London

Sziasztok!

Szeretnék szólni, hogy a szünetben nem tudok részt hozni, ugyanis tanulmányi úton leszek Londonban ( Nikivel és Szimivel)! Egy családnál fognak minket elszállásolni, és kíváncsian várom, milyen lesz.:)

A másik amit szerettem volna megemlíteni az a játék. Még mindig kevés a 3 ember, de talán ha kiírom a részleteket többen szeretnétek majd részt venni benne. 

Szóval a játék menete: 
1. elég jelentkező(min.5)
2. egy megadott email címre bármilyen kérdést küldeni (névvel ellátva és azt feltüntetve, hogy kinek szól a kérdés (Niki, Szimi, Juccy))
3. ha összejön elegendő kérdés, akkor egy videó kíséretében válaszolunk rájuk, így láthatjátok is a szereplőket, ha nincs elegendő kérdés, akkor csak írásban
4. és ezt kirakom

Remélem így, hogy tudjátok mi lenne a teendő, többen is csatlakoztok, mondom a min. 5 fő jó lenne ha összejönne.

Mellékesen megjegyzem, ha valakit érdekel, milyen volt a londoni utunk, akkor arról is kérdezhettek nyugodtan, sőt ha van rá elég jelentkező egy kisebb beszámolót is csinálhatok és azt is feltehetem az oldalra, persze képekkel. 
Két szavazást fogok indítani oldalt, örülnék, ha szavaznátok!:))

Juccy♥

54. fejezet - Hogy bizonyíthatnám?

     Sziasztok! Rettenetesen boldog vagyok, ugyanis összejött a 21 olvasó és a több mint 8500 megjelenítés! NAGYON köszönök mindent! 

      Viszont (!) A játékra elég kevés emberke "jelentkezett". Nem tudom, hogy azért mert nem tudjátok mi lesz benne, vagy mert tényleg nem érdekel titeket. Ha a kommentben hagytok egy "érdekel" szót, akkor tudni fogom hány embert érdekel, ha nem akkor lefújva a játék!
Nem is húzom az időt. Jó olvasást és kommenteljetek!!:))
Juccy♥

-Szia, Juci! Hát te? – köszöntött egy ezer wattos mosollyal Louis, bár ő mindig vigyorog. – Harry nem mondta, hogy vendége lesz. – huppant le mellém és közben megölelt.

-Szia! Gondolom azért nem, mert egy spontán dolog volt, hogy eljön értem. – válaszoltam mosolyogva és csak „kicsit” éreztem magam zavarban.

-Áh! Így már minden világos. – vigyorgott még mindig.

-És mi járatban? – kérdezte Harry közben mellém ült és kezét a combomra rakta. Ez megmosolyogtatott.

-Ok nélkül már nem látogathatlak meg? – háborodott fel vicces barátunk, de nem bírta ki nevetés nélkül.

-Dehogyisnem. Csak nem szoktál. – kacsintott rá Harry.

-Mi az, hogy nem szoktam?! – vágott merengős fejet. – Igazad van, tényleg nem szoktalak. - nézett halál komoly fejjel Harry-re, de mint az előbb most is elnevette magát.

-Na, és mi az az ok? – húzódott közelebb és a még szabadon lévő kezét a kanapé karfájára helyezte, én pedig hátrahajtottam a fejem.

-Most nincs ok. – nézett a TV felé Louis és hirtelen felcsillant a szeme. – Tán nem PS-eztek? – nyúlt az egyik kar után. – Harry gyerünk! Velem is játssz! – csinált úgy, mint egy kisgyerek. Nevettem rajta egyet, majd kikászálódtam közülük és a szabad fotelba ültem, nehogy megzavarjam a nagy játékot.

-Kimegyek inni, kértek valamit? – álltam fel a harmadik játékuk közben. Válaszul csak megrázták a fejüket.

Komolyan olyanok, mint a gyerekek. Koncentrálás közben kilóg a nyelvük, ők is forognak a konzollal együtt és néha még hangokat is adnak ki. Ha nyernek, akkor elég hangosan teszik, ha vesztenek, akkor is és egy újabb kört követelnek, hogy bebizonyítsák ők a jobbak.

Hamar betaláltam a konyhába viszont a poharas szekrényt elég nehezen találtam meg. Mikor meglett engedtem bele egy kis vizet, amit gyorsan meg is ittam és el is mostam a poharam.

Lassan elindultam vissza, de eszembe jutott, hogy mégiscsak örülnének valami rágcsának, ezért szétnéztem találok-e valamit. És találtam is egy kis chipset. Kiöntöttem egy tálba, majd vettem magamhoz még két poharat és egy üveg kólát is.

Óvatosan indultam vissza, mert nem akartam leejteni a kezemben lévő dolgokat, az ajtóban azonban valami érdekes dologra lettem figyelmes, ezért megálltam és bár tudom nem illik, de hallgatóztam kicsit. Mivel már a játék nem ment vagy csak nagyon minimális hangerőn, ki tudtam venni miről is volt szó.

