78. fejezet - Rock me (18+)

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet, ami egy kicsit pikánsra sikerült! Remélem tetszeni fog mindenkinek és felhívnám a figyelmeteket az előző bejegyzésemre!

Jó olvasást!

Juccy♥

Harry hátrafordult egy pillanatra és a szemembe nézett majd vissza és még mindig a válaszra várt.

-Hát, mivel van egy hét szabadságom, úgy döntöttem kiruccanok egy kicsit és ezt a hotelt találtam a legmegfelelőbbnek. – mosolygott, de annyira, hogy a fejét körbeérte hatszor mosolya.

-De… honnan tudod a szobát? – mutogatott zavartan kezeivel.

-Ohh, hát én is ezen az emeleten vagyok és pont láttam kijönni a biztonságit a melletted lévő szobából, gondoltam nem véletlen. Először a másik szobába kopogtattam, de onnan nem jött válasz, gondoltam hátha innen. És bejött. – lett még nagyobb a mosolya és egy lépéssel előrébb állt, egy lépéssel közelebb Harryhez. Kezeim mellkasom előtt összefontam és érdeklődve vártam, mi lesz a következő dolog, amit megcsinál a nő. Harry ugyanannyit hátrált, mint amennyit a nő lépett.

Végignéztem az illetőn, és még mindig a stewardess-es egyenruhácskája volt rajta. Igen, az a nő a repülőről. Volt képe eddig eljönni. Ki tudja, lehet követte Harryt?!

Addig gondolkoztam, hogy az ajtó záródását vettem észre csak. Harry háttal az ajtónak dőlt egy kacér mosoly kíséretében.

-Hol is tartottunk? – kérdezte és megindult felém.

Kezét lágyan helyezte derekamra én pedig mosolyogva figyeltem arca minden egyes kis rezzenését. Kezemet vállaira helyeztem. Nem mondott semmit, nem várt egy pillanatot sem, újból megcsókolt. Szenvedélyesebb és tüzesebb volt, mint az előző, mégis lágy és visszafogott. Perceken át tartott. Utána pedig csak perceken át néztük egymást. Mosolyogtunk mindketten.

-Mit szólnál hozzá, ha ma elmennénk vásárolgatni egy kicsit? – törte meg rekedtes hangja a csendet.

-Jó lenne, de nem tudom pontosan mennyi pénzt hoztam magammal… - gondolkoztam el a mennyiségen.

-Nem is kell tudnod. Én állok mindent.

-Nem várhatom el. Harry, ez már így is rengeteg pénz, és tudom, neked szinte meg sem kottyan, de akkor is. Sosem fogom tudni neked ezt meghálálni semmivel sem. 

-De, minden egyes nappal, amit velem töltesz. – mondta és megcsókolt. Mintha kicsit érzelgős lenne a mai nap, de nem bánom, én csak örülök neki.

-Szóval? – kérdezte a csók után.

-Na jó, de csak egy feltétellel.

-Mi lenne az?

-Hagyod, hogy én is beszálljak a költségbe. Nem állhatsz mindent te! – mutatóujjamat mellkasának nyomtam, így adva nagyobb hitelt mondanivalómnak.

-Makacs vagy. – puszilt a hajamba - Oké, legyen. – ment bele.

-Szuper! – pusziltam meg. – Mikor indulunk? – kérdeztem izgatottan.

-Akár mehetünk is. – válaszolta egy félmosoly kíséretében.

-Akkor mire várunk?

-Szólok a biztonságinak és mehetünk. – szaladt át Harry a másik szobába.

Amíg távol volt, én gyorsan átöltöztem valami lengébb ruhába, itt ugyanis a nap nem kicsit melegített. A hajamat felkontyoltam és a frufrumat átfésültem, de eközben már visszaért – mint utólag kiderült – Billel.

Felkaptam a táskámat, Harry is egyet, majd útnak indultunk. A hotelt elhagyva, gyalogosan vágtunk neki Sydney-nek. Tudtuk, hogy hamar híre fog menni, annak, hogy Harry hol is tartózkodik, de hogy ennyire hamar, az kicsit meglepett. 2 lépés után jött oda az első csoport, olyan 5-6 főből állt, hogy szeretne képet Harryvel. Harry rám nézett, hogy nem bánom-e, bólintottam és az őr mellé álltam. Harry mosolyogva állta az egyre csak növekvő tömeget, mert ugye azonnal posztolni kell, hol is van a tini sztár. Mosolyogva figyeltem, mennyire odaadó a rajongókkal szemben. Ha a lány egy puszit kér, azt kap, ha egy ölelést, akkor azt. Harry mindent megtesz értük.

Egy lány a tömegből nagyon figyelt engem, majd megszólalt.

-Harry, ő itt a barátnőd? – a tömeg elcsendesült.

-Igen, ő az. – mosolygott rám.

-Kérhetek tőled is egy képet? – kérdezte ismét az a lány. Olyan szinten meglepett, hogy az állam a földet verdeste. Közben a tömeg újabb és újabb kérdésekkel bombázta Harryt, aki igyekezett mindre válaszolni. Végre észbe kaptam és még mindig a sokk alatt bólintottam egyet. Mellém állt és mosolygott, én is mosolyogtam.

-Ne haragudj, megnézhetném, hogy sikerült? – kérdeztem rá.

-Hát persze. – mosolygott és megnyitotta.

-Öhhm… nem lehetne, hogy ezt törlöd és csinálunk egy másikat? – kérleltem kedvesen. – Ez valami borzalmas lett rólam. – nevettem kínomban.

-Na, jó. – állt újra mellém. – Mellesleg megjegyezném, hogy nem lett borzalmas. Szép vagy. – majd benyomta a gombot. A mosolyom most őszinte volt, jól esett, amit mondott, bár nem értettem vele egyet. – Köszönöm, kedves vagy! – öleltem meg. – Elkérhetem a Twitter neved? – súgtam a fülébe. a Lány mosolyogva nyújtott át egy kis cetlit. –Ashley. Szép név.

-Köszönöm és a képet is. – intett majd el is tűnt a tömegben.

10 perc után a biztonsági segítségével tovább tudtunk menni, de a tömeg követett és egyre csak nőtt. Gyorsan hívott Bill egy taxit és azzal sikerült eltűnnünk a szemük elől egy darabig.

Első megálló egy hatalmas épület. Bementünk, és mint egy város. Tele bazárral, butikokkal és nagyobb bevásárló boltokkal.  

-Hűha… - néztem körbe. – Nálunk a pláza akkora, mint itt egy bolt. – röhögtem el a végét.

-Úgy érzem, itt mindent megtalálunk. – karolta át derekamat Harry és elindult egy irányba.

Követtem, mögöttünk pedig Bill. Rengeteg boltot végigjártunk, Bill is csatlakozott a hülyéskedéseinkhez és vette a poént.

Szegény már alig bírta hozni a szatyrokat, amiből nem igazán hagyta Harry, hogy kivegyem a részem. Ahogy sétáltunk egy ékszerbolt kirakatában megláttam egy nyakláncot. Nem tudom, miért, de megfogott és úgy gondoltam Harrynek is tetszene.

