110. fejezet - whisky ízű csók

Amint az aréna falai magába fogadott minket, elköszöntem Luke-tól és Harry nyomába eredtem. Az ötödik ember megkérdezése is feleslegesnek bizonyult, hiszen egyikük sem látta, pedig lassan már kapunyitás.

- Nem láttad Harry-t? - kérdeztem végül Liam-től, aki még mindig neheztelt rám. Láttam a szemében.
- Kiment - válaszolt rám se nézve.
- Na jó, de hová? - faggattam tovább.
- Nem kell utána menned. Ne tedd még rosszabbá a helyzetet! - szemei szikrákat szórtak. Oké, hogy elrontottam, de Ő sem egy szent, nem kell úgy tenni, mintha ebben a kurva kapcsolatban csak én lennék a fekete bárány.
- Hagyd ezt abba, Liam! - emeltem fel a hangomat, ami következtében értetlenül és teljes meglepődöttséggel kapta felém újból a tekintetét. - Nem csak én hibáztam, nem csak én okoztam fájdalmat a másiknak. Nem én vagyok az egyetlen, aki elszúrt valamit, de úgy látom, ti mind csak az én bűneimet veszitek észre. Nem fogom miattatok szarul érezni magam, mert ez nélkületek is megy. Szóval köszönöm a nagy büdös semmit. Majd megoldom egyedül - mondtam mindvégig a szemeit figyelve. Már épp hátat akartam fordítani, amikor megszólalt.
- Visszament a szállodába. Azt mondta, negyed órán belül itt lesz, de már késik - mondta kicsit lágyabb hangon.
- Köszönöm - fordultam meg, majd elindultam.
- Keresd George-ot. Ő elvisz hozzá - kiáltotta utánam.

A kezem felemelésével jeleztem, hogy hallottam, de már nem álltam meg. Sietős léptekkel jártam végig minden olyan helyet, ahol előfordulhat George. Körülbelül két perc futkosás után megtaláltam. Elmondtam neki, hogy igazából Liam küldött, illetve ő mondta, hogy őt keressem, és hogy kihez és hová szeretnék eljutni, majd már kikísért is a kocsihoz.
Perceken belül meg is érkeztünk. Szinte futottam be, majd a portás előtt megálltam.

- Kérhetnék egy kis segítséget? - beszédem gyors és érthetetlen volt, ugyanis az a kis futás is rosszul esett.
- Miben segíthetek? - vetett felém egy mosolyt.
- Harryt keresem, Liam azt mondta, hogy visszajött ide, de már rég vissza kellett volna érnie - mondtam, miközben próbáltam megfelelően artikulálni minden egyes szót kisebb-nagyobb sikerrel.
- Mr. Styles a bárban van - mutatott kezével a bár irányába.
- Köszönöm! Örök hálám - sietősen szedtem a lábamat.

Ahogy kinyitottam az ajtót, egy üres, még ki nem nyitott bárban találtam magam. A székek még az asztalon, de a bárpultnál ült egy göndör, összekontyolt hajú, kockás inges srác. Azt hiszem, megtaláltam. Lassan léptem felé és amikor elég közel kerültem hozzá, megcsapott a tömény alkohol szag. Szinte feküdt a pulton, kezében egy pohár whisky.

- Harry? - ültem le mellé. Megpróbálta felemelni a fejét és rám nézni, de inkább visszafektette. Tekintete homályos volt és vörös. - Jól vagy? - kérdeztem azt, ami láthatólag teljesen felesleges volt, hiszen válaszolni sem tudott.
- Ki vagy? - hunyorgott, de szerintem magánál sem volt. Ahogy feltette a kérdést, bejött a pultos és rám nézett. Eltátogtam neki, hogy vele vagyok és csak segíteni szeretnék. Bólintott, majd mondtam, hogy kérünk még kettőt abból, amit eddig ivott. Szó nélkül töltötte ki, majd jégkockát dobott bele és elénk is tette. Megköszöntem, majd Harry poharának koccintottam.
- Egészség! - mondtam és lehúztam a pohár tartalmát.

Nem vagyok egy ivós fajta, szóval nekem ez is a fejembe szállt. Megváltoztattam a tervemet. Kértem még egyet, de már csak magamnak.

- Tudod Harry, ma hatalmas barom voltam. Megbántottam egy számomra nagyon fontos embert és most miattam segg részeg, miközben órákon belül a színpadon kéne lennie. Szerinted hogyan tudnám helyrehozni a dolgokat? - próbáltam vele úgy beszélni, mintha nem róla és rólam szólna a dolog, úgysem jön rá, hiszen szerintem már azt sem tudja, milyen nemű.
- Hát... - kezdett bele, de egyből büfögött egyet. Megijedtem, hogy nem csak az lesz, de nem történt semmi. - Mondd el neki, hogy sajj... sajnálod! Mást nem tehetsz. Ha szeret, bármit teszel, megbocsát. Ha meg nem, akkor felesleges időpocséklás - hangja szaggatott volt, nagyon koncentrált, hogy helyesen beszéljen, és valljuk be, csak nehezen sikerült.
- Te miért lógatod a fejed itt egyedül? - kérdeztem, és reménykedve fordultam felé egész testemmel. Egyik kezemmel a hátát céloztam meg és óvatosan simogatni kezdtem. Nem ellenkezett, sőt a karja libabőrös lett. Mosolyogva nyugtáztam, hogy hatással vagyok rá.
- A barátn... a barátnőm egy másik sr... sr... srácot ölelgetett a hátam mögött. De nem ez a legnagyobb gggond. Azzal a sr... sráccal több is volt köztük és nem melllllesleg az egyik legjobb haverom volt - mondta, majd a pohárban lévő utolsó kortyot is lehörpintette. Szemei könnyben voltak, amit dörzsöléssel tüntetett el.
- Mondhatok valamit? - kérdeztem, de nem néztem rá. Válasz helyett egy büfögés érkezett, de ezt egy igennek vettem. - Harry, én vagyok az. Sajnálom, amit tettem, de csak egy ölelés volt. Te is nagyon jól tudod, hogy téged szeretlek. Én értékelem, hogy féltékeny vagy, hiszen az csak jó jel, de ha nem akarnék veled lenni, nem lennék. Nem ez a lényeg, csak azt akartam mondani, hogy tudom, hogy elbasztam, de hinned kell nekem, amikor azt mondom, hogy szeretlek - a fejét a kezeimmel tartottam, hogy tudjam, rám néz.
- Juci? - hunyorgatott, majd szinte látható volt, hogy felcsillant a szemében a felismerés, hogy kivel beszél, hogy kivel beszélt végig.
- Igen, én vagyok -mosolyodtam el haloványan. A báros felé fordultam és kértem két pohár vizet, majd még egy hűtött, üvegeset is. - Szerintem ideje levegőzni egy kicsit - a karját átdobtam a vállam fölött és lesegítettem a bárszékről. Harry még visszafordult és a pultra tett egy kisebb összeget, amivel a számlát rendezi, de az az igazság, hogy a bár csak neki volt nyitva, így a pénztárgépbe sem vitték be a fogyasztást, de jó kis borravaló ütötte a pultos markát.

Nehéz volt tartani, alig állt a lábán. A hotel udvarára vittem ki, leültünk egy padra. Ettől a kis mozgástól is látszott rajta, hogy jobban van, de egyértelműen még nem volt színpadképes.
Írtam egy SMS-t Liamnek, hogy itt vagyok vele és megpróbálom időben visszavinni, de egy kicsit rosszul érzi magát. Nem én akartam elmondani nekik, hogy valójában a sárga földig itta magát. Ezt a feladatot meghagyom neki.

A padon ülve mindent megbeszéltünk. Én is elmondtam azt, hogy ne legyen féltékeny, hiszen szeretem. És hogy véleményem szerint egy kicsit túlreagálta, de nem csak ő, hanem a bandatársai is, mert igen, nem közömbös számomra Ashton, de ha őt szeretném, akkor valószínűleg vele lennék, nem pedig Harry-vel. És igen, ez így elég beképzelten hangzik, de én érzem magam a leghálásabbnak és a legboldogabbnak, hogy Harry kitart mellettem mindenek ellenére. Ő tényleg egy remek ember és szándékosan sosem tudnám megbántani őt.
Harry pedig elmondta, hogy minden egyes alkalommal, ha már csak az eszébe jut, hogy van esélyem találkozni Ashtonnal, szar kedve lesz, hiszen fél, hogy nem ad meg nekem mindent, ezért egy napon majd otthagyom valaki másért. És attól retteg a legjobban, hogy az pont Ashton lesz. Képtelen lenne végignézni, hogy ha ott vagyok, akkor nem miatta, hogy mosolygok, de nem Ő az oka, hogy boldog vagyok, de nem miatta, hogy amikor kitárom a karjaimat, nem Őt akarom megölelni, hogy amikor pipiskedek, nem tőle várok csókot vagy hogy amikor tapsolok egy-egy hangpróbán nem Ő áll a színpadon.