-Szóval kimondtad…és mi volt a reakció? – hallottam Louis hangját és most nagyon komolynak tűnt.

-Őszintén szólva semmi. – csengett hangja csalódottan.

De mit kellett volna csinálnom? Ennél jobban nem tudom neki bebizonyítani, hogy szeretem. Nem vagyunk olyan régóta együtt, ilyenkor még nem az igazi a kapcsolat. Nem tudom, mivel bizonyíthatnám be, nem tudom, mivel érjem el hogy higgyen nekem.

Nem hallgattam tovább, inkább bementem a nappaliba, így sikerült félbeszakítanom Harry-t.

-Meghoztam a nasit. Igen tudom, azt mondtátok nem kell, de nem hihetek éppen játszó kisgyerekeknek. – mosolyogtam, ami kicsit erőltetettre sikerült és közben óvatosan pakoltam le a kezemben lévő cuccokat. Mikor mindent épségben letettem, leültem melléjük, pontosabban Harry mellé. Mindketten nagyon csöndbe lettek. – Megzavartam valamit? – néztem végig rajtuk.

-Dehogyis. – mosolygott Louis majd hirtelen az órájára nézett. –De gyorsan szalad az idő, nekem már mennem is kéne. – állt fel gyorsan a kanapéról.

-De hát hova sietsz? – néztem rá.

-Tudod… - vakarta meg tarkóját – Eleanor-al találkozom. – bólogatott. Magával is most hitette el. Nem tud hazudni, főleg nem spontán, de ráhagytam. Ha menni akar…

-Rendben. Figyelj, bár még nem ismerem, de amennyit olvastam róla kedves lánynak tűnik, üdvözlöm. – mosolyogtam és felálltam megölelni, amit viszonzott is.

-Átadom. – haladt az ajtó felé, én visszacsücsültem a helyemre, amíg Harry kikísérte barátját. 

Hamar visszajött és leült mellém. Csend volt. Legszívesebben rákérdeztem volna, hogy mégis mit várt, de nem akartam. Nem akartam, hogy csalódjon bennem.

-Kérdezhetek valamit? – néztem a kezemre.

-Persze. – nézett rám mosolyogva.

-Amit fent mondtál... – vettem mély levegőt – komolyan gondolod?

-Igen. Komolyan. – nyúlt állam alá.

-De, hogy jött ilyen gyorsan. Egyáltalán hogy jött az ötlet, hogy megkeresd magyarul? – nem néztem a szemébe, ahhoz túlságosan féltem, de nem tudom mitől.

-Az ötlet onnan jött, hogy kíváncsi voltam a reakciódra. – mosolygott, ami most már rám is átragadt – És mert az elmúlt időben, mikor nem voltunk együtt, bármilyen kevés is volt, de baromira hiányoztál. Ennyire nem ragaszkodtam az anyukámon és a nővéremen kívül senkihez sem.

-De ott vannak a fiúk. – vágtam udvariatlanul a szavába.

-De ők nem olyanok. Ha tőlük lennék távol, ugyanúgy hiányoznának, de nem olyan értelemben, mint te. Érted már? – húzódott közelebb.

-Azt hiszem. – mosolyogtam és szorosan magamhoz öleltem.

Mélyen beszívtam a már jól megszokott illatát, és ahogy a göndör fürtjei csikizték a nyakam…hiányozna, ha nem lenne. Én vagyok a világon a legszerencsésebb, és bár már annyiszor elmondtam, de mindig így érzem, minden egyes pillanatban. Vele a Mennyországban vagyok, és már előre félek, mi lesz, ha elenged. Egyszer mindennek vége, de ezt a legkevésbé sem akarom. Minden pillanatát ki fogom élvezni, és ha egyszer tényleg vége, boldogan fogok búcsút inteni, mivel megtanított szeretni. Ő az a személy, akit sosem fogok elfelejteni és mindig szeretni fogom, amíg csak élek. És már megint dramatizálok. – gondoltam magamban.

Szórakoztunk még kicsit és beszélgettünk, aztán hazavitt. Otthon a szokásos várt: a fele társaság már aludt, Adam pedig megint a szobájában gubbasztott és a partit szervezte, amire már csak két nap van.

Megfürödtem, kontaktlencsémet kivettem, fogat mostam, belebújtam a pizsimbe és már az álmok országában jártam.   

A következő nap nagyon lassan telt el, ugyanis csak Szimivel tudtam beszélgetni. Niki haragszik rám (?), Adam pedig ki sem mozdult a szobájából.

De végre megint eljött az este és alig vártam a másnapot, mert elmegyek venni egy parti ruhát, ugyanis ilyennel nem rendelkezem.

Másnap hamar keltem, szinte hajnalban. Én akartam lenni az első a boltokban. Ahogy kikászálódtam az ágyból, egyből a telefonom után kaptam és tárcsáztam Harry-t.

-Igen? – szólt bele egy női hang.

53. fejezet - Az a bizonyos szó…

Sziasztok! A játékkal kapcsolatban, szeretnétek, hogy a részleteket is kiírjam vagy tényleg ennyire nem érdekel titeket? 