Halkan megkértem Billt, hogy csak pár percre vonja el a figyelmét, amíg én belógok megvenni. Meg is tette, gyorsan szaladtam a bolthoz, kikértem a kiszemelt darabot, becsomagoltattam és kifizettem, utána rohantam vissza hozzájuk. Harrynek szinte fel sem tűnt, hogy nem vagyok ott. Azt hitte, csak lemaradtam.

Miután ettünk, bejártunk még több boltot, egyre többen jöttek megint. Harry pár lánnyal megint csinált képet és most megkérte őket, hogy estig ne posztolják. Nem tudjuk, hogy betartották-e, mert a tömeg csak nőtt és nőtt. Még 2 lány kért tőlem is képet. Volt, aki megdicsért, aki beszólt és olyan is, aki Harrynek javasolta, hogy hagyjon el. Csak mosolyogtam, de fájt. Miért utálnak? Hisz nem is ismernek. Külső alapján ítélkezik mindenki, ahelyett, hogy adna egy esélyt. Én hülye, mit is vártam. "Elvettem" tőlük a legkedveltebb tagot, újság címlapján szerepelt, hogy megcsaltam. Ezek után semmi jót sem várhattam volna, de én naiv, reménykedtem benne, hogy talán máshogy lesznek a dolgok.

Bill újból taxit kért segítségül és visszavitt a hotelhez.

- Ennyi elég volt mára. – fújtam ki a levegőt már a szobánk előtt állva.

-Ez még csak a kezdet. – kacsintott rám és kinyitotta az ajtót.

Lepakoltunk minden cuccot, ami nem volt kevés és csak nagyon minimálisan vehettem ki a részem, ami miatt lelkiismeret furdalásom volt. Rám költi a pénzét. Feleslegesen.

Pár órát pihentünk élveztük egymás társaságát, majd előrukkoltam az ajándékommal.

-Harry, vettem neked valamit. Nem nagy ajándék, de remélem tetszeni fog. – mosolyogtam, majd előkotorásztam a táskámból a becsomagolt kis ékszert. Átnyújtottam neki, Ő pedig kibontotta.

-Nagyon szépen köszönöm, de mikor vetted meg?

-Amikor nem figyeltél.

-Hm… ez kedves tőled. - csókolt meg – De nem kellett volna, te is tudod.

-De, igenis kellett. Azok – mutattam a szatyrokra – nem kellettek volna. Harry, nem emiatt vagyok veled, nem ezért szeretlek. Ha a pékségben dolgoznál még mindig, akkor is ugyanígy éreznék irántad, csak lehet nem találkoztunk volna, és sohasem ismerlek meg.

-Én is szeretlek! – hajtotta fejét újabb csókért, ami kicsit követelőzőbbre sikeredett, mint a másik.

A nap már lenyugvóban volt, félhomály uralkodott a szobán. Harry lassan megemelt, lábamat körbefontam derekán és elsétált az ágyig. Óvatosan letett és hátradöntött. Eközben a csókot egyikünk sem szakította meg. Egyesével kerültek le a ruhák. Elsőként én vettem le Harry pólóját, majd pár másodpercig csak gyönyörködtem a tökéletesen kidolgozott felsőtestében, de megzavart egy csókkal. Közben a felsőmmel bajlódott, de mint egy jó rutinos, megoldotta és a szoba valamelyik sarkában landolt. Kezem megtalálta nadrágja peremét. Nagy nehezen és egy kis segítséggel sikerült azt a szűk farmert is levennem róla. Újra ajkaimra tapadt és vadul tépte. Egyre gyorsabban vert mindkettőnk szíve, egyre jobban ziháltunk mindketten. Az Ő keze is lassan eltalált a nadrágomig, amitől könnyedén megszabadított. Végignézett rajtam és egy huncut mosoly szökött arcára. Lassan fölém hajolt és olyan szenvedéllyel csókolt, mint még soha. Keze közben a hátamon kereste a melltartó kapcsát, amit gyorsan meg is talált és az említett fehérnemű a padlóra került. Kezem magam elé kaptam reflexből.

-Csodálatos vagy. – suttogta és óvatosan arrébb rakta kezeimet.

Szemei csillogtak, égtek a vágytól, amit nem csak a szeméből olvashattam ki. Bokszere egyre szűkebbnek tűnt, amin egy kicsit elmosolyodtam. Ujjammal végig simítottam mellkasán, teljesen az alhasáig, vagy mondhatnám, hogy a bokszere pereméig. Libabőrös lett. Egy kicsit megmozdítottam alsónadrágját, utalva, hogy ezt nem szeretném levenni, inkább rá bíznám. Értette és magától levette. Na, igen. A látvány kicsit sokkolt. Nem tudtam levenni a tekintetem a péniszéről. Féloldalas mosolya most még szexibb volt. Élvezte, hogy ennyire meglepett, és hogy ennyire a hatalma alá tudott keríteni. Bár ezzel én is így voltam. Hátánál fogva húztam magamhoz egy csókra, eközben Ő sem tétlenkedett. Levette az utolsó textildarabot, ami közénk állhatott volna. Mélyen a szemembe nézett.

-Biztosan szeretnéd? – tette fel a kérdést. Mint valami vészmadár, jött a gondolat, hogy nem kéne. Korai még. Kétségbeesett szemekkel néztem rá. Nem voltam még kész erre, de mégis. Nem vele volt a baj, hanem velem. Behúztam a kéziféket ennél a pontnál. Harry szeme még mindig égett és még nagyobb szikrákat szórt, mint előtte.

-Harry, én… nem vagyok még erre kész. – mondtam és egy könnycsepp szalad le arcomon.

Harry magára vette alsóját és nadrágját, vállára hajította felsőjét, majd a szoba ajtaját becsapva eltűnt. 

Juccy: 

A nyaklánc: 

Felhívás!:)

Sziasztok!
Az új rész még ma fent lesz, addig is szeretnélek megkérni titeket, hogy szavazzatok a blogra!
FIGYELEM: a szavazat csak akkor érvényes, ha az oldalt is lájkoljátok!
Mindenkinek előre is köszönöm!♥

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=663401253678846&set=a.662986840386954.1073741830.537274006291572&type=3&permPage=1

Juccy♥

77. fejezet - Travel

Sziasztok! Ez megint csak nem lett a leghosszabb rész, de még mindig remélem, hogy tetszeni fog! Próbáltam izgalmasra írni, döntsétek el Ti, hogy ez mennyire sikerült!:) (A megjegyzéseket szívesen várom a pipákkal együtt!!♥)
Jó olvasást!♥
Juccy

A reptéren kutyafuttában elintéztük az ilyenkor kötelező teendőket, majd felszálltunk a gépre. Tömeg volt, de úgy láttam Harry mindent elintézett. Első osztály, kedves és irigylésre méltó stewardess, aki minden kívánságát leste a mellettem ülő göndörkének. Nekem már túl udvarias és túl sok volt, egy percet sem hagyott minket békén. Ott lihegett Harry nyakában, bárhová is ment.

Harry észrevette, hogy kezd elegem lenni a nőből.

-Kérhetném, hogy pár percre szolgáljon ki mást? – kérte meg udvariasan.

-Ahogy kívánja. – válaszolt nyál csorgatva, de nem tetszett neki, hogy elküldi. A mosolya is erőltetett volt, amit még Harry is látott és enyhén elnevette magát.