- Harry, ugye tudod, hogy ez mind lehetetlen? Csak tegyük fel, hogy ez így történne, de nem fog, szerinted képes lennék előtted mindezt megtenni? Az én szívem fájna a legjobban, ha tudnám, hogy valahonnan te is látsz. Sosem tennék veled ilyet. De nem is akarok. Én veled akarok lenni, Harry - néztem mélyen a szemébe, ami egyre tisztább volt. Nem válaszolt semmit, csak az arcomra futtatta egyik tenyerét és megcsókolt. Csókja whisky ízű volt, de mégis jobban esett bármi másnál.
- Igyál vizet! Az segít - adtam a kezébe a bubi mentes vizet, majd megvártam, amíg majdnem a felét elpusztította. - Körülbelül van fél órád, hogy teljesen színpadképes legyél, és már akkor is késel - adagoltam neki az információt.
- Nem fog menni. Ma nem lépek fel - mondta a fejét fogva.
- Dehogynem. A szobában van fájdalomcsillapító, azt beveszed, letussolsz és átöltözöl - raktam a fejemet a mellkasára, miközben átöleltem.
- Nem is tudom, mit csinálnék most nélküled - puszilta meg a fejem búbját.
- Hát valószínűleg a srácokkal hülyéskednél és nem rúgtál volna be - néztem fel rá, és már kaptam is az újabb csókot.

Kicsit szédült még, de már sokkal jobban festett. Felmentünk a szobába, bevette a gyógyszert, majd a fürdőbe zárkózott. Nagyjából negyed óra után egy, a dereka köré csavart törülközőben sétált ki. Testén még mindig voltak vízcseppek, amik szépen lassan folytak végig puha bőrén, tetkóin. Az alsó ajkamba harapva figyeltem, ahogyan megáll a táskája előtt és kivesz egy fehér pólót, egy alsót és egy fekete csőnadrágot. És ekkor következett az a rész, amiről minden Harry girl álmodik, fogta és ledobta a törülközőt és egyáltalán nem sietősen felöltözött. Szinte tátott szájjal, nyálcsorgatva figyeltem, amit észre is vett. Megállt előttem, kérte, hogy álljak fel, amit meg is tettem. Olyan szenvedéllyel csókolt meg, miközben még a fenekembe is markolt. Hihetetlen volt. Minden megint olyan tökéletesnek tűnt. Imádtam vele lenni, egyszerűen szerettem.

Szóltunk George-nak, aki visszavitt minket a koncert helyszínére. Harry még mindig nem volt teljes mértékben józan, amit a többiek észre is vettek rajta, de nem törődtek vele, ugyanúgy a színpadon volt a helye.

Ashtonék már a színpadon voltak, amikor mi megérkeztünk, szóval odaadták Harry fülhallgatóját, nagyjából elmondták neki a dolgokat még egyszer.

- A próbán még itt voltam - mosolygott rájuk hálásan.
- Igaz, igaz. Menni fog ez - veregette vállba Liam.

Luke felkonferálta az utolsó dalt. Louis elkezdett fel-alá járkálni, mint egy mérgezett egér. Színpadra lépés előtt azonban megállt előttem.

- Köszönjük, hogy visszahoztad Harryt - tette a vállamra a kezét, majd már a színpadon is volt. Időt sem hagyott bármit is válaszolni.

Bár még a 5 Seconds of Summer nem jött le a színpadról, de ilyenkor jön a kötelező ökörködés együtt. Mindezek után azonban a négy tagú előzenekar elhagyta a színpadot. Mindannyian elmentek mellettem egy-egy mosollyal, kivétel Ash. Rám se nézett, ami rosszul esett.

- Ashton, beszélhetnénk? - szóltam utána. Meglepetésemre mind a négyen megálltak, pedig én csak egy embernek szóltam.
- Most nem érek rá, még sok a dolgom - hadarta el, majd a többieket követve eltűnt a láthatárról.
- Persze. Menj csak! - motyogtam az orrom alatt. Úgy érzem, vele lesz még mit megbeszélnem.