Csináltam egy szavazatot oldalt, kérek mindenkit, csak egy kattintás! 

És köszönöm azoknak, akik eddig kitartottak mellettem és remélem a továbbiakban is számíthatok rájuk!♥

Köszönöm a több mint 8000 megtekintést!♥

Juccy:)

-Csak megnéztem ébren van-e. – mondtam és közben karba tettem a kezem.

-Igen? És miért lopakodtál? – kérdezte kicsit ingerültebben.

-Mert aludt?! És mert nem akartam felkelteni?! – kezem széttettem és reakciót nem várva mentem el mellette, le a konyhába a reggeli tápanyagfelvételemért.

Csináltam egy rántottát, amit el is fogyasztottam. Úgy terveztem, hogy megint csinálok mindenkinek reggelit, de mivel nem jól kezdődött a napom, nem volt kedvem. Csináljon mindenki magának. Adtam Larry-nek is majd előkaparásztam a kedvenc felsőmet, amit még szülinapomra kaptam barátnőmtől, és amin a számomra legkedvesebb személy van, Harry Styles. Kényelmes egy póló, ugyanis nem feszes, olyan jó kis lenge. Kivettem mellé még egy rövidnadrágot, ugyanis ma is remek idő van.

Bementem a fürdőbe, megfésülködtem és egy copfba fogtam a hajam a fejem búbján. A frufrumat próbáltam beállítani, de úgy látszik, megint vasalásra szorul. Bedugtam a hajvasalómat, megvártam még felmelegedett, majd gyorsan kivasaltam és átfésültem. Kikapcsoltam a vasalót. Kezembe fogtam a telefonom és a fülesem és kimentem a kertbe. Kényelmesen elhelyezkedtem távol a háztól a kert egyik legtávolabbi pontjába, ahová Larry is követett, majd kis zenét bekapcsolva feküdtem le a fűbe.

Larry békésen feküdt mellettem és pedig egyik kezemmel a fejét simogattam.

Végre nyugalom. Néha olyan jó kizárni a külvilágot és egy kicsit semmivel sem foglalkozni. Ez most pont ilyen pillanat volt. Nem gondolkoztam, nem csináltam semmit, egyszerűen csak voltam.

Élveztem, ahogy a nap melengeti a bőröm és szinte már olyan érzés volt, mintha simogatna.

Hirtelen valami hideget éreztem az arcomra esni. Kezemmel gyorsan odakaptam, de egyre több esett rám. Eleredt az eső. Nem zavart csak a telefonomat féltettem. Megnéztem hány óra és ekkor láttam, hogy már délután 2 van. Szépen bealudtam.

A telefont a zsebembe nyomtam és lassú léptekkel indultam meg a ház felé. Nem akartam megint a harctér kellős közepén találni magam, már ha értitek, mire gondolok. A kapcsolatok valamilyen szinten szétszakították a barátságokat és bár egyikünk sem mutatja, nem kellemes. Borzasztóan hiányzik az a Niki, akit másfél éve ismertem meg, és bár nem sok minden változott, valami mégis.

Beléptem a házba és a TV ment a kanapén pedig két fej látszódott. Az egyik Szimi a másik pedig Niki. Az ajtó nyitódására hátrafordultak.

-Hát te? – kérdezte Szimi. – Kerestünk, de nem találtunk sehol.

-Nem eléggé. – mosolyogtam rá és máris indultam fel megtörölni a hajam. Hát ezért vasaltam ki? – gondoltam magamban.

-De várj már! – kiáltott utánam Niki.

-Nyugi! Nem Adam-hez megyek, csak megtörlöm a hajam. – válaszoltam elég hanyagul, akár flegmának is nevezhetően.

Közben visszanéztem és Niki dermedten állt a lépcső alján. Álla szinte a földet verdeste. Gondolom, most jól megleptem.

Hajszárítás közben valami elkezdett rezegni a zsebemben. Kicsit megijedtem, de rájöttem, hogy csak a telefonom.

Bejövő hívás Harry-től. Nem is gondolkoztam, hogy fogadjam-e, reflexből nyomtam be a gombot.

-Szia! – köszönt előre azzal a mély rekedtes hangjával, amitől kirázott a hideg. Jó volt újra hallani.

-Szia! Mi újság? Hogy vagy? – bombáztam a kérdéseimmel.

-Hé! Én akartam megkérdezni. – "nyávogott".

-Erről lekéstél. – nevettem.

-Hát le, rendesen. Amúgy hiányzol. – halkult el a hangja.

-Te is nekem. – lettem tiszta piros, hál’ Istennek, nem látja.

-Nem lenne kedved találkozni? – kérdezte és hallottam, hogy mosolyog.

-Dehogyisnem. – vörösödtem még jobban.

-Érted megyek. Készülődj!

-De, mire számíthatok? – kérdeztem sietve.

-Csak kényelmeset. – válaszolta.

-Oké. Akkor várlak! Szia!

-Indulok is! Szia!

