44. fejezet - Mi a franc?!

Vártuk a választ és nagy nehezen meg is született.

-Igen! Szívesen! – mosolygott Zayn-re és mindenki felsóhajtott, beleértve engem is.

Zayn is csak bólintott és látszott rajta a megkönnyebbülés. Bár ki mondana neki nem-et?!

Louis próbálta oldani a beállt feszültséget és kijelenthetem: SIKERESEN! A sok hülyeségével bármit meg lehet oldani.

-Kér valaki inni vagy enni? – kérdezte Szimi egy kis idő után. Hát igen, nekünk, hülyéknek még ez se jutott volna eszünkbe! Még jó hogy Szimi gondolkozik.

-Igen, egy kis innivaló jól esne. – válaszolt Liam.

-És egy kis kaja is… - mosolygott Niall.

-Akkor egy perc és hozok. – mosolygott kedvesen Szimi és már indult is el a konyha felé.

Mi addig ültünk és néztük egymást.

-Megyek, segítek neki. – állt fel Zayn és ő is kisietett.

Összenéztünk és Lou a szemöldökét húzogatta, majd utána kiabált.

-Csak óvatosan! –erre Zayn visszafordult és egy gyilkos pillantást vetett Louis-ra.

Mi csak jót nevettünk rajta. Kíváncsi lettem, vajon, miről beszélhettek kint, ugyanis elég sokára jöttek a dolgokkal. Hoztak be gyümölcslevet és egy "kis" perecet. Letették az asztalra és leültek. Megint csend lett, de ezt most Adam mentette meg.

-Jövő hét hétfőn, lenne kedvetek eljönni a házibulinkba? – kérdezte Adam a banda tagjait felváltva nézve. Összenéztek.

-Persze. – adták mosolyogva az egyhangú választ.

Ettünk, ittunk, beszélgettünk és beesteledett. Én már baromira fáradt voltam, de az ittlétük egyszerűen ezt elfeledtette velem. Megcsörrent Louis telefonja.

-Igen? – szólt bele kedvesen. – Értem. Megyek. Én is szeretlek. Szia. – hallottam az ő válaszait. Sejtéseim szerint vagy az anyukájával vagy Eleanor-al beszélhetett. – Figyeljetek, én megyek, és mivel én vagyok az egyik autó sofőrje, valakiknek jönniük kell velem. – nézett a srácokra és szeméből egy kis sajnálat csillogott.

-Hív az asszony? – kacsintott rá Liam. – Megértem. Én veled megyek. – mosolygott kedvesen.

-Csatlakozok én is. – szólalt meg Zayn.

-Én is megyek. Már fáradt vagyok. – ásított Niall.

-Szóval ilyen rossz házigazdák vagyunk?! – vágtam be a mű durcit, mire mindenki rögtön rám kapta a tekintetét. Zavarban voltam, megint.

-Nem, dehogyis, csak tudod, nehéz volt ez a pár nap és még nem igazán pihentük ki magunkat. – Liam mentegetőzésén elmosolyodtam.

-Nyugi! Csak vicceltem. – nevettem fel kicsit.

-Gonosz vagy! – mutatott mutatóujjával felém, de közben mosolygott.

Elindultak az ajtó felé és tudták hol van. Jó igen, azon jöttek be, de én nem biztos, hogy meg tudtam volna jegyezni, de ez én vagyok!

Végigölelgettünk mindenkit és azután Harry-hez értem.

-Mikor látlak? – kérdeztem tőle kiskutya szemekkel.

-Majd megbeszéljük…hívlak vagy valami. – mosolygott rám.

-Oké! – öleltem meg és mélyen magamba szívtam jellegzetes illatát.

Nem akartam elengedni, de Ő sem engedett szorításából, majd pár perc múlva elengedett és megcsókolt. A lábam is beleremegett és a hasam bukfencezett egyet. Szeretem. Szeretem. Szeretem.

Mikor elváltunk, még rám mosolygott, amit próbáltam viszonozni, de csak egy nagy vigyor volt látható, aztán elindult az autóhoz. Vele utazott Niall. A többiek Louis-al tartottak.

Amint eltűntek a láthatárunkból bementünk a házba, leültünk a kanapéra.

-Mi volt ez Zayn-el? – tértem a lényegre, vagyis elkezdtem Szimit faggatni.

-Hát. Semmi. – pirult el.

-Aha. Igen. Azért hívott el randizni! – jelentettem ki, utalva arra, hogy nem hiszek neki.

-Hát, csak, gondolom kedvel és én is őt. – magyarázta kicsit zavartan.

-Értem. – vigyorogtam rá. – De várjunk csak? Időpontot nem is mondott. – gondolkoztam el, hogy csak én nem hallottam, vagy tényleg nem említette.

-De, nekem mondta. Mikor segített behozni az innivalót és a kaját. – hajtotta le fejét és birizgálta ujjait Szimi.

-És mikor lesz életed legszebb napja? – kérdeztem és a szám a fülemig ért.

-Holnapután, este fél nyolc. – mosolygott az orra alatt.

-Igen és akkor mi a francért ülünk még itt? Menjünk ruhát keresni! – lelkesedtem be.

-Már késő van. Majd holnap. – nyugtatott le Niki, aki eddig csak figyelt és néha-néha fordított Adam-nek, mivel magyarul beszélgettünk.

-Igazad van. És most hogy így mondod… - ásítottam egyet – eléggé kivagyok.

-Hé! Te még nem is meséltél. Holnap ez lesz az első dolgod. – parancsolt rám Niki és mindannyian elindultunk felfelé.

Kivettem a kontaktlencsém, lezuhanyoztam, fogat mostam és már dőltem is be az ágyba. Ma este valami nem stimmelt. Mintha hiányozna valami…valaki. Felkapcsoltam a lámpákat és igazam volt. Niki sehol sem volt.

Rákérdeztem Sziminél, aki már félálomban volt, de még válaszolt, hogy Adam-nél alszik. Erre egy huncut vigyor szaladt az arcomra majd visszafeküdtem és hamar el is aludtam.

Reggel felkeltem és megint én voltam az utolsó. Felkaptam a szemüvegem és leszaladtam a konyhába a többiekhez. Már javában ettek.

-Jó reggelt! – köszöntöttem őket egy nagy mosoly kíséretében.

-Reggelt! – mondták egyszerre monoton.

-Mi van itt? Meghalt a jókedv? – néztem rájuk idétlenül.

-Nem csak még álmosak vagyunk. – válaszolta Adam.

-Hát igen. A ti éjszakátok biztos nem telt sok alvással. – húzogattam a szemöldököm, közben pedig egy nagy szelet kenyeret kerítettem magamnak, amihez Nutellát kerestem.

-Nem történt semmi! – ölt meg a szemével Niki. Gondolom nem akarta, hogy Adam is értse, ezért mondta magyarul. Vettem a lapot és a kezem védekező módba a mellkasom elé tartottam.

Ezután már csak engem vallattak ki a randimról Harry-vel, és hogy miként jöttünk össze. Minden elmeséltem és érdeklődve hallgatták végig. Utána nagyjából elmagyaráztam Adam-nek is, hogy képben legyen.

Mindegyikük velem örült és ez jó érzéssel töltött el. Kaja után átöltöztünk és mivel már úgyis a ruhák között turkáltunk, elkezdtünk keresni Sziminek is egy ruhát. Ők étterembe mennem, és Sziminek jó alakja van, ezért ő ruhát fog felvenni. Rengeteg időt töltöttünk a válogatással, de valahogy nem volt egyik sem AZ A ruha.

-Menjünk el vásárolni! – adtam az ötletet. – Úgyis terveztük már és most még időnk is lenne.

Ők is benne voltak. Gyorsan átöltöztünk, én a kontaktlencsémmel szenvedtem, utána jött a hajam. Most még gyorsan kész ettem, ugyanis semmi extra helyre nem megyünk, csak vásárolni.

                        Szimi.              Niki.                     Én.

Mielőtt kiléptünk volna az ajtón Adam még utánunk szólt.

-Kicsim! Magadnak is vegyél valamit. Holnap én is randizni viszlek! – kacsintott rá és egy gyors csók után mi el is indultunk.

Nem akartunk megint az Oxford Street-re menni, ezért egy másik híres vásárlóközpontot kerestünk fel. Néha-néha kellett eligazítást kérnünk, de sikerült odatalálni a Covent Garden-hez.

Ahogy beszabadultunk, fényképeztem egyet. Rengeteg ember sétálgatott csak úgy.

Elkezdtük sorba járni az üzleteket. Rengeteg jó ruhát láttunk és rengeteg jó cipőt, felsőt, nadrágot, táskát és az ékszerekről ne is beszéljünk!! Rengeteg ruhát felpróbáltunk, már csak poénból is. 

Épp az egyik ruhát próbáltam, mikor megszólalt a telefonom. Gyorsan kikaptam a zsebemből és a kijelzőn megpillantott név miatt a hasamban a pillangók feléledtek.

-Szia! – köszöntem bele mosolyogva.

-Szia! – hallottam, hogy Ő is mosolyog. – Hogy vagy? – kérdezte kedvesen.

-Most már remekül. És te? – érdeklődtem én is.

-Én is. És merre jársz? Olyan furcsa a háttérzaj. – nevetett.

-A csajokkal vásárlok. Most egy öltözőfülkében vagyok a Covent Garden egyik üzletében. – adtam, talán túl hosszú választ a kérdésére.

-Áh, értem! És mit vásároltok? – érdeklődött tovább, ami jól esett.

-Sziminek ruhát holnap estére.

-Akkor miért te vagy a fülkébe? – kötekedett.

-Hát. Ez egy nagyon jó kérdés, de a válasz egyszerű. Nem bírom megállni ennyi jó ruha közelében, hogy ne vegyek magamnak is egyet. – nevettem el magam.

-Kíváncsi vagyok, milyen ruhát választasz magadnak. – válaszolt kedvesen, miután Ő is kinevette magát. – Viszont most megyek, majd még hívlak. Vigyázz magadra! Puszi. – bontotta a vonalat a választ meg sem várva. Kicsit furcsa volt a szituáció, de biztos elfoglalt, mondjuk már nekik is szabad a nyár, de biztos vezetett vagy valami.

Nem is gondolkoztam tovább ezen.

Kimentem a fülkéből és a csajokkal folytattuk a vásárlást. Délutánra találtunk megfelelő ruhákat, amiket meg is vettünk. Még én is 3 szatyorral érkeztem haza, pedig nekem nem is kellett volna vásárolnom. Vettem 2 nadrágot, 3 felsőt, 1 ruhát és táskát és 2 pár fülbevalót hozzá illő nyaklánccal.

A többiek sem spóroltak. Nikinek és Sziminek összejött a 4 szatyor.

Otthon megmutattuk Adam-nek az új jövevényeket és tetetett érdeklődéssel figyelt minket. Csatlakozott hozzánk Larry is. Elpakoltunk és még hülyéskedtünk, majd ettünk és eltettük magunkat holnapra.

Reggel csak úgy kipattant a szemem. Nem volt kedvem a többieket is felkölteni, ezért leballagtam a konyhába. Csináltam nekik is pár pirítóst, adtam Larry-nek is enni, aztán leültem a TV elé. Az a baj, hogy nincsenek magyar adók. Azért hiányzik, de itt maradnék. Ha már így eszembe jutott a hazám, gondoltam felhívom az otthoniakat.

-Szia! – köszöntött anyám.

-Jó reggelt! Mi újság otthon? – érdeklődtem.

-Semmi. Minden rendben van. És ott? – hallottam, hogy mosolyog.

-Hát itt azért történtek dolgok. Képzeld… - és elkezdtem elmesélni szinte az elejétől. Belepirultam nem is egyszer és muszáj voltam neki megemlíteni az elszökésemet is, ami miatt nem is akadt ki annyira. Persze voltak dolgok, amiket kihagytam, mert azért mégiscsak az anyámmal beszélek nem pedig az egyik barátnőmmel. Mire a végére értem teljesen megfeledkeztem magamról és jól esett, hogy végre elmondhattam neki is, de itt jött a csalódás.

-Nem akarlak elszomorítani, de úgy sem fog sokáig tartani. Felesleges volt ebbe belemenned. Hozzá nem egy ilyen lány való, mint te. – mondta tök komolyan. Ennél a résznél a szemem könnybe lábadt, de próbáltam tartani magam. Miért mondta ezt? Miért kell neki ezt is elrontania? Na, éppen ez az oka annak, hogy itt maradnék! Otthon úgyis csak a lebecsülés és az önbizalom rombolás megy.

-Lehet. – csak ennyit tudtam mondani. A torkomban a gombóc csak nőtt és nőtt.

-Megyek, mert a munkahelyemen vagyok és dolgom van! Majd még hívj! Szia! És vigyázz magadra! – tette le a telefont.

Rettenetesen rosszul esett, amit mondott. Igen, lehet igaza van és tényleg csak jót akar, de mi van ha nem? Csak szétterültem a kanapén és gondolkoztam. Lehet tényleg nem kellett volna belemenni ebbe a kapcsolatba? De hát én szeretem! Ez ellen senki és semmi nem tud tenni.

Közben a többiek megreggeliztek és csatlakoztak hozzám. Szimi elment zuhanyozni, ugyanis mint kiderült, több órát ültem a kanapén, mire ők felkeltek. Ők már délután ébredtek fel.

Fel se tűnt, hogy ennyi időt töltöttem "önsajnálattal".

Szimi végezte után Niki is elment tusolni, ugyanis a mai estét egyedül fogom tölteni. Legalább lesz időm gondolkozni.

Niki után Adam is elvonult, így én segítettem nekik a készülődésbe.

Amíg Szimi haját "csináltam", addig Niki öltözködött, majd fordítva. Enyhe smink és készen is lettek. Lélegzetelállítóan néztek ki!

Szimi:

Niki:

Mindkettejüknek annyira jó alakjuk van! Egyedül én vagyok köztük ilyen elcseszett.

Amint kész lett Adam, ők már indultak is. Nem maradt csak fél óra és Szimiért is megérkezett Zayn, méghozzá egy kisebb limuzinnal.

Elköszöntek majd én Larry-vel együtt, leültem a kanapéra és újból a gondolataimba fordultam, ám nem tartott sokáig. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, felhívtam Harry-t.

-Szia. – szólt bele a telefonba. Hangja kellemes volt, mint mindig.

-Szia. Zavarlak? – kérdeztem félénken.

-Nem dehogyis. Mit csinálsz? – kérdezte nagy lelkesedéssel.

-Semmit. – mondtam kicsit elkomorodva. – Szimi Zayn-el, Niki pedig Adam-el mentek randira, szóval egyedül vagyok itthon Larry-vel. – magyaráztam a semmittevésem okát.

-Gyere át! A fiúk is itt vannak. Biztos jót szórakoznánk. – ajánlotta fel. Egy gond volt. Mivel menjek én oda?

-Ezzel csak egy gond van. Se jogsim, se kocsim a buszmegálló is elég messze. Szóval ez nem fog összejönni. – lettem még szomorúbb. Tudom, mindenkinek kell saját élet egy kapcsolaton belül is és én ezt tiszteletben tartom. Nem is akaszkodom rá, pedig legszívesebben minden egyes percemet vele tölteném. – De mi lenne, ha ti jönnétek? Úgy sincs itthon senki. – adtam a remek ötletet.

-Oké. Olyan órán belül ott vagyunk. – mondta és le is tette.

Addig én előkészítettem egy kis kaját és innivalót, plusz pár "játékot". Nagyon izgultam, hiszen én a One Direction 4 tagjával egy légtérben, megint!

A mondott időn belül meg is érkeztek. Szinte beözönlöttek a házba és Niall egyből ölébe vette az egyik tálat, amiben a chips volt.

-Videojáték?! – ordított, vagyis inkább sikított Louis.

-Igen. – mosolyogtam.

-Ki áll ki ellenem? – húzta ki magát.

-Majd én. – csináltam azt, amit ő.

-Chh…te? – nézett rám lekicsinylően.

-Igen, baj van velem? – húztam tovább.

-Végül is így hamarabb verlek meg. – ment bele.

-Csak szeretnéd.

Imádom a vidojátékokat és valamilyen szinten jó is vagyok benne. Louis-t is megvertem elsőre, amin csak egy "kicsit" volt kibukva.

-Végre egy belevaló kiscsaj! – dicsért meg. – Harry, jól választottál. – "gratulált" barátjának.

-Tudom. – mosolygott büszkén.

Most komolyan egy rohadt videojáték miatt büszke rám? Annyira aranyos. Közelebb sétált hozzám és kaptam tőle egy puszit. Majd a fülembe súgta: "Milyen ruhát vettél tegnap?"

Ezen kuncogtam egyet és csak egy vállba ütést adtam neki. Értette a célzást.

Játszottunk még, bár másodszorra már nem sikerült nyernem, mire meg is kaptam, hogy a "kezdők szerencséje".

Olyan fél kettő körül hazamentek, és ha pár perccel később mentek volna, összefutnak Szimiékkel, ugyanis ők is akkor érkeztek, de pont elkerülték egymást.

Amikor hallottam az autó hangját az ablakhoz szaladtam és bámultam ki rajta, persze nem feltűnően. Zayn felkíséri az ajtóig, közelebb hajol hozzá és HÁROM PUSZI?! Mi a franc?!

43. fejezet - Nem várt kérdés…

*Juccy szemszöge*

-Mi a franc? – kérdeztem halkan, ugyanis ennél hangosabban nem tudtam megszólalni a meglepettségtől és az álmosságtól. – Mit kerestek ti itt? – kérdeztem, hiszen azt hittem "otthon" vagyok.

-Nem jó kérdés. – mondta nevetve Niall. Értetlenül néztem körbe és akkor tudatosult bennem, hogy én nem is otthon vagyok. Elvörösödtem. Szégyelltem magam. Hogy lehetek ilyen hülye?! Louis hirtelen lerántotta rólam a takarót, mire értetlenül ránéztem.

-Volt erőd felöltözni utána? – kérdezte tőlem, de nem esett le és ez látszódott rajtam. A többiek már alig bírták visszafojtani a röhögésüket. – Hát haver, úgy látszik, öregedsz ehhez. – veregette vállba Harry-t és közben egy huncut mosolyt eresztett felé. Erre már mindenki röhögött, még Harry is. Pár másodperc múlva leesett, hogy mit is értett ez alatt.

-Ó, hogy rohadnál meg! – vágtam hozzá a párnát, és igaz, magyarul mondtam, de jól esett hozzávágni a fejéhez, azt amit gondoltam.

-Mit mondtál? – kérdezett rá Liam.

-Nem akarod tudni! – kacsintottam rá.

Eszembe jutott, hogy én még a tegnap sminkem van rajtam, ami minden bizonnyal szépen elkenődött, plusz a hajam is borzasztóan állhat.

-A mosdót merre találom? – kérdeztem kedvesen nézve Harry-re. Mindenki mosolygott, de nem akartam tudni miért.

-Gyere velem! – nyújtotta kezét, amit én meg is ragadtam.

Miután kimentünk a szobából, megállított. Óvatosan a falnak taszított, de nem mondott semmit.

-Mi az? – kérdeztem határozottan, bár egy kicsit féltem. Nem válaszolt. – Na, van rajtam valami? Miért nézel így? – kérdeztem kétségbeesetten.

-Nem, dehogyis. Csak…remélem nem baj, hogy elmondtam nekik… - mondta halkan.

-Mit? – néztem rá értetlenül.

-Hát, hogy tegnap megkérdeztem, hogy lennél-e a barátnőm és te igent mondtál. – nézett most már a földre. Megkönnyebbültem. Attól tartottam, hogy valami komolyabb dologról van szó.

-Jajj, ne butáskodj! Miért lenne baj? – néztem rá biztatóan  mire Ő is rám nézett. – Csak egy dolgot szeretnék kérni. – mondtam neki, miközben kicsit lentebb vettem a hangerőmet.

-És mi lenne az? – kérdezte kíváncsisággal teli hangon.

-Meddig lehetne ezt titokban tartani? Mármint a rajongók előtt? – magyarázkodtam.

-Hát…tudod, ők jobbak mint az FBI, de ha ezt akarod, akkor minden tőlem telhetőt megteszek és a srácokat is megkérem. – mosolygott rám kedvesen. Annyira megértő.

-Köszönöm. – öleltem meg. Miután elengedtük egymást végre elindultunk a mosdó felé. – Kérhetek még egy dolgot? – néztem rá boci szemekkel.

-Bármit! – jött közelebb és meg akart csókolni, de a mutatóujjamat a szájára raktam.

-Amint felhozod a táskám… - néztem rá kihívóan.

-Azonnal! – tisztelgett, mint egy katona. Nem telt bele egy percbe se, már fent is volt a táskámmal együtt. – Parancsoljon! – adta át.

-Köszönöm. – és adtam az arcára egy puszit.

-Nem erről volt szó. – vágott szomorú képet, amin csak nevettem és bezártam magam mögött az ajtót.

Elsétáltam a tükörig és mikor belenéztem szó szerint hátráltam 2 lépést. Borzasztóan néztem ki, bár sosem vagyok megelégedve magammal, de ez rettenetesebb volt az eddigieknél, kivétel mikor sírtam.

A szempillaspirálomat rendesen elkentem, gondolom, mikor forgolódtam. Ez is milyen gáz már…elalszom egy randin. Csakis én lehetek ekkora idióta! Plusz a srácok napját is elrontottam az itt tartózkodásommal. 

Próbáltam rendbe tenni magam több-kevesebb sikerrel és mikor vállalható külsővel rendelkeztem, kimentem. Harry éppen Louis-al beszélt az ajtó mellett állva és mikor kiléptem, mindketten rám emelték tekintetüket. Lou vigyorgott, Harry pedig végigfuttatta rajtam tekintetét, lassan odasétált, kezét a csípőm köré fonta.

-Az előbb elmenekülhettél, de most nem fogsz. – nézett a szemembe és féloldalas mosolyával, nem is tudom már mennyiszer, de megint levett a lábamról.

-Ki mondta, hogy most is el akarok? – kérdeztem, miközben a kezem a nyaka köré fontam.

-Én is így gondoltam. – hajolt közelebb és már majdnem megcsókolt.

-Szobára! – röhögött Louis, és elsétált mellettünk.

Harry megforgatta a szemeit majd ott folytatta, ahol abbahagyta. Mindegy egyes alkalommal egyre jobban élvezem.

-Gyertek le! – kiáltott Liam, emiatt elváltunk egymástól, de nem mozdultunk, csak néztük egymást. Arcomról a mosoly levakarhatatlan volt és úgy éreztem, hogy ez az, amire mindig is vártam.

-Miért? – kérdezett vissza Harry, de közben még mindig engem nézett.

-Hoztunk kaját! – kiabálta a konyhából Niall.

Mindkettőnk szeme felcsillant és egyszerre indultunk meg a konyhába. Igaz, tegnap elég sokat ettem, de már baromira éhes voltam és csak remélni tudtam, hogy egy kicsi nekem is jut.

Leértünk a konyhába és rengeteg gyors-kaját láttam az asztalon.

-Juccy, eszel velünk? – kérdezte felém fordulva Liam.

-Hát, ha nem zavarok. – válaszoltam félénken. És leültem egy szabad székre.

-Kaja van elég, a kérdés az, hogy Niall hagy-e. – jelentette ki Louis komolyan. Mindenki felnevetett rajta, csak Niall nem. Ő már rég evett.

Nem ettem sokat, nem akartam pofátlannak tűnni. Evés közben sem állt be a szájuk és volt olyan, hogy majdnem megfulladtam, mert a röhögéstől nem bírtam lenyelni azt, ami a számban volt. Velük kellemesen el lehet tölteni az időt. Idő! Basszus, hány óra lehet? – gondolkoztam magamban, és gyorsan a zsebemhez kaptam, kivettem a telefonomat és azt vettem észre, hogy van egy üzenetem. Mégpedig Nikitől, hogy hol vagyok már. Gyorsan válaszoltam neki, hogy megvagyok és hogy lassan megyek.

-Öhhöm… - néztem Harry-re – Haza tudnál vinni? – kérdeztem tőle, és úgy akartam, hogy a többiek ne hallják, de nem sikerült.

-Már is mész? – kérdezte Zayn.

-Nem akarok itt kellemetlenkedni és Szimiék egyedül vannak otthon és gondolom halálra unják magukat nélkülem. – nevettem el a végét, ugyanis ez közel sincs így.

-Persze, csak gyorsan elkészülök. – puszilt bele a hajamba és már szaladt is az emeletre.

Zavarban voltam, ugyanis beállt az a kínos csend. Mindenki csak nézte a másikat, de senki sem szólalt meg.

-Hé, van egy ötletem. – ugrott fel az asztaltól Lou és kiabált.

-Nyugi haver! – ültette vissza a székre Zayn. Louis szúrós pillantást vetett felé, de utána a többiekhez, vagyis hozzánk fordult és a vigyor már az arcán volt.

-Na, szóval, mi lenne, ha mi is átmennénk hozzátok? – vágott olyan szokásos Lou fejet – Úgy is csak unatkoznátok. – bizonygatta, hogy ez egy remek ötlet, de nem kellett, hiszen az volt. Szimiék mennyire örülni fognak.

-Felőlem jöhettek, a csajok biztosan örülni fognak nektek. – mosolyogtam rá és próbáltam leplezni a zavartságomat.

-Akkor ez megbeszélve. – csapta össze a két tenyerét Lou.

A többiek csak beleegyezően bólogattak és elismerő pillantásokat intéztek Louis felé, aki ettől csak még büszkébb lett magára.

Megvártuk még Harry elkészült és neki is elmondtuk a nagy ötletet.

-Végre Lou! Ez egy jó ötlet. Életedben először! – veregette vállba Harry.

-Haha! Nekem minden ötletem kifogásolhatatlan! – durcázott be, de persze csak viccből.

Felvettem a táskámat és elindultunk. Harry vezette az egyik autót, amiben Ő, én és Zayn foglaltunk helyet. A másikat Louis vezette és a többiekkel együtt követték a "mi" kocsinkat.

Jókat beszélgettünk és már úgy vettem észre, hogy Zayn is megbarátkozott velem. Igaz, már a koncert után elnézést kért, de az lehetett volna szimplán azért, mert megkérték rá a többiek, de most érzem, hogy jó fej velem is.

Rövid időnek tűnt az út, pedig nem volt az. Megálltunk és kiszálltunk az autóból, közben Louis-ék is megérkeztek.

Becsengettem, ugyanis saját kulcsunk még nincs a házhoz és az ajtókat zárva találtam, amit furcsállottam.

Niki nyitott ajtót, nyomában Adam-el. Mikor meglátott szorosan megölelt.

-Na, mesélj! Milyen volt? – tette fel kérdését izgatottan, és csak utána vette észre, hogy kik is jöttek velem.  Szeme kikerekedett, szája tátva maradt. Azért mindig is bennünk lesz az az érzés, hogy "Uram Atyám! A One Direction!" és ezt kiölni lehetetlen, hiszen mi is csak rajongók vagyunk.

Niki köszöntött mindenkit egy-egy nagy öleléssel, majd Adam is bemutatkozott. Miután ezzel végeztek, bentebb mentünk és helyet foglaltunk. Szimi is lejött az emeletről és amint meglátta Zayn-t a szeme ragyogóbb lett és a szája egy felfelé görbülő egyenessé vált. Odaszaladt hozzá és szorosan megölelték egymás, suttogtak valamit, de nem értettem. Utána mindenkit megölelt ő is és leült közén.

Jókat beszélgettünk, nevettünk és megkértük a srácokat, hogy énekeljenek. Harry egész végig mellettem volt és néha-néha adott egy puszit a homlokomra.

-Mi volt ez az előbb? – kérdezte Niki egy huncut mosoly kíséretében.

-Micsoda mi volt? – kérdeztem értetlenséget tettetve, pedig jól tudtam, mire gondol, ezért is gondolom, hogy jó vörös lettem.

-Az a puszi. – vigyorgott még mindig. – Talán nem… - tátotta el a száját és kezét elé kapta.

-De igen. Együtt vagyunk. – karolt át Harry, mire én ránéztem Ő pedig rám, és adott egy puszit a számra.

Szimi és Niki gratuláltak, de egy erőltetett köhintés megzavarta. Ránéztünk az illetőre, aki a hangot kiadta és Szimi felé volt fordulva.

-Szimi, lehetne egy kérdésem? – nézett rá gyönyörű barna szemeivel Zayn. Szimi bólintott és teljesen le volt sokkolódva. – Eljönnél velem vacsorázni?

Még levegőt sem vett senki. Mindenki feszülten ült és vártuk a választ. Szerintem Szimi ott helyben meghalt. Nem mozdult, nem vett levegőt csak nézte Zayn-t. 

42. fejezet - Közbejöttem!

Sziasztok! Köszönöm a több mint 5000 oldalmegjelenítést!!♥ És lenne egy ajánlatom! Ha az 50. fejezetig meglesz a 20 rendszeres olvasó, akkor onnantól kezdve nem kell szavazni és kommentelgetni! Rajtatok múlik!:) És köszönöm még egyszer! Imádlak titeket!:))♥ Juccy:)

*Harry szemszöge*

Egész napomat a kaják elkészítésével töltöttem. Közben kértem telefonos segítséget anyukámtól is, aki szívesen oktatott ez ügyben.

Megérte! Az illatok alapján nagyon is jól sikerültek. Megterítettem, és gyorsan elmentem tusolni. Beállítottam a hajamat felvettem egy kicsit elegánsabb ruhát és már indultam is Juccy-ért.

Csengettem és vártam, hogy ajtót nyisson. Lassan nyílt ki az ajtó és meglepődtem mikor nem Juccy állt előttem.

Mint utólag kiderült Adam nyitott ajtót, és náluk laknak a nyáron. Betessékelt a házba és beszélgetésbe elegyedett velem. Első benyomásra nagyon közvetlen figura és humora is van. Szimpatikus. Bent ott volt még Szimi és Niki is, akiket már kicsit közelebbről is ismertem. Jókat nevettünk és fényképeket is készítettünk. Általában Juccy mellett helyezkedtem el, és utólag gondolkoztam el rajta, hogy ez nem szándékos volt. Valami belső vonzalom lehetett az oka.

Szerettem volna már kettesben lenni vele, ezért egy kicsit füllentettem a többieknek, miszerint asztalfoglalásunk van. Ezzel gyorsan el tudtunk szabadulni. Az autóban nem sokat beszélgettünk.

Mikor megérkeztünk a házamhoz a meglepődöttség és enyhe rémület ült ki Juccy arcára. Ezen jót nevettem és megnyugtattam. Mikor kisegítettem az autóból, akkor néztem meg igazán. Eszméletlenül jól nézett ki. A szívem egy kicsit meglódult és valami bizsergés járt át. Nem tudom megmagyarázni, hogy milyen volt, de abban biztos voltam, hogy Juccy olyan dolgokat hoz ki belőlem, amit már rég nem hozott ki senki, sőt talán még soha senki.

Bevezettem a házba, egyenest az étkezőbe. A gyertyák még szerencsére égtek és a szoba így romantikusabbá vált.

-Na, tetszik? – kérdeztem, de mintha féltem volna a nemleges választól.

-Ez…ez csodálatos. – nézett körbe és teljesen meghatódott, láttam rajta – Ezt mind nekem csináltad? – kérdezte rám nézve és a szeme jobban csillogott a megszokottnál.

-Igen. Kinek másnak? – hülye kérdésre hülye válasz.

-Ilyet, sőt még ehhez hasonlót se kaptam soha senkitől. – nézett a szemembe és tekintete fátyolossá vált – Nagyon szépen köszönöm! – suttogta a három utolsó szót. Láttam, hogy tényleg tetszik neki és tényleg meghatódott. Boldogság járt át, hogy boldogságot okozhattam neki.

-Remélem az étel is ízleni fog, ugyanis én készítettem. – húztam ki magam büszkén.

-Biztosan. – válaszolta határozottan és megerősítésképpen bólintott is egyet.

Gyorsan kiszaladtam a konyhába a levesért, amivel a legtöbb bajom volt, de megérte a kínlódást.

Felszolgáltam és tényleg jól sikerült. Úgy láttam, neki is ízlik.

Hamar elfogyott és hozhattam az egyik kedvenc ételemet, a spagettit. Ezt elrontani aligha lehet és hál’ Istennek jó lett.

Miután ezt is betermeltük jött a desszert, ami megint csak egy olyan "étel", amit nehéz elrontani. Puding. Azért választottam ezt, mivel ez igazi angliai étel.

Ez is jó lett és hamar meg is ettük. A tányérokkal karöltve kiballagtam a konyhába.

-Segítsek valamit? – jött egy ismerősen csengő hang mögülem, amire kicsit összerezzentem, ugyanis nem gondoltam, hogy követni fog.

-Dehogyis! – fordultam meg és olyan közel volt hozzám. Olyan közel, hogy éreztem a lélegzetét, éreztem minden egyes kis levegővételét.

-Biztos? – kérdezte halkabban és bizonytalanul.

-Igen, teljesen. – támaszkodtam meg a pultban, de még mindig nem tudtam levenni a szemem róla. Annyira gyönyörű szemei vannak. Annyira gyönyörű! - Kérsz egy kis bort? – kérdeztem immár mosolyogva, hátha ezzel kicsit lecsillapítom magam.

-Nem is tudom. – csengett hangja bizonytalanul.

-Na, csak egy pohárral. – kérleltem, de a választ meg sem várva már töltöttem is ki.

Végül is elfogadta. Ízletes volt a bor is, de sokkal jobban értékeltem, azt, akivel elfogyaszthattam. Szerettem vele lenni. Vele csak egy fiú voltam és néha jó ezt érezni.

Megnéztünk egy horror filmet, amin azért meglepődtem, hogy szereti, és utána gondoltam romantikusabbá kellene tenni a randit, ezért halk zenére táncoltunk.

Közel vontam magamhoz és egy lassabb számnál a fejét a mellkasomra hajtotta. Éreztem, ahogy a szíve ver, éreztem mikor a levegőt vette, éreztem…végre igazán közel. A zenének vége lett, de mi még utána is táncoltunk. Egy hirtelen jött gondolat miatt megálltam és mélyen a szemébe néztem. Csillogtak, mint még soha. Közelebb hajoltam hozzá, de féltem a reakciójától. Nem akartam, hogy megint meghátráljon. Azt akartam, hogy bízzon bennem.

Szánk már súrolták egymást és nem húzódott el én pedig megcsókoltam. Csak óvatosan és gyengéden, de mikor láttam, éreztem, hogy egyáltalán nem bánja, kicsit felbátorodtam.

Homlokomat az övének döntöttem.

-Mondhatok valamit? – kérdeztem alig hallhatóan.

-Igen. – válaszolta még mindig csukott szemmel.

-Egy nagy barom volt az első pasid. – mosolyogtam és kapva az alkalmon megismételtem a csókot.

Éreztem, hogy a szívem gyorsabban ver. Éreztem valamit, amit már rég nem. Nem mondhatom, hogy szeretem, de már elég közel állok hozzá.

-Lennél a barátnőm? – kérdeztem hirtelen, de komolyan gondoltam. A lehető legkomolyabban. Néztem a szemét, a boldogság és a meglepődöttség egyszerre szikrázott belőle.

-Igen. – válaszolt végül és magához szorított. Szeretem az öleléseket, de ennél többet szerettem volna, ezért megcsókoltam, ma már harmadszorra.

Nem bírtam magammal. Többet szerettem volna, de tudtam, hogy neki ez is egy óriási lépés, így nem is hoztam fel…

Leültünk megnézni még egy filmet, de a negyedénél azt vettem észre, hogy Juccy lélegzete egyenletessé vált és elaludt az ölembe. Nem akartam felkelteni, ezért óvatosan az ölembe vettem és felvittem a szobámba. Leraktam az ágyra és betakargattam. Én még gyorsan beindítottam a mosogatógépet, átöltöztem egy itthoni ruhába és mellé feküdtem. Néztem, ahogy alszik. Annyira aranyosan volt, annyira szép.

Nekem nem jött álom a szememre, bár már felesleges is lett volna aludni, ugyanis olyan másfél óra múlva beállítottak a drága bandatársaim.

-Hát ti?! – kérdeztem meglepetten még a lépcső tetejéről.

-Neked is szia! – köszöntött Lou.

-Tudod, mára hívtál át… - magyarázta Liam.

-A francba! – csaptam a homlokomra.

-Mi van? – kérdezte Niall.

-Tudjátok tegnap volt a randim Juccy-val… - vakartam még mindig a tarkóm és szünetet tartottam.

-És?! Megint elutasított vagy miért vágsz ilyen fancsali képet? – érdeklődött kedvesen Liam.

-Jajj, dehogyis! Tök jól alakult minden…és… - a feszültség fokozása érdekében elnyújtottam az "é" betűt, sőt még egy kis szünetet is tartottam.

-Na, nyögd már ki! – türelmetlenkedett Niall.

-Egy taggal bővült a "One Direction’s girlfriends". – vigyorogtam, mint a vadalma.

-Igen? Gratulálok! – veregetett hátba Zayn. Majd a többiek is gratuláltak.

-De ennek mégis mi köze a mi jövetelünkhöz? – vágott nagyon értelmes fejet Lou.

-Hát, az, hogy elaludt és…hát...nem volt szívem felkelteni, és még mindig itt van. – néztem rájuk bűnbánóan.

-Hol? – kérdezte Zayn.

-Fent a szobámba. – ahogy ezt kimondtam, mindenki elindult felfelé.

Megforgattam a szemeimet majd utánuk mentem. Mivel én később indultam el, később is értem be, és akkor már Niall és Louis szinte belebújtak Juccy képébe. Ezek nem normálisak. Gondolom a zajra kelhetett fel, mert elkezdte kinyitni a szemeit. Niall és Lou nem tágított…

-Mi a franc? – kérdezte Juccy alig hallhatóan.

41. fejezet - You take me to another world…

Volt még 45 percem. Leültem a kanapéra és doboltam a lábammal. A többiek is mellém ültek.

-Ideges vagy? – kérdezett hülyeséget már megint az én drága barátnőm, Niki.

-Szerinted? – vágtam rá eléggé kivehetően, hogy a válaszom igen.

-Mi a francért izgulsz? – kérdezett rá Adam.

-Szerinted? – néztem rá elég érdekesen.

-Hülye vagy! – jelentette ki és el is fordult.

-Miért? Szerinted nincs okom izgulni? Mert szerintem az nem lenne normális! Nem közömbös a számomra, sőt. Akkor is izgulok, ha csak meglátom a nevét, ha csak hallom a hangját. És akkor egy ilyen alkalomkor ne izguljak?! – adtam ki magamból, igaz magyarul, így egy szót sem értett belőle, de Nikiék igen. Viszont ők nem válaszoltak rá semmit. Adam is hagyta a témát. Na, sikerült megint megharagítani magamra. Gratulálok! – dicsértem meg magam magamban.

A hátralévő időt csendben töltöttük és olyan lassan telt az idő, mint talán még soha. És végre megszólalt a csengő. Odasiettem, de Adam beelőzött, és ő nyitotta ki.

-Szia! – nyújtotta kezét Adam és közben kedvesen mosolygott.

-Szia! Harry vagyok. – fogott kezet vele és be is mutatkozott.

-Adam. – engedték el egymás kezét és csak álltak az ajtóban. Vagyis Adam az ajtó egyik oldalán Harry a másikon.

Kezdett kicsit kínossá válni a hangulat, egyikőjük sem szólalt meg. Muszáj volt nekem odamennem.

-Szia! – sétáltam lassan Adam mögé. A hangomra odafigyelt és elmosolyodott. Adam egy kicsit arrébb állt.

-Szia! – jött közelebb és megölelt. Kirázott a hideg. Annyira hiányzott ez az ölelés. Miket beszélek?! Annyira hiányzott Ő! Jó volt újra látni, érezni, hallani…

-Gyere be! – szakította meg ezt a meghitt pillanatot Adam.

Harry mosolyogva sétált be az ajtón, de látszott rajta némi zavartság.  Én szúrós pillantást vetettem Adam-re, aki csak megrántotta a vállát és bentebb vezette Harry-t. Egy kis idő után én is követtem őket, és már egy beszélgetésbe csöppentem bele. Nem tudom miről volt szó és nem is tudtam figyelni, mert minden erőmmel azon gondolkoztam, hogy léphetnénk innen le. Hiába gondolkoztam, semmi sem jutott eszembe, végül beletörődtem a sorsunkba.

Azt hittem, hogy zavarni fogja ez a kis baki, de tévedtem. Azt hittem nem fogja jól érezni magát és zavarban lesz, de mit is gondoltam?! Ő zavarban 3 olyan személytől, akik közvetlenek, kedvesek és igencsak szeretnek nevetni? De hülye is vagyok! Mindenki remekül érezte magát. Közös képek is készültek, és némelyiken én is szerepeltem. És az is feltűnt, hogy Harry mindig próbált a közelemben lenni. Nem szoktam az ilyen dogokat észrevenni, de ezt még a vak is látta volna. És annyira jól esett. Úgy érzem, valakinek végre tetszem, ráadásul az a valaki Ő.

-Nekünk lassan mennünk kéne. – szólalt meg végül Harry és rám nézett gyönyörű szemeivel.

-Ilyen hamar? – kérdezte Adam csodálkozva. Nem értem, direkt csinálja ezt? Tudja, hogy vacsorázni megyünk és marasztalni akarja…

-Igen. Asztalfoglalásunk van és már így is késésben vagyunk. – mosolygott Harry.

-Értem, akkor remélem még máskor is látunk. – veregették meg egymás vállát és a csajokkal is ölelkezett még, de utána már elindultunk.

Kimentünk az ajtón, kinyitotta nekem a kocsi ajtaját, majd Ő is helyet foglalt a kormány mögött.

-Huhh…végre. – nevettem fel kicsit. – Sajnálom, ha nem élvezted, nem számítottam erre. – szabadkoztam Adam viselkedése miatt.

-Már megint sajnálkozol. – vetett rám egy szúrós pillantást, de utána gyorsan visszakapta tekintetét az útra.

-Sajnálom. – nevettem. Ezen már Ő is elmosolyodott.

-Amúgy meg, semmi okod a bocsánatkérésre. Jól éreztem magam, igen kedvesek. – magyarázta.

-Ennek örülök. – mosolyogtam rá. – És hová megyünk? – kérdeztem úgy, mint egy kisgyerek. Annyira izgultam a jelenlétében, a gyomrom végig görcsben volt, a tenyerem folyton izzadt és szerintem az arcom színe is eléggé vörös árnyalatokban "tündökölt".

-Hát vacsorázni. – adta a válaszát. Tudta mire gondolok, hogy mit szeretnék tudni, de Ő húzta az agyam. Elnevettem magam.

-De hová? – kérdeztem és kiskutyaszemekkel néztem rá, bár Ő ezt nem látta, mivel az utat figyelte.

-Miért vagy ennyire kíváncsi? – folytatta a kis "játékát".

-Az jobb lenne, ha nem érdekelne? – kérdeztem vissza.

-Nem, viszont nem fogom megmondani. – incselkedett tovább.

-De, miért? – faggatóztam. Addig nem fogom békén hagyni még meg nem mondja.

-Csak. Akkor már nem lesz meglepetés. – nézett rám és a féloldalas mosoly az arcán ült.

-Oké. – hagytam fel a kérdésekkel, hiszen ha nem akarja, nem fogja megmondani.

Az út hátralévő részét csendben tettük meg. Néha egy-egy kérdés és válasz, de ennyi.

Mikor megláttam, hol parkolt le, "kicsit" meglepődtem, ugyanis, ha jól láttam ez az Ő háza. Beparkolt a garázsba, ahol állt még 2 autó. Az arcomra kiült a meglepettség, amin Ő jól szórakozott.

Gyorsan kipattant az autóból és sietve nekem is kinyitotta az ajtót majd kezét nyújtotta és kisegített a hatalmas járműből.

-Most nézem csak, milyen jól nézel ki. – mért végig és közben mosolygott. A hasam bukfencezett egyet és az arcom – ha még lehetséges – vörösebbé vált.

-Bárcsak úgy lenne. Köszönöm. – néztem végig a padlót.

-Úgy is van. Nekem hihetsz! – jött közelebb és nyúlt állam alá.

-Köszönöm. – válaszoltam zavartan. Olyan dolgokat hoz ki belőlem, amiket eddig még soha senki.

Nem válaszolt semmit, bár erre nehéz is lenne mit mondani. A kezemet megfogta és húzott maga után. A garázsból egy kis lépcsőn felfelé kellett menni és a nappaliba találtam magam. A háza egyszerűen csodálatos. Minden olyan letisztult, bár nekem kicsit elhagyatott. Egy embernek ez a ház túl nagy. Mondjuk az is igaz, hogy elég kevés időt tölt itthon.

A nappaliból átsétáltunk a konyhába, onnan pedig az étkezőbe. Félhomály uralkodott a szobán, csak pár gyertya égett. Az asztal gyönyörűen meg volt terítve. Harry, úriemberhez méltóan, kihúzta nekem a széket, Ő pedig leült velem szembe.

-Na, tetszik? – kérdezte és láttam rajta, hogy aggódik.

-Ez…ez csodálatos. – néztem körbe még egyszer és a szavam most is elállt. – Ezt mind nekem csináltad? – kérdeztem ránézve.

-Igen. Kinek másnak? – jó, tudom hülye kérdés volt, de na…

-Ilyet, sőt még ehhez hasonlót se kaptam soha senkitől. – néztem a szemébe, amely most még jobban csillogott a megszokottól. – Nagyon szépen köszönöm! – szinte suttogva mondtam, mert a torkomban már ott volt az a jól ismert gombóc. Annyira meghatott ez az egész, hogy majdnem elsírtam magam, de nem akartam, hogy egy hisztis picsának gondoljon, ezért próbáltam visszafojtani és sikerült.

-Remélem az étel is ízleni fog, ugyanis én készítettem. – dicsekedett büszkén.

-Biztosan. – bólintottam határozottan.

-Akkor egy perc és visszajövök. – állt fel gyorsan és a konyhában eltűnt. Nem telt sok időbe és visszatért két tányérral egyensúlyozva. Letette elém az egyiket és azok az illatok! A nyál egyből összegyűlt a számban.

-Milyen jó illata van. – dicsértem meg.

-Anyukám egyik receptje.

-És mi a neve? – érdeklődtem, miközben már az első kanállal lenyeltem. Igazán ízletes volt.

-Beef tee. – mosolygott rám. Meglepődtem a nevén. Marhahús tea?!

-Finom! – mosolyogtam rá, próbálva leplezni a meglepődöttségemet.

A leves valóban nagyon finom volt. Nem is tudtam, hogy ennyire jól tud főzni. Miután megettük, elvette a tányéromat és a konyhába sietett velük. Pár perc elteltével megint két tányérral tért vissza, amik igencsak meg voltak pakolva. Lerakta elém, és ennek a nevét már nem kellett megkérdeznem, ugyanis ismertem. Spagetti volt. A kedvencem. Már az illatával jól laktam, de az íze. Egyszerűen isteni volt.

-Miért nem szakácsnak mentél? – kérdeztem a villát lerakva a tányér szélére és a számat egy szalvétával megtöröltem.

Erre nem válaszolt, de nem is kellett. Csak mosolygott és a tányért felkapva megint elnyelte a konyha. Viszont most hamarabb jött vissza a kezében 2 kisebb tállal. Messziről éreztem az illatát és mikor letette elém a sejtésem beigazolódott, puding volt a desszert.

-De rég ettem már pudingot. – mosolyogtam rá kedvesen.

-Hát, csináltam volna valami nagyobb dolgot is, de már nem volt időm. – vakarta a tarkóját és sajnálkozóan magyarázkodott.

-Nem, ez tökéletes. – néztem rá.

Miután ezt is megettük, én már a hasam fogtam. Azt hittem, hogy nem fogok enni a hasamban lévő görcs miatt, de ezekből a finom ételekből bármennyit képes lettem volna enni.

A tányérokat kivitte és most már én is követtem a konyhába.

-Segítsek valamit? – kérdeztem mögé állva.

-Dehogyis! – fordult meg és közelebb volt, mint amire számítottam.

-Biztos? – kérdeztem halkabban.

-Igen, teljesen. – támaszkodott a pultnak, de végig engem nézve. A pillangók a hasamban elkezdtek repkedni, az agyam kikapcsolt, a tenyerem izzadt és amennyire csak lehet, zavarban voltam, de élveztem. Jó volt vele lenni.

-Kérsz egy kis bort? – kérdezte mosolyogva majd egyik kezével kinyitotta a szekrény ajtaját és elővett két poharat.

-Nem is tudom. – mondtam neki bizonytalanul.

-Na, csak egy pohárral. – kérlelt és már töltötte is.

Végül elfogadtam és bár nem vagyok alkoholkedvelő, de ez igazán finom volt.

Beballagtunk a nappaliba és leültünk. Rengeteget beszélgettünk és nevettünk.

-Megnézzünk egy filmet? – kérdezte kisgyerekhez hasonló csilingelő hanggal.

-Benne vagyok. – nevettem.

-Milyen filmeket szeretsz?

-Ne nézz hülyének! – mosolyogtam rá. – Horror.

-Komolyan? – kerekedtek ki a szemei.

-Igen. Tudtam, hogy így reagálsz majd. –nevettem.

-Wáó! Végre valakivel, a srácokon kívül, tudok horrort nézni. – pattant fel a kanapéról és egy fiókhoz lépett. Kiválogatta a horrorokat majd végül a Fűrész mellett döntöttünk. Mindketten milliószor láttuk már, de egyszerűen megunhatatlan.

A kanepén ülve átkarolt, én pedig a fejemet a vállára hajtottam. Nem nagyon figyeltem a filmre és Ő sem. Közben is beszélgettünk. Hozott be innivalót és egy kis rágcsát is. A film után, amit ha nem láttam volna már, semmire sem emlékeznék, rakott be egy kis zenét.

-Hölgyem, táncolna velem? – kérdezte és közben meghajolt és a kezét felém nyújtotta.

-Szívesen. – mentem bele a játékba és pukedliztem egyet. Ezen mindketten elmosolyodtunk.

Kezemet megfogta és elkezdtünk táncolni. Nem nagyon megy ez nekem, de kijelenthetem, hogy neki se. Nem az ilyen táncokhoz volt szokva, bár nekem még más fajta se megy. A lényeg az, hogy jól éreztük magunkat és tánc közben is jókat beszélgettünk.

Érdekes, hogy már szinte minden témát kiveséztünk, mindig akadt valami új.

 Jött egy lassabb szám és közelebb húzott magához. Kezét a derekamra helyezte, míg én a kezemet átfontam a nyaka körül. Az egész számot úgy "táncoltuk" végig, hogy egymás szemébe néztünk és szinte pislogni se pislogtunk. Én elvesztem gyönyörű zöld szemeibe. Varázslatosak, és ahogy csillogtak. Másodszor is kijelenthetem, hogy beleszerettem.

A dalnak vége lett és csend uralkodott a szobán. Mi még a zene leállta után is ugyanúgy táncoltunk, majd egyszer csak hirtelen megállt. Nem mondott semmit, nem csinált semmit csak nézett. Kis idő után szeme a szám és a szemem között cikázott, arcát egyre közelebb hajtotta az enyémhez. A szánk már szinte súrolták egymást, de ott megállt. Várt egy kicsit és mikor látta, hogy nem húzódok el, megcsókolt. Lában beleremegett, a hasam megfordult.

Száját óvatosan helyezte az enyéimre, de mikor látta, hogy nem ellenkezem, bátrabb lett. Viszonoztam csókját.

-Mondhatok valamit? – kérdezte homlokát az enyémnek dűtve.

-Igen. – válaszoltam suttogva.

-Egy nagy barom volt az első pasid. – mosolygott és ismét megcsókolt.

Elrepített egy másik világba. Tudtam, nekem szükségem van rá. Már benne van az életemben és nem tudnék nélküle tovább élni. Igen, lehet túl hamar túl nagy érzések ezek, de így van. Menthetetlenül beleszerettem.

Csókunk után a homlokát megint az enyémnek támasztotta és a derekamat szorosabban magához húzta. Nem mondtunk semmit, csak álltunk némán.

-Lennél a barátnőm? – kérdezte hirtelen. Tekintetem a szemére emeltem és láttam benne az elszántságot és a komolyságot. Lehet ennél jobb még a mai este?!

-Igen. – öleltem magamhoz majd kaptam tőle még egy csókot.

Nem is értem, mitől tartottam annyira. Tiszta hülye vagyok!

Már javában elmúlt éjfél, de mi még nem voltunk álmosak és nem akartam hazamenni. Berakott még egy filmet, ami egy Disney film volt. Fejem a vállára hajtottam, egy darabig még észnél voltam, de elnyomhatott az álom, ugyanis arra ébredtem, hogy valaki(k) bámulnak…