-Ne haragudj. Én csak annyit kértem, hogy ha kell, legyen itt. – szabadkozott, amikor a hölgy arrébb ment.

-Ugyan már. Nincs semmi, csak szinte megfojt. Levegőt nem lehet venni a jelenlétében. – nevettem fel kínomban.

-Ne is foglalkozz vele! – adott egy csókot, amire mosolyra húzódott a szám és megnyugtatott.

-Szeretlek! Nem akarok még egyszer összeveszni veled. Soha többé nem akarok veszekedni. – suttogtam a szájába.

-Pedig a békülős szex a legjobb, azt mondják. – nevetett, én is elmosolyodtam és vállba bokszoltam.

-Én komolyan beszélek, Harry.

-Így lesz! Mindent megbeszélünk és nem lesz több vita, oké? – tartotta kisujját, amit az én kisujjammal átkaroltam, majd széthúztuk.

-De ugye tudod, hogy a kisujjas ígéretet nem szabad megszegni?

-Semmilyen ígéretet sem illene.

-Ez is igaz.

-Na, látod! – hajolt egy újabb csókért.

-Hozhatok még valamit? Úgy látom kifogytak az üdítőből. – jött vissza a légi utaskísérő és nem hagyta, hogy megcsókoljon. Harry kelletlenül megrázta a fejét és megköszönte.

Az út további részében azt taglaltam neki, hogy ez a második alkalom, hogy repülök, de ezen kívül nem nagyon beszéltünk semmiről. Végig fogta a kezem és éreztette velem, hogy figyel rám annak ellenére, hogy nem beszélget. Láttam rajta, hogy kimerült, így ráhagytam és a vállára döntöttem a fejem. Adott egy puszit a hajamba, mosolyognom kellett rajta.

Jól esett újra a közelében lenni, jól esett újra hallani a hangját, jól esett érezni Őt. Szerettem. Szeretem. Szeretni fogom. Nincs kétség, beleestem, mint ló a gödörbe, ahonnan már a zsoké sem tud kihúzni. Innen már nincs visszaút, csak remélni tudom, hogy nem egyoldalú a dolog és hogy Ő sem adja majd fel.

-Ébresztő! – hallottam fülemben Harry rekedtes hangját. – Úgy látom, te is elszenderedtél. – mosolygott.

-Úgy látszik. – viszonoztam gesztusát.

Leszálltunk, megvártuk a cuccainkat is és a már előre lebeszélt biztonságit. Senki sem tudta, hogy jövünk, de túl hamar híre megy, így jobb félni, mint megijedni.

A biztonsági át akarta tőlem venni a bőröndömet, de nem engedtem neki. Nem vagyok én öreg és ez sem túl nehéz, majd cipelem én.

Taxit foglaltatott Harry és egy számomra semmitmondó hotelhez mentünk. Fél órás út lehetett, közben is csak az ablakon bámultam kifelé és már majd megsültem. Tudtam én, hogy itt jó az idő, de már hajnalban is?

A szállodának jó híre volt, kint az összes csillaggal. Gyönyörű tágas, kifinomult, letisztult belső, kedves, segítőkész dolgozók.

Harry, mint jó barátot üdvözölt egy középmagas, már kopaszodó férfit, akit felénk kezdett vezetni. Bemutatott – mint utólag kiderült – az intézmény vezetőjének. Kedvesnek tűnt elsőre.

Miután ezzel is megvoltunk egy kedves fiatalember felkísért a szobánkhoz. Két szoba volt foglalva, egyik a mi részünkre, a másik pedig az őrnek. A szobák egymás mellett voltak, így bármi volt, nem kellett messze menni.

Lepakoltunk, én megálltam a hatalmas ablak előtt és elkezdtem nézni az ébredező várost. A nap lassan emelkedett fel, de engem mindig lenyűgözött. Volt, hogy Vikivel sétáltam kint Magyarországon, az én kis városomban és ott is meg kellett állnunk, csakhogy én gyönyörködhessek benne. A természet adta csodák mindig ugyanolyan hévvel ragadtattak el, mint mikor először láttam. A csillagok, a naplemente és felkelte, a felhők és megannyi gyönyörű dolog, ami egyes embereket nem érdekel, engem viszont lenyűgöz.

Harry kezével átkarolta derekam és megpuszilta tarkómat, majd a vállamra helyezte fejét.

-Gyönyörű. – suttogtam.

-Gyönyörű vagy. – suttogta Ő is. Elmosolyodtam. Ez az, amiről eddig csak álmodtam. A tökéletes srác, tökéletes pillanat és a tökéletes mondat. Minden klappolt. Megfordultam, kezem felfuttattam nyakára és szemeibe néztem. Egyikünk sem mondott többet, csak így álltunk. Szépen lassan megcsókolt és óvatosan az ablaknak tolt. Kezem néha hajába túrt, az ő keze pedig a derekam és a fenekem között cikázott. E szenvedélyes és romantikus pillanatot egy kopogás zavarta meg. – Ki lehet az? – gyors léptekkel ment az ajtó felé, kinyitotta és mindketten meglepődtünk az ott álló személy miatt. – Hogy kerül maga ide? – kérdezte Harry kikerekedett szemekkel.

76. fejezet - "Nem úgy gondoltam..."

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, de ez nagyon rövid lett, és ezúttal is szeretnél bocsánatot kérni.
Remélem ez nem von le semmit az élvezeti értékéből és mindenkinek tetszeni fog!
Jó olvasást!

Juccy♥

A szívem egy pillanatra megállt, nem vert. Ahogy szemeink találkoztak valami hihetetlenül furcsa érzés járt át. El sem hittem, hogy itt van, hogy eljött, de nem mutathattam ki, nem örülhettem úgy, hogy mindenki lássa, pláne nem, hogy Ő lássa. Kezeimet összefontam mellkasom előtt és egy kicsit összeráncoltam szemöldököm. A szobában késsel lehetett volna aprítani a feszültséget és még a legkisebb légy zümmögése is meghallatszott volna.

Mindketten csak néztük egymást perceken át.

-Tudnánk négyszemközt beszélni? – kérdezte bizonytalanul, kicsit hezitálva.

-Azt hiszem. – néztem körbe, hogy nem bánják-e. Szimi mosolyogva bólintott, Niki pedig nem túlzottan érdekelt. – Menjünk a konyhába. Már ismered a járást. – utaltam, hogy induljon el, amit meg is tett. Lassan lépkedett előre, én pedig még hátrafordultam Sziminek egy puszit küldeni, hogy ezzel is tudassam, mennyire imádom. Beérve leült és én is ezt tettem szembe vele. Pár perc néma és rettentően kínos hallgatás következett.

-Khm… - köszörülte meg torkát. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz. – kacagott fel kínjában. – Szóval… - köszörült megint és komolyra váltott. – Szeretnék bocsánatot kérni. Végig kellett volna hallgassalak téged is, nem egyből kiabálnom. Sajnálom.

-De, tudod, nem is ezzel volt bajom. Oké, kiabálsz, megértem, sőt még élveztem is, hogy féltékeny vagy, de az az egy mondat. Na, az rohadtul fájt.

-De nem úgy gondoltam. Sőt sehogy sem gondoltam. Dühös voltam és mondtam olyanokat, amiket nem akartam.