Bontottuk a vonalat, és önkéntelenül is az alsó ajkamba haraptam. Közben pedig már ábrándoztam, hogy de jó lesz újra látni. 

Gyorsan elkezdtem keresni valami másik cuccost, hiszen azért kicsit ciki lenne, ha ebben a felsőben látna meg. Kinéztem az ablakon és már nem szakadt csak csepergett az eső, de ezt leszámítva nagyon fülledt volt a levegő, szóval nem kellett hosszabb vagy melegebb ruhát keresnem.

A választásom egy sötét farmerre és egy BonJuor-os felsőre esett, pár kiegészítővel, és egy szegecses tornacipővel. Enyhe smink, a hajamat újra megcsináltam, vagyis felfogadtam a frufrum pedig kivasaltam, bepakoltam a táskámba a fontosabb dolgaimat és lementem a nappaliba, ahol még mindig csak ketten voltak. A táskám ledobtam a dohányzó asztalra és bevágódtam a szabad fotelba.

Nem tudtam mit néztek és nem is érdekelt, inkább azt vártam, hogy Niki mond-e valamit. Pár perc elteltével megszólalt Szimi.

-Mész valahová? – kérdezte a táskára nézve.

-Igen. – válaszoltam rá se nézve, pedig ő semmit sem tett, csak Niki pont mellette ült és most haragudtam rá.

-Hová? – kérdezte megint és a szemem sarkából láttam, hogy néz.

-Harry értem jön és gondolom hozzá. – mosolyogtam.

-Értem.

Ennyi volt a beszélgetés. Innentől kezdve nem szólaltunk meg. Csak a TV –ben menő műsor idétlen szereplőinek az idétlen hangját lehetett hallani, na meg persze néha az esőt, amikor jobban rákezdett.

Egy örökkévalóságnak tűnt az az idő, amíg meg nem érkezett Harry. Egy csengőszó jelezte, hogy valaki jött és a táskámat felkapva rohantam az ajtóhoz el sem köszönve a többiektől.

Kinyitottam és Ő volt az. Egy forró, szenvedélyes csókkal köszöntött, majd beszállva az autóba elmentünk hozzá.

-És mit fogunk csinálni? – érdeklődtem, mikor már a nappaliban ültünk.

-Én filmezésre gondoltam, de ha van valami más ötleted. – mosolygott.

-Oké, de előtte játszhatnánk valamit. Olyasmire gondolok, amit Louis szokott. PS.

-Rendben, megnézem, mivel szolgálhatok. – állt fel és indult a szobájába. Igaz még csak egyszer voltam itt, de megjegyeztem a ház mindegy egyes kis szegletét. Halkan követtem.

Elkezdett kutakodni az egyik fiókjában. Mögé léptem, átkaroltam és egy kis pipiskedéssel sikerült megpuszilnom a tarkóját.

-A szívbajt akarod rám hozni? – fordult meg mosolyogva.

-Nem. – néztem rá és kezem a nyaka köré fontam.

-Ne is. – csókolt meg lágyan, amiből egy igencsak vad és érzelmekkel teli csókcsata kerekedett.

Másodpercekre váltunk csak el a levegővételhez, de utána mindent ott folytattunk ahol abbahagytuk. A fiókot lassan betolta, és ami a kezében volt ledobta, eközben sem váltunk szét. Kezét a derekamra rakta és még közelebb húzott magához.

Keze lassan bebarangolta egész hátamat, az én kezem pedig a haja és a nyaka között vándorolt.

-Szeretlek. – mondtam két csók között, mire mosolyra húzta a száját.

Keze már az arcomat fogta közre, homlokunk, orrunk összeért és alig volt köztünk pár milliméter távolság. Mindketten ziháltunk. Mélyen a szemembe nézett.

-Szeretlek. – mondta ki nagy meglepetésemre magyarul. Szemem óriási lett. A mosoly levakarhatatlan volt az arcomról és egyre jobban hasonlítottam egy paradicsomra. Az összes vér a fejembe szökött, máshol biztos, hogy nem maradt.

-Szeretlek! – ismételtem meg és újra egymásnak estünk.

Mikor sokadszorra is elváltunk, megkérdeztem honnan tudta azt a bizonyos szót.

-A net csodákra képes. – mosolygott és kezébe vette a lerakott játékot.

-És komolyan is gondolod? – kérdeztem a földet pásztázva.

-Ha nem érezném, nem mondanám. – nyúlt állam alá és megpuszilta az arcomat.

Kéz a kézben tértünk vissza a nappaliba és estünk neki egy hatalmas versenynek. Épp a harmadik játszma közepén megszólalt a csengő. Harry kérdően nézett rám, amin elmosolyodtam, ugyanis csak őt kereshetik. Megállította a játékot, megjegyzem eddig kétszer vert el, de minden egyes alkalomnál kárpótolt.

Odasietett az ajtóhoz és egy ismerős személlyel tért vissza.

52. fejezet - "Te mit csinálsz itt?"

Sziasztok!  A játékra még várom a jelentkezőket, ugyanis 3 ember kevés!:)) Juccy♥

Megálltunk, én ránéztem Szimire és hatalmas mosoly volt az arcán.

