Sziasztok! Meghoztam a várva várt következő, 79. fejezetet! Tudom, sokat késtem vele, ne haragudjatok! Ez így alakult! Remélem tetszeni fog!:))
A megjegyzésekről annyit, hogy: MIN. 3 MEGJEGYZÉS UTÁN HOZOM A KÖVETKEZŐ RÉSZT!!
Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki olvassa!! Több, mint 17ezer oldalmegjelenítés és 27 olvasó! Imádlak titeket!!♥
Juccy♥
Olyan gyorsnak tűnt, hogy megszólalni sem bírtam. A könnyeim
már patakokban folytak, de csak a takarót szorítottam. Amint becsapódott az
ajtó kitört belőlem minden. Zokogni kezdtem és nem tudtam, mi tévő legyek. Arra
jutottam, hogy jobb lesz, ha összepakolok és visszamegyek.
Gyorsan felöltöztem és mivel már későre járt, az idő is
hűvösebb volt, valami mást vettem fel. A többi, még ki nem pakolt cucchoz dobtam
a mait is majd telefonáltam a reptérre. Mivel Harry ideadta a visszafelé szóló
jegyeket is, megkérdeztem, hogy beváltják-e egy hamarabbira.
-Hajnalban indul egy járat. Még van hely.
Megfelel? – kérdezett vissza a hölgy.
-Igen. Tökéletes. – válaszoltam nehezen.
-Rendben, akkor 2:30-ra legyen itt. A gép 3-kor
indul.
-Köszönöm szépen. – mondtam és bediktáltam az
adatokat, amiket kért majd bontottam a vonalat.
Hanyatt dőltem az ágyon és csak vártam. Nem gondoltam
semmire, csak arra, hogy szép volt, megint elbasztam mindent.
A bőröndöt az ajtó mellé húztam, hogy már azzal se legyen
gondom, majd leültem az ágy szélére. Tenyerembe hajtottam fejemet, de nem
sírtam. Már nem. Tudtam, túl szép, hogy igaz legyen.
Hátradőltem és a plafont bámultam. Lassan lecsukódtak a
szemeim és elaludtam.
Az ajtó nyílására már felkeltem, de nem mertem kinyitni a
szemem. Féltem attól, hogy Harryre nézzek. Féltem a szemeibe nézni ezek után.
Halkan csukta be az ajtót, gondolom észrevette, hogy alszom.
Óvatosan nyitottam ki szemeimet és fordítottam fejem az ajtó felé. Ott állt és
a bőröndöt nézte. A pólója még mindig csak a vállára volt dobva, ami perceken
belül a földön kötött ki. Rám nézett.
-Ez mi? – mutatott a bőröndre. Torkomban egy
gombóc keletkezett, nem tudtam megszólalni, legalábbis nem úgy, ahogy akartam.
Hangom szinte minden egyes szó után elcsuklott.
-Jobb lesz, ha visszamegyek. – ültem fel
mondandóm közben. – Elrontottam, nem akarom még jobban. – néztem az ölemben
pihenő kezeimre.
-Nem mész te sehova. – indult el felém és
leguggolt elém, kezével az állam alá nyúlt, így gyönyörű szemeibe nézhettem,
amik most aggodalmat sugalltak felém. – Én addig várok, ameddig csak kell. Nem
haragudtam meg vagy ilyesmi, csak le kellett hűteni magam. Szeretlek és tudom,
hogy ez neked khm... – köszörülte meg torkát. – az első és nem akarlak
siettetni. Ha készen állsz rá, úgyis tudni fogom. – húzta száját féloldalas
mosolyra. Hatalmas kő esett le a szívemről, de mégis furdalt valami legbelül.
-Annyira szeretlek! – mondtam és olyan szorosan
magamhoz öleltem, amennyire csak tudtam.
A repülőjegyet már nem lehetett megváltoztatni, de azt
mondta, ne foglalkozzak vele, ami megint csak bántott. Plusz kiadása volt,
miattam… megint.
Még órákon át beszélgettünk és enyhült, szinte már teljesen
eltűnt belőlem az előző feszengés. Szóba jött a család is, amiről inkább neki
volt mit mesélnie. Ittam minden egyes szavát és jókat szórakoztam, vele együtt,
a viccesebb sztorikon.
-Emlékszem, még nem tudtam biciklizni. Akkor még
a szüleim sem váltak el és apukám próbált tanítgatni. – kezdett bele egy
újabba. – Inkább kevesebb, mint több sikerrel. – mosolyodott el és
megfigyeltem, ahogyan ezeket a történeteket meséli, valami furcsa csillogás van
a szemében és a mosolya is egészen más. Nevetése őszinte, még a szeme is nevet.
– Először csak tolt a kétkerekűvel együtt, majd megpróbált elengedni, de, mint
egy zsák eldőltem. Nem sírtam, csak a könyökömet fogtam. Visszaültem rá és
megismételtük vagy ötször. Minden egyes alkalommal. Lassan mindenhol
beborítottak a horzsolások, de jól tűrtem. És tudod mikor sírtam el magam? –
kérdezte nevetve.
-Nem, de szeretném tudni. – kezdtem mosolyogni
rajta, de eddig csak a nevetése miatt.
-Miután bementem kezet mosni megláttam egy óriási
pókot a csapban. Sírva rohantam ki anyához. – hajtotta le fejét, de végig
mosolygott. Belőlem előtört az az igazi, jóízű kacagás, amire Harry egyből
felkapta a fejét és még jobban nevetni kezdett. – Így még sosem hallottalak
nevetni. – mondta szinte fuldokolva.
-Nem is kellett volna. – mondtam, miután abbahagytam
és letöröltem a szememből csorduló könnyeket.
Sok ehhez hasonló dolog került még szóba, de voltak síros
pillanatok is, amiket még én is megkönnyeztem, pedig csak mesélte nekem. Elmondta
a válás okát is, hogy hogyan is élte meg.
Tussolás után aludni készültünk, de nem igazán jött az álom
egyikünk szemére sem. Kezét fejem alá rakta, ezzel átkarolva, én pedig
mutatóujjammal apró köröket rajzoltam le fedetlen mellkasán, közben
beszélgettünk.
Körülbelül egy órácska alvás után éreztem, hogy valaki puszilgat.
Egyből elmosolyodtam, tudtam, hogy ki az, és jól esett az ébresztés.
-Jó reggelt! – mondta, miután észrevette, hogy
felkeltem.
-Neked is! – mondtam még mindig csukott szemmel.
– Hány óra van? – kérdeztem lassan felülve.
-Lassan dél. – mondta.
-Már? – nyitottam ki hirtelen a szemem, de össze
is szorítottam, mert bántotta a hirtelen jött fény.
-Igen. Mára is van program, szóval, öltözz,
készülj el, lent találkozunk. – adta ki a parancsot majd be is zárta az ajtót.
Nem is mondta, milyen alkalomhoz öltözzek fel. Az ajtóhoz szaladtam.
-Várj! – kiáltottam el magam és még hallotta. –
Mi a program? Csak hogy tudjam, mit vegyek fel. – kérdeztem szépen mosolyogva,
hátha hatással lesz rá.
-Teljesen mindegy mit veszel fel, úgyis kapsz
másikat. – kacsintott és beszállt a liftbe.
Bezártam az ajtót és elgondolkoztam, milyen program lehet
az, ahol kapok ruhát. Hiába agyaltam, semmi értelmes nem jutott az eszembe.
Kigórtam az összes ruhámat a bőröndből, plusz hozzáraktam, a
tegnap kapottakat is. Sikerült megtalálnom a megfelelőt.
Kontaktlencse már a
helyén volt, hajamat is megcsináltam, enyhén kihúztam a szemem, felvettem a
ruhához illő kiegészítőket, majd a tükörbe néztem. Nem voltam megelégedve a
benne látottakkal, de ez mindennapos probléma. "Lehetne rosszabb is." – suttogtam
magamnak és felkaptam a táskámat, amibe már korábban bepakoltam. A hotelajtót
bezártam az asztalon hagyott kulccsal, majd a lift felé vettem az irányt.
Benyomtam a hívógombját és vártam. Közben mellém sétált egy ismerős nő.
-Szia! – köszönt rám még mindig az idegesítő
mosolyával. Kirázott tőle a hideg.
-Hello! – köszöntem vissza, de nem néztem rá.
-Hova-hova így egyedül? Harry talán elmenekült
tőled? – kérdezte mosolyogva, de a lenézés és a gúnyolódás a hangjában volt.
-Lent vár. – adtam az egyszerű választ, de
mosolyogva. Úgy éreztem, nem mutathatom ki, hogy mennyire idegesítő a
jelenléte.
-Óh, tényleg? – hallottam, hogy meglepődött.
-Igen. – ekkor már ránéztem és láttam, hogy a
bőröndje is nála van. – És Ön öhhöm… vagy te hová tartasz ilyen hamar? – kérdeztem
meg teljesen normálisan.
-Tudod kiscsillag, én már dolgozom. – jött megint
az a lenéző stílus.
Hál’ Istennek megérkezett a lift. Mindketten beszálltunk, de
ott már egyikünk sem szólalt meg. Hamar leértünk, kinyílt az ajtó és a lehető
leggyorsabban húzta maga után bőröndjét a légi utaskísérőnk.
-További jó munkát! – szóltam utána, mire csak
egy lenéző pillantást kaptam válaszul.
Mosolyogva sétáltam oda Harryhez, aki a telefonját
nyomogatta.
-Most már elárulod, mit fogunk csinálni? – néztem
rá boci szemekkel.
-Annyit mondhatok, hogy tapintható emlékeket hagy
maga után. – tette el mobilját és összekulcsolta kezünket, majd a fejével Bill
felé intett, hogy mehetünk.
A taxi már kint állt, beszálltunk és olyan fél órás út után
megérkeztünk.
-Áruld már el! Addig nem szállok ki. – fontam
össze kezeimet mellkasom előtt.
-Ne csináld már! Elrontod a meglepetést. –
csókolt meg és máris jobban éreztem magam.
-Na, jó. De kérek még egyet! – tartottam számat
újabb csókért, de nem kaptam meg.
-Ha
kiszálltál, kapsz! – állt meg a padkán. Körülötte megannyi fotós volt már, hisz
nem titkolhatja el, hová is tart, mindig rájönnek és készen állnak. Megijedtem.
A mosoly eltűnt az arcomról, de erőt vettem magamon. Óvatosan kiszálltam,
amiben Harry udvariasan segített, majd derekamnál fogva magához húzott.
A gépek egyre sűrűbben kattogtak, néhol még vaku is volt,
bár nappalra szinte semmi értelme. Lassan közelített ajkával és csak pár
másodperc után csókolt meg. Mindenki szeme láttára, amit meg is örökítettek.
Szemeim hamarabb lecsukódtak, mint ahogy a csók érkezett, kezem pedig már a
tarkóján volt. Hosszúra sikeredett, de teljesen ki tudtam zárni a külvilágot. A
nyüzsgés, az összemosódott kérdések tömkelege teljesen megszűnt. Semmit sem
érzékeltem belőle és talán, így volt a legjobb.
Amint elváltak ajkaink, kinyitottam szemem és önkéntelenül
is mosolyogtam, mint valami bolond. Harry szorosan megfogta kezemet, majd Billt
követve indultunk el az épület felé.
Akkor tudatosult bennem, hogy hol is vagyunk, mikor bent
megláttam az ismerős alakot, mégpedig Terry Richardsont. Világhírű fényképész
és most nekem mutatkozik be.
-Tiszteletem! – mondtam már a kezét rázva. Én is
bemutatkoztam és vázolta a helyzetet.
Harry elhívta ide, csak azért, hogy kettőnkről csináljon
néhány fotót. Ez hihetetlen.
Eligazítottak minket, mármint a sminkeshez, a fodrászhoz és
a stylisthez is. Mindenki nagyon kedves volt és iszonyatosan jó munkát
végeztek. A tükörbe nézve magamra sem ismertem. Tudtam én, hogy a sminknek varázsereje
van, de hogy ennyire… Komolyan mondom, úgy néztem ki, mint egy modell. A hajamba
varázsoltak pár rakoncátlan hullámos fürtöt és hátul egy csattal kissé
összefogták. A sminkem bronzos hatású
volt, amitől a zöld szemem szinte világított. A ruhám lényegében barna volt, de
az alján egy kis fekete csipkebetét is díszelgett. Egy barna tűsarkút és ékszereket is kaptam
mellé. Még a körmömet is kifestették és az is hihetetlenül gyönyörű lett. Késznek nyilvánítottak, és bevezettek egy terembe, ahol
Harry Terryvel beszélgetett. Felém
pillantott és abbahagyta a mondatát. Csak nézett, még a keze is úgy maradt,
ahogy éppen artikulált. Én meg csak ott álltam az ajtóban, kezemet elől
leengedve összekapcsoltam és a cipőmet néztem. Néha, félve felpillantottam és
láttam, hogy Harry elindult felém.
-Csodálatosan nézel ki. – fogta meg mindkét kezem
és a szemembe nézett. Én is felnéztem rá és elmosolyodtam.
-Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. – engedtem el
egyik kezét és simítottam meg öltönyét a mellkasán.
Bentebb mentünk, Terry vázolta, mit szeretne látni. Eleinte
nem nagyon ment, de belerázódtam. Nagyon kedves ember és érthetően mondta el,
mi az, amit látni szeretne. Általában akkor fényképezett, mikor mindketten
rajtam röhögtek. Akkor őszinte mosolyunk volt és ő ezt akarta. Rengeteg olyan
kép készült, amire még én is azt mondom, hogy jól néz ki.
Az egész délutánunk
elment a fotózással. A képeket egy hét múlva küldik el Harrynek. Elköszöntünk
Terrytől és a háttérmunkásoktól, megköszöntem, hogy ennyire jó munkát végeztek
és a másik hatalmas dolog: megtarthattam a ruhát a kiegészítőkkel együtt, sőt
egy táskát is kaptam.
Úgy döntöttünk, hogy innen elmegyünk vacsorázni, így nem
öltöztem át. Kifelé menet még mindig voltak fotósok és a rajongókból sem volt
hiány. Harry készített pár képet velük, aláírt pár lapot vagy éppen képet, Bill
addig engem elvitt a kocsiig. Utána visszament Harryért. Nem kevés időbe telt,
mire visszaértek, de utána indulhattunk az étterembe. Mint utólag kiderült, már
asztal is van foglaltatva. Egy igencsak neves étteremhez közeledtünk. Az Attica
nevet viseli.
A vacsorát nem kettesben, hanem hármasban, Billel karöltve
töltöttük. Őt is jobban megismerve ezzel. Jófej és vicces. Nem egyszer szólt be
Harrynek, amitől a könnyem is kicsordult. Olyan poénjai voltak, hogy azok
valami hihetetlenek.
A számlát Harry állta, de Billel mindketten reklamáltunk,
bár tök feleslegesen. Hazaérve egy zuhany és alvás következett. Reggel a
telefonom rezgésére és hangjára keltem. Próbáltam gyorsan elnémítani, hogy
Harryt ne ébresszem fel vele. Sikerült is.
Megnéztem mi az, és egy üzenet várt. Mosolyogva olvastam
végig és az utolsó pár sornál valami jóleső érzés járt át, olyasmi, mint mikor
Harry a közelembe van, de ez csak egy üzenet volt. Csak egy üzenet, amiben semmi komolyabb dolog sincs ki tudja hozni belőlem azt, amit csak Harry?!
Képek a fotózásról:
