66. fejezet - Lehet rá...?

Sziasztok! Megjöttem a következő résszel! Előre is bocsánat, amiért későn, de nem voltam itthon, a másik láthattátok, hogy új fejlécem van, amiért köszönetet kell mondanom Szabó Gabriellának! 

Meg kell említenem, hogy megvan a 25 olvasóm és a 13100 megjelenítésem! Köszönöm!!♥
Jó olvasást! Juccy♥

Egy darabig csak ücsörögtem és a könnyeim lassan elfogytak. Nem értettem a dolgot. Nem értettem, mit nem tettem meg azért, hogy bízzon bennem? Egy kapcsolat olyan, mint egy háromlábú asztal, kell hozzá szeretet, tisztelet és bizalom. Ha bármelyik is hiányzik, elborul, értelmetlen…csak időpocsékolás.

A kezemet megfigyelve, el kellett mennem a mosdóba. Lábamat halkan rakosgatva egymás után mentem ki a nappaliba, ahol Harry még mindig ugyanúgy ült. Kicsit ijesztő volt látni. Bámulta a TV-t, de be sem volt kapcsolva. Megráztam a fejem és tovább indultam. Közben a táskámat is felkaptam. A fürdő ajtaját kulcsra zártam és a tükörbe néztem. Most kivételesen csak a sminkemben találtam kifogást, de azt is hamar rendbe hoztam és mosolyogva nyugtáztam a végeredményt. Ilyen is ritkán van. Általában egy fintor után hagyom ott a tükörképem, de néha, amikor tényleg mindent megteszek a jó külsőért, van, amikor sikerül.

Túrtam még párat a hajamon, aztán kimentem és leültem a kanapéra. A TV már ment, de láttam Harryn, hogy nem figyel rá. 

-A többiek? Mikor jönnek? – kérdeztem meg a TV-t bámulva.

-Nem jönnek. Ma nem. – válaszolt rám nézve és ekkor láttam a szemét. Ki volt sírva. Tiszta piros és fáradt. Megviselt.

-Miért? – próbáltam érzelemmentesen kérdezni, de alig bírtam ki, hogy ne menjek oda és ne öleljem meg. Szeretem, ezen semmi sem változtat.

-Louisnál vannak. – fordult vissza.

-Hazaviszel? – érdeklődtem.

-Hazavigyelek? – nézett rám és szeme még jobban elkomorult.

-Pár cuccért. Mivel nem hagylak egyedül. – vettem fel a táskám.

-Persze. – halványan elmosolyodott és láttam rajta, hogy megkönnyebbül.

Elszaladt a fürdőbe, át is öltözött és máris emberi megjelenése volt.  Előkereste a slusszkulcsot és máris a garázsba mentünk. Beszálltunk a kocsiba.

-Biztos vagy olyan állapotban, hogy vezess? – néztem rá Harryre, aki már indította is a járgányt.

-Igen. – mosolygott rám, majd fejét visszakapta és már indultunk is.

Az út csöndben telt, mint ahogy az elmúlt pár óra is. Odaértünk, bementünk a házba.

-Ülj le nyugodtan, vagy ha kell, egyél, igyál. Sietek. – mondtam miközben kettesével vettem a lépcsőfokokat.

Bólintással jelezte, hogy értette és ledobta magát a kanapéra. Én, ahogy felértem, elővettem egy nagyobb táskát és pár napra elegendő cuccot dobáltam bele. Próbáltam mindenfélét, otthonit, ha utcára megyünk, kicsit csinosabbat is. A kontaktlencsémet is bedobtam és még pár nélkülözhetetlen női dolgot, amivel a táska már meg is telt. Némi pénzt is magamhoz vettem aztán rohantam is le a lépcsőn. 

Harry Adammel beszélgetett közben erősen artikulált. Homloka össze volt ráncolva. Leértem és mindketten rám néztek és abbahagyták a beszélgetést. Feszéjezve éreztem magam.

-Kész vagyok. – váltogattam tekintetem Adam és Harry között. 

-Oké. – mondták egyszerre.

-Mikor jössz haza? – kérdezte Adam és közben átkarolta a vállam.

-Majd meglátom, de mire a szüleid hazajönnek, itthon leszek. – mosolyogtam és egy ölelés után már indultunk is vissza. 