-Ezt ott hagytátok. – mondta Andrew, mikor ideért elénk.

-Köszönöm, ez az enyém. – mosolygott Szimi, és elvette tőle a kulcstartóját, amin rajta volt egy kép róla és az anyukájáról. Gondolom ezért tudta, hogy a miénk. – Mivel hálálhatnám meg?

-Elég, ha még jártok erre. – mosolygott rá Andrew.

Bólintottunk, majd ő visszaszaladt a munkahelyére, mi Szimivel pedig újra elindultunk.

Nem voltunk messze a kitűzött célpontunktól, ezért gyalog mentünk. Átmentünk egy parkon, ahol pár percet időztünk is, de hamarosan továbbmentünk. Elértünk a London Eye-hoz és mint mindig hatalmas volt a sor most is. A rengeteg turista köztük velünk is, mind fel akart ülni. Igaz, hogy mi már voltunk rajta, de eszméletlen a kilátás, és egy nyugodt fél órát tölthetünk el nézelődéssel.

Nem tudom mennyit állhattunk sorba, mire mi jöttünk, de elég soknak tűnt. Mi és még 5 ember szálltunk be egy fülkébe.

Fényképeztünk. Rengeteget. Egymást is, közös képet is és a tájat is. Ilyen napsütésben még szebb London, mit a ködös időkben.

Hamar leértünk, olyan volt, mintha csak 5 percet lettünk volna rajta.

Megkordult a hasam, ezért elmentünk venni egy hot-dogot. Mindketten megettünk fejenként kettőt. Az egy kevésnek bizonyult.

Miután ettünk, sétálgattunk London utcáin, beszélgettünk és élveztük a meleget. Jó volt végre vele lenni és nagyon sajnáltam, hogy Niki nem jött. Jó volt végre magyarul beszélgetni valakivel és nem kellett egy kicsit sem visszafognom magam. Idióták vagyunk, és ezért szeretjük egymást.

Benéztünk egy Zara-ba is. Vásárolni igazából nem vásároltunk, de a fél boltot felpróbáltuk és le is fényképeztük. Miután ezzel végeztünk, kisétáltunk, mint aki jól végezte dolgát a napszemüvegünket újra feltettük és mint a filmsztárok egymásba karolva lépkedtünk. Közben belecsempésztünk egy One Direction klipben látott "táncot". A One Thing-ből vett lépteket mi is bemutattuk és voltak páran, akik megbámultak, de mi csak nevettünk és folytattuk.

Mikor eléggé hülyének nézettük magunkat, megálltunk egy buszmegállóban és elindultunk haza.

Ahogy hazaértünk, felmentünk az emeletre és meglepve láttuk, hogy nincsenek itthon Nikiék. Értetlenül összenéztünk, de ennyi volt. Ő dolguk hova mennek, és mit csinálnak.

 Lepakoltunk, én kivettem a kontaktlencsém. Átöltöztünk valami itthoniba, én felvettem a kedvenc és egyben az egyik legkényelmesebb felsőmet és bevágódtunk a TV elé.

 Pont jókor, ugyanis a Gossip Girl ment valamelyik adón. Elég fura volt így angolul és volt, amit nem is értettem, de így is ugyanolyan jó volt.

Végignéztük, utána pedig kimentünk a konyhába.

-Csináljak valami főtt kaját? – kérdeztem az éppen helyet foglaló Szimitől.

-Hát, jó lenne. – mosolygott rám.

-Jó. Akkor, ha megkérhetlek, lehoznád a laptopod? Fejből semmit sem tudok. – vakartam a tarkóm lányos zavaromban.

Bólintott és pár perc múlva vissza is ért a laptopjával a hóna alatt. Letette elém.

-Na, mi legyen? – kérdeztem és közben megnyitottam egy receptes honlapot.

-Nekem mindegy, csak valami hazai íz legyen. Már hiányzik az otthon íze. – nevetett.

-Rendben. Akkor mondjuk paprikás krumpli? – kérdeztem felnézve a gépből.

Nem mondott semmit csak bólogatva nyalta a szája szélét.

-Ezt egy igennek veszem. – nevettem.

Megkerestük a hozzávalókat, megpucoltattam vele a burgonyát, amíg én a hagymával bajlódtam. Egy baj volt, nem volt kolbász, az pedig azzal az igazi. De mi kitaláltuk, hogy virslivel helyettesítjük. Olyan órás főzőcskézés után el is készül és a végeredmény tökéletes lett. Az illata bejárta az egész konyhát, sőt talán még az előszobába és a nappaliba is jutott. Nem csak az illata volt isteni, de az íze is. Nem is tudtam, hogy ilyen jókat tudunk együtt főzni.

Bevágtunk belőle egyből két tányért jó forrón. A második tányér közben megjöttek Nikiék is.

-Hát ti hol jártatok? – kérdeztem rájuk nézve.

-Hát, csak kulcsot másoltatni. – mosolygott sejtelmesen Adam, majd a zsebébe nyúlva előhúzott kettő bejárati kulcsot és letette elénk. – Ez a tiétek. Most már szabadon járhattok ki és be.

