ez szuper. Gratulálok.

-De pszt! Még titok!

-Én is gratulálok! – mondta Szimi is.

A reggelink befejeztével még elköszöntünk Caroline-tól és Larry-től is.

Juccy kezdte a sort. Beszélt pár szót Caroline-al majd én jöttem. 

Megöleltem és a fülébe súgtam.

-Hiányozni fogsz, de még látjuk egymást.

-Ígéred?- kérdezte csillogó szemekkel.

-Ígérem. – és "jó kislányhoz" méltóan nyújtottam neki a kisujjam, amit el is fogadott. Ezután nevettünk egyet és egy utolsó ölelés után átadtam a terepet Sziminek. Én Larry-hez nem mentem búcsúzkodni. Meglesz nélkülem is. Így hallottam miről beszélnek Szimiék.

-Megígérsz nekem valamit? – kérdezte tőle Szimi.

-Igen, mit? – válaszolt nagy lelkesedéssel Caroline.

-Hogy ezt, - és a kezébe adott valamit majd összehajtotta a tenyerét – mindig hordani fogod és sosem felejtesz el minket. – elengedte a kezét és Caroline rögtön meg is nézte mit kapott. Egy csodaszép karkötő volt. Saját készítésű gondolom. Elmosolyodtam. Caroline azonnal felhúzta a kicsi karjára és válaszolt.

-Biztos lehetsz benne. Imádom. – mondta és megölelte Szimit.

Közben Juccy már rég Adammel beszélt és csak annyit láthattunk, hogy Adam megpörgeti Juccyt a levegőben. Nem tudom minek örülhetett ennyire, de majd úgyis elmondják ha fontos.

-Mindenki készen van? – kérdezte Mrs. Kovach.

-Igen. – válaszoltuk kórusban és már úgy éreztem nem bírom. Sosem voltam jó búcsúzkodásban, de ez mindent felülmúlt. És könnyeztem, egyre jobban, majd már patakokban folytak a könnyeim.

Szépen lassan kihúztuk a bőröndöket az autóhoz és bepakoltuk. Mind a hárman törölgettük a szemünket. Egyikünk sem akarta itt hagyni ezt a nagyszerű családot és visszaállni a megszokott hétköznapjainkba.

Beszálltunk a kocsiba, mi hárman hátulra Mr. és Mrs. Kovach pedig előre. Majd szépen lassan kitolattunk és elindultunk a főúton meg sem állva a megbeszélt helyig, ami a London Eye környéke volt.

Elköszöntünk a családtól. Mrs. Kovach is könnyezett. Úgy érzem ők is megszerettek minket. Majd ők beszálltak a kocsiba és integetve visszamentek az otthonukhoz és a jól megszokott életükhöz. És mi is ezt fogjuk tenni. Vissza a régi kerékvágásba. Minden reggel iskola, felelések, dolgozatok.

Egy gyors városnézés és egy jó kis shopping túra után már a buszon ültünk és a névsorolvasás követően indultunk is. A buszon rengeteget beszélgettünk. Kitárgyaltunk mindent, amire ott nem volt időnk. Annyira jó volt így beszélgetni. Már régen volt ilyen.

Utána elálmosodtunk így fogtuk a fülesünket és csak bámultunk ki az ablakokon és hallgattuk a zenét. Szerintem én be is aludtam, arra keltem, hogy megállt a busz. Pihenő volt. Innentől kezdve nem tudtam aludni csak pihenni. Még megálltunk egyszer és utána megállás nélkül mentünk. Majd végül megérkeztünk Magyarországra.

Értem bejöttek kocsival, Juccy viszont busszal ment haza. 

Elköszöntünk egymástól.

Este tíz fele érhettünk haza. Hulla fáradtan dőltem be az ágyba. És reggel olyan dél körül keltem. Lezuhanyoztam, mivel este már nem volt energiám még átöltözni sem, "megreggeliztem", közben mindenről beszámoltam a szüleimnek. Adamet még kihagytam a sztoriból. Majd később megemlítem…talán…

Megmostam a fogam és a telefonom után kezdtem kutatni. Végül meg is lett. Két nem fogadott hívás Juccytól. Visszahívtam.

*Juccy szemszöge*

Éppen megnyitottam Louis levelét, mikor a telefonom elkezdett csörögni. Niki hívott. Ez az! Végre!

-Szia! – ordítottam a telefonba.

-Hát neked meg mi bajod? – kérdezte nevetve.

-Louis és Harry megint írtak!! – még mindig kiabáltam. Anyum be is jött hogy halkabban.

-Igen? És mit? – kérdezte és ahogy beszélt hallottam hogy ugrál. Majd elmeséltem neki és azt is hogy, mit válaszoltam. – Hmm…akkor valami nagyon ütős dolgot kell bevállalnod, hogy mi nyerjünk.

-Igen tudom, de ötletem sincs… Nem lenne kedved átjönni valamikor és kitalálni valamit?

-De, mondjuk holnap suli után?

-Uram Atyám! Tényleg, holnap suli! Basszus teljesen kiment a fejemből. – minden életerőm elszállt az iskola hallatán. Szeretném én, csak az a rohadt korán kelés nem az én pályám. Nem bírok felkelni, a szemem mindig karikás. Nem nekem való! De ez van. Muszáj tanulni, ha el szeretnék érni valamit az életben.

-El ne felejtsd! – parancsolt rám barátnőm.

-Oké, oké, csak ne ölj meg! – mondtam és nevettem rajta.

-Na de akkor ha holnap átmegyek, jó lesz?

-Igen, persze. – adtam az egyértelmű választ.

-Oké. Na én leteszem, majd még beszélünk!

-Rendben. Sziia! – köszöntem el és bontottam a vonalat.

Elolvastam Louis üzenetét. És megint csak nevettem. Annyira bolond.

"Right! Tie up your pants little girl! And if I win don't cry!;D

By the way what do I get? ;)"

"Rendben! Kösd fel a gatyád kislány! És ha én nyerek, ne sírj!;D

Mellesleg, én mit kapok? ;)"

Tényleg! Mit kérhet olyat, ami neki ne lenne meg? Mit adhatok én olyat, amire szüksége lehet? Na mindegy. Válaszoltam a levelére.

"Hmmm…én nem vagyok az a síros fajta.;) Viszont, ahogy téged ismerlek, inkább hagylak nyerni!;D Nem szeretem a gyereksírást!;) És ha mégis te nyernél, azt kérsz, amit csak akarsz. Bár elég nehéz olyat kérni, amid ne lenne meg!:))"

Remélem nem voltam túl nagy szájú. Mellesleg én tudom, hogy nem nyerhetek, de nem hagyom magam. Mindent megteszek, bár Louis kemény ellenfél!!

Kikapcsoltam a gépet és elmentem reggelizni, mivel erre még nem jutott időm. Megnéztem pár filmet és már be is esteledett. 

Bepakoltam másnapra, lezuhanyoztam, elvégeztem az esti teendőimet majd eltettem magam holnapra.

Másnap nyűgösen keltem, hiszen még hajnal volt! Ahjj ez a rohadt korán kelés! – mérgelődtem magamban. Gyorsan felöltöztem, beraktam a kontaktlencsém, megcsináltam a hajam, és mire ezekkel végeztem szerencsére lekéstem a buszom. Még jó, hogy ilyenkor sűrűbben járnak.

Így a következő busz olyan 3 perc múlva érkezett meg. Fel is szálltam rá. 

A végállomáson találkoztam Nikivel és együtt mentünk tovább a suliba.

Az egész nap unalmasan telt. 7 óránk volt és majdnem minden órán el kellett mesélni, hogy milyen volt. Persze iszonyatosan jó volt és mikor megemlítettem Harryt sokan kikerekedett szemekkel néztek rám, sokan pedig le se sz*rták, hogy mi van. 

Alig vártam hogy vége legyen a napnak. Szerencsére ez is elérkezett és Nikivel együtt mentünk haza, hozzám.

Otthon leültünk tanulni, majd rátértünk arra a témára, amiért átjött.

-Milyen feladatot csináljak, hogy megverjem Louist? – kérdeztem és közben egy gondolkodó fejet vágtam, erre barátnőm kinevetett.

-Nem tudom. Mi lenne ha…?   Ááá az nem jó.

Ültünk vagy két percig csendben és szinte hallani lehetett, ahogy kattog az agyunk.

-Ez az! Megvan! – kiáltotta Niki és ezzel a mozdulattal fel is ugrott az ágyamról, elfelejtve, hogy az ágyam fölött dőlt a plafon és így szépen lefejelte azt...