-Lehet nem akartad, de kimondtad. – néztem kezeimet. Nem mertem ránézni, tudtam, hogy akkor a ridegségnek annyi lenne, hogy egyből megenyhülnék.

-Szeretlek. – csúsztatta kezeit az enyémekre, amik az asztalon pihentek. – Szeretlek, ezt te is tudod. Nem akartalak megbántani. Igenis különleges vagy. Kérlek, bocsáss meg! – szemeimbe könnyek szöktek és a végére felnéztem rá. Szemeiben bizonytalanságot véltem felfedezni az aggodalom mellett.

-Én is szeretlek. – suttogtam és oldalra fordítottam a fejem. Egyik kezével óvatosan megsimította arcomat, majd vissza is fordította. Mélyen nézett a szemembe, amitől még a hideg is kirázott. Gyönyörű szemei szikráztak, csak úgy, ahogy az érintése is. Arca lassan közeledett az enyém felé, szemeim már önkéntelenül is lecsukódtak és akkor megcsókolt. Ajkai még mindig pontosan illeszkedett az enyémhez. Lágy és minden elmondó csók volt, amit hamar be is akart fejezni. Én viszont úgy kaptam ajaki után, mintha levegő lenne, ami nélkül nem tudok élni.

-Akkor, megbocsájtasz? – kérdezte.

-Igen. Szeretlek, és nem változtat ezen semmi és senki sem. – mondtam, amiért egy újabb csók volt a jutalmam.

Megbeszéltünk mindent, hogy mi is történt, és hogy ki volt az említett srác a képeken velem.

-Szeretnék még valamit mondani.  

-Ajaj! Ez rosszul kezdődik. – húztam a szám.

-Pedig nem az. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk pár napra Ausztráliába. Na? Mit gondolsz?

-Hogy hova? – kerekedtek ki szemeim.

-Szeretnélek kiengesztelni és nagyon örülnék, ha eljönnél velem.

-Komolyan? Nem viccelsz?

-Nem. 3 nap Ausztráliába. Kérlek.

-Ez... hu... visszautasíthatatlan! – öleltem meg szorosan. – Köszönöm!

-Viszont akkor menj és pakolj! Egy óra múlva indulunk. – mosolygott.

-Ilyen hamar? Még beszélnem kéne Marcyval is. Nem lesz elég idő. – kezdtem aggódni.

-Marcyt bízd csak rám. – kacsintott egyet én pedig adtam neki egy puszit, majd az emeletre rohantam összepakolni. A szobában Szimi gépezett. Elmeséltem neki mindent, ő pedig csak sok szerencsét kívánt és megölelt. A bőröndöm gyorsan megtelt, de még magamon is kellett igazítani.

Hajamat kiengedtem, frufrumat kivasaltam, majd a maradék részt kontyba fogtam. Egy kis szemceruza, szempillaspirál majd áttérhettem a ruhámhoz. Egy egyszerű szerelést választottam ki. Hiper-szuper gyorsasággal szaladtam le a lépcsőn. A nappaliban Marcy és John is jelen voltak.

Elmondták az ilyenkor "fontos" dolgokat és pedig megöleltem őket, majd beszálltam Harryvel együtt a kocsiba és a reptérre siettünk. 

Juccy:

75. fejezet - There is no love here...

Sziasztok!

Megint csak nem a leghosszabb és legizgalmasabb résszel jöttem, de nekem így is tetszik (kivételesen!!), remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket! A zenét pedig mindenkinek ajánlom!

Juccy♥

Simple Plan - No love

Már le akartam rakni, amikor kinyomott. Ő tette le. Nem akar velem beszélni, nem akarja hallani a hangom, nem akar tőlem semmit. Belülről megsemmisültem, de nem mutattam. Arcom közömbös volt, szinte rideg.

-Köszi a telefont. – nyújtottam át Sziminek.

-Na, mi volt? – nézett rám reménykedő arccal.

-Semmi.

-Mi az, hogy semmi?

-Az hogy semmi. Kinyomott. De vettem a lapot. Nem akar semmit. Értem én. – kezdtem szipogni, de nem akartam sírni. Már nem. Hiányzik, szeretem, mindennél többet jelent nekem, de ha nem követtem el semmit, miért én vagyok a szar? Miért nekem kell szenvednem miatta?!

-Sajnálom. – állt fel és meg akart ölelni, de ellöktem kezeit.

-Ha megölelsz, elsírom magam. Kérlek ne! – mosolyogtam rá, ő pedig megértette és visszaült a helyére. – Elkérhetem a laptopod? – ültem le mellé, Szimi pedig csak bólintott.

Elvettem és még mielőtt meggondoltam volna magam, villámsebességgel léptem be Twitterre. A követőim száma verdeste a tízezret. Elkezdtem olvasgatni. Nem akarok egyet sem kiemelni, de a többsége arról szólt, hogy mekkora egy ribanc vagyok, szívtelen, csak a pénzre és a hírnévre hajtok. Persze, hogy Ő az áldozat, mert így állítják be. Arra senki sem gondol, hogy én mit élhetek át. Hogy talán tényleg nem követtem el semmit. Miért is gondolnának?! Őszintén, lehet én sem gondolnék.

Most az egyszer határoztam úgy, hogy aktív leszek, így megvédtem magam.

"Aki csak a cikket olvasta, nem tud semmit. Tehát nincs joga ítélkeznie! Tisztelet a kivételnek, aki ismeretlenül is mellettem áll vagy csak szimplán nem szid. Köszönöm!♥"

Írtam ki, amire jött hideg és meleg, többségben hideg. Akik kedves szavakkal méltattak, azokat bekövettem és válaszoltam.

Késő délután, valami hatalmas ordítozás hallatszódott Adam szobájából. Egymásra néztünk Szimivel és lezártam a laptop tetejét. Mindketten hallgatóztunk, aztán egy ajtócsapódás és Niki sírva jött le a lépcsőn. Gondoltam, megnézem mi történt így mintha Niki ott sem lenne, szaladtam fel a lépcsőn Adamhez.

-Mi történt? – nyitottam be egy halk kopogás után.

-Megbolondult. Mintha nem is ő lenne. – nézett rám. Szeme csillogott, de nem a boldogságtól vagy a vágytól, inkább a dühtől, ami belülről fűtötte.

-Nekem mondod? – ültem le mellé.

-Hallottam azt is, amit neked mondott. Már akkor szóltam, hogy vissza kéne vennie, de úgy látszik nem vette figyelembe.

-Figyelj, biztos csak ilyen ideiglenes őrültség. Szeret téged, te is őt. Nem lesz itt baj. – öleltem meg.

-Pont te vigasztalsz engem. Ez olyan fura.

-Miért? – néztem rá értetlenül.

-Nekem kéne téged…

-Kérlek, ebbe most ne menjünk bele. Jól vagyok. Te is látod, mosolygom, és nem sajnáltatom magam tovább. Így alakult, nem akar velem beszélni, ez van. Majd jön neki valaki más és boldog lesz. – mosolyogtam rá és kivételesen őszinte volt. Őszinte, mert már csak attól is mosolygok, ha arra gondolok, hogy mosolyok. Ha arra gondolok, hogy az én szomorúságomtól függetlenül, Ő boldog lesz. Boldog, igaz majd valaki mással, de boldog és ez a lényeg. Igaz, hogy én összetörök, mert én teljes szívemből szeretem Őt, de ez most nem fontos. Sosem volt az. Megtanultam. Mosolyogjak, és ne mutassam ki, ha fáj. Nem szabad. Azzal csak másoknak adom meg az örömöt, hogy összetörve lássanak.