Visszaérve már lassan sötétedett. Egyetlen egy árva hang nélkül mentünk be. Harry feltrappolt az emeletre és meg követtem.

-Harry! Én elmegyek zuhanyozni, ha nem baj. – mondtam, de még mindig próbáltam rideg maradni.

-Oké. – bólintott majd leült az ágy szélére.

Tudtam merre kell keresni, ezért nem kértem a segítségét. Bementem és egyből a sminklemosót vettem a kezembe. Hamar megvoltam, így a zuhany volt a következő. Elhoztam magammal a kedvenc tusfürdőm. Mézes tejes. A kedvencem. Puha és selymes lesz tőle a bőröm. Gyorsan le is zuhanyoztam. Kerestem a pizsamámat, de sehol sem találtam. De kitettem az ágyra! – törtem a fejem. Igen, csak az ott is maradt a nagy kapkodásban.

Eléggé szégyenlős típus vagyok, de valami pizsit muszáj kérnem. Magam köré tekertem a törülközőt. Átosontam óvatosan Harry szobájába, aki a telefonját nyomkodta, de amint meglátott letette az éjjeliszekrényre. Zavaromban megálltam az ajtóban és csak hatalmasokat pislogtam. Lefagytam, képtelen lettem volna megmozdulni.

Beindult a fantáziám, szinte láttam magam előtt, ahogy közelebb lépked kínzó lassúsággal, átkarolja a derekam és megcsókol, közben elhátrál velem az ágyig. Óvatosan ledönt és fölém mászik. Még mindig csókol és egyre szenvedélyesebben. Keze bejárja egész testem és a törölközőtől egy pillanat alatt megszabadít.

-Beljebb jössz? – rántott vissza a valóságba. Végignézett rajtam és már csak egy szájnyalás hiányzott a képből. Féloldalas mosoly megvolt, szexi nézés stimmelt. Istenem, ennek ellenállni! 

-Öhhöm… - vörösödtem el – csak a pizsamám otthon maradt és kéne egy. – kezdtem tördelni az ujjaimat, amit csak zavarban szoktam csinálni. Ezen egy kicsit elmosolyodott és a szekrényéhez lépett. 

-Ez megfelel? – nézett megint végig és az a jól ismert féloldalas mosoly még mindig az arcán csücsült. 

-Bármi is az, tökéletes. – válaszoltam és akkorát nyeltem a közelségétől meg attól a tudattól, hogy szinte meztelen vagyok, hogy még a szomszéd házban is hallották. Harry csak még jobban élvezte a helyzetet és még közelebb jött. A ruhákat a kezemben tartottam, de hamarosan magam mellé engedtem, ugyanis egy igencsak határozott mozdulattal, a derekamnál fogva magához vont. Egy darabig csak felnéztem gyönyörű szemeibe és el is felejtettem, hogy haragudnom kéne rá. Nagy erőt vettem magamon.

-Harry! Nem! – mondtam minél nyugodtabb állapotban és minél hidegebben. Oldalra fordítottam a fejem, és megvártam még elenged.

Meg is tette. Pár másodperc után elengedett és csak állt velem szemben. Nem bírtam és nem is akartam ránézni, mert tudtam, hogy akkor a neheztelésből nem marad semmi. De igenis vegye tudomásul, hogy velem nem szórakozhat, nem egy játék baba vagyok, amit kedvére mozgathat. Egy kapcsolat feltétele a bizalom, ha nincs meg felesleges. És ezt akkor is így gondolom, ha egy világhírű popbanda, világhírű pasijával vagyok együtt. 

Gyorsan sarkon fordultam és visszamentem a fürdőbe. Átvettem a felsőt, amit adott, egy Ramones felirat volt rajta. Az illata is benne volt. Az orromhoz húztam és mélyen beszippantottam. Imádtam az illatát és egyszerűen mindenét. Nála jobbat keresve sem találnék.

Miután eléggé kiszipókáztam az illatot, kimentem a nappaliba és benyomtam a TV-t. Táskám a dohányzó asztal közepére volt helyezve.

 Hallottam, hogy Harry is a fürdőben van, Ő gyorsabb volt, mint én és szexibb is. Egy lenge kis alsógatyában sétált ki a fürdőből, le a nappaliba. Leült mellém és szó nélkül néztük a televíziót, vagyis Ő nézte én meg a szemem sarkából Őt. Tökéletes felsőtestére csak egy kicsit volt rálátásom, nem akartam feltűnően bámulni. A párnát az ölembe vettem, amit nagy érdeklődéssel figyelt. 

Néztem tovább a filmet, aminek nem is tudtam a lényegét. Volt, hogy nem értettem mit mond és volt, hogy egyáltalán nem is érdekelt. 

-Mi az? – nevetett Harry rajtam, mire észrevettem magam. Majdhogynem tátott szájjal bámultam minden egyes kis porcikáját.

-Semmi. – néztem hirtelen vissza a tévére, amin megint csak jót szórakozott. 

Úgy érzem, Ő is érzi, hogy nem haragszom rá. Bár az ellenkezőjét remélem.

Egy idő után elálmosodtunk és elindult felfelé, ahová követtem is. Láttam, hogy nekem is megágyazott, de más terveim voltak.

Megálltam az ágy mellett.

-Valami baj van? – vizslatott szemeivel.

-Semmi. – megfogtam az ágyneműt és elindultam vele a nappaliba.

-Most meg hová mész? – kiáltott utánam.

-Csak a nappaliba. – válaszoltam.

Gyorsan lelépkedtem a lépcsőkön, ügyelve, hogy el ne essek a takaró lelógó részében. A lépcső aljában Harry beért és karomat megfogva fordított maga felé.

-Ezt komolyan gondolod? – nézett a szemembe.

-Azt hogy itt alszom? Igen. – mosolyodtam el halványan.

-Ennyire undorodsz tőlem? – kérdezte és a végén elcsuklott a hangja. Utálom ilyennek látni!

-Nem.

-Akkor miért? 

-Mert megbántottál. Nem bízol bennem, Harry! Egy kapcsolat alapja a bizalom, ha nincs meg, akkor mégis minek vesztegetjük egymás idejét? – gyűltek a szemembe könnyek. Belegondolni is rossz volt, hogy Harry nélkül éljek.

-Te most szakítani akarsz? – kérdezte eléggé meglepetten.

-Dehogyis! Nem. – válaszoltam és ekkor lazított egy kicsit szorításán, én pedig kaptam az alkalmon és kihúztam a kezem. Lassan elvittem az ágyneműmet a kanapéra és letettem.

-Akkor legalább cseréljünk helyet. – indult meg felém, de félúton megállt.

-Én itt csak vendég vagyok, Harry. Sőt, ha úgy nézzük egy valaki, hogy ne legyél egyedül. Vagyis én itt maradok. Tökéletes helyem van. – mosolyogtam rá, bár tudtam, hogy ezzel nem segítek rajta se és magamon sem. Borzalmas volt kimondani ezt a pár szót. Szinte már fizikai fájdalommal járt. El kellett utasítanom azt, akit szeretek, ezzel fájdalmat okozva neki és nekem is. 

Felfogta, megértette mit "akarok", ezért még egy „Hát akkor jó éjszakát!” után felment az emeletre. Bekapcsoltam a televíziót és minimális hangerőn néztem, miután kényelmesen elhelyezkedtem.

Egy idő után meguntam és kikapcsoltam. Csak ültem a kanapén. Ültem és gondolkoztam.

Szeretem Harryt, nélküle üres lenne az életem, és ezt így, ilyen fiatalon is érzem. Valóra vált álom, az, hogy én most itt lehetek. Más ölni tudna egy ilyen alkalomért én pedig hidegen elutasítottam. De hát haragszom rá! Vagy mégsem?! Nem tudom. Megbántott ez tény és való, de ennyiért megharagudni megéri-e.

Zsongott a fejem a jobbnál jobb kérdésektől és a rájuk jövő válaszoktól. Az elhatározás megvolt és el is kezdtem megvalósítani.

Lassan és lábujjhegyen felosontam az emeletre. A vak sötétben ez igencsak nehezen ment, de lassan járj, tovább érsz. Óvatosan kinyitottam volna az ajtót, de nem volt zárva, így csak beosontam rajta, lábujjhegyen, hogy még csak véletlenül se halljon meg.  Mire eddig elértem kezdtem valamicskét látni a sötétben, így kivettem az alakját. Az oldalán feküdt az éjjeliszekrény felé fordulva. Ez pont kapóra is jött. Minél óvatosabban furakodtam be a takarója alá és megpusziltam a vállát. Egy enyhe morgással díjazta és hátra fordult.

-Mit csinálsz te itt? – kérdezte és addig mocorgott még a nyakam alá nem tolta egyik karját.

-Figyelj! Hülye voltam, túlreagáltam és sajnálom! – hadartam el egy levegővétellel.

-Ne te kérj bocsánatot. Nekem kell. És tudd, én bízom benned, csak féltem ezt az egy helyet is. Nem akarom, hogy itt is megtaláljanak. És sajnálom! – puszilta meg a homlokom. Nekem a homlokcsók néha többet jelent bármiféle csóktól és ez a pillanat is ilyen volt.

Elhelyezkedtem az ölébe, jobban ránk húzta a takarót. Kezemmel aprókat köröztem a hasán és néha meg is pusziltam ott, ahol értem. Meghitt pillanat volt.

-Szeretlek! – súgtam a fülébe úgy, hogy minél több levegő is menjen vele. Keze libabőrös lett és egy aprót kuncogott.

-Én is, de ha még egyszer megismétled, esküszöm, nem állok jót magamért. – fenyegetőzött.

-Mit? Talán ezt? – suttogtam újra fülébe és kicsit a szám is hozzáért.

-Te akartad! – kerekedett fölém és az oldalamat csikizte.

Tudni kell rólam, hogy egy darabig kibírom röhögés nélkül és most is így volt. Kezdte feladni, de csak addig próbálkozott, hogy nem ment tovább. Elröhögtem magam. Már a könnyem is folyt, de akkor abbahagyta. Csak támaszkodott fölöttem és nézett.

-Mi az? Van rajtam valami? – kérdeztem mosolyogva.

-Gyönyörű vagy! – mondta alig hallhatóan, de mégis mindegy egyes betű ordított.

Nem tétovázott és megcsókolt. Szenvedélyesebb volt, mint valaha. Imádtam. Mindig meg tudott lepni és mindig imádtam. Nem volt követelőző, de minden érzelem benne volt. Ebből éreztem, hogy tényleg szeret és már kezdtem el is hinni.

65. fejezet - Az első csalódás

   Sziasztok! Megjöttem az eddigi második kedvencemmel. Nem tudom mi, és nem tudom miért, de nekem ez is tetszik. Remélem nektek is! Várom a megjegyzéseket és a szavazatokat!:) 

     Jó olvasást!!

      Juccy♥

  

- Larry! Ne! – nevettem, mikor rájöttem, hogy csak álmodtam és Larry nyaldossa az arcom. Állatbarát vagyok és szeretem a kutya puszit ezért nem toltam túlságosan el. Amikor eléggé ébren voltam abbahagyta és leült velem szembe. – Mit szeretnél? – ültem fel a kanapén. Vakkantott egyet én pedig arra gondoltam, hogy éhes. Kimentem a konyhába és öntöttem a tálkájába egy kis tápot. Hiába szóltam neki, nem jött. Visszabandukoltam a nappaliba és ekkor vettem észre, hogy csak a helyét foglaltam el. Ő szépen felfeküdt a kanapéra. Fejemet rázva dőltem az ajtófélfának és halkan nevettem. 

Kivittem a Nutellát a konyhába és a laptopot visszaadtam Sziminek. Gyorsan lezuhanyoztam és megmostam a fogam. A mosnivaló ruha megint csak gyűlt, de nem törődtem vele, majd kimosok, ha kedvem lesz. Pakolnom viszont már muszáj volt. Egy hatalmas ruhakupac díszelgett az ágyamon és nagyon zavart. El is kezdtem hajtogatni és közben a tegnapi telefonhíváson járt az agyam. Mennyire hiányoznak az otthoniak. Itt jobb és Harryt is imádom, de a legjobb barátaim nincsenek itt, nem tudom velük is megosztani, hogy mennyire boldog vagyok.  Niki és Szimi, akikkel mostanában szinte egy percet sem beszélünk, pedig egy házban lakunk, ugyanúgy hiányoznak, mintha itt sem lennének, mert szinte olyan is.

Hiába sürögtem-forogtam, nem tudtam kiverni a fejemből Harryt. Ki tudja, mit csinál most?! Ki tudja, hogy éli meg ezt?! Fel kell hívnom! – gondolkoztam és a telefonomért nyúltam. Már hívtam is, de nem volt rajta pénz. Elkértem Niki telefonját, és azon sikerült elérnem. Már éppen letettem volna, mikor felvette.

-Szia! – szóltam bele halkabban a megszokottnál.

-Szia! – köszönt vissza egy meggyötört hang. Mintha nem is Ő lett volna.

-Zavarlak?

-Nem.

-Hogy vagy? – kérdeztem félénken. Nem tudtam, milyen reakciót vált ki belőle.

-Nem szeretnék róla beszélni. – válaszolta érzelemmentesen.

-Figyel! Elmegyek hozzád. Nem kérek kifogást, semmiféle ellenvetést. Nem kérdeztem, hanem kijelentettem. – hadartam el és próbáltam magabiztos lenni.

-Te tudod. – jött a válasz.

-Öhhm…a pontos címet megmondanád? – kérdeztem még félénkebben, mint az előbb. A házszámmal voltak gondjaim.

-Inkább küldök egy taxit.

-De nem kell. Ki tudom én azt hívni, csak a házszám kéne… - tiltakoztam. Ennyire önálló én is vagyok.

-Inkább küldök egy taxit! – lett kissé ideges a hangja.

-Oké. – nem mertem kötekedni. Elfogadom, amit mond.

-Akkor szia!

-Szia!

Nem így képzeltem el ezt a beszélgetést. Engem is lehangolt az a tudat, hogy Harry nincs jól. De hogy is lehetne? Ha engem tiltanának el valakitől, akit mindennél jobban szeretek, azt hiszem belehalnék. Nekem ők a legfontosabbak és ezen semmi sem változtathat.

Felszaladtam szóltam a többieknek és átöltöztem valami igazán egyedi ruhába. Hajamat kivasaltam és kiengedve maradt. Szemüvegemet magamon hagytam, ugyanis ehhez a szetthez kifejezetten jól ment. A térdemben sem éreztem fájdalmat így be mertem vállalni az egyik kedvenc magassarkúmat, aminek mivel nincs tű sarka, könnyű benne a közlekedés. Egy leheletnyi alapozó, szemtus, szempillaspirál és egy kis pirosító az arcra és már készen is voltam. Kiegészítőnek egy kalapot választottam, ami nem az enyém, csak megláttam és elkértem Adamtől. Egy táskába bepakoltam pár cuccot és leültem a kanapéra várni a taxit. Közben elgondolkodtam, hogy miért nem lett volna egyszerűbb elmondani a házszámot. Rengeted g dolog az eszembe jutott, de egy nem hagyott nyugodni.

A csengő megzavart, elköszöntem és már a kocsiban ültem a cél felé menve. Az autóban és nyugtalanított az a gondolat, hogy talán azért nem mondja el, mert nem bízik bennem.

Egész úton ezen agyaltam, mikor észrevettem, hogy lassít a kocsi majd megáll.

-Mennyi lesz? – hajoltam előre a sofőrhöz.

-Már ki van fizetve. – válaszolta mosolyogva.

-Oh…értem. Akkor köszönöm és viszont látásra! – intettem majd becsaptam az ajtót. Intett egyet ő is és már ott sem volt.

Igazítottam a hajamon, amit a szél összekócolt. Ruhámon is igazítottam párat majd az ismerős ház felé vettem az irányt.

Hatalmas kapuinál megálltam és benyomtam a csengőt. Az ablakban láttam meg mocorogni valakit, majd a függöny arrébb csusszant és Harry elég "érdekes" feje jelent meg. Tudomásul vette, hogy én vagyok ezért kinyitotta a kaput. Bezártam magam után, majd az ajtó felé indultam. Lépteim bizonytalanok voltak. Nem tudtam, tudom-e majd kezelni a helyzetet. Elnézve Harryt nehéz lesz.

Odaértem és kopogás nélkül nyílt az ajtó. Egy morcos, másnapos fejű, de még így is a legszexibb, legédesebb fiú nyitott ajtót. Arrébb állt én pedig bementem. Rég voltam nála, de most is minden ugyanúgy nézett ki.

Bezárta az ajtót és a nappali felé vette az irányt. Én követtem. Lerogyott a fotelba és pedig a kanapéra ültem. Nem beszéltünk. Ő majdnem aludt én pedig nem tudtam, vagyis inkább nem mertem megszólalni.

-Hogy vagy? – végülis sikerült remegő hangon rákérdeznem.

-Nézz rám! Szerinted hogy vagyok? – kérdezte eléggé flegmán.

-Jó bocs. – kezdtem érezni azt, amit eddig az Ő esetében sose éreztem. Mintha nem lennék neki fontos, mintha leszarná, hogy itt vagyok-e vagy sem. – Harry ez így nem jó! Ezt te is nagyon jól tudod. – kezdtem bele kicsit felbátorodva.

-Mi nem jó? Miről beszélsz te? Ez így tökéletes. – tette szét karjait és megint elég bunkón dobálózott a szavakkal.

-Harry én megértem, hogy most ki vagy… - vettem egy mély levegőt és nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet folytatni, de végülis… - de velem ne beszélj így! Nem azért jöttem, hogy lehordj mindennek vagy, hogy bunkózz. Segíteni szeretnék ezen is tovább lépni, de ha te nem akarod nem fog menni. – adtam ki. Harry meglepődött tekintettel nézett rám.

-Huh…ilyen állapotban még senki sem beszélt velem így. Vagyis semmilyen állapotban sem. Maximum a rokonaim. – kezdte lassan.

-Sajnálom. Nem akartam.

-Ne! Ne kérj bocsánatot! Köszönöm. – mondta és átült mellém. Egyik kezét átdobta vállam fölött a másikkal pedig az arcomat fordította maga felé. Pár másodpercig csak nézett utána megszüntette a távolságot ajkaink között. Szenvedélyes volt. Éreztem szájában az alkohol ízét, de nem érdekelt. Hosszabbra sikeredett a tervezettnél.

-Harry! Túl leszel ezen is. Melletted leszek. – simítottam meg arcát, és éreztem, hogy borostái csikizik a tenyerem. – Mióta nem borotválkoztál? – kérdeztem meg és halkan nevettem.

-Nem tudom. – mosolygott Ő is.

Összedobtam neki valami ételt, ugyanis a hűtője ki volt fosztva. Csak a Vodkás üveg volt benne, de az is üresen.

Mikor kész lett, szóltam Harrynek, hogy jöhet enni. Úgy evett, mint, akinek a gyomra egy hete nem látott kaját.

-Ez isteni. – beszél tele szájjal, a tészta kilógott a szájából. Tekintete hálás volt.

-Köszönöm a bókot. – mosolyogtam és néztem tovább, ahogy eszik.

Befejezte én elmosogattam – megjegyzem volt mit. Kicsit takarítottam is, de nem akartam, hogy hozzászokjon, így befogtam Őt is. Együtt mégiscsak könnyebb!

A takarítás végén egyszerre huppantunk le a kanapéra.

-Már egy ideje figyelem, milyen csinos valaki. – húzódott közelebb.

-Kicsoda? – néztem szét.

-A szomszéd hölgy ma igazán csinos. – mutogatott az ablak felé, mire hirtelen visszakaptam a tekintetem és morcosan Rá néztem. – Csak viccelek. Gyönyörű vagy! – csókolt meg, amibe belemosolyogtam.

-Szeretlek.

-Szeretlek.

Összebújva pihentünk, mikor szembejutott a házszám. Elhessegettem. Nem akartam rákérdezni, de csak nem hagyott nyugodni.

-Harry? – köröztem mellkasán.

-Igen? – puszilt a hajamba.

-Kérdezhetek valamit? – néztem fel rá, mire csak bólintott. – Miért nem mondtad meg a címed? – nem válaszolt. Kerülte a tekintetem. Aggódtam. – Ugye nem azért mert nem bízol bennem? – kérdeztem rá, arra az okra, amitől a legjobban tartottam. Harryn látszódott, hogy fején találtam a szöget.

-Nem. Dehogyis. – próbált átverni.

-Harry! Inkább mondd meg őszintén. Azért, mert nem bízol bennem? – toltam el magam tőle és szúrósan a szemébe néztem.

-Nem. De… - nem folytatta.

-Mi de? Az istenért Harry! Nyögd már ki! – álltam fel és a szemem már fátyolos volt. Kezdtem homályosan látni a dolgokat. Nem akartam sírni. Nem akartam előtte sírni. És végképp nem akartam MIATTA sírni.

-Bízom benned, de mi van, ha véletlenül elmondod valakinek? Vagy csak kicsúszik a szádon? Nem akarom, hogy idejárjanak a nyakamra. Ez az egyetlen hely, ahol nyugton lehetek. – mentegetőzött minden erejével.

-Vagyis nem bízol bennem. – pislogtam gyorsakat, hátha nem csordul ki az első könnycsepp, mert ugye ha az első kijön, a többit sem lehet bent tartani. – Francba! – suttogtam magamnak.

-Sajnálom! – jött közelebb és derekamat átkarolta. Megfogtam kezét és levettem magamról.

-Tudod, mi az egyetlen ok, amiért nem hagylak most itt? – szűrtem ki fogaim között és kicsordult az első könny, ami végigfolyt arcomon. Ezt a többi is követte. – Az, hogy most jelen pillanatban csak én vagyok itt és tudom, hogy szükséged van valakire, DE, amint jön valaki én itt sem leszek. – sziszegtem és közben sűrűn törölgettem a szemem.

-Juci…én... – nem folytatta. Leült a fotelba és nézett maga elé. Én elvonultam a konyhába és gondolkodóba estem. Ez volt az első alkalom, hogy csalódtam Harryben...

Juccy

64. fejezet - Tiltás...

Sziasztok! Hálás vagyok nektek, akik olvassák és azoknak, akik rávették magukat, hogy írjanak pár szót számomra. 3 megjegyzés és 5 szavazat után jövök a következő résszel! Köszönöm és jó olvasást!
Juccy♥

Fel is vettem.

-Szia! – szóltam bele.

-Szia, Juci! Milyen kint? – kérdezte régen látott barátom, Sziki.

-Álmomban is rosszabb! – válaszoltam egyszerűen, mégis mindennél többet mondóan.

-Mesélj csak! Hogy vagytok? Harryvel még együtt vagy? Mit csináltok? – halmozott el a kérdéseivel.

-Harryvel minden a legnagyobb rendben. És ha netán kicsit utánunk keresel, találhatsz is dolgokat.

-Már is? Nem vesztegetitek az időd.

-Nem szándékosan csináltuk. – halkultam el. – De szerintem már minden részlet fent van és még több pletyka. Szóval, nyugodtan nézd meg. Én még nem merem. – szinte suttogtam.

-Nem lesz semmi baj! Kedves vagy, szeretni való és ezt ők is tudják. – próbált nyugtatni.

-De ők nem ismernek!

-Majd fognak.

-Nem is akarnak. De mindegy. Inkább te mesélj valamit! – tereltem a témát.

-Hollandiában vagyok apával. Lehet, átlátogatunk Londonba. – poénkodott és jobbat nevetett a viccén, mint én.

-Várlak! És amúgy a többiek hogy vannak? Az otthoniak? Martin?

-Martin egyre jobban összemelegszik a munkatársnőjével, aki mellesleg észbontóan néz ki. De hiányzol neki. Mindenkinek. – mondta és hallottam, hogy nem nevet, ami azt jelenti, komolyan mondja.

-Ti is nekem! Már csak 1 hónap van. Addig kibírjátok.  Én viszont nem szívesen megyek haza. Nem akarom itt hagyni Harryt. Inkább gyertek ti is ide. – nevettem, még mielőtt elsírtam volna magam.

-Ha az olyan könnyen menne. Tudod, hogy én szívesen követnélek bárhová. – hallottam, hogy mosolyog.

-Tudom Sziki, tudom. – kinyílt az ajtó és kiözönlöttek a srácok. – Most viszont mennem kéne. Itt van Harry.

-Add át, hogy vigyázzon rád, és hogy üdvözlöm! – nevetett majd lerakta.

-Végeztetek is? – álltam fel és léptem Harry elé. Kicsit morcosnak tűnt.

-Igen. És te kivel beszéltél? – érdeklődött a telefonomra nézve.

-Egyik barátommal. Üdvözöl. – mondtam és mélyen szemébe fúrtam tekintetem.

-Értem. - állt tovább egy helyben.

-Fura vagy. Van valami baj? – tettem kezeim nyaka köré és kicsit ágaskodtam, hátha vele egy magas leszek, de ehhez még nőnöm kellett volna.

-Semmi. Menjünk inkább. – fogta meg csuklómat és elindult az ajtó felé.

Gyorsan még odaintettem a többieknek, akik szintén annyira meg voltak lepődve, mint én. Louison látszódott még ez a komorság, de nem értettem. Fotósok hada várt kint még mindig. Harry hatalmasakat lépett, én majdnem elestem. Nem bírtam követni. A térdemet és bevertem valamibe, amitől rettenetesen fájt, de nem mutathattam ki. Gyorsan megszálltunk a kocsiba. Harry hátra döntötte fejét. A fotósok még itt sem hagytak békén. Harry gyorsan gázt adott és egy kisebb táv után leparkolt valahol. Nyugis helynek tűnt. Tudtam, hogy nincs minden rendben, különben nem így viselkedne.

Feje megint hátradöntve pihent, szemét lehunyta és a levegőt is szaggatottan vette. Hosszú idő után, de rá mertem kérdezni.

-Mi a baj? – simítottam végig karján, amitől összerezzent.

-A menedzsment. – mondta anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Hiába vártam nem folytatta.

-Mi van vele? – kérdeztem félénken.

-El… eltiltottak Louistól. – szűrte ki fogai közt. – köpni, nyelni nem tudtam.

-Hogy mit csináltak? – állam verdeste a földet.

-Hallottad. – hangja most olyan szinten ürességet és dühöt sugallt, hogy az ijesztő volt. Semmi élet nem volt benne. Semmi.

-De mégis miért?

-Ne most kérlek. Hazaviszlek. Most az lesz a legjobb. – hajolt vissza előre, a kormányt szorosan megmarkolta és lassan kihajtottunk a főútra.

Nem beszélgettünk. Síri csend volt. Az út baromi hosszúnak tűnt emiatt.

Mikor megérkeztünk Harry áthajolt az oldalamra kinyitotta az ajtót. Nem így szokta. Nem várom el, hogy kinyissa az ajtót, mert nem vagyok úri hölgy, de nem így szokta. Meg akartam csókolni, de elfordította a fejét. Kínosnak éreztem és nem tudtam kezelni a helyzetet.

-Szia. Majd beszélünk. – nyögött oda ennyit.

-Szia. Szeretlek. – válaszoltam és bezártam a kocsi ajtaját.

Ilyennek még sosem láttam. Minden életkedve elment és hiába akartam tenni valamit, nem tudtam.

Csalódottan zártam be magam mögött az ajtót és a kis ablakocskán még néztem, ahogy elhajt a kocsijával, aztán felmentem és kényelmesebb ruhába öltöztem volna, ha nem kell elmennem megint a boltba. Szóval magamhoz vettem egy kis pénzt és elmentem.

Napszemüvegemet felvettem, arcomat próbáltam a hajammal takarni, de mivel fel volt fogatva ez nem ment. Gyorsan lépkedtem, a térdembe néha belenyilallt a fájdalom, de nem törődtem vele. Ha, akkor, mikor még nem voltak tényleges fotók rólunk felismertek, akkor most is fel fognak. Ebben a tudatban siettem haza, amennyire csak tudtam.

Két szatyorral már nehezebb volt „rohannom” ráadásul baromi nehezek is voltak.

Ahogy hazaértem "leraktam" a szatyrokat a pultra. Felszaladtam átöltözni valami kényelmesbe, addig a többiek kipakoltak.

Miután átöltöztem és a kontaktlencsémet és átváltottam szemüvegre lementem én is és magamhoz vettem a hatalmas Nutellát. Befészkeltem magam a kanapéra és elkértem Szimi laptopját. Twitterre nem mertem felnézni, Facebookra és csak félve.  Viki írt nekem.

Viki osztálytársam. Vannak problémái, de van, aki segítsen neki, ezért még kitart. És most már a barátja is mellette áll. Nagyon kedves és megértő csajszi. Van, amikor csak ő van nekem.

Beszéltünk egy darabig, közben tömtem magamba a Nutellát és meséltem neki Harryről. A mait nem említettem senkinek és úgy érzem nem is fogom.

Addig gépeztem, míg lassan besötétedett és bealudtam a laptop fölött Nutellával az ölembe.

Reggel arra ébredtem, hogy Harry puszilgat. Aztán kinyitottam a szememet….

Juccy: