Sziiasztook!

Sziasztok!
Csalódottan kell jelentenem, hogy a kommentek és a szavazatok nagyon nem jönnek. Nem tudom, azért mert nem néztétek meg, vagy mert nem tetszett vagy csak szimplán lusták vagytok.:D
Viszont nekem szükségem van visszajelzésre, és ha megkérlek titeket, tudtok..csak így magatoktól nem megy. Nem tudom, mivel tudnálak titeket rávenni...próbálok mindig tűrhető résszel jönni és, bár nem mindig időben, de sietek vele, amennyire csak tudok. Tudom, nem valami izgalmas jelen pillanatban, de lassan vége a nyárnak és lesz pár várt/nem várt fordulat, amit szerintem érdemes elolvasnotok, mert ahhoz már teljesen megvan az ötlet csak le kell írnom és képzeletben drámai, izgalmas, szomorú, vidám és az egész történetnek az alapját adó részek jönnek majd...ha eljutunk addig... CSAK TŐLETEK FÜGG!
Viszont, mivel nem jönnek és ez már a 60. fejezet volt, gondoltam emelek egy kicsit. 3 komment/megjegyzés és 5 szavazat után jön rész! A 60. fejezethez még elég a 2 megjegyzés..csak legyen meg!
 Juccy♥

60. fejezet - Bízz bennem!

One Direction - They don't know about us

Kínosan ültünk egymás mellet, majd lassan megfordultam és Adam volt az.

-Ne! Ne hagyjátok abba…én már itt sem vagyok. – mutogatott zavartan a lépcső felé és egy hirtelen mozdulattal már ott sem volt.

Harry rám nézett én pedig rá, majd egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.

-Ez nekünk sose megy. – nevetett Harry. Nem válaszoltam csak nevettem tovább. Nekem ez kicsit kínos, ugyanis én még nem akarom. Korai szerintem. – Szerintem én megyek. – mondta, mikor lenyugodott. – Holnap nemigen találkozunk, megyek a srácokkal "megbeszélésre", de holnapután igen. – állt fel összeszedni a cuccait, ami a slusszkulcsa volt – Elviszlek Dr. Johnsonhoz is.

-Tényleg! Meg akartam kérdezni, honnan ismered, de elfelejtettem.

-Régen a szomszédunk volt, de a munkája miatt elköltözött és azóta orvos. – mosolygott – De tényleg megyek. – karolt át egyik karjával és megcsókolt.

-Maradj még! – néztem rá a kiskutyaszemekkel.

-Nem lehet. Holnapután találkozunk. – adott egy puszit és kiviharzott.

Bezártam az ajtót és bevánszorogtam a konyhába valami harapnivalóért. Mivel semmi főtt étel nem volt, úgy döntöttem meglepem őket egy kis finomsággal, de mivel semmi hozzávaló sem volt, le kellett mennem a boltba.

Felmentem átváltani kontaktlencsére és valami tűrhetőbb ruhára. Hajamat kiengedtem és kivasaltam. Kihúztam a szememet és egy kis szempillaspirál, napszemüveg és már úton is voltam a legközelebbi boltba.

Húslevest akartam egy kis sült krumplival és rántott hússal, meg is vettem a dolgokat és indultam haza. Olyan fél óra volt gyalog az út. A térdem fájt és néha meg kellett állnom, pihentetni. Néhány ember furán nézett rám és nem tudtam miért. Vagy azért mert olyan voltam, mint egy öregasszony, akinek percenként pihennie kell, mert elfáradt vagy…vagy…vagy, mert látták a TV-ben. Na, nem! Ilyen hamar? Nem. Megráztam a fejem és továbbindultam.

Az utolsó előtti elágazásnál álltam meg pihenni, mikor…

-Szia! – köszönt egy körülbelül korombeli lány – Ne haragudj, de kérdezhetnék valamit? – nézett rám.

-Szia, persze, mi lenne az? – válaszoltam és levettem a napszemüvegemet, mert így jobban látok és udvariasabb is.

-Meg tudnád nekem mondani, mikor jön a következő… - nézett a táblára, egy buszmegállóban voltam és csak ekkor tűnt fel, majd rám és megint a táblára és megint rám, és nem fejezte be a mondatot csak bámult.

-Mi az? Van valami az arcomon? – kaptam oda hirtelen. A lány csak megrázta a fejét, de még mindig nem mondott semmit. – Valami baj van? – kezdtem aggódni érte.

-Te vagy… - nyelt egyet – te vagy az a lány, akivel Harry "kavar"? – idézőjelezett a levegőben és mintha kicsit undorodna tőlem, úgy csinált a szájával. Meglepődtem kérdésén. Belém fagyott még a szar is. Ezt nem akartam én. Most én álltam úgy, mint előbb a csaj. Se köpni se nyelni nem tudtam. "Kibaszott hírnév!" –gondoltam magamban. És most mégis mit mondjak? Csak az igazat. Már úgyis mindegy.

-Hát… - kezdtem, de nem ment tovább. – én lennék. – nyögtem ki végül halkan.

-Hát ez szuper! – mosolygott a lány, ami nagyon meglepett az előbbi fintorgása után.

-Bocsi, de a buszt nem tudom, nem idevalósi vagyok. – tereltem a dolgot.

-Hát akkor? – ámult el.

-Magyar vagyok. És csak nyárra jöttem ki. – válaszoltam mosolyogva.