-Jaj…köszönöm szépen! – öleltem meg jó szorosan.

Így tett Szimi is és egyből felálltunk mindketten majd a kulcstartónkra akasztottuk.

-Mi ez a mennyei illat? – hallottuk Adam hangját a konyhából.

-Paprikás krumpli. – kiáltottam.

-Nem ismerem. – kiáltott vissza. Meguntam az ordibálást, így visszasétáltam a nyomomban Szimivel.

-Azért nem ismered, mert ez egy magyar specialitás. – kacsintottam rá.

-Áh..értem. Az illata isteni. – dicsérte és jó mélyen beleszippantott a feláramló gőzbe.

-Hát kóstold meg. Az íze is pont olyan jó mint az illata. – huppantam le az egyik bárszékre és kíváncsian vártam Adam reakcióját, ugyanis már szedett is egy tányérba. Lassan megfújta a kanálban lévő gőzölgő krumplit majd bekapta. Szemem nagyra nyitottam és előrehajoltam az asztalon. – Na? – csillogtak szemeim és már rettenetesen kíváncsi voltam a véleményére.

-Ízletes. – rágta össze. – Bár nekem kicsit túl fűszeres. – magyarázta.

-Igen, ezt valahogy sejtettem, de reméltem, hogy ízleni fog. – kenődtem el.

-Nem, nehogy azt hidd, hogy nem ízlik, csak nem ehhez az íz világhoz vagyok szokva, de finom. – magyarázta és elmosolyodtam, annyira próbálkozott.

-Oké. Köszi. További jó étvágyat! – mondtam immár nekik, mert Niki is csatlakozott Adam-hez.

Intettem a fejemmel Sziminek, hogy jöjjön velem. Kiültünk a kertbe, ugyanis még jó idő volt. Larry is kint volt így felfeküdt közénk a kinti kanapéra. Beszélgettünk, hülyültünk és zenét hallgattunk.

-Juccy! Harry hív! – kiáltott ki Adam a házból. Azonnal rohantam a telefonért, de mire felértem, már letette.

Kíváncsi voltam visszahív-e ezért vártam. Hívni nem hívott, de írt egy SMS-t.

"Sorry if I bother you, but I miss you! What did you do today?xxHazz"

"Bocsi, ha zavarlak, de hiányzol! Mit csináltál ma?xxHazz"

A szám a fülemig ért és vigyorgásom közben gyorsan pötyögtem neki egy választ, amiben azt taglalom, hogy ma hol voltam, kivel és mit csináltunk majd csatoltam hozzá egy képet is, amit Szimivel a London Eye-on csináltunk. És küldés.

Válasz nem jött, hívás nem jött. Mivel már kezdett sötétedni, de még mindig meleg volt, elmentem letussolni és a pizsamámba bújtam és elraktam magam másnapra. Szerintem a többiek is így cselekedtek, ugyanis hamarosan a csönd lett úrrá a házon.

Reggel magamtól ébredtem és a többek még aludtak. Gondoltam átmegyek Adam-hez hátha ő már fent van.  Szemüvegemet a fejemre raktam kicsit rendbe szedtem a külsőmet és már battyogtam is át.

Bekopogtattam majd óvatosan benyitottam. Ott ült az íróasztala fölött és irkált valamit a tegnapi ruhájában.

-Jesszusom! Adam, te egész éjszaka fent voltál? – kérdeztem mögé lépkedve. Megfordult és a látvány engem is megijesztett. Olyan volt, mint egy élőhalott. Szemei alatt hatalmas táskák és teljesen ki volt vörösödve a szeme.

-Nem, most keltem fel. – hazudott elég feltűnően, ugyanis rögtön elkapta a tekintetét, a tarkójához kapott és nem mellesleg ilyen fejjel le se lehetne tagadni.

-Haha! Na, most azonnal elmész aludni, ha nem akarod, hogy mindenki szívrohamot kapjon tőled! – mutattam az ágya felé és összeszűkített szemekkel és csípőre tett kézzel próbáltam határozottabb lenni. Megadóan állt fel a székből és egyből bedőlt az ágyba. Szerintem amint vízszintes helyzetbe került elaludt, hiszem már egyenletesen vette a levegőt.

Halkan, szinte lábujjhegyen kihátráltam a szobából, óvatosan becsuktam az ajtót és a homlokomat megtörölve fordultam meg.

-Te mit csinálsz itt? – kérdezte drága barátnőm összefont karokkal és a doboló lábbal. Zavarba jöttem, pedig semmi rosszat nem csináltam, de ennek ellenére lefagytam, amitől Niki egyre idegesebb lett. Na, ezt hogy magyarázzam ki?!

Egy kis játék!

Sziasztok!

Lenne egy játék ötletem. Célja: jobban megismerhesd a 3 főszereplőt, ugyanis nem kitaláltak. Ha bármi ilyesmi érdekelne titeket, kérlek hagyjatok egy "Igen" kommentet a bejegyzés alatt. Ha van elég jelentkező, a részleteket is kiírom!:))
Juccy♥

51. fejezet - Kék szempár

"Yesterday Szimi said when will the party. But me and Liam can't go 'cause we're meeting Danielle and Eleanor on Monday. Or can they come, too?xxLou"

"Tegnap mondta Szimi, hogy mikor is lesz a buli. Én és Liam nem tudunk menni, mert hétfőn találkozunk Eleanor-ral és Daniell-el. Vagy ők is jöhetnek?xxLou"

Elmosolyodtam üzenetén. Hogy gondolhatja, hogy nem jöhetnek?! Gyorsan írtam neki egy választ, amiben leírom, hogy hülye és hogy természetesen jöhetnek.

Letettem a telefont az asztalra és egy óriásit nyújtózkodtam, majd leráztam magamról a takarót, felvettem a szemüvegem és lebattyogtam a konyhába. A lépcsőn jelzett a hasam egy hatalmas korgással, hogy ideje lenne valami táplálékot magamhoz vennem, és így is tettem. A konyhában csak Niki volt és éppen eltűnt a bögréje mögött.

-Szia! – köszöntem rá vidáman.

-Jesszusom! – dobta el a bögrét, ami csak a szerencsének köszönhetően nem tört össze.

-Hé-hé, ennyire ijesztő vagyok? – kérdeztem megijedve, kezemet felemelve.

-Nem, csak hirtelen jöttél. – kezdett kuncogni drága barátnőm és közben felvette a leejtett bögrét.

-Aha. Oké. – néztem rá gyanakodva és lassan megindultam a hűtő felé.

-Most mi van? – kérdezte és hallottam, hogy mosolyog.

-Semmi…semmi. – adtam a gyors választ és elővettem egy doboz tejet, majd a fenti szekrényben kezdtem kutakodni a müzli után, ami pár perc alatt meg is lett.

Mire újra megfordultam volna, barátnőm már sehol sem volt. Pár perc magam elé bámulás után elhessegettem a csalódottság minden meglátszó jelét és egy mosolyt festettem az arcomra, ami azonnal őszintébe váltott, mert eszembe jutottak a tegnapi nap eseményei. Egyszerűen annyira hihetetlen. Én vagyok a világon a legszerencsésebb lány, ebben biztos vagyok!

Gondolkozás közben elfogyasztottam a reggelimet és már csak a mosogatás várt rám. Gyorsan azt is megcsináltam és azon gondolkoztam, mit is kezdjek magammal. El kéne menni a városba és körbenézni esetleg vásárolni, de nem tudtam, hogy jönne-e velem valaki vagy csak egyedül szeretnék kimozdulni.

Az, hogy felszaladtam az emeletre enyhe túlzás lenne, inkább csak vánszorogtam, de felértem.  Szimi az ágyon feküdt laptoppal a hasán, Niki és Adam meg, hát ők el voltak foglalva egymással. Hangosan kopogtattam az ajtón, hogy észrevegyék, hogy itt vagyok, és be is jött. Mindenki felém kapta a tekintetét.

- Van kedvetek kimozdulni vagy itthon akartok poshadni egész nyáron? – kérdeztem a kezemet közben a mellkasom előtt összefontam. Válaszra vártam, de még a légy zümmögését is lehetett volna hallani.

-Hát, én végül is benne vagyok. – szólt Szimi és lassan lehajtotta a laptopját.

-Oké. – néztem rá mosolyogva. – És ti? – kaptam át tekintetem az egymás ölében ülő gerlepárra.

-Hát… - néztek egymásra – szerintem mi maradunk. – válaszolt Adam egy igencsak perverz mosoly kíséretében.

-Hát oké. – mondtam és egy kicsit bántott a dolog. – Akkor hánykor induljunk? – kérdeztem Szimitől.

-Amint elkészülök mehetünk, de amint látom még neked is el kell. – nevetve mért végig. Nem értettem, miért mondja, de amint én is végig néztem magamon rájöttem. Még mindig pizsamában voltam. Nem értettem, miért hittem, hogy útra készen állok.

Megráztam a fejem és elmosolyodtam magamon. Nem vagyok normális.

Kikerestem, mit fogok felvenni és elmentem a kontaktlencsémet a helyére rakni. Ezzel végeztem felöltöztem és felfogadtam a hajam. Feltettem egy kis szempillaspirált és kivételesen én vártam Szimire. 

Épp a szekrényében turkált ruha után, a haja kész volt ugyanis nem kell vele semmit sem csinálnia, mindig szép göndör. Sminkelni is csak néha szokta magát, ezért most ezzel sem volt baja. Ruhát viszont nehezen talált, de végül sikerült neki.

Nem akartunk buszozni, így sétáltunk. Sütött a nap és csicseregtek a madarak, a napfény szinte égette a bőrünk, de élveztük.

Lassan de biztosan jutottunk el a 2. buszmegállóid, amiben meg is álltunk.

-Úgy látszik eddig bírtuk a gyaloglást. – nevettem el magam.

-Hát igen. De én tudtam, hogy nem fogjuk sokáig bírni. – mosolyogva nézett rám.

Bólintással jeleztem az egyetértést. Körbenéztem és rajtunk kívül csak néhány ember mászkált.

-És Harry-vel mi újság? – kérdezett rá Szimi egy pár perces csend után. Az összes vér az arcomba áramlott, ami "enyhe" pirulást eredményezett.

-Minden a legnagyobb rendben. – válaszoltam mosolyogva és a földet bámulva.

-Mostanában jutott el a tudatomig, hogy tényleg Harry Styles-el vagy együtt. – nevetett, mire én is nevetni kezdtem.

Lassan megérkezett a várva várt "big red bus". Felszálltunk rá a városban pedig le. A jó időnek köszönhetően ehettünk fagyit, így az első dolgunk egy fagyizóba vezetett, amit csak nehezen találtunk meg.

Szolid kis hely volt, csupa vidám színnel és emberekkel. 

Körbenéztem és a mosoly mindenki arcán ott volt. A pozitivitás rám is átragad és egyből mosolyogni kezdtem, és láttam Szimire is ilyen hatással volt a hely. Leültünk egy eldugottabb helyre.

-Te mit fogsz venni? – kérdeztem, miközben a táskámban a pénztárcám után kutakodtam.

-Csokis és epres fagyit, csoki öntettel kehelyben. – nyalta végig száját.

-Hmm..jól hangzik. – futott össze az én számban is a nyál, és alig vártam, hogy végre ehessem. – Kérjem vagy kéred? – kérdeztem.

-Menjél te, én itt megvárlak. – mosolygott és pénzt nyomott a kezembe, amit vissza is adtam neki, ugyanis ezt én fogom fizetni.

Elmentem a pultig és egy fiatal fickó nézett rám kedvesen mosolyogva.

-Szia! Mit adhatok? – kérdezte és a mosoly lassan körbeérte a fejét. Helyes volt a kisugárzásáról pedig ne is beszéljünk.

-Hello! Fagyit szeretnék, kehelyben. – válaszoltam mosolyogva – Egy csokis és epres, csoki öntettel a másik pedig két csokis lesz csoki öntettel.

-Azonnal. – válaszolta közben levett két kelyhet – Egy csokis és epres csoki öntettel. – ahogy mondta úgy csinálta – Parancsoljon! – rakta le a pultra az egyiket és nekilátott a másiknak – Két csokis lesz, igaz? – kérdezett vissza mosolyogva.

-Igen-igen. – válaszoltam. Ugyanúgy cselekedett, mint az előbb.

-4.50 lesz. – nézett rám és most láttam, hogy kék szeme van. És csak úgy csillogtak.

-Azonnal adom. – mosolyogtam és kivettem 5 fontot a pénztárvámból, amit egyből oda is adtam.

-Köszönöm! 50 penny a visszajáró, parancsoljon! – letépte a blokkot és a visszajáróval együtt a kezembe adta. – Gyere máskor is!

-Úgy lesz. – válaszoltam mosolyogva, majd elvetem a két kelyhet és visszamentem Szimihez.

Letettem elé a fagyit, ami iszonyatosan jól nézett ki. Majd én is leültem és elraktam a pénztárcámat.

-Hol a kanál? – nézett rám.

-Basszus! – csaptam a homlokomra – Elfelejtettem, de ő is. – nevettem. Szimi csak megforgatta a szemeit és felállt, gondolom elment kanalat kérni.

Pár perc múlva mintha kicserélték volna. Úgy jött vissza, mintha nem is a Földön lenne. El volt varázsolva.

-Na, mi az Szimi? – kérdeztem, utalva az állapotára.

-Az eladó egy félisten. – nézett rám csillogó szemeivel.

-Sejtettem. Amúgy tényleg nem rossz. – kanalaztam bele a fagyiba.

-Hé, neked ott van Harry! – kapta fel hirtelen a fejét.

-Tudom. Nem is mondtam, hogy kéne, csak azt, hogy nem rossz… - kaptam be a következő kanállal.

-Azért! – nevette el magát. - Amúgy tudom a nevét. – kémlelte fagyiját.

-Honnan?

-A névtáblájáról. Andrew Anderson. – olyan ábrándosan mondta végig a nevét, látszott rajta, hogy tényleg tetszik neki.

-És, nem szeretnél vele találkozni? – kérdeztem meg óvatosan.

-Ne siess ennyire előre! – nézett rám.

-Oké-oké. – tettem kezem védekező állásba.

Beszélgettünk még és olyan 1 körül indultunk utunkra. Szimi még megnézte magának Andrew-t, aztán kiléptünk az ajtón, ami csilingelt egyet a felé helyezett szélcsengőnek köszönhetően.

Elindultunk tovább. A következő célpont a London Eye volt.

-Hé, várjatok! – hallottunk egy kiáltást és egyből hátranéztük, ugyanis nem tudtuk, hogy nekünk szólt-e, de amint megláttuk ki az, biztossá vált, hogy igen.

                Szimi:                                                     Juccy: