2013. június 21., péntek

65. fejezet - Az első csalódás

   Sziasztok! Megjöttem az eddigi második kedvencemmel. Nem tudom mi, és nem tudom miért, de nekem ez is tetszik. Remélem nektek is! Várom a megjegyzéseket és a szavazatokat!:) 
     Jó olvasást!!
      Juccy♥


  





- Larry! Ne! – nevettem, mikor rájöttem, hogy csak álmodtam és Larry nyaldossa az arcom. Állatbarát vagyok és szeretem a kutya puszit ezért nem toltam túlságosan el. Amikor eléggé ébren voltam abbahagyta és leült velem szembe. – Mit szeretnél? – ültem fel a kanapén. Vakkantott egyet én pedig arra gondoltam, hogy éhes. Kimentem a konyhába és öntöttem a tálkájába egy kis tápot. Hiába szóltam neki, nem jött. Visszabandukoltam a nappaliba és ekkor vettem észre, hogy csak a helyét foglaltam el. Ő szépen felfeküdt a kanapéra. Fejemet rázva dőltem az ajtófélfának és halkan nevettem. 

Kivittem a Nutellát a konyhába és a laptopot visszaadtam Sziminek. Gyorsan lezuhanyoztam és megmostam a fogam. A mosnivaló ruha megint csak gyűlt, de nem törődtem vele, majd kimosok, ha kedvem lesz. Pakolnom viszont már muszáj volt. Egy hatalmas ruhakupac díszelgett az ágyamon és nagyon zavart. El is kezdtem hajtogatni és közben a tegnapi telefonhíváson járt az agyam. Mennyire hiányoznak az otthoniak. Itt jobb és Harryt is imádom, de a legjobb barátaim nincsenek itt, nem tudom velük is megosztani, hogy mennyire boldog vagyok.  Niki és Szimi, akikkel mostanában szinte egy percet sem beszélünk, pedig egy házban lakunk, ugyanúgy hiányoznak, mintha itt sem lennének, mert szinte olyan is.

Hiába sürögtem-forogtam, nem tudtam kiverni a fejemből Harryt. Ki tudja, mit csinál most?! Ki tudja, hogy éli meg ezt?! Fel kell hívnom! – gondolkoztam és a telefonomért nyúltam. Már hívtam is, de nem volt rajta pénz. Elkértem Niki telefonját, és azon sikerült elérnem. Már éppen letettem volna, mikor felvette.

-Szia! – szóltam bele halkabban a megszokottnál.

-Szia! – köszönt vissza egy meggyötört hang. Mintha nem is Ő lett volna.

-Zavarlak?

-Nem.

-Hogy vagy? – kérdeztem félénken. Nem tudtam, milyen reakciót vált ki belőle.

-Nem szeretnék róla beszélni. – válaszolta érzelemmentesen.

-Figyel! Elmegyek hozzád. Nem kérek kifogást, semmiféle ellenvetést. Nem kérdeztem, hanem kijelentettem. – hadartam el és próbáltam magabiztos lenni.

-Te tudod. – jött a válasz.

-Öhhm…a pontos címet megmondanád? – kérdeztem még félénkebben, mint az előbb. A házszámmal voltak gondjaim.

-Inkább küldök egy taxit.

-De nem kell. Ki tudom én azt hívni, csak a házszám kéne… - tiltakoztam. Ennyire önálló én is vagyok.

-Inkább küldök egy taxit! – lett kissé ideges a hangja.

-Oké. – nem mertem kötekedni. Elfogadom, amit mond.

-Akkor szia!

-Szia!

Nem így képzeltem el ezt a beszélgetést. Engem is lehangolt az a tudat, hogy Harry nincs jól. De hogy is lehetne? Ha engem tiltanának el valakitől, akit mindennél jobban szeretek, azt hiszem belehalnék. Nekem ők a legfontosabbak és ezen semmi sem változtathat.

Felszaladtam szóltam a többieknek és átöltöztem valami igazán egyedi ruhába. Hajamat kivasaltam és kiengedve maradt. Szemüvegemet magamon hagytam, ugyanis ehhez a szetthez kifejezetten jól ment. A térdemben sem éreztem fájdalmat így be mertem vállalni az egyik kedvenc magassarkúmat, aminek mivel nincs tű sarka, könnyű benne a közlekedés. Egy leheletnyi alapozó, szemtus, szempillaspirál és egy kis pirosító az arcra és már készen is voltam. Kiegészítőnek egy kalapot választottam, ami nem az enyém, csak megláttam és elkértem Adamtől. Egy táskába bepakoltam pár cuccot és leültem a kanapéra várni a taxit. Közben elgondolkodtam, hogy miért nem lett volna egyszerűbb elmondani a házszámot. Rengeted g dolog az eszembe jutott, de egy nem hagyott nyugodni.

A csengő megzavart, elköszöntem és már a kocsiban ültem a cél felé menve. Az autóban és nyugtalanított az a gondolat, hogy talán azért nem mondja el, mert nem bízik bennem.
Egész úton ezen agyaltam, mikor észrevettem, hogy lassít a kocsi majd megáll.

-Mennyi lesz? – hajoltam előre a sofőrhöz.

-Már ki van fizetve. – válaszolta mosolyogva.

-Oh…értem. Akkor köszönöm és viszont látásra! – intettem majd becsaptam az ajtót. Intett egyet ő is és már ott sem volt.
Igazítottam a hajamon, amit a szél összekócolt. Ruhámon is igazítottam párat majd az ismerős ház felé vettem az irányt.

Hatalmas kapuinál megálltam és benyomtam a csengőt. Az ablakban láttam meg mocorogni valakit, majd a függöny arrébb csusszant és Harry elég "érdekes" feje jelent meg. Tudomásul vette, hogy én vagyok ezért kinyitotta a kaput. Bezártam magam után, majd az ajtó felé indultam. Lépteim bizonytalanok voltak. Nem tudtam, tudom-e majd kezelni a helyzetet. Elnézve Harryt nehéz lesz.

Odaértem és kopogás nélkül nyílt az ajtó. Egy morcos, másnapos fejű, de még így is a legszexibb, legédesebb fiú nyitott ajtót. Arrébb állt én pedig bementem. Rég voltam nála, de most is minden ugyanúgy nézett ki.

Bezárta az ajtót és a nappali felé vette az irányt. Én követtem. Lerogyott a fotelba és pedig a kanapéra ültem. Nem beszéltünk. Ő majdnem aludt én pedig nem tudtam, vagyis inkább nem mertem megszólalni.

-Hogy vagy? – végülis sikerült remegő hangon rákérdeznem.

-Nézz rám! Szerinted hogy vagyok? – kérdezte eléggé flegmán.

-Jó bocs. – kezdtem érezni azt, amit eddig az Ő esetében sose éreztem. Mintha nem lennék neki fontos, mintha leszarná, hogy itt vagyok-e vagy sem. – Harry ez így nem jó! Ezt te is nagyon jól tudod. – kezdtem bele kicsit felbátorodva.

-Mi nem jó? Miről beszélsz te? Ez így tökéletes. – tette szét karjait és megint elég bunkón dobálózott a szavakkal.

-Harry én megértem, hogy most ki vagy… - vettem egy mély levegőt és nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet folytatni, de végülis… - de velem ne beszélj így! Nem azért jöttem, hogy lehordj mindennek vagy, hogy bunkózz. Segíteni szeretnék ezen is tovább lépni, de ha te nem akarod nem fog menni. – adtam ki. Harry meglepődött tekintettel nézett rám.

-Huh…ilyen állapotban még senki sem beszélt velem így. Vagyis semmilyen állapotban sem. Maximum a rokonaim. – kezdte lassan.
-Sajnálom. Nem akartam.

-Ne! Ne kérj bocsánatot! Köszönöm. – mondta és átült mellém. Egyik kezét átdobta vállam fölött a másikkal pedig az arcomat fordította maga felé. Pár másodpercig csak nézett utána megszüntette a távolságot ajkaink között. Szenvedélyes volt. Éreztem szájában az alkohol ízét, de nem érdekelt. Hosszabbra sikeredett a tervezettnél.

-Harry! Túl leszel ezen is. Melletted leszek. – simítottam meg arcát, és éreztem, hogy borostái csikizik a tenyerem. – Mióta nem borotválkoztál? – kérdeztem meg és halkan nevettem.

-Nem tudom. – mosolygott Ő is.

Összedobtam neki valami ételt, ugyanis a hűtője ki volt fosztva. Csak a Vodkás üveg volt benne, de az is üresen.
Mikor kész lett, szóltam Harrynek, hogy jöhet enni. Úgy evett, mint, akinek a gyomra egy hete nem látott kaját.

-Ez isteni. – beszél tele szájjal, a tészta kilógott a szájából. Tekintete hálás volt.

-Köszönöm a bókot. – mosolyogtam és néztem tovább, ahogy eszik.
Befejezte én elmosogattam – megjegyzem volt mit. Kicsit takarítottam is, de nem akartam, hogy hozzászokjon, így befogtam Őt is. Együtt mégiscsak könnyebb!

A takarítás végén egyszerre huppantunk le a kanapéra.

-Már egy ideje figyelem, milyen csinos valaki. – húzódott közelebb.

-Kicsoda? – néztem szét.

-A szomszéd hölgy ma igazán csinos. – mutogatott az ablak felé, mire hirtelen visszakaptam a tekintetem és morcosan Rá néztem. – Csak viccelek. Gyönyörű vagy! – csókolt meg, amibe belemosolyogtam.

-Szeretlek.

-Szeretlek.

Összebújva pihentünk, mikor szembejutott a házszám. Elhessegettem. Nem akartam rákérdezni, de csak nem hagyott nyugodni.

-Harry? – köröztem mellkasán.

-Igen? – puszilt a hajamba.

-Kérdezhetek valamit? – néztem fel rá, mire csak bólintott. – Miért nem mondtad meg a címed? – nem válaszolt. Kerülte a tekintetem. Aggódtam. – Ugye nem azért mert nem bízol bennem? – kérdeztem rá, arra az okra, amitől a legjobban tartottam. Harryn látszódott, hogy fején találtam a szöget.

-Nem. Dehogyis. – próbált átverni.

-Harry! Inkább mondd meg őszintén. Azért, mert nem bízol bennem? – toltam el magam tőle és szúrósan a szemébe néztem.

-Nem. De… - nem folytatta.

-Mi de? Az istenért Harry! Nyögd már ki! – álltam fel és a szemem már fátyolos volt. Kezdtem homályosan látni a dolgokat. Nem akartam sírni. Nem akartam előtte sírni. És végképp nem akartam MIATTA sírni.

-Bízom benned, de mi van, ha véletlenül elmondod valakinek? Vagy csak kicsúszik a szádon? Nem akarom, hogy idejárjanak a nyakamra. Ez az egyetlen hely, ahol nyugton lehetek. – mentegetőzött minden erejével.

-Vagyis nem bízol bennem. – pislogtam gyorsakat, hátha nem csordul ki az első könnycsepp, mert ugye ha az első kijön, a többit sem lehet bent tartani. – Francba! – suttogtam magamnak.

-Sajnálom! – jött közelebb és derekamat átkarolta. Megfogtam kezét és levettem magamról.

-Tudod, mi az egyetlen ok, amiért nem hagylak most itt? – szűrtem ki fogaim között és kicsordult az első könny, ami végigfolyt arcomon. Ezt a többi is követte. – Az, hogy most jelen pillanatban csak én vagyok itt és tudom, hogy szükséged van valakire, DE, amint jön valaki én itt sem leszek. – sziszegtem és közben sűrűn törölgettem a szemem.


-Juci…én... – nem folytatta. Leült a fotelba és nézett maga elé. Én elvonultam a konyhába és gondolkodóba estem. Ez volt az első alkalom, hogy csalódtam Harryben...



Juccy



2013. június 13., csütörtök

64. fejezet - Tiltás...

Sziasztok! Hálás vagyok nektek, akik olvassák és azoknak, akik rávették magukat, hogy írjanak pár szót számomra. 3 megjegyzés és 5 szavazat után jövök a következő résszel! Köszönöm és jó olvasást!
Juccy♥






Fel is vettem.

-Szia! – szóltam bele.

-Szia, Juci! Milyen kint? – kérdezte régen látott barátom, Sziki.

-Álmomban is rosszabb! – válaszoltam egyszerűen, mégis mindennél többet mondóan.

-Mesélj csak! Hogy vagytok? Harryvel még együtt vagy? Mit csináltok? – halmozott el a kérdéseivel.

-Harryvel minden a legnagyobb rendben. És ha netán kicsit utánunk keresel, találhatsz is dolgokat.

-Már is? Nem vesztegetitek az időd.

-Nem szándékosan csináltuk. – halkultam el. – De szerintem már minden részlet fent van és még több pletyka. Szóval, nyugodtan nézd meg. Én még nem merem. – szinte suttogtam.

-Nem lesz semmi baj! Kedves vagy, szeretni való és ezt ők is tudják. – próbált nyugtatni.

-De ők nem ismernek!

-Majd fognak.

-Nem is akarnak. De mindegy. Inkább te mesélj valamit! – tereltem a témát.

-Hollandiában vagyok apával. Lehet, átlátogatunk Londonba. – poénkodott és jobbat nevetett a viccén, mint én.

-Várlak! És amúgy a többiek hogy vannak? Az otthoniak? Martin?

-Martin egyre jobban összemelegszik a munkatársnőjével, aki mellesleg észbontóan néz ki. De hiányzol neki. Mindenkinek. – mondta és hallottam, hogy nem nevet, ami azt jelenti, komolyan mondja.

-Ti is nekem! Már csak 1 hónap van. Addig kibírjátok.  Én viszont nem szívesen megyek haza. Nem akarom itt hagyni Harryt. Inkább gyertek ti is ide. – nevettem, még mielőtt elsírtam volna magam.

-Ha az olyan könnyen menne. Tudod, hogy én szívesen követnélek bárhová. – hallottam, hogy mosolyog.

-Tudom Sziki, tudom. – kinyílt az ajtó és kiözönlöttek a srácok. – Most viszont mennem kéne. Itt van Harry.

-Add át, hogy vigyázzon rád, és hogy üdvözlöm! – nevetett majd lerakta.

-Végeztetek is? – álltam fel és léptem Harry elé. Kicsit morcosnak tűnt.

-Igen. És te kivel beszéltél? – érdeklődött a telefonomra nézve.

-Egyik barátommal. Üdvözöl. – mondtam és mélyen szemébe fúrtam tekintetem.

-Értem. - állt tovább egy helyben.

-Fura vagy. Van valami baj? – tettem kezeim nyaka köré és kicsit ágaskodtam, hátha vele egy magas leszek, de ehhez még nőnöm kellett volna.

-Semmi. Menjünk inkább. – fogta meg csuklómat és elindult az ajtó felé.

Gyorsan még odaintettem a többieknek, akik szintén annyira meg voltak lepődve, mint én. Louison látszódott még ez a komorság, de nem értettem. Fotósok hada várt kint még mindig. Harry hatalmasakat lépett, én majdnem elestem. Nem bírtam követni. A térdemet és bevertem valamibe, amitől rettenetesen fájt, de nem mutathattam ki. Gyorsan megszálltunk a kocsiba. Harry hátra döntötte fejét. A fotósok még itt sem hagytak békén. Harry gyorsan gázt adott és egy kisebb táv után leparkolt valahol. Nyugis helynek tűnt. Tudtam, hogy nincs minden rendben, különben nem így viselkedne.

Feje megint hátradöntve pihent, szemét lehunyta és a levegőt is szaggatottan vette. Hosszú idő után, de rá mertem kérdezni.

-Mi a baj? – simítottam végig karján, amitől összerezzent.

-A menedzsment. – mondta anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. Hiába vártam nem folytatta.

-Mi van vele? – kérdeztem félénken.

-El… eltiltottak Louistól. – szűrte ki fogai közt. – köpni, nyelni nem tudtam.

-Hogy mit csináltak? – állam verdeste a földet.

-Hallottad. – hangja most olyan szinten ürességet és dühöt sugallt, hogy az ijesztő volt. Semmi élet nem volt benne. Semmi.

-De mégis miért?

-Ne most kérlek. Hazaviszlek. Most az lesz a legjobb. – hajolt vissza előre, a kormányt szorosan megmarkolta és lassan kihajtottunk a főútra.

Nem beszélgettünk. Síri csend volt. Az út baromi hosszúnak tűnt emiatt.

Mikor megérkeztünk Harry áthajolt az oldalamra kinyitotta az ajtót. Nem így szokta. Nem várom el, hogy kinyissa az ajtót, mert nem vagyok úri hölgy, de nem így szokta. Meg akartam csókolni, de elfordította a fejét. Kínosnak éreztem és nem tudtam kezelni a helyzetet.

-Szia. Majd beszélünk. – nyögött oda ennyit.

-Szia. Szeretlek. – válaszoltam és bezártam a kocsi ajtaját.
Ilyennek még sosem láttam. Minden életkedve elment és hiába akartam tenni valamit, nem tudtam.

Csalódottan zártam be magam mögött az ajtót és a kis ablakocskán még néztem, ahogy elhajt a kocsijával, aztán felmentem és kényelmesebb ruhába öltöztem volna, ha nem kell elmennem megint a boltba. Szóval magamhoz vettem egy kis pénzt és elmentem.

Napszemüvegemet felvettem, arcomat próbáltam a hajammal takarni, de mivel fel volt fogatva ez nem ment. Gyorsan lépkedtem, a térdembe néha belenyilallt a fájdalom, de nem törődtem vele. Ha, akkor, mikor még nem voltak tényleges fotók rólunk felismertek, akkor most is fel fognak. Ebben a tudatban siettem haza, amennyire csak tudtam.

Két szatyorral már nehezebb volt „rohannom” ráadásul baromi nehezek is voltak.

Ahogy hazaértem "leraktam" a szatyrokat a pultra. Felszaladtam átöltözni valami kényelmesbe, addig a többiek kipakoltak.
Miután átöltöztem és a kontaktlencsémet és átváltottam szemüvegre lementem én is és magamhoz vettem a hatalmas Nutellát. Befészkeltem magam a kanapéra és elkértem Szimi laptopját. Twitterre nem mertem felnézni, Facebookra és csak félve.  Viki írt nekem.
Viki osztálytársam. Vannak problémái, de van, aki segítsen neki, ezért még kitart. És most már a barátja is mellette áll. Nagyon kedves és megértő csajszi. Van, amikor csak ő van nekem.
Beszéltünk egy darabig, közben tömtem magamba a Nutellát és meséltem neki Harryről. A mait nem említettem senkinek és úgy érzem nem is fogom.
Addig gépeztem, míg lassan besötétedett és bealudtam a laptop fölött Nutellával az ölembe.


Reggel arra ébredtem, hogy Harry puszilgat. Aztán kinyitottam a szememet….




Juccy:




Megint...

Sziasztok!
Megint elértem a kritikus időszakhoz, mikor meggondoltam, hogy törlöm a blogot. Nem érzem, hogy érdekelne titeket. Csak akkor kommenteltek, ha megkérlek titeket. Tisztelet a kivételnek, mert ilyen is van!
Ha nincs visszajelzés nem tudom megéri-e folytatni. Az tény, hogy én szeretem írni és örülök, ha tetszik valakinek, de azért érdekel a véleményetek és hogy van még olvasóm. A magam örömére is csinálom, de szeretném ha más örömére is jó lenne. Szeretném, ha adnátok jelet arról, hogy érdekel-e még titeket! És a 3 megjegyzés és az 5 szavazat nem akkora nagy dolog, főleg úgy, hogy "van 23 olvasóm". De ennek a fele se foglalkozik a bloggal. Ha nem tetszik megértem, de szükségem van a visszajelzésetekre!
Még egy dolog. Megváltozott a külső, amit ezt ti is látjátok. Ezzel kapcsolatban is szeretném a véleményeteket kikérni. Oldalt szavazzatok! Kérem!
Köszönöm a figyelmet és remélem hamarosan jöhetek új résszel.
Juccy♥


2013. június 10., hétfő

63. fejezet - Irwin

Sziasztok! Tudom, hogy nincs meg a 3 megjegyzés, de mivel az előzőt késve hoztam, gondoltam nem bánjátok, ha lesz még egy rész. Ehhez viszont már kéne a 3 komment és az 5 szavazat máskülönben nincs következő rész! Köszönöm megértéseteket és remélem tetszeni fog! 
Juccy♥




Semmi válasz. Harry csak mosolygott majd mellém lépett. Felváltva néztem Őt és az orvost.

-A sebe gyönyörűen gyógyul. Több mint a fele már teljesen beforrt. Ha minden jól megy, jövő hét az utolsó hét, amikor még látnia kell engem. – mosolygott kedvesen és el is kezdte a fertőtlenítést. Harry büszkén lenézett rám én pedig fel rá és mint minden egyes közös pillanatnál átjárt valami jól eső érzés. – Készen is vagyunk. – ragasztotta le, mert már a fásli is feleslegesnek bizonyult.

-Nagyon szépen köszönöm. – mosolyogtam és Harryvel karöltve kiléptünk a rendelőből.

Elsétáltunk a kocsiig, de nem szálltunk be.

-Most nem tudlak hazavinni. – nézett szomorúan és derekamat átkarolta.

-Miért? – kérdeztem homlokomat vállába fúrva.

-Át kell beszélnünk néhány dolgot a következő turnéval kapcsolatban.

-Értem. És én nem mehetnék? – kérdeztem meg halkan és félénken. – Persze, ha nem akarod, és nem mehetek megértem. Csak jó lenne veled lenni. – halkultam el a végére megint.

-Nem akartam megkérdezni, mert nem tudtam lenne-e kedved. De jöhetsz nyugodtan. – mosolygott.

-Szuper! De biztos nem baj?

-Dehogyis. Na, pattanj be! – nyitotta ki az ajtót.

Beszálltunk és már úton is voltunk. A kocsiban jókat beszélgettünk ég a gyerekkorunkról, amiből persze néhány cikisebb dolog is előkerült.

Több mint egy órát mentünk, egy megállóval, ahol vett egy kis kaját, azután megérkeztünk. Hatalmas épület volt. Kiszálltunk a kocsiból én pedig csak bámultam felfelé. Kicsit bele is szédültem. Harry mellém lépett, mikor a kocsiját letudta, és ekkor vettem észre, hogy fotósok is vannak. Na, basszus szuper!

-Figyelj! – hajolt fülemhez, miután észrevette kétségbeesett arcomat. – Ne is figyelj rájuk, csak rám figyelj és nem lesz semmi baj. – beszélt lassan és érthetően. Lehelete simogatta bőrömet és a hideg is kirázott tőle.  Bólintottam és rábíztam magam.

Szinte semmi sem értettem abból, amit kérdeznek, vagy éppen mondanak. Túl nagy volt a zaj. Harry összekulcsolta a kezünket és magához húzott, próbáltam takarnia az arcom és gyors léptekkel indultunk befelé. Már egy őr is segített nekünk, aki ott vart ránk.
Amikor beértünk még mindig hallottam a hangjukat, de nem értettem belőle semmit. Harry még mindig szorosan magához húzva sétált el velem a megbeszélős szobáig, ami előtt engem "lerakott".

-Figyelj! Ide nem jöhetsz be, de hamar végzünk. Rendben? – puszilt homlokon és választ meg sem várva rontott be.

Én elővettem a telefonomat és írtam nekik, hogy lehet később megyek haza.

Láttam, kicsit arrébb, nagyon kényelmesnek tűnő foteleket, gondoltam baj nem lehet, ha leülök, még várom Harryt.
Közben fülesemet bedugtam és a zene ritmusára doboltam kezeimmel. Csak az egyik füles volt bedugva, tudni akartam mi folyik körülöttem.

Az 5. dal után egy ismerős arc sétált el előttem. Uram Atyám! Ő Ashton Irwin! – gondoltam magamban és fülesemet szinte kitépve szaladtam oda hozzá.

-Szia! Ne haragudj, de kérhetnék egy képet? – néztem rá a lehető legaranyosabban.

-Szia! Hát persze! – mosolygott és már be is állt mellém. Villant a vaku.

-Nagyon szépen köszönöm. – néztem közben a képet.

-Igazán nincs mit. – habozott egy kicsit. – Nem akarok tolakodó lenni, de hogy jutottál ide be? – nézett a biztonságiakra.

-Harryvel. – mondtam büszkén. Láttam, hogy nem teljesen érti a dolgot. – Én vagyok Harry barátnője. – szemem egyre jobban csillogott. Jó érzés volt kimondani. Mosolyom még nagyobb lett.

-Áh! Már értem. Ne haragudj, mostanában nem vagyok tisztában még a saját magánéletemmel sem, nemhogy máséval. – mosolygott zavartan.

-Semmi sem történt. Megértem. Ráérsz? – hadováltam össze- vissza.

-Most? Kicsit. Miért?

-Hát, említetted az előbb, hogy nem vagy tisztában a dolgokkal, gondoltam hátha tudok segíteni. Vagy ha nem akarsz róla beszélni, nem baj. – látszódott rajtam, hogy zavarban vagyok. Imádom őket! És hihetetlen, hogy még velük is összehoz a sors.

-Figyelj! Cseréljünk számot, és majd hívlak! – mosolygott én pedig beleegyeztem. Átnyújtottuk a másiknak a telefonunkat és már készen is voltunk. – Most viszont megyek, ha nem haragszol meg.

-Rendben. Szia és köszönöm még egyszer. – mosolyogtam.

-Nincs mit!- ölelt meg.

Illata valami eszméletlen volt. Még akkor is éreztem, mikor már messze járt. Visszaültem az egyik fotelba. Füles vissza a fülembe és kezem megint dobolni kezdett.


Szemem lehunytam, már nem érdekeltek a dolgok. Végig az ölelése járt a fejemben. Hirtelen telefonomra kaptam tekintetem és egy furcsa érzés járt át, mikor megláttam a képernyőn szereplő nevet.

2013. június 9., vasárnap

62. fejezet - A seb...

Sziasztok! Késve de megjöttem a résszel. Ez a hét nem úgy ment, ahogy terveztem, de nem szabadkozom. Itt van és remélem tetszeni fog!
Juccy♥




Nem agyaltam hová tűnhettek, biztos valami fontosabb dolguk volt annál, hogy segítsenek nekem. Dühös voltam rájuk, ugyanis a múltkor is rám bízták a takarítós részét és ők akkor sem szálltak be. Mérgemben már el is mosogattam, felporszívóztam, felmostam és a port is letörölgettem.

Fáradtan dőltem le a kanapéra és hangos levegő kifújással együtt. Pár perce rá Larry is mellém szegődött és fejét combomra rakta. Meglepett, hogy takarítás közben nem is figyeltem a térdemre és nem is éreztem. Nem fájt.

Simogattam egy darabig Larry fejét, de aztán bealudtam.

-Felköltsük vagy várjunk? – hallottam, de a szemem még nem nyitottam ki.

-Szerintem várjunk. Később is oda lehet neki adni. – jött a válasz. Lassan kinyitottam a szemem, kíváncsi voltam, mit lehet odaadni később is.

-Ébren van. – szólt a csajoknak Adam.

Nyújtózkodtam egy hatalmasat majd büszkén közöltem velük, hogy csillog az egész ház. Hátha így észreveszik, hogy néha nem ártana besegíteniük.

-De ti hol voltatok? – tértem a lényegre.

-Csak…a boltban. – nézett zavartan Niki Szimire és mosolyogtak.

-Tudjuk, hogy nem túl sok hasznunkat veszed itthon, sőt inkább csak a baj van velünk. Most te vagy a mi anyukánk, főzöl, mosol, takarítasz és alig van időd kikapcsolódásra. Nem szeretnénk, ha úgy éreznéd ez mind a te kötelességed, mert nem az.

-Igen. Nem szeretnénk. – vágta félbe Nikit Szimi.

-Ezért, úgy gondoltuk, hogy hozunk neked valamit, amiről tudjuk, hogy sosem tudnál leszokni. – fejezte be Adam.

-Csokiiiiit! – mosolygott Niki és úgy látszott, ő jobban örül neki.

-Köszönöm szépen! És én szívesen teszem, bár néha elkélne a segítség. – vetettem oda félvállról, mert már javában a csokit bontottam.

Hamar elfogyott, nálam nem igazán bírja egy csoki sem sokáig. Adam felhívta Marcyt. Beszélgettek, hiszen már elég rég találkoztak. Apropó, jut eszembe, 3 nap és jönnek haza.

-Adam! – kiáltottam el magam, mire megjelent a konyha ajtajában. – Kéne csinálni valamit, mire hazajönnek a szüleid és Caroline. – mosolyogtam és a fejemben már meg volt szervezve minden.

-Mire gondoltál? – ült le mellém és érdeklően figyelt.

-Csak egy olyan izére, amire a boldog szülinap is felszokott lenni írva, és még egy kis sütire is. – mosolyogtam.

-Benne vagyok. – válaszolt és tartotta a tenyerét egy pacsira.
Este mindenki fáradt volt, de nem tudom miért. Ők semmit sem csináltak.

Reggel Niki költött, hogy ideje lenne felkelnem, ugyanis elmúlt dél. Hát igen kimerültem tegnap.

Reggeli már lent várt. Kómásan leballagtam és elfogyasztottam.
El is kezdtem készülődni, mert ma is orvos van. Nem tudtam, mikor jön értem Harry, de nem akartam megváratni, így úgy gondoltam jobb hamarabb elkészülni.

Kivételesen kezdtem valami a hajammal, kicsit csinosabbra vettem a figurát. Vagyis megkértem Szimit, hogy csináljon valami jó kis hajat. Megint remekelt. Baromira tetszett. Elől kivasalta a frufrumat és két tincset mellette, a maradékból pedig, font és csinált egy kontyot a fejem tetejére. Kicsit csinosabb ruhát is vettem fel, jobb cipővel és táskával. Szememet kihúztam tussal és vastagon spiráloztam. Szeretem kiemelni a szememet, mert az az egy dolog tetszik magamon. Felvettem hozzá a „gőtés” fülbevalómat és a Harrytől kapott nyakláncomat. A kontaktlencsém valamiért nem volt jó. Éreztem, hogy ott van és fura volt. Nem tudtam, mi van vele, de egy második tisztítás után már kényelmes volt.

Lementem és csak úgy kaptam a bókokat, amik jól estek. Olyan óra múlva jöhetett Harry, de nem néztem az időt.

-Szia. – mosolyogtam és csókoltam meg az ajtóban.

-Szia! De csinos valaki. – válaszolt.

-Kicsoda? – néztem magam mögé.

-Itt áll előttem. – az államnál fogva fordított magával szembe és újra megcsókolt. Szeretem. Mindenét.

-Köszönöm! Aranyos vagy. – pirultam el.

-Csak aranyos? – húzta fel szemöldökét.

-Meg irtóra szexi. – vigyorogtam, mire egy önelégült mosoly ült ki arcára. – Na, menjünk be! – fogtam meg ingje gallérját és annál fogva húztam be.

Bent köszöntötte a többieket és pár szó után elindultunk az orvoshoz. Dr. Johnson már várt minket.
Leszedte a kötést és elég sokáig nézte a sebet, úgy hogy én nem láttam.

-Kezdek megijedni… - suttogtam Harrynek, aki mellettem állt és a kezemet szorongatta.

-A seb, minden számításomat felülmúlta. – adta a választ a doktor.

-De akkor most mi van? – kérdeztem nem egyértelműen.

-Megmondaná milyen értelemben? – mondta Harry sokkal udvariasabban.

-Nézze csak meg! – hívta közelebb, de én még nem láthattam. Harry odament és szintén lefagyott.


-Mondjon már valaki valamit! 




   Juccy:



 





2013. június 1., szombat

61. fejezet - "Alakulgat..."

Sziasztok! Megjöttem a következő résszel amire már a 3 megjegyzés vonatkozik! Nem lett hosszú, nem lett túl jó, de remélem ez is elnyeri a tetszéseteket!
Jó olvasást!
Juccy♥



Ki akartam mondani. Már nyitottam a számat, de hang nem jött ki. Féltem a következményektől. Féltem attól, hogy majd elhagy. De bízom benne.

-Oké. – mondtam alig hallhatóan.

-Akkor elmondhatom? – nézett kérdően.

-Igen. El. De ha…

-Nincs de! Érted? Nincs. – csókolt meg, de belemosolyogtam. Egyszerűen boldog voltam.

-Szeretlek és bízom benned. – suttogtam a szájába.

-Én is. – tapadt újra ajkaimra.

Ettünk még egy kis házi kosztot, aztán Ő lelépett, de megígérte, hogy hamarosan találkozunk. Féltem, mit fognak hozzám szólni. Nem vagyok modell, táncos, sőt énekes sem. Nem vagyok szép és már nem is leszek. Egyszerűen egy átlagos lány vagyok, talán kicsit rosszabb.
Befejeztem az agyalást, még a végén még jobban elbizonytalanítom magam, azt pedig nem szeretném.
Este Niki Adammel aludt és furcsa zajokat lehetett hallani. Gondoltam reggel majd rákérdezek, hogy jól érezte-e magát és hogy aludt…

Mi Szimivel baromi rosszul. Az csak egy dolog, hogy hangosak voltak, de abban a tudatban aludni, hogy a másik szobában épp szeretkeznek, kicsit bizarr.

-Ne beszélgessünk inkább? Én így képtelen vagyok aludni. – ült fel Szimi az ágyában.

-Egyetértek. – ültem mellé.

-Mi újság Harryvel? Olyan rég beszéltünk úgy igazán ilyen csajos dolgokról. – mosolygott.

-Igen rég, de bepótolhatjuk este, ha gondolod. – nevettem ő pedig egyetértett velem.

-Na, akkor mesélj! – ült törökülésbe és figyelmesen hallgatott.

-Hol kezdjem? – mosolyodtam el. Tényleg nagyon régen ültünk le és beszéltünk ilyenekről. – Minden jól megy. Ugye arról tudsz, hogy benne voltam a TV-ben? – válaszul bólogatott. – Beleegyeztem, hogy elmondja az igazat. – sóhajtottam egy nagyot.

-Vagyis?

-Hát, hogy igazolja, hogy a barátnője vagyok. – magyaráztam el.

-Komolyan? És nem aggódsz? – kérdezte komolyan és megértően.

-Dehogyisnem! – kezdtem tördelni az ujjaimat. – Rettegek. Mi van, ha jön valaki más helyettem? Vagy ha csak simán megun? Akkor mi lesz? – kérdeztem és már majdnem elsírtam magam.  Csak megölelt, amitől még rosszabb lett a helyzet, ugyanis ilyenkor még jobban rám tör a sírhatnék és el is tört a mécses. Nem bírtam, túl nagy volt a bizonytalanság, túl sok volt a feszültség, túlságosan is szerettem. Képtelen voltam innentől kezdve Harry nélkül elképzelni az életemet. Igaz még fiatal vagyok, kitudja mi lesz, de Harrynek velem kell lennie. Nélküle egy senki vagyok.

Simogatta a hátam és próbált csitítgatni, de egy idő után feladott vele. Rájött, hogy jobb, ha kisírom magam, mint hogy csak gyűljön és gyűljön.  
Nem mondom, hogy hamar kiadtam magamból, mert akkor hazudnék. Kiadtam magamból, mindent, ami nyomasztott. És megkönnyebbültem. Könnyebb voltam.
Szimi végighallgatott, egyszer sem szólt közbe. Utána ő is mesélt kicsit a kávézó pultosáról, Andrewról.

-Megadta a telefonszámát is, és mostanában egyre többet beszélünk. Szóval megvagyunk. – fejezte be a sztoriját.

-Akkor alakulgat… - mosolyogva tudatosítottam magamban is, hogy hamarosan mindhármunknak lesz barátja.

-Igen. Alakulgat. – mosolyodott el és arca pirosabb lett.
Hajnali egyig még javában beszélgettünk, persze halkan és már álmosan, úgyhogy én visszaköltöztem a helyemre és lassan mindketten elaludtunk.

Reggelre már Niki is a szobában volt, éppen öltözködött.

-Jó reggelt! – ültem fel az ágyban és dörzsöltem meg a szemem.

-Neked is! – hangzott egyszerre a válasz.

-Figyeljetek, szedjetek össze minden szennyest, úgy döntöttem ma mosni fogok. – mondtam még fél álomban.

-Oké. – mondták megint egyszerre.

Csináltam pirítóst mindenkinek, és együtt, csendben megreggeliztünk. Nem akartam felhozni a tegnap esti témát, pedig kíváncsi lettem volna, mit szólnak rá, de inkább hagytam.
Átöltöztünk otthoni cuccba és miután adtam enni Larrynek, nekiláttam a mosásnak. Én tudtam, hogy nagyon régen mostunk, de ennyi szennyest még a világon nem láttam. A harmadik mosás után már nem számoltam.


Kiteregettem és ezzel elment a nap nagyobb része. Délutánra bégeztem, bár ha lett volna segítségem talán hamarabb, de mindenki el volt foglalva mással. Utána még az ágyneműket is áthúztam és ekkor vettem észre, hogy mindenki eltűnt. Egyedül voltam otthon, egyedül Larryvel. 

2013. május 27., hétfő

Sziiasztook!

Sziasztok!
Csalódottan kell jelentenem, hogy a kommentek és a szavazatok nagyon nem jönnek. Nem tudom, azért mert nem néztétek meg, vagy mert nem tetszett vagy csak szimplán lusták vagytok.:D
Viszont nekem szükségem van visszajelzésre, és ha megkérlek titeket, tudtok..csak így magatoktól nem megy. Nem tudom, mivel tudnálak titeket rávenni...próbálok mindig tűrhető résszel jönni és, bár nem mindig időben, de sietek vele, amennyire csak tudok. Tudom, nem valami izgalmas jelen pillanatban, de lassan vége a nyárnak és lesz pár várt/nem várt fordulat, amit szerintem érdemes elolvasnotok, mert ahhoz már teljesen megvan az ötlet csak le kell írnom és képzeletben drámai, izgalmas, szomorú, vidám és az egész történetnek az alapját adó részek jönnek majd...ha eljutunk addig... CSAK TŐLETEK FÜGG!
Viszont, mivel nem jönnek és ez már a 60. fejezet volt, gondoltam emelek egy kicsit. 3 komment/megjegyzés és 5 szavazat után jön rész! A 60. fejezethez még elég a 2 megjegyzés..csak legyen meg!
 Juccy♥