-Akkor hamar vége lesz a románcnak. – mosolygott, de a szavai szíven szúrtak.

-Nekem mennem kell. – kaptam fel a szatyrokat és amilyen gyorsan csak tudtam elindultam tovább.

Hál’ Istennek az út további felében csak feltűnően bámulókat kaptam, de semmi beszólás és kérdezgetés. Kezdtem elbizonytalanodni. Még alig adták le a TV-ben és már van egy utálóm. Nem tetszik ez. Nem jó érzés. Ok nélkül utálnak. Vagyis mégsem ok nélkül, de ez nem az én hibám. Csak hallgattam a szívemre.

Hazaértem, kipakoltam ismét átöltöztem és nekiálltam a kajának. Órákon belül kész lettem. Az illata isteni volt.

Lejöttek a többiek is és együtt ettünk, beszélgettünk és végre újra igazán élveztük egymás társaságát.

Este lefeküdtünk aludni. Reggel a telefonomra ébredtem, egy bejövő hívás.

Sziki hívott, de mire felvettem volna, már lerakta. Vissza akartam hívni, de egyenlegem nem volt. „Hmm..milyen gyorsan lemerült.” – gondoltam, majd nyújtózkodtam egy nagyot. Mosolyogva sétáltam le a konyhába, de nem tudtam miért van ilyen jó kedvem. Megreggeliztem és a napomat a semmittevéssel szerettem volna eltölteni. Sikerült. Egész nap tévéztem és tömtem magamba a csokit. Biztos híztam vagy 5 kilót.

Estefelé Harry felhívott, hogy, hogy vagyok. Beszélgettünk majd leraktuk és álomra hajtottam a fejemet.

Reggel én keltem utoljára és a többiek már reggelivel vártak. Megkajáltunk együtt, bár én később végeztem, de utána gyorsan átöltöztem, ami egy kicsike fájdalommal járt, mert nem volt túl jó idő, és hosszú nadrágot kellett felvennem és nem akartam melegítőt, mivel úgyis jön Harry és megyünk. Szóval belebújtam egy farmerba és egy kényelmes felsőbe. Tornacsukámat felkaptam, hajamat kivasaltam, frufrumat előrefésültem és szóltam Sziminek, hogy segítsen. Nagyon jó a kézügyessége és mindig tök jó hajakat csinál. És most is remekelt. Raktam be pár dolgot a táskámba, majd azt bent hagyva csatlakoztam a többiekhez a kertbe.

Larry közelébe ültem le, hogy tudjam simogatni. Fejét az ölembe tette és úgy pihentette. Beszélgettünk.

Én nem nagyon szóltam hozzá a témához, míg csak engem nem kérdeztek.

-Hová öltöztél ki ennyire? – kérdezte Adam egy szemöldök húzogatással együtt.

-Harry elvisz az orvoshoz és nem akarom, hogy azt mondják egy csövessel van.

-Ki mondaná? Max ő lát. – nevetett Adam.

-Nem mondtam? – húztam a számat.

-Mit? – néztek rám csodálkozva.

-Hűha… akkor elmondom most. A házibuliban Harry adott nekem egy nyakláncot, és ehhez ki kellett menni a konyhába, mert ugye ott nem volt olyan hangos a zene. Megálltunk át is adta és utána vette észre, hogy valaki végig fényképezett. Az ablaknál álltunk meg és mégsem sikerült lerázniuk a fotósokat. Szóval tegnap már a TV-ben is leadták, hogy ki lehetek… - mondtam el és közben néztem az arcokat. Mindegyik meglepődöttséget sugárzott.

-És… ez még nem jelent semmit. Hátha nem látták. – gondolkozott Adam hangosan.

-De. Látták. Tegnap, mikor elmentem a boltba, már volt egy konfliktusom.

-Hogy mi? – szívta fel magát Niki.

-Hát megállított egy csaj, hogy nem-e tudja, mikor jön egy busz. Ugye ilyenkor feltolom a napszemüvegemet és rákérdezett én vagyok-e az, akivel Harry kavar. Mondtam, hogy igen, és tereltem a szót, hogy nem idevalósi vagyok, ezért nem tudom a buszt. Erre azt mondta, hogy akkor úgysem tart sokáig a nagy románc. És itt eljöttem. – meséltem el ezt is és még most is fájt. Anyám is ugyanezt fújja minden egyes alkalommal, mikor felhívom. Elég akkor hallani, de ezután még többször meg fogom kapni.

-Hát ez fasza! Hogy lehet valaki ennyire görény? – mérgelődött tovább Niki.

-Ne törődj az ilyenekkel, Harry szeret téged, látszik rajta. – nyugtatott Szimi.

-Milyen nyakláncot kaptál tőle? – kérdezte Adam. Meglepődtem, hogy pont ő kérdezett rá, de büszkén mutattam meg a nyakamban lévő csodás darabot.

-Ez gyönyörű! – ámult el Niki. – Igaza van Sziminek, ne törődj velük! Biztosan szeret Harry. A fiúk nem vesznek ám akárkinek ilyen darabot.

-Remélem. – válaszoltam röviden.

Pár perc múlva megszólalt a csengő. Harry volt. Behívtam, megkóstoltattam vele a tegnapi főztöm és azt mondta, ízlik neki.

-Igen finom! Férjhez mehetsz. – húzott ölébe.

-Igen? – simítottam meg arcát. – Nem is tudom…nem tudom szeretnék-e feleség lenni valaha is.

-Hogy?

-Csak vicceltem.

-Megijedtem. Kit vettem volna akkor el? – csókolt meg.

-Valaki mást.

-Nekem te kellesz! Csak te. – mosolygott majd még egyszer megcsókolt.

A többiekkel is beszélt pár szót, majd indultunk. Dr. Johnson gyorsan átkötözött és már indultunk is vissza. Már az autóban ültünk.

-Harry mondani szeretnék valamit. – fogtam meg kezét, hogy ne adjon gyújtást még.

-Megijesztesz. – nézett rám.

-Tegnap, mikor mentem a boltba, felismertek. – néztem a kezünket, mivel még nem engedtem el.

-Igen? és? Mondtak valami rosszat? – érdeklődött mély hangján.

-Hát, valami olyasmit. Azt mondta, mivel nem idevalósi vagyok, nem fog sokáig tartani a románcunk. – mondtam el neki, de nem mutattam ki mennyire bántott.

-De nincs igaza. Ennél komolyabban még egy kapcsolatot sem éreztem és legszívesebben mindenkinek elmondanám, hogy igen, együtt vagyunk és TE vagy a barátnőm! Miattad nem tettem eddig sem, pedig már az elején kikiáltottam volna a világnak. Nézz a szemembe! – nyúlt állam alá. – Szeretlek! Szeretlek a kezdetektől fogva és nem érdekel mások véleménye. Ők nem tudnak semmiről sem. Semmit sem tudnak rólam, rólunk. Nem tudják, milyen nehezen indult és milyen csodás dolog lett belőle. De ha rajtam múlik, hamar megtudja mindenki. Szeretlek! Elhiszed? – mondta és kérdezte pislogás nélkül, végig a szemembe nézve.

-El. – válaszoltam meghatódottan.

-És mit szólsz az ötletemhez?

-Mihez?

-Hát, hogy elmondok mindent rólunk, így nem lesz több találgatás. – elfordítottam fejemet. Bámultam ki az ablakon és ezerrel pörgött az agyam. Mit csináljak? Harry közben elindította a kocsit és elindultunk haza.

Ha belegyezem, akkor tényleg mindenki be fog szólni, már akit érdekel ez az egész. Ha nem, akkor Őt bántom meg és Őt késztetem hazugságra, ami megint csak nem jó. Nem szeretném, ha utálnánk, így is kapok elég rosszat, nem hogy méh akkor. Viszont csak lenne olyan, aki mellénk állna, és egyszer hátha elfogadnának. Nem tudom…Tényleg nem. Szeretem Harryt, Ő is szeret. Akkor mire várok még? De mi van, ha valaki vagy valami megváltoztatja az érzéseit? Mi van, ha meggondolja magát? Mi van, ha minden megváltozik? Most még minden szép és jó, de később mi lesz? Ezt senki sem tudja, és ez az, ami miatt félek. Nem tudom, mire számíthatok, ha kiderül a kapcsolat. Mondjuk, egyszer így is úgy is bekövetkezik és akkor meg még rosszabb lesz, hiszen hazudtunk. Vagyis csak titkoltunk valamit, de az már hazugság.

Közben megérkeztünk. Harry kiszállt, kinyitotta az ajtót, majd bementünk a házba. Leült velem szembe.

-Na, hogy döntöttél? – nézett mélyen a szemembe. Hangja bizonytalan volt, mégis határozott. Bizonytalan, mert nem tudta, mire számítson, és határozott, mert tényleg akarta. – Ígérem, semmi és senki nem állhat közénk. Semmi sem tántoríthat el attól, hogy szeresselek! Bízz bennem!

Tudtam, mit kell tennem, de nem voltam teljesen biztos abban, hogy jó döntést hoztam-e.

1. nap:

2. nap:

 

Szereplők!

Sziasztok! Még kell pár szavazat az új részhez, de utána hozom a részt, szóval hajrá!! Másik dolog: készen vannak a szereplők. Nézzétek meg és kommenteljetek is, ha van bármiféle észrevétel, ha tetszik, akkor is kérlek titeket, mert visszajelzés, ha nem akkor azt is tüntesd fel, hogy mi nem jó! KÖSZÖNÖM!^^♥
Juccy♥

59. fejezet - Az én szerencsém...

Sziasztok! Megjöttem a következő résszel! Túlléptük a 10ezer oldalmegjelenítést, amiért igen büszke vagyok rátok! Nagyon szépen köszönöm.
Ez a rész kicsit hosszabb és nem túl izgalmas részre sikeredett, de remélem elnyeri a tetszéseteket. Pár biztató megjegyzés is jólesne és aki névtelenül kommentel, legalább egy keresztnevet írjon oda. Nagyon kérem!
Jó olvasást!!
Juccy♥

A másnapom unalmas kezdődött. Felnéztem Twitterre, de még nem volt semmi említés a tegnapról, amiért egyre jobban féltem. Kitudja, majd mekkora port kavarnak ennek az ügynek?! Bárcsak meg lehetne oldani "botrány" és utálkozás nélkül, de nem. Sajnos ez nem egy olyan kapcsolat, ahol mind a két fél egy normális ember. Itt az egyik fél az egész világ számára ismert, tehetséges énekes, amiért több millióan szeretik. Bár, ha úgy veszem, nemcsak a tehetsége miatt szeretik ennyien.

-Beszélhetnénk? – pattant mellém hirtelen Niki.

-Hallgatlak. – mondtam fel sem nézve Szimi laptopjából.

-Igazából én nem is haragszom. – kezdte kicsit lassan és bizonytalanul. – Csak nem tudtam te mit érzel.

-Szóval ezért "gyanúsítottál" meg Adam-el kapcsolatban? – néztem rá és kezemmel macska körmöztem a levegőben.

-Nem gyanúsítottalak. Csak nem tudtam mit higgyek. – fújta ki a levegőt és közben elnézett vállam felett, ki az ablakon. – Nem szeretek és nem is akarok veled haragban lenni, ezt te is tudod.

-Jó, mindegy hagyjuk ezt a dolgot. – mosolyodtam el halványan.

-Oké. - mosolygott és megölelt, amit viszonoztam is.

Ezt megbeszélve együtt kiültünk a kertbe. Rég volt már ilyen, és bevallom hiányzott. Önfeledten nevettünk vagy a mi hülyeségünkön vagy éppen a másikén. Szinte rohant az idő csak egy ebédre volt idő és már be is sötétedett. Larry is behúzódott a helyére és kezdett hatalmas felhő gyűlni az égre.

Bementünk, de egyikünk sem volt fáradt. Úgy döntöttünk megnézünk egy horrort. És a kiválasztott a Hellraiser első része lett. Imádom. Van benne egy kis csavar, amitől az egész még jobb. Nem beszélve az egyik kedvenc színészemről Christopher Jacot-ról, aki egy elég pikáns jelenetben is részt vesz, így lehet gyönyörködni a még kidolgozatlan felső testében, ami még így is szexi.

Szimi nem nagyon szereti a horrorokat, de ő is leült közénk. Végignézte és még élvezte is.

A film végére dörrent az ég és villámlott is. Majd mintha dézsából öntötték volna, eleredt az eső. A szél csak úgy fújta a fákat. Hatalmas vihar volt, amitől még az áram is elment. Ott gubbasztottunk a kanapékon és egyikünk sem mert elmenni egy elemlámpáért.

Adam végül feladta és kibotorkált a konyhába, kihúzta az egyik fiókot majd a szemünkbe világított.

-Adam! – kiáltottuk szinte egyszerre.

-Működik. – nevetett.

-Haha! Vicces vagy! – mondtam enyhe iróniát belekeverve. – Inkább nézd meg, visszatudod-e hozni az áramot.

-Igenis! – tisztelgett, sarkait összeütötte majd utána nevetett. Mi is.

Kiment a hátsó bejáraton, ugyanis a kertben volt a biztosíték.

Mi addig síri csöndben ültünk és vártunk a világosságra. Csak vártunk és vártunk, de semmi.

-Na, jól van. Én kimegyek, megnézem, mi van vele. – álltam fel hirtelen, amitől kicsit megszédültem.

-Oké. Siess vissza! – szólt utánam Szimi.

Bólintottam, de tudtam, hogy nem látja. Kinyitottam a hátsó ajtót és egy hatalmasat villámlott. Sikítottam egyet, ugyanis nagyon megijedtem, pedig nem szokásom. Kifújtam a levegőt, majd egy nagyot szívtam és ezt ismételtem párszor, csakhogy a szívverésem a helyére álljon. Utána bátorságot vettem magamon és kiléptem a hidegbe, gyorsan bezártam a z ajtót magam mögött és a kapucnis felsőmet összehúztam és összekulcsoltam a kezem a mellkasom előtt. Az eresz alá is volt, hogy beesett az eső. A lábam megázott még így is és hiába mentem ki Adam nem volt sehol.

Visszafelé kicsit futottam, hogy minél hamarabb beérjek, de megcsúsztam és elestem. Mint akinek meg sem kottyant felálltam és siettem tovább. Beértem és csak akkor éreztem, hogy fáj a térdem.

-Na, mikor lesz már fény? – kérdezte Szimi.

-Nem tudom. Adam, ugyanis nincs kint. – válaszoltam egyszerűen, közben pedig próbáltam nézni a térdem hátha látok valamit. Kezemmel tapogattam és hirtelen nagyon beleállt a fájdalom. Felszisszentettem.

-Mi az? – aggodalmaskodott Niki.

-Csak megcsúsztam és elestem. De most nagyon fáj. Eddig semmi baja sem volt. – sántikáltam el a konyháig és minden fiókot átnézve találtam egy elemlámpát. Kerestem rajta a gombot, mikor megtaláltam hiába nyomtam, csúsztattam semmi. – Francba! – csaptam le a pultra.

-Láttam elemet a TV mellett. Várj, megnézem van-e még. - ajánlotta fel Szimi. Hallottam, hogy botorkál, néha belerúg valamibe. – Nem találom. – vált ő is kissé ingerültté.

-Nem baj. Adam majd megoldja. – szólalt fel Niki is.

-De Adam nincs sehol! – mondtam kicsit hangosabban a tervezettnél. – A fenébe is! – ültem le a földre, ami szintén fájdalommal járt. Nem tudom, mi lett a térdemmel, de baromira fájt.

Nem tudom meddig ültem ott, de a csengő megzavarta önsajnálatomat.

-Ki a franc jön ilyenkor? – morogtam magamban, amit szerintem senki sem hallott. Egyikük sem ment ajtót nyitni, ezért nekem kellett feltápászkodnom és elsántikálni, ami baromira nem volt okos gondolat. Minden egyes lépésnél egyre jobban fájt.

Odaértem, kinyitottam és egy sikoly álarcos valaki állt előttem. Majd hátulról négy kar ijesztett egyszerre. Bevallom, nem kicsit ijedtem meg. Akkorát ütöttem az álarcos gyomrába, hogy össze is rogyott.

-Nyugi! Adam vagyok. – mondta, de nem volt ereje felállni.

Nem mondtam semmit csak visszaballagtam a konyhába. Hallottam, hogy Niki "vigasztalja" és segít neki. Szimi meg csak állt az ajtóban, majd elindult felém. Nem láttam ugyan, de hallottam.

-Jól vagy? – kérdezte mikor mellém ért.

-Nem mondanám. Nagyon fáj a térdem és még látni sem látok semmit. – mondtam a sírás határán.

-Kapcsolj lámpát! – mondta Adam. Szimi fel is kapcsolta.

Csak ekkor láttam, hogy tiszta vér a nadrágom a bokámtól a térdemig és egy hatalmas lyuk éktelenkedik mind a nadrágon, mind a térdemen. Ekkor tört el a mécses. Látva még jobban megijedtem és úgy éreztem még jobban fáj.

-Szerintem menjünk vele orvoshoz. Ez nagyon ronda. – mondta Szimi jobban szemügyre véve.

-És mégis hogy menjünk orvoshoz? Még fizetnem is kéne érte. Inkább nem. Lekezelem és bekötözöm. – indultam a kötszerért.

Rám hagyták a dolgot. Nem nyaggattak az orvossal és még szóba sem hozták. Felmentek az emeletre és – gondolom – elaludtak, ugyanis semmilyen zaj sem szűrődött le. Erőt vettem magam és nekiláttam a fertőtlenítésnek. Alig bírtam befejezni. Minden egyes érintésnél, mintha egy tőrt forgattak volna meg benne. És csak jobban vérzett. De muszáj volt így megcsináltam. Szorosan rákötöttem egy fáslit és késznek nyilvánítottam.

A vihar még javában tartott, de ez nem akadályozott meg abban, hogy aludjak. Hamar elnyomott az álom. Néha-néha felriadtam egy-egy dörgésre.

Reggel, vagyis hajnalban valami nagy fájdalomra keltem. A térdem…megint.

-Jól vagy? – ült fel Szimi az ágyban és megtörölte a szemét.

-Aha. – mondtam, de nem így éreztem. Szimi visszadőlt és aludt tovább.

Lementem a konyhába, elpakoltam a tegnap otthagyott dolgokat és a kíváncsiság miatt kimentem megnézni, mibe eshettem bele, mert ugye egy sima esés nem okoz krátert a térdembe. Már szebb volt az idő. Nem esett csak a szél fújt. Végignéztem azon az úton, ahol tegnap mentem és mit látnak szemeim. Egy kutyajáték, aminek az alapja fém. Hát ez szuper! Nem elég, hogy kutyajáték még fémből is van.

Visszamentem és aggódtam, de próbáltam nem törődni vele. Készítettem reggelit mindenkinek, ami rántotta lett sonkával és hagymával. Lassacskán mindenki lejött, ettek majd mentek a maguk dolgára. Szimi le a kávézóba, ahol a kék szemű herceget pillantotta meg, Niki és Adam pedig felmentek a szobába. Én a nappaliban befészkeltem magam a kanapéra egy kis csokival és kerestem valami nézhető műsort. Ahogy lapozgattam, megláttam egy igen ismerős bandát. A híradós nő túl gyorsan beszélt, ahhoz hogy értsem és a minőség sem volt a legjobb, így csak a képeket néztem, meg a feliratot. Éppen a barátnőikről volt szó. Mutatták Liam-et és Danielle-t is, de az exekről több szó volt. Liam-en és Niall-ön már túl voltak és jött Harry. Bár tudom, kikkel volt, kíváncsi voltam itt miről számolnak be. Semmi újdonság, kivéve a végét. Feltett egy kérdést, miszerint vajon most ki a kiszemeltje. Ezzel nem is lett volna baj, de a hatásszünet után jött az, amitől annyira féltem. Azok a képek, amiket az este csináltak. "Vajon ki lehet a szerencsés lány?" "Vajon tényleg komoly a dolog vagy Harry csak egy újabb trófeát szerez magának?" és még ezekhez hasonló kérdéseket tett fel, amire ő maga sem tudott válaszolni. Gyorsan megnéztem az adót, majd elvettem Szimi laptopját és rákerestem. Itt volt a műsor az elejétől a végéig. Tárcsáztam Harry-t.

-Szia! Hogy vagy? – kérdeztem miután felvette.

-Szia! Kipihenten. – válaszolta. - És te?

-Nem túl jól. – válaszoltam lassabban.

-Uram Atyám. Jól vagy? Mi a baj? Kell segítség? – hadarta és éreztem, hogy tényleg aggódik.

-Hát, örülnék, ha át tudnál jönni, de csak ha nem zavarlak. És semmi komoly. – mosolyogtam.

-Persze. Azonnal indulok. Szeretlek! – mondta és letette. Válaszolni sem volt időm.

Mivel jönni fog, valamivel jobb külsőt kéne varázsolnom magamra, de előtte átkötöttem a sebet. Jobban fájt, mint tegnap.

Felvánszorogtam az emeletre, Nikiék nem voltak itt, ebből gondoltam, hogy Adam-nél vannak. Kiválasztottam valami itthonit, de mégsem túl ciki ruhát, és olyat, ami nem nyomja a térdem. Hajamat copfba hátrafogtam, frufrumat pedig előre fésültem és egy kicsit kivasaltam. Maradtam szemüvegben, ugyanis nem éreztem nagy szükségét a kontaktlencsének.

A konyhából a nappaliba készítettem egy kis innivalót és rágcsát, plusz egy filmet is, hátha hamar túl leszünk a dolgokon. Mire ilyen tempóban ezekkel végeztem, megszólalt a csengő és egy aggódó Harry-vel találtam szembe magam.

-Szia! – ölelt magához szorosan. Alig kaptam levegőt, de nem bántam.

-Szia! – pusziltam meg.

Bentebb invitáltam, leült a kanapéra én pedig lejátszottam neki a videót. Nem lepődött meg, mondjuk én sem, csak váratlanul ért. Nem is az, hogy köztudomásra jutott ilyen hamar, hanem hogy ilyen kérdésekkel ötvözve és ilyen formában.

-Hát… - nézett rám Harry miután vége lett. – Erre mit mondjak?

-Semmit, csak… - nem tudtam befejezni. A térdem úgy fájt, mintha egy hatalmas téglával dobták volna meg. Odakaptam és ekkor láttam, hogy átvérzett a kötés.

-Jesszusom! Te vérzel. – jelentette ki. – Jól vagy?

-Igen. Jól vagyok. – mondtam nem túl hihetően.

-Nem úgy látszik. Mi történt? Orvos látott már? – húzódott közelebb.

-Megcsúsztam és beleestem a kutya játékába és nem, nem látott orvos.

-Akkor itt az ideje. – állt fel és indult a bejárathoz.

-De nem szeretném, majd elmúlik. – válaszoltam és ugyanabban a pillanatban nyilallt bele újra.

Nem mondott semmit csak "kiráncigált" az autóig majd gyorsan a gázra taposott és már ott sem voltunk. Hamar odaértünk és mivel Harry már régóta ismeri az orvost, be is hívtak minket. Nem sokan voltak amúgy sem, és mind öregebbek, szóval itt nem féltem attól, hogy meglát valaki.

-Üdvözlöm! Dr. Johnson vagyok. – mosolygott rám.

-Szintén! Én Judit. – mosolyogtam én is.

-Mi történt a kisasszonnyal? – kérdezte a 60-at taposó enyhén ősz orvos. Rekedt, mély hangja volt, ami hasonlított a Harry hangjára, de mégis más volt. Viszont így is kísértetiesen hasonlított.

-Tegnap a viharban megcsúsztam és beleestem a kutya egyik játékába. – mondtam, miközben ő elkezdte letekerni a fáslit. Felszisszentettem minden egyes nagyobb fájdalomnál, ami elég gyakran volt. Harry megfogta a kezem, én pedig úgy szorítottam, mintha ezzel el tudnám mulasztani a fájdalmat. Volt mikor megpuszilta a kezem és a másik kezével és megfogta. Az orvos ilyenkor elmosolyodott, ami még szimpatikusabbá tette.

-A hölgy a barátnője? – kérdezte Harry-re nézve. Én is felnéztem rá.

-Igen. Ő a barátnőm. – mondta, közben megpuszilta a kezem és a szemembe nézett, amire elmosolyodtam. Jóleső melegség járt át, ahogy kimondta.

-Nos, kisasszony, elég sokszor kell hozzám jönnie a közeljövőben, ugyanis ez nem fog olyan hamar elmúlni. És egy tetanuszt is kapni fog.

-Jaj, ne már! – húztam a számat.

-De bizony. Szóval mutassa az egyik karját! – mondta én pedig felé fordítottam bal karomat.

Bogarászott még valamit majd lefújta a fertőtlenítővel, szememet összeszorítottam, másik kezemmel Harry kezét szorongattam.

-Készen is vagyunk. – mondta és ráragasztott egy vattát.

-Ez gyors volt. – néztem az orvosra.

-Már csak a kötözés van és mehetnek is. – mosolygott. Olyan pozitív kisugárzása van.

Próbálta minél fájdalom mentesebben csinálni, de ezt nem lehetett. Borzasztóan fájt, és még Harry nyugtató szava sem segített, de ezt leszámítva tényleg gyorsan kész lett.

-A héten 3x kéne eljönnie kötözésre. Kérem, mondja még egyszer a nevét! – gurult székével az íróasztalához, én pedig bediktáltam a nevem. – Akkor minden héten hétfőn, szerdán és pénteken várom. – mosolygott.

-Rendben. Mennyivel tartozom? – kérdeztem.

-Ugyan már. Semmivel. – válaszolta kedvesen.

-Rendben. Köszönöm! – válaszoltam és már indultam is az ajtóhoz.

-Köszönjük. Viszlát! – fogott kezet az orvossal Harry és utánam jött.

Már többen voltak így amilyen gyorsan csak tudtam, siettem az autóhoz. Az autóban senki sem mondott semmit. Csendben tettük meg az utat. Hazahozott és kicsit beszélgettünk még meg hülyültünk.

-Figyelj! Visszatérve arra a dologra. – nézett rám komolyan.

-Igen?

-Nem csak egy trófea vagy nekem.  Komolyan gondolom, ennél komolyabban szinte semmit sem gondoltam. Szeretlek, és ezen nem változtat semmi sem. – szemei csillogtak és minden egyes szava jólesett.

-Én is pont így érzek. – mosolyogtam, majd megcsókolt.

Nem tervezte hosszú csókra, de elmélyült. Fölém kerekedett és eldöntött a kanapén. Óvatosan bánt velem, mintha bármelyik percben összetörhetne. Keze becsúszott felsőm alá és közben a könyökével megütötte a térdem. Felszisszentettem.

-Bocsi. – nézett rám kitágult pupillával.

Válaszul megcsókoltam. Keze egyre fentebb csúsztatta a felsőt, közben egy percre sem váltunk el.

-Khm… - jött a lépcső aljáról egy torokköszörülés így villámsebességgel szétszéledtünk, felsőmet gyorsan letoltam és mintha semmi sem történt volna ültünk egymás mellett.

  

Juccy

58. fejezet - I want...

  Sziasztok! Nagyon meglepődtem, mikor megláttam hogy ennyi megjegyzést sikerült összehoznotok! Nagyon hálás vagyok érte, és ígérem, valahogyan majd meghálálom!! Nagyon nagy örömmel tölt el, hogy ennyien kommenteltetek és az még jobban hogy mind pozitív! Említésre méltó az is, hogy 23 olvasóm van! KÖSZÖNÖM mindenkinek, aki bármilyen formában is olvassa! ♥

   Juccy:)♥

   

            

-  Mi az? – fogtam meg vállait és értetlenül megfordítottam fejemet, hátha látom én is azt, amit Ő, de nem kellett volna. Egy paparazzóval találtam szembe magam, aki már nyomta is meg a gépén a megfelelő gombot. Hirtelen nem is tudtam mit csinálni, majd egy gyors mozdulattal behúztam a függönyt.

-Sajnálom. – búgta fülembe Harry. Hangjára összerezzentem és visszafordultam vele szembe.

-Már mindegy. – mosolyogtam rá, de nem volt túl őszinte mosoly.

-Tényleg sajnálom. Úgy látszik nem sikerült leráznunk. Nem így akartam. – szabadkozott még mindig, hangjában nem kevés megbánás volt, de ez nem az Ő hibája. Vele együtt jár ez is, csak még nem voltam rá felkészülne.

-Nem a Te hibád. – karoltam át újra a nyakát.

-De. Talán, ha…

-Nem a Te hibád. – ismételtem meg kicsit erélyesebben.

-Szeretlek. – csókolt meg, ami most megint más volt, mint az előbb. Sokkal lágyabb és visszafogottabb, mégis lenyűgöző.

-Én is. – néztem a szemeibe, amelyben még mindig ott volt a megbánás némi jele, de a vágy nagyobb volt benne. Gyönyörű zöld szemei helyett kezdett valami fekete, csillogó golyóvá válni, mintegy plüssmacin.

Újra ajkaimra tapadt. Hosszú, érzelmekkel teli, vágytól túlcsöpögő csók volt, minden egyes pillanata még magasabban repített és úgy éreztem csak MI vagyunk. Keze közben bejárta egész hátam, majd megállapodott a fenekemen. Az én kezem a tarkóján volt és néha-néha a hajába túrtam vagy a tarkóját simogattam. Megőrjít ez a srác. Kihozza belőlem azt, amiről én sem tudtam, hogy bennem van.

-Akarlak! – nézett a szemembe, homloka az enyémnek volt dűtve. Ahogy kimondta, libabőrös lettem. Mély, simogató hangja újra ás újra visszajátszódott a fejemben. Ha a szívemre hallgatok nincs megállás, ha az eszemre, akkor sincs. Valami mégis bennem volt, hogy ez nem megy nekem még. Közben az arcomat puszilgatta, még jobban magához húzott, a levegő, amit kifújt lágyan simogatta bőrömet. Lassan már a nyakamra akart térni.

-Ne! Nekem ez nem megy. – húzódtam kicsit arrébb.

-Oké. Értem. – láttam, hogy csalódott, de megértette.

-Bocsi. – öleltem meg.

-Nem baj. – simogatta meg a vállam hatalmas kezével.

Ezt a témát nem firtattuk tovább. Bekaptunk pár falatot, aztán visszamentünk a többiekhez, és Szimi már alig bírt felügyelni a tömegre. Harry is felajánlotta, hogy segít, de elküldtem inkább élvezni a partit.

A buli a hajnali órákban ért véget, mikor már kifogytunk a piából és a kajából is, ezért az emberek leléptek egy "jobb" helyre, biztos valami szórakozóhelyre mehettek. Szimivel ezt nem is bántuk. Csak a srácok, a barátnőik és Niki meg Adam maradtak itt, bár Adam-et győzködni kellett, ugyanis az egyik osztálytársával le akart lépni. Csak azt nem értem, hogy, mikor megállni alig bírt lábain, nemhogy menni.

A nem teljesen józan állapotban lévő személyeket, vagyis nagyjából mindenkit lefektettünk így legalább el tudtunk kezdeni takarítani, persze csak miután átöltöztünk valami kényelmesebbe és a felesleges sminket is eltávolítottuk bőrünkről. A hajamat egy sima lófarokba fogtam, átcseréltem a kontaktlencsém a szemüvegemre, Szimi is hasonlóan tett, annyi különbséggel, hogy ő ne szemüveges. Danielle volt még, aki nem ivott túl sokat így ő is csatlakozott hozzánk, annak ellenére, hogy nem szerettük volna őt is dolgoztatni. Hiába jártattuk a szánkat, ő csak azért is segíteni akart.

Hármunknak sem volt könnyű munka, de nagyjából 2 – 2,5 óra alatt végeztünk. Megtelt 6 kisebb szemeteszsák. Voltak összetört tárgyak is, mint például Marcy egyik vázája, de hál’ Istennek nem a kedvence.

Végeztünk, kivittük az összegyűlt szemetet és a konyhába ücsörögtünk, beszélgettünk.

Jobban megismertük Danielle-t, és az elképzelésünk baromira hasonlított az igazira. Ugyanolyan kedves, barátságos, vicces és megértő.

Órákon át beszélgettünk és közben ébredezett a társaság. Nem kevesen kértek fájdalomcsillapítót a fejfájásukra, ezek között volt Niki, Adam, Louis és Zayn is. A többiek megúszták egy enyhe szédüléssel vagy azzal sem.

 A csajoknak adtam egy kényelmesebb ruhát és mivel én nagyobbakat hordok, így biztosan jó volt rájuk. Gyönyörű ruháikat most nem akarták "cipelni" így felajánlottam, hogy akkor maradjanak itt, kitisztítom és majd Harry-vel elküldöm. Örömmel fogadták el.

-Beszélhetnénk? – ölelt át hátulról Harry és közben a nyakamba szuszogott. Erre lehet nemet mondani?!

-Persze. – fordultam meg, hogy szembe legyek vele.

-Akkor felmegyünk? – vigyorodott el, ami kicsit perverzre sikeredett. Válaszként bólintottam és elindultam.

-Miről szeretnél beszélni? – kérdeztem az ágyra ülve.

-Két dologról. – váltott kicsit komolyabbra.

-Éspedig? – fordultam a mellettem ülőhöz teljes testtel. Lábam felhúztam és törökülésbe helyezkedtem.

-Mi volt, mikor a konyhában voltatok? – nézett a szemembe. Reméltem, hogy elfelejti.

-Semmiség. Igazán nem lényeges. – legyintettem a kezemmel és egy kisebb nevetést is megengedtem magamnak.

-Komolyan. Mi volt? – nézett ugyanúgy.

-Na, jó. Csak annyi, hogy feszengve éreztem magam a közelükben. – piszkálgattam ujjaimat csakhogy ne keljen a szemébe néznem.

-Miért? – csak ennyit kérdezett.

-Mert ők… - kifújtam a levegőt – ők gyönyörűek. Tehetségesek, megvan az életcéljuk, csinosak, kedvesek és közvetlenek. Rengetegen szeretik őket és féltékeny vagyok. – mondtam gyorsabban a megszokottnál.

-Te bolond vagy. – nyúlt állam alá és felemelte a fejem. Ahj! Azok a szemek! – Te is gyönyörű vagy, kedves és csinos. Közvetlen és okos. Apropó, sokan szeretik őket… - nézett másik irányba – ne lepődj meg, ha sok, nem túl kedves üzenetet, tweetet kapsz.

-Igen. Ezen tűnődtem, de tudtam, hogy ez veled jár és elfogadtam. Csak reméltem, hogy minél később derül ki. – dűltem ölébe, Ő pedig hátraborult az ágyon. Kaptam az alkalmon és mellkasára tettem a fejem, Ő pedig átkarolt és a felkaromat simogatta. Így beszélgettünk.

-Nagyon haragszol? – kérdezte bűntudattal teli hangon.

-Dehogyis. Nem a te hibád. – köröztem ujjammal a hasán.

-De, ha nem ott adom. Nem kellett volna az ablakba állni.

-Meddig csinálod még ezt? – kérdeztem és kicsit belecsíptem a hasába.

-Áú! – kapott oda, és úgy tett, mint akinek nagyon fájt. Ezen csak nevetni tudtam. – Szóval még ki is nevetsz? – jött a kérdés, ami kicsit fenyegetőzően hangzott. Abba akartam hagyni, de nem ment. Amúgy is késő lett volna már, mivel elkezdett csikizni és meg akkorákat sikítottam, hogy valamit nagyon félre lehetett érteni.

-Kérlek! – nyögtem ki nehezen. – Hagyd…abba! – röhögtem és már a könnyem is csorgott.

-Egy feltétellel.

-Mi az?

-Ide kérek egy puszit. – mutatott az arcára.

-Oké. – elmosolyodtam és meg akartam puszilni, de elfordította a fejét. Az ártatlan kis arcra pusziból egy hatalmas csata kerekedett.

Élveztük egymás társaságát, legalábbis én nagyon. Mikor vele vagyok, olyan mintha minden baj megszűnne. Állandóan mosolygok és jó kedvem van. Remélem ez visszafelé is igaz és így marad.

-Harry! Gyere! Megyünk! – kiáltott fel Louis.

-Francba! – "mérgelődött" Harry.

-Lekísérlek. – kezénél fogva húztam ki az ágyból.

Lent még elköszöntem mindenkitől és egy kis pihenés várt rám is.

Eleanor: 

Danielle:

Perrie:

Gemma: