108. fejezet - Édes álom vagy rideg valóság?

Egész este a karjai között aludtam, legalábbis ha tudtam volna. Végig a történteken kattogott az agyam, folyamatosan pörgette újra és újra. Lassan már egy filmként láttam magam előtt és minden egyes újranézéssel újabb és újabb még eddig fel nem fedezett részlet világosult meg előttem.

Majdnem hajnalban, de végre elnyomott az álom. Reggel apró puszikra keltem, amik az arcom hintették be.

- Jó reggelt! - köszöntött még álmos, mély hangján. Elmosolyodtam, de a szememet még nem nyitottam ki. Közelebb bújtam hozzá és a fejemet a nyakához fúrtam.
- Neked is! - mormoltam és megpusziltam a csupasz bőrfelületet. Pár percig így lustálkodtunk, de utána ő kikelt az ágyból é engem is készülődésre invitált. - Miért kell ilyen korán? - duzzogtam a takarót szorongatva.
- Korán? Lassan tizenegy óra. 
- Az nekem még hajnal - dőltem vissza, de nem maradtam. Egy kelletlen sóhajjal együtt a mosdóba csoszogtam, majd a tükörbe néztem.

Hirtelen megijedtem, hogy nem a megszokott barna hajú lány néz rám onnan vissza, de őszintén megvallva, ez sokkal jobban tetszett még álmosan is. 
Megmostam az arcom, majd valami hordható ruha után kutattam, és kivételesen hamar rá is bukkantam. A kedvenc színeim. Fekete és szürke. 
Miután felöltöztem és a hajamat is megcsináltam a sminkkel együtt, kimerészkedtem a fürdő védő falai közül és Harryvel karöltve mentünk le az étkezőbe, ahol már az ebédet készítették elő.

- Sziasztok! - köszönt oda Niall, ugyanis ő vett észre legelőször. - Hogyan sikerült a tegnapi randi? - vigyorgott elég mindent tudóan. Én csak felnéztem a mellettem álló Barátomra, aki egy gyilkos pillantást vetett felé.
- Ugyan Hazz - csatlakozott a beszélgetéshez Louis is -, mindenki tudja, illetve hallotta a kis akciódat. Le a kalappal. Valamit nagyon jól csináltál - kacsintott rá, majd újra a többiek felé fordult. 

Én szinte Harry mögé bújtam. El akartam rejteni a vörösödő arcomat. Hiába ez a "természet rendje", mégis kínosnak éreztem.  

- Louis túloz. Nem lehetett kihallani - suttogott a fülembe, amikor észrevette, hogy nem az erősségem erről beszélni.
- Nem túlzok - szólalt meg az említett személy. 

Leültünk az asztalhoz és én próbáltam olyan természetesen viselkedni, ahogyan szoktam, de most két akadálya is volt. Az első, hogy az esténk volt a téma, a másik, hogy még mindig nehéz feldolgozni, hogy a One Direction között ülök éppen az ebédre várva. De minden tőlem telhetőt megtettem. 

- Eleanor? - fordultam Louis felé.
- Neki tegnap haza kellett mennie - biggyesztette le ajkait. 
- Kár - néztem az üres tányéromba.
- Valami változott - nézett rám Liam.
- Fekete lett a hajad? - kérdezte Niall.
- Igen - pirultam el ismét, de nem tudom, miért. 
- Jobb, mint a barna - szólalt meg végül Zayn is, amire a többiek csak egyetértően bólogattak. 
- Köszönöm - mosolyodtam el.

Fél órán belül megkaptuk az ételt, amit abban a szokásos jó hangulatban fogyasztottunk el, mint ahogyan az náluk szokás.  Közel két órába telt, amíg befejeztük. 

- Ma délután próba van. Szeretnél jönni? - kérdezte Harry már a szobában ülve.
- Még szép. A koncerten valószínűleg már úgysem lehetek itt - néztem rá szomorú szemekkel.
- Lehet, de a következőn igen. Direkt megnéztem, az jókor lesz - mosolygott rám. 
- Szuper - mosolyodtam el én is.

Körülbelül fél óra elszigetelődés után kimentünk a hotel kertjébe, ahol Niallel és Liammel találkoztunk, így csatlakoztunk hozzájuk, de alig beszéltünk, már menni is kellett a koncert helyszínére. 

Bepréselődtem Harry és a kocsi ajtaja közé, miután sikerült kijutni a hotelből. Alig ment a kocsi öt percet már le is parkolt. Ugyanolyan tömegen kellett itt is átverekedni magunkat, mint az előbb.

Bent egyből a srácok kezébe nyomták a mikrofont és a már bent lévő bandához irányították őket, engem pedig leültettek az első sorba. 
Perceken belül Josh a dobok közé csapott és szépen végigvettek minden egyes dalt, ami a holnap esti listán szerepelt. 

Miután befejezték egy gyors megbeszélést hirdetett ki a "főnök", így egyedül kellett várnom abban a hatalmas arénában. Elkezdtem fel-alá járkálni, miközben a WMYB-t dúdolgattam. Eltelt negyed óra, de még mindig magam voltam. De nem sokáig. Egyszer csak ismerős hangokat hallottam meg a bejárat felől.

- Michael? Srácok? - néztem rájuk, majd mintha ágyúból lőttek volna ki, úgy rohantam feléjük. 
- De rég láttunk - ölelt magához a megszólított fél.
- Hiányoztatok - léptem Cal elé, aki szintén megölelt.
- Te is nekünk - nézett le rám Luke, és ő is egy ölelésben részesített. Ashtonhoz értem. Először csak néma csendben álltunk egymással szemben, majd megtörte azt.
- Jól áll a fekete - mosolyodott el, és eddig tartott az a bizonyos feszengés. Én is elmosolyodtam, majd kezeimet a nyaka körül átfontam, ő pedig a hátamnál fogva húzott magához és az arcát a vállam és a nyakam közé fúrta. Éreztem, ahogyan lélegzik, ahogyan ver a szíve.Ölelése közben aprókat ringatott rajtam, illetve rajtunk, ami még jólesőbbé tette. Ha azt mondom, hogy nagyon sokáig öleltük egymást így, egyetlen szó nélkül, akkor nem túlzok. Néha erősebben ölelt, néha lazított rajta, de ahogyan én sem, ő sem akart elengedni. Egyszerűen csak jól esett és rettenetesen hiányzott. Percekig álltunk így, de egy ismerős hang visszhangzott az arénán át.
- Bassza meg! - morogta, mire szétrebbentünk.
- Harry? - Kérdeztem a hang irányába fordulva, de már csak azt láttam, ahogy Niall legyint, hogy majd ő megy.