2012. december 23., vasárnap

34. fejezet - Csak ne bukjak le!


Sziasztok! Ez egy kicsit rövidebb rész lett, mivel csak egy "híd". Ha ezt még most nem is értitek, majd a következőkben sikerülni fog, hogy mire is utaltam ezzel. Remélem tetszeni fog a rövidsége ellenére és még mindig kitartotok mellettem! Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki kommentel és pozitív visszajelzést ad számomra. Remélem valahogy majd meghálálhatom! Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!!♥ Juccy:))

*Juccy szemszöge*

Ahogy ránéztem a kijelzőre és megláttam, ki keres megijedtem. Nem értettem, mit akar ilyen későn és, hogy egyáltalán miért van még fent. Igen, anyám hívott. Annyira féltem, hogy lebukom és rájön, hogy valójában hol is vagyok, hogy a kezem már szinte remegett.

-Ki az? Jól vagy? Jesszusom, ülj le még mielőtt összeesel! – aggodalmaskodott Niki. Én csak lassan ráemeltem a tekintetem majd akadozva megszólaltam.

-Anyám…az… - néztem vissza a kijelzőre. Síri csend uralkodott a szobában. Még a fiúk is csöndben voltak, pedig ők egy szót sem értettek abból, amit én Nikinek mondtam.

Végül nem vettem fel a telefont és szerintem jól is tettem. Nem is értettem, miért van ő még fent ilyenkor. Amikor a telefonom abbahagyta a csengést, felsóhajtottam. Látszott rajtam a megkönnyebbülés és szinte hallani lehetett az óriási puffanást, amit a szívemről leeső kő földre érkezése okozott.  Tudtam, hogy még mindig megvan az esélye a lebukásnak, de én mégis könnyebbnek éreztem magam.

Ránéztem a csajokra és ők is látták, hogy "elmúlt a vész".
Szimi elkezdett elköszönni a fiúktól.

-Ki volt az? – kérdezte meg Harry, addig amíg Szimi nem ért el hozzá.

-Anyám. – válaszoltam röviden.

Abból, ahogy rám nézett, láttam, hogy kicsit aggódik. Gondolom elég érdekesen néztem rá, mert megint megszólalt.

-Le ne bukj! Akkor biztos nem jöhetsz Londonba. – az elejét még elég komolyan mondta, de a végére már Ő is nevetett velem együtt. Még ilyen helyzetekben is képes mosolyt csalni az arcomra.

Szimi is elköszönt az összes "kis csillagtól" és elindultunk – immár nélkülük – a folyosón el a liftig, a liftből kiszállva a szálloda elé, ahol már várt ránk egy taxi. Beszálltunk, bemondtuk a címet és egy végtelennek tűnő utazás után a pályaudvaron voltunk. Kifizettük a taxit és mentünk is felszállni a vonatra, de még nekem gyorsan meg kellett vennem a jegyemet. Ezután már gondtalanul felszálltunk.

A vonaton elmeséltem Szimiéknek azt, hogyan kerültem oda és mialatt ott voltam, mi történt. Végig odafigyelve hallgattak végig és ők is meglepődtek Zayn viselkedésén, ugyanis velük már nem viselkedett úgy, ahogy velem. Megnyugtattak, hogy nem viselkedtem túl hülyén, mert ők a helyemben ott kaptak volna sírógörcsöt előttük, és idejük sem lett volna "kimenekülni" a folyosóra. És mikor Harry "vallomásához" értem, mindketten fülig érő mosollyal hallgatták meg. Majd szinte már gratuláltak is, ahhoz, hogy én meg Ő…pedig erről még szó sincs. Úgy érzem, ez nem rajtam fog múlni.

Gyorsan elrepült az idő és már Miskolcon voltunk. Mindenkin látszott, hogy nagyon fáradt, de nekem otthon ezt nem szabadott kimutatnom, végül is, azért nem vettem fel a telefont, mert már "aludtam". Ezt a magyarázatot még a vonaton találtam ki, és nagyon remélem, hogy el is fogják hinni.

A végállomáson elköszöntem a csajoktól és felszálltam az "én" buszomra.

A buszon ülve felhívtam Szikit, hogy lassan otthon leszek, szóval már nem kell falaznia, és hogy majd minden elmesélek.

Húsz perc múlva már otthon is voltam. Még mielőtt beléptem volna a kapun vettem egy mély levegőt és elindultam. Kinyitottam az ajtót és átléptem a küszöböt.

-Megjöttem! – kiáltottam el magam és bezártam magam mögött az ajtót.

-Hogy-hogy ilyen korán? Még csak tíz óra. – jött elő anyum a konyhából éppen a kezét törölgetve.

-Hamar felkeltünk és hazajöttem. – adtam az egyszerű és már jól betanult választ.

-Oké, ettetek ott vagy kérsz valamit? – kérdezte mosolyogva.

-Ami azt illeti… - raktam a kezem a korgó hasamra – mit lehet enni? – kérdeztem és már mentem is be a konyhába.

Gyorsan megreggeliztem majd megtelt hassal elmentem lezuhanyozni, ugyanis tegnap ezt nem tehettem meg. Igaz, indulás előtt letusoltam, de akkor is zavart, hogy este nem fürödtem.

Miután ezzel is megvoltam bekapcsoltam a számítógépet és felléptem Facebook-ra és Twitter-re.

Beszéltem Szikivel, a csajokkal és Harry-vel is. Mire észbe kaptam már este tíz óra lett. Ennyit egyhuzamban még sosem ültem a gép előtt. Meg is lepődtem, hogy meddig bírom. Gyorsan letusoltam, megint. Elvégeztem az esti teendőimet és eltettem magam másnapra.

*1 hét múlva*

Elérkezett a már várva várt utazás. Ma megyünk ki a csajokkal Londonba egész nyárra. Már annyira vártuk ezt a napot, és végre elérkezett.

Itt állunk a repülőtéren és mindenki búcsúzkodik. Én végeztem a leghamarabb, hiszen engem csak anyum kísért ki. Elhoztak minket Nikiék kocsival, hogy ne kelljen még a vonatot is fizetni, ugyanis apum dolgozott és nem tudott behozni, és ha ráért volna se hozott volna be, de ez egy másik történet. Elég annyit tudni apámról, hogy sosem jöttünk ki túlzottan, és akkor most még szépen is fogalmaztam. Semmilyen előadásomra, fellépésemre vagy bármilyen kis szereplésemre se jött el. Az első ilyen alkalom az volt, amikor ballagtam nyolcadikból. Akkor volt ott és játszotta a jó apukát. Amúgy meg semmi sem felel meg neki, amit én csinálok. Na de ennyit róla.

Niki és Szimi is elköszönt a szüleitől és felszálltunk a gépre. Ez volt az első, hogy repülővel utaztam és baromira élveztem. Ablak mellett ültem és csináltam is egy képet.



Gyönyörű volt a kilátás.
Körülbelül két és fél óra alatt megérkeztünk. Landolt a repülőgép. Gyorsan elvettük a csomagjainkat és mentünk is ki az épület elé. És mit látnak szemeink? Ezek ők!!

2012. december 20., csütörtök

33. fejezet - A koncert és az este…Csak nézőpont kérdése.


Sziasztok! Igen, tudom, késve, de megérkezett az új rész! Nem ígérek mérhetetlen izgalmakat, sem szappanoperákba illő jeleneteket. Azért remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Juccy♥

*Niki szemszöge*

Elbúcsúztunk Juccytól az állomáson majd felszálltunk a vonatra. Szimivel végigbeszélgettük az utat. Olyan volt, mintha csak 1 órát utaztunk volna a közel 4 óra helyett. Miután megérkeztünk Budapestre, felszálltunk a megfelelő buszra, utaztunk „pár” megállót majd leszálltunk. Még sétálnunk kellett egy kicsit, de körülbelül negyed óra séta után megláttuk azt a bizonyos épületet. A sorban már voltak páran. 4-5 embert számoltam meg és a következők mi voltunk. Még volt jó néhány óra a kezdésig, de így legalább az első hely a zsebünkben volt.

Végigröhögtük azt a "pár" órát és már engedtek is be minket. Láttuk egymáson, hogy mind a ketten nagyon izgatottak voltunk. A vigyor a képünkről levakarhatatlan volt. Ezt az estét senki és semmi nem ronthatja el.

Mikor beértünk gyorsan előreszaladtunk középre az első sorba. Ez annyira izgalmas. Egy One Direction koncerten legelöl állhatunk.
Egyre többen lettünk és már a zaj is zavaró volt. Nagyon hangosak tudnak lenni a rajongók, de én meg sem szólalok, mikor Juccy-val  "beszélgetünk" az utcán és még a másik oldalon is hallják. Na de mindegy… Vártunk és vártunk, már nem nagyon beszélgettünk. Mindkettőnkön úrrá lett az izgalom és a feszültség. Alig vártuk, hogy elkezdődjön. és végre megjelent 5 fiú fülig érő mosollyal arcukon.

Minden számot végig ordítottunk Szimivel és annyira élveztük. Ez egy felejthetetlen este volt! 13 számot énekeltek, ebből mindet tudtuk kívülről. A mellettem lévő lánynak elvette Liam a kameráját. Pont a mellettem lévőét. Ha csak egy kicsit jött volna még arrébb. De nem baj, így is felejthetetlen. Élőbe még jobbak és a hangjuk…egyszerűen tökéletesek.

Miután nagy nehezen kivergődtünk a nyílt utcára megint fel kellett szállnunk egy buszra, hogy eljuthassunk az Aréna Plázába. Az egész úton róluk beszéltünk. Mindig volt egy újabb dolog, amit meg kellett említeni. Énekeltünk és táncoltunk is a buszon. Már nem voltak rajta sokan, hiszen már majdnem éjfél volt.

Leszálltunk a buszról és egyből elmentük a WC-re. Készítettünk itt is egy közös fotót. Csináltunk még otthon és a koncert helyszínén is egyet. Azért jobb lett volna, ha Juccy is itt van, de így is eszméletlen jó volt.

Benéztünk a Tesco-ba, mert az még nyitva volt, és vettünk magunknak valami harapni valót. Leültünk egy benti padra és elkezdtük enni. Közben még beszélgettünk.

Egyszer csak megszólalt a telefonom. Juccy hívott, felvettem.

-Szia! Te még nem alszol? Állat volt a koncert, ha hazaérünk, mindent elmondok! – hadartam el gyorsan és az adrenalin szintem megint az egekbe szökött.

-Szia! – nevetett bele – Figyelj, gyertek vissza a koncert helyszínére! – mondta ellentmondást nem tűrően, bár miért is tiltakoztam volna?!

-De hát miért?  - kérdeztem csodálkozva.

-Mert itt vagyok te nyomi! – sipákolt a telefonba maximum hangerőn.
      
-Hogy mi?! Te komolyan ott vagy? Hogy a francba? – kérdeztem én is egy oktávval magasabb hangon. Közben Szimi helyzet jelentést követelt, bár így nem tudtam neki mit mondani.

-Majd itt mindent elmondok, csak gyertek vissza! És siessetek!! –  parancsolt ránk és le is tette.

Én csak bámultam magam elé, közben Szimi kérdezte, hogy mit akart. Elmondtam neki, hogy ott van a helyszínen és hogy mi is visszamegyünk. Nem kellett sokáig győzködnöm, szinte azonnal beleegyezett. Gyorsan összepakoltunk és már szaladtunk is ki a buszmegállóba.

Szerencsénkre pont jött egy számunkra megfelelő busz, amire persze fel is szálltunk, a megfelelő helyen pedig le.  A mosoly még mindig az arcunkon ült és kíváncsian vártuk, hogy Juccy hogyan fogja ezt elmagyarázni nekünk.

Felhívtam, hogy itt állunk a bejáratnál. Pár percen belül kiért a nyomában…Uram Istenem. Az Zayn! Gyorsan megigazítottam a hajam és a ruhám, de feleslegesnek bizonyult, Juccy ugyanis úgy vetette magát ránk, mintha ezer éve nem láttuk volna egymást.
Mikor mi kiölelgettük magunkat, Juccy bemutatott Zaynnek. Eszméletlen az a pasi!

Majd Szimi és Zayn mentek előre, mi pedig Juccy-val hátul követtük őket. Meg is jegyeztük, hogy milyen jól kijönnek. Úgy beszélgettek, mintha már vagy ezer éve ismernék egymást. Itt még lehet lesz valami!!

Elértük az öltözőjüket. Egy nagy levegő vétele után átléptem én is a küszöböt és megismerkedtem a fiúkkal. Nem csalódtam. Ugyanolyan hülyék, mint amit kifelé is mutatnak. Sőt, talán még túl is tesznek rajta.

Végig röhögtünk nem is tudom mennyi időt, majd megjelent Paul. A fiúkkal együtt kimentek megbeszélni valami fontos dolgot. Mi addig kifaggattuk Juccyt, de nem sok mindent tudott elmesélni, ugyanis visszaértek, hatalmas mosollyal arcukon.

A következő pillanatban pedig már egy kisbuszban ültünk és úton voltunk valahová. Annyira meglepett, amit csináltak, hogy fel sem tudtam dolgozni.

Megérkeztünk a szállodájukhoz. Minden annyira hihetetlen. Mi. Itt. VELÜK!

Beszálltunk a liftbe és a 15. emeletig meg sem álltunk. Juccy sikeresen elesett, amikor ki akart szállni.

Jót