-Honnan veszed, hogy nem akar veled beszélni?

-Felhívtam, kinyomott, de mondom, nem lényeges.

-De az, segíteni szeretnék, és elnézést kérni amiatt, hogy mostanában elhanyagoltalak titeket.

-Ugyan már, én is megtettem, de csak ideiglenes volt. Nikit is csak azért mertem hanyagolni, mert könyörgöm, szeptembertől minden hétköznap egymás nyakán fogunk csüngni, és egy ilyen felbecsülhetetlen lehetőséget, hogy olyasvalakivel legyek, akit szeretek, nem szerettem volna elhalasztani, de hiszem, hogy a nyár végére, ami már csak 2 és fél hét, minden rendbe jön.

-Ámen. – ölelt meg. – Ne menjünk ki a kertbe? Tudod, hátra a kiserdős részhez. Kicsit beszélgetni…

-Dehogyisnem! – álltam fel azonnal – Csak elmegyek egy pulcsiért és a hátsó ajtónál találkozunk! – és már ott sem voltam.

Gyorsan melegebb öltözéket kaptam magamra, mert már hűvösre járt az idő. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, de az aljában megtorpantam. Niki Szimi vállán sírt. Nem is sírt, bömbölt.

Halkan és óvatosan akartam a hátsó ajtóig elmenni, de nem jött össze.

-Juci! Beszélhetnénk? – szipogott Niki és felém emelte tekintetét.

-Miért? – kérdeztem ridegen.

-Szükségem van rád. Adam… Mi… Lehet, hogy vége… - tört ki zokogásban újra. Ezzel telt be a pohár. Én megértem, hogy szarul esik neki, de ah…

-És amikor nekem lett volna rád, hol voltál? Csak még jobban belelöktél abba a bizonyos gödörbe, ahonnan pont neked kéne kirángatnod engem. Most szükséged van rám, min ahogy nekem lett volna rád, de már megmondtam, ne számíts a támogatásomra. Ha te képes voltál otthagyni és még belém is rúgtál, akkor most érezd, amit én éreztem. Sajnálom. – mondtam és kiviharoztam a házból.

Lelkiismeret furdalásom volt, amiért most én is azt csinálom, amit ő csinált, de igenis rosszul esett és azt akarom, hogy ne legyen benne biztos, hogy mindig mellette leszek. Tegyen érte! Tegyen értünk!

Adam nem az ajtóban, hanem a kert közepén várt. Már kezdett sötétedni, és felhőtlen volt az ég.

-Na, ma este lehet majd látni a csillagokat. – mosolygott rám és átkarolta vállamat, mikor mellé értem. Csodálatos kék szemei még mindig csillogtak, de félhomályban valahogy szebbnek tűntek.

-Alig várom. – indultunk el a kiserdőhöz.

Megérkezve láttam, hogy a kis hintaágyszerűség még mindig ott van, bár az égők hiányoztak. Kicsit meg volt ázva, de nem igazán törődtünk vele, mindketten befeküdtünk.

-Hogy volt ez az egész? – kérdezte Adam pár perc csend után.

-Micsoda? – értetlenkedtem, pedig teljesen tisztában voltam azzal, hogy Harryre utal.

-Te és Harry. Tök jól megvoltatok. Mi ez az egész?

-Utoljára mondom el, de nem garantálom, hogy sikerülni fog. Tehát, amikor Ő elment megbeszélésre, váratlanul megjelent Sziki, de gondolom találkoztál vele. – válaszul csak bólintott – És elmentünk várost nézni. Többször volt, hogy megölelt, mert régen látott, de ennyi. Semmi csókról meg hasonlókról szó sem volt. Szeretem Harryt, senkivel sem csalnám meg, főleg nem a nyilvánosság előtt, de ez mellékes. Szeretem, és még jól is esett, hogy féltékenykedik, mert másnap ugye ordított és a többi, de csak mosolyogva figyeltem mindaddig, amíg azt nem találta mondani, hogy én is csak egy vagyok a sok közül. Ezt nem akartam tőle soha hallani. Ez az, amivel a legjobban meg tud bántani, mert bár lehet, sőt biztos, hogy nem vagyok különb a többiektől, sőt, még rosszabb is, de az azt jelenti, hogy bármikor találhat jobbat. – szememben a könnyek már gyűltek, de még mielőtt Adam megláthatta volna letöröltem. – Az a legrosszabb, hogy tudom, már nem érdeklem. Kinyomta a hívásomat. Egy hete nem keresett. Ez van, el kéne tudnom fogadni, de nem megy, mert tényleg nem követtem el semmit. Mindig szerettem és szeretni is fogom. Ezen semmi sem változtathat. Csak nem szabad kimutatnom, hogy mennyire fáj, hogy mennyire össze tud törni valaki pár szóval is. Nem lehet, nem tehetem meg. Nem vagyok irigy, de ezt az örömöt nem fogom megadni senkinek sem. – ezzel fejeztem be a történetemet.

-Igazad van. De tudd, hogy rám is bármikor számíthatsz! – húzott magához.

-Köszönöm! De veled és Nikivel mi a helyzet? – tereltem a témát.

-Semmi, csak nem tudom. Furcsa. Mintha ki lenne cserélve. Flegmázik, és már kezd elegem lenni belőle, mármint abból, hogy ezzel engem is lenéz.

-Minden világos. Ilyenkor rá kell hagyni. De kérlek, tudom, hogy szeret, nem bírná elviselni, ha el kéne veszítenie.

-Én is szeretem, de ha nem változik, nem tudom, mit fogok csinálni. – sóhajtott egy hatalmasat.

Órákon át csak beszélgetünk, nevetgéltünk, majd csak néma csendben néztük az eget. Hogy nekem mennyire hiányzott ez, Adam és az egész jelenléte.

Idillikus pillanatunkat Szimi hívogató hangja zavarta meg.

-Úgy látszik, téged keres. – mondta Adam.

-Igen, amúgy is késő van, menjünk be… - tartottam kezemet felé, amit el is fogadott. Lassan lépkedtünk, de Szimi egyre csak sürgetett.

-Vendéged van. – tolt befelé.

-Ki lenne az ilyenkor? Meg amúgy is…

A nappaliba érve megláttam. Megláttam a már jól ismert göndör fürtöcskéket és a már annyiszor látott zöld szempárt, amint engem méreget. Hát eljött!

74. fejezet - "Megérdemelted..."

Sziasztok! 

Meghoztam a következő fejezetet, nem a legjobb, leghosszabb és legizgalmasabb, de remélem tetszeni fog! Ha igen, pipázz vagy kommentelj!!:))

Juccy♥

Ahogy bementem, óvatosan megböktem Szimit, hogy kapjon észhez, ezért nem vált kínossá a szituáció. Beinvitálta, és amíg ők a kanapén ülve beszélgettek, én elmentem átöltözni valami kényelmesebbe.

Ahogy felértem a lépcső tetejére, Niki épp akkor jött ki Adam szobájából. Egy lenéző pillantással elintézte a köszönést és majdnem felborított, úgy ment el mellettem. Utána akartam szólni, de inkább ráhagytam a dolgot. Bementem a szobába, kerestem valami jó meleg itthoni cuccot majd átvedlettem.

Kettesével kapkodtam a lépcsőfokokat, hogy mihamarabb leérjek és még én is csatlakozni tudjak a többiekhez. Niki nem volt a nappaliban, csak Szimi és Ashton beszélgettek.

-Khm… - köszörültem meg a torkom. – Zavarok? – néztem rájuk felváltva és lassan elkezdtem megindulni feléjük.

-Dehogyis. – szólalt meg azonnal Ashton. – Épp rólad beszéltünk.

-Rólam? – döbbenten álltam meg, majd indultam el újra. – És mit?

-Hát, hogy nem ezt érdemled. Harrynek meg fog jönni az esze, hidd el! – ölelt át félig Szimi. Jólesett, de megint eszembe juttatták, pedig most per pillanat pont nem gondoltam rá.

-Megérdemelted…  - jött ki a konyhából Niki és már ment is fel. Csak ezt az egy szót hagyta ott. Megállt a levegő a szobában. A mellettem ülők még levegőt sem mertek venni, én pedig most az egyszer összeszedtem magam.

-Gyere csak vissza! – szóltam utána nyugodtan. Megállt megfordult és visszasétált.

-Van valami probléma? – állt meg az első lépcsőfokon, így magasabb volt.

-Igen, van. Mégpedig te. Mi a fasz lett veled? Miért jó az neked, ha nekem fáj? Kibaszottul nem ismerlek már és lehet jobb is. Nem kellene a mostani éned, mert egy kiállhatatlan kis senki, aki úgyszintén elhanyagolta a másikat, de csak az én listámra rovod fel. Néha magadba is nézhetnél és nem egy hibát találnál, csak annyi a különbség közted és köztem, hogy én próbálkoztam helyrehozni őket. Nem hanyagoltalak el, 2 kibaszott hónap, utána ott a suli, végig együtt… de nem számít, haragudj meg, sértegess csak, de tudd, innentől kezdve rám ne számíts, mert úgy gondolom, hogy aki örül a másik bajának az nem barát… szóval ennyi. Én befejeztem! – üvöltöttem teli torokból. Láttam az arckifejezésén, hogy erre nem számított. Ledermedt, majd felszaladt, gondolom Adamhez. Ashton egy szót sem értett, ugyanis magyarul adtam ki magamból, de hallottam, hogy Szimi próbálja neki elmagyarázni a dolgokat, miután kimentem a konyhába.

Nem tudtam sírni, de a szemem égett. Nem tudtam, mire vélni a dolgokat, nem értettem, miért teszi ezt. Egy hét alatt nem romolhat el minden, nem vehetik el tőlem egyszerre a legjobb barátomat és a pasimat. Kizárt, hogy ez velem történjen meg. Nem. Ez biztosan csak egy rossz álom és mindjárt felébredek.

Kezemet ökölbe szorítottam és egy nagyot csaptam az asztalra. Szemem és szám összeszorítottam és leginkább ordítottam volna, mégis magamban tartottam. Nem akartam még több figyelmet és sajnálkozó pillantást kapni a körülöttem lévőktől. A többiektől max ribancozást vagy valami hasonlót kapnék, de nincs hozzá elég erőm, hogy még ezeket is olvasgassam, meg őszintén, nem is akarom. Nem hiányzik, hogy mindenki egy rohadt cikk miatt utáljon meg vagy ítéljen el. Könyörgöm, én is emberből vagyok, nekem is vannak érzéseim, de úgy látszik, ez még a legjobb barátnőmet sem érdekelte, akkor másokat vajon miért fog?!

Lerogytam a földre. Az összes erőm elment és nem tudtam mozdulni sem. Rázkódtam, de egy könnycsepp sem jött már ki. Pár perc után erőt vettem magamon és felálltam. Támasztottam magam egy darabig, majd ittam egy pohár vizet. Ezt követően visszamentem a nappaliba, ahol két jókedvűen nevetgélő emberkét láttam. A szívem megint facsarodott egyet. Mi van velem? Miért zavar, ha más boldog? Nem értettem már lassan magamat sem.

Lassan és halkan leültem a lehető legtávolabb tőlük, véletlenül sem akartam megzavarni a jókedvű beszélgetésüket, de mivel nem vagyok láthatatlan feltűnt nekik és tekintetüket mindketten rám szegezték, de egyikük sem mondott semmit, én pedig csak ültem tovább. Pár perc nézés után folytatták a beszélgetést. Kínos volt, legalábbis nekem. Ültem és hallgattam őket, de néha mosolyogni támadt kedvem, olyan jóízűen beszélgettek bármiről. Szerettem Ashton hangját hallgatni. Olyan kis aranyos, de ez nem csak a hangjára értetendő. Maga a külleme, a kisugárzása. Ránéz az ember és egyből megenyhül a szíve. Ő az a fajta srác, akire soha, semmilyen körülmények között nem lehetne megharagudni hosszútávon, ugyanis elég bevetnie a boci szemeket és máris elszáll minden dühöd, hát ha még meg is szólal…

Lassan kielemeztem Asht, miközben végig őt bámultam. Néha ő is rám nézett és egy aprót mosolygott rajta, majd egyre gyakrabban pillantott felém és a végére mindketten mosolyogtunk és csak néztük egymást, miközben ő Szimivel beszélgetett. Szimi is rám nézett, de amint látta, hogy mosolygok, az ő arcán is egy hatalmas vigyor terült szét.

-Lassan mennem kéne… - törte meg a mosolygós perceket Ashton.

-Máris? – pattant fel Szimi.

-Már lassan délután, és vissza is kell érnem.

-Áhh… értem. Máskor is szívesen látunk! – fonta köre karjait drága barátnőm, amit Ashton szívélyesen fogadott és viszonzott is.

-Így igaz. – indultam az ajtó felé, hogy kikísérjem, ő pedig követett. Elsétáltam vele teljesen az autóig. – Még egyszer nagyon szépen köszönöm, amit értem tettél, tettetek. Nagyon hálás vagyok, és nagyon törni fogom a fejemet, mivel hálálhatnám meg. – mosolyogtam karba tett kezekkel állva.

-Ugyan már. Nem most mondom el először, nincs mit. Ez a minimum. – viszonozta mosolyom.

-De nem egy "idegennek". – macska körmöztem a levegőbe.

-De már nem vagy az. Remélem minél többször és hamarabb látunk téged. A srácok is megkedveltek, ahogy láttam. – kacagott egyet, amitől nekem is mosolyogni támadt kedvem.

-Én is remélem, őket is üdvözlöm, és add át köszönetem! – pásztáztam a földet, de valami, esetemben valaki, megemelte az állam és mélyen a szemembe fúrta az övéit.

-Ígérd meg, hogy nem szomorkodsz! – mondta komolyan. Szemei csillogtak és valami meleg érzés járt át, ahogy szemeibe néztem. Torkomban egy gombóc keletkezett, hasamban megmozdult valami, mintha ki akarna törni onnan. Lábam szinte megremegett és nem is tudom, elfogott valami bizsergető érzés, olyan, mint amikor Harryvel vagyok. Nem! Ahhoz fogható nincs! Vagy mégis?

-Igyekszem! – válaszoltam, aprót bólintva. Elengedte fejem és szorosan magához vont. Erős karjai tartottak volna akkor is, ha ott helyben esem össze.

-Na, jó. Tényleg megyek. Örülök, hogy megismerhettelek és mondom, mihamarabb szeretnélek viszont látni. – mosolygott már a volán mögül.

Bólintottam, bezárta az ajtót, beindította a motort és a gázra taposott. Én csak álltam ott, és nem tudtam mire vélni az előbbieket.

Lassan sarkon fordultam és bementem. Bent Szimi a kanapén feküdt és mintha el lenne varázsolva.

-Ez a pasi egy álom. – mondta rám sem nézve, de gondoltam, hogy nekem üzeni.

-Az. Egy álom. – ismételtem meg egykedvűen.

-Most mi a bajod? – ült fel és a kanapé háttámlája fölött nézett rám.

-Semmi, az égvilágon semmi bajom sincs. Minden a legnagyobb rendben. A barátom nem hisz egy cikknek, amit egész Anglia lát, és a legjobb barátnőm nem vág minden szarságot a fejemhez. Szóval, igen, minden rendben. – mondtam el pókerarccal.

-Gyere ide! – lágyult el hangja és kitárta felém karjait.

Szó nélkül sétáltam oda és öleltem meg. Simogatta a hátam, suttogta, hogy minden rendben lesz, én pedig csak voltam. Sírni nem tudtam, nem is akartam. Már semmilyen érzelem sem volt látható rajtam, olyan közömbös voltam.

**

Egy hét telt el. Semmi sem változott. Minden nap, minden másodpercében azon agyaltam, hogy én hívjam-e vagy várjam ki, amíg Ő keres. De mi van, ha nem fog? Ha Ő ezzel lezártnak tekinti a dolgot?

Sziminek már elege volt belőlem. Minden nap neki nyavalyogtam vagy 10 percet, hogy most mi van… de senki se mondott semmit. Niki azóta átnéz rajtam, de úgy érzem jobb is, mert ha megszólal, azzal csak sérteget.

Hiába, legyőzött a hiánya. Beszélnem kell Vele! Fel kell hívnom!

Addig, amíg nem gondolom meg magam, gyorsan elkértem Szimi telefonját, az enyém ugyanis még mindig nem volt feltöltve, és tárcsáztam. Csak csengett, csengett és…

73. fejezet - Létezik első látásra szerelem?

Sziasztok!

Itt a következő rész, ami egy kicsit nyugisabb, mint a többi, de remélem senki sem fog bealudni rajta!!:D Jó olvasást!

Juccy♥

Meglepettem néztem fel rá.

-Mit? – kérdeztem halkan.

-Ha bármire szükséged lenne, itt vagyok a melletted lévő szobában. – mosolygott és lassan hátrálni kezdett.

-Ashton! – szóltam utána. – Köszönöm! – tartottam kezem ölelésre, amiért még szépen visszasétált, aztán elhagyta a szobát.

Lefeküdtem, de aludni képtelen voltam. Kintről hallottam, hogy még ébren vannak és jókat röhögnek. Néha én is mosolyogtam, azon, amikről beszéltek, de többnyire gondolkoztam… gondolkoztam a semmin. Nem nekem kell elnézést kérnem, mert nem tettem semmit. Hiába agyaltam, mindig ez jött ki végeredményként.

Eszembe jutott Niki is, akit úgyszintén nem tudtam hová tenni. Miért lett ilyen? Ő is Adammel tölti napjai többségét, és én szóltam érte egy szót is? Nem. Nem, mert tudom, hogy lassan úgyis vége a nyárnak és minden időnket a suli fogja elvenni. Ott együtt vagyunk sülve-főve, tehát ez a 2 hónap, még akkor sem lenne a világ vége, ha én otthon lennék ő pedig Londonban. De úgy látszik nem elég erős a barátságunk.

Forgolódtam, a kinti hangokat felváltotta a csend és az egész ház feketébe borult.  Mindenki elment aludni és nekik talán sikerült is. Úgy döntöttem, hogy előveszem a "fülesemet" és zenét hallgatok. Az mindig segít. A telefonom alig volt 50%, de nem érdekelt. Ordíttattam a fülembe, de most még ettől sem lett jobb.

Rápillantottam az órára és nagyon meglepődtem, amikor hajnali egyet mutatott. Feladtam. Szinte kiszaggattam a fülemből a headsetet és dobtam be a táskámba. Idegesített, hogy nem tudok aludni, pedig tényleg rám fért volna. Hiányzott valami…

Gondoltam egyet és szépen lassan, lábujjhegyen átmentem a mellettem lévő szobába Ashtonhoz.

-Ne haragudj! Alszol? – suttogtam megállva az ajtóban.

-Nem. Gyere csak! – ült fel az ágyán és felkapcsolta a lávalámpáját.

-Biztos? – kérdeztem még mindig egy helyben állva.

-Igen. – bólintott és halványan elmosolyodott. Odasétáltam és leültem az ágya szélére. – Mi járatban? – fordult felém teljes testével, ekkor láttam, hogy nincs rajta felső.

-Nem tudok aludni és reménykedtem benne, hogy más is így van vele. – piszkáltam a takarót.

-Reményed beteljesült. Már zenével is próbálkoztam, de nem ment… - nevetett aprót.

-Én is. – csatlakoztam hozzá. Már akkor is szerettem a nevetését, mikor még nekik is csak rajongójuk voltam, de élőben viccesebb.

Kínos csend következett, amit én szakítottam félbe.

-Tényleg! Miért hívtál fel? – néztem csillogó szemeibe.

-Hát, mikor találkoztunk megbeszéltük, hogy beszélünk majd, nem? És én ráértem, gondoltam egy próbát megér. – mosolygott és a halvány fényben a gödröcskéi még jobban hasonlítottak Harry gödröcskéihez.

-Nem így értem… Gondolom oka is volt. Valamit meg szeretnél beszélni? Esetleg valami más? – próbáltam elmagyarázni, mire is gondolok.

-Ja, hát már nem fontos. – dőlt az ágy hátuljának.

-Na, mondd csak! – biztattam és én is mellé dőltem. Mindketten az ajtót néztük.

-Van egy lány, akivel nem tudom, hogy hol is állunk. Egyszer minden jó, beszélget, nevet velem együtt, majd van, mikor még köszönésre sem méltat. – hangja komoly lett.

-Értem. És megkérdezted már tőle, mi ennek az oka?

-Nem. Nem vagyok az a bátor típus. Cuki göndör hajam van, mosolyom gödröcskés, a hangom akárcsak egy nyolcéves kisfiúé és ez a belső énemet is tükrözi. Én tényleg ilyen vagyok. – mosolygott kínjában.

-De rendelkezel önbizalommal, nem?

-Valamennyivel igen, de na…

-Figyelj, átérzem a helyzeted, de segíteni nem igazán tudok. Csak azt mondhatom, hogy szedd össze magad és beszélj vele! – simítottam meg karját, ami hatására rám nézett. Szemei még a sötétben is tisztán látszódtak. Nézett, majd hirtelen elkapta tekintetét. Én is így tettem.

-De nem igazán fontos. Rájöttem, hogy már annyi éve csinálja ezt, hogy felesleges törnöm magam…

-Hány éve? – néztem nagyot. Azt hittem csak hetekről, max.  hónapokról van szó.

-Kicsit több, mint két teljes éve.

-És te azóta nem kérdeztél rá?

-Nem. Mondom, nem tartozom a bátrak társaságához.

-De ennyire? Én azt hittem, hogy nem is kevés önbizalommal rendelkezel.

-Miből gondoltad?

-Hát, szinte minden keek-ben szerepelsz, színpadon vagy, dobolsz több ezer ember előtt. Ehhez azért kell…

-A színpad az teljesen más. Ott felszabadulok, merek önmagam lenni, mint ahogy a srácokkal is, de amikor a lánnyal vagyok minden más. Ott csak én vagyok.

-Épp ez a lényeg. Ha nem tudod valaki mellett önmagadat adni, akkor kár a gőzért, nincs értelme az egésznek. Akkor nem azt fogja szeretni, aki vagy, hanem aki talán nem is létezik.

-Van benne valami. – nézte takaróját. Körbenéztem a szobába és ennek is kórházhangulata volt.

-Miért nem dobjátok fel egy kicsit ezt a szürkeséget? – utaltam a ház hangulatára.

-Nem a miénk. Csak bérbe van, amíg Londonban vagyunk. – mosolygott.

-Meddig lesztek? – érdeklődtem tovább.

-Úgy néz ki december elejéig.

-Az szuper.

-Az. – lett pár másodperces csend. – És te meddig maradsz itt?

-Ha minden jól megy, csak szeptemberbe megyünk haza.

-Mire a királyi többes?

-Két barátnőmmel vagyok itt. – mosolyogtam.

-Értem.

-Vagyis, lehet, hogy már csak egy…

-Hogy érted ezt?

-Hát, Niki a legjobb barátnőm, de mielőtt Harryhez mentem volna, kiakadt, hogy velük már nem is foglalkozom stb…

-Csak hiszti, majd elmúlik.

-Úgy legyen. – mosolyogtam rá hálásan. Pont ezt akartam hallani.

Órákon át beszélgettünk, de már alig bírtuk. Lassan mindketten elaludtunk.

Reggel visszafojtott nevetésre keltem. Lassan kinyitottam a szemem és ekkor éreztem, Ashton karjai körbefontak. Feje a párnáján, én pedig a mellkasán hevertem. Gyorsan, szinte villámgyorsasággal törtem ki gyengéden tartó karjaiból. A halk nevetések teljesen megszűntek, helyette a feszültség némasága lett úrrá a szobán, ám Calum nem bírta tovább és hangos nevetésben tört ki, mire Ashton is feleszmélt és kikelt az ágyból.

-Mi olyan vicces? – kérdezte, én pedig aggodalmasan kapkodtam tekintetem közte és a többiek között.

-Calum! Szerintem törölnöd kéne… - suttogta Luke az említett személynek.

-Mit? – kérdezte Ashton. Senki sem válaszolt. – Mit kéne törölni? – ismételte meg kicsit erélyesebben, ami meglepő volt tőle.

-Calum lefényképezett titeket alvás közben és feltöltötte Instagram-ra. – nyilatkozott Luke.

-Mit csinált? – kérdeztem én is.

-Jól van, törlöm. – adta be derekát Cal, mielőtt elmérgesedett volna a helyzet. Nem lenne ezzel bajom, csak pont most nem jó az időzítés.

-Köszönöm. – mondtam és elhagytam a szobát.

Átmentem az "enyémbe", összeszedtem a cuccaimat, visszaöltöztem a tegnap elázott cuccokba, de mikor visszaértem a fürdőből Ash ült az ágyon.

-Sajnálom. Nem tudtam, hogy…

-Ne sajnáld! Nem tudtad. – hajtogattam össze a tegnap kapott pulcsit és melegítőt.

-És most haza mész? – kérdezte.

-Azt hiszem, így a legjobb. Ja, és köszönöm a ruhákat, ha szükséges hazaviszem és kimosom. – mosolyogtam rá, de nem volt őszinte.

-Hagyd csak! Megoldjuk. – viszonozta mosolyom, de az övé is keserű volt. – Hazavigyelek? – pattant fel.

-Nem kell, hívok egy taxit. – dobáltam be pár dolgot a táskámba, amit tegnap még elővettem.

-De haza szeretnélek vinni. – lépett közelebb.

-Nem tartalak fel… - fordultam hátra egy pillanat erejéig, aztán a kontyot kibontottam, megráztam a hajam, és beálltam a tükör elé. A konty hatására, göndör lett a hajam.

-Nem tartasz. Tényleg szívesen hazaviszlek. Kérlek! – jött még közelebb.

-Jó, oké. Köszönöm. Hajvasalót nem tartotok?

-De. Várj! Mike! – kiáltotta el magát.

-Igen? – lépett be.

-Juci elkérhetné a hajvasalódat?

-Persze, egy perc. – ment ki, de vissza is tért. Megköszöntem neki, majd használni is kezdtem.

A frufrumat szög egyenesre vasaltam és kicsit igazítottam a többi kósza tincsen is. Ash végig a szobában volt és nézte munkásságomat. Kicsit zavart, nem szokásom mások előtt – főleg, ha fiúról van szó – készülődni, de ez most így jött ki.

-Ide tudnád adni a táskám? – néztem rá szépen.

-Persze. – és már adta is.

-Köszönöm.

Szemfestéket kerestem, de az alapozó sem ártott, olyan karikák voltak a szemem körül, amit még ez sem tüntetett el. Vastagon kihúztam a szemem feketével, ez hátha enyhíti a karikás látványt. Hamar kész lettem, pedig nem szokásom.

-Te gyors készülő vagy. Kész csoda. – nevetett Ashton.

-Kivételes alkalom. – mosolyogtam kedvesen.

Lassan elköszöntem a többiektől, megköszöntem, hogy elbírtak viselni és vagy fél órán át taglaltam, hogy mennyire örülök, hogy megismerhettem őket. Aztán Ashtonnal egyetemben hazafelé vettem az utat.

Az autóban is beszélgettünk, mesélt még a lányról, de megint elmondta, hogy inkább nem foglalkozik vele. Mesélt a kistestvéréről, akit nem mellesleg Harrynek hívnak, mesélt a családjáról, hobbijáról, szinte az egész életét, legalábbis a fontosabb állomásokat megtudtam. A viccesebb részeken jókat nevettem, néha ő is… Teljesen megfeledkeztem a „problémáimról”, élveztem a társaságát.  Az út nem volt rövid, így jutott idő szinte mindenre. Én is meséltem pár dolgot magamról, de én inkább csak figyeltem rá és arra, amit mondd. Szinte ittam minden egyes szavát.

Hiába volt hosszú az út, utólag csak pár percnek tűnt.

-Nem jössz be egy kicsit? – kérdeztem visszahajolva a kocsiba.

-Szívesen. – mosolygott és kiszállt az autóból, majd bezárta azt és követett.

Nem hoztam magammal kulcsot, így csengettem. 5 perc után Szimi lihegve nyitott ajtót, értetlen nézésére csak egy "majd mindent elmesélek" nézés volt a válasz, de mikor megpillantotta a mögöttem ácsorgó Ashtont, szinte megfagyott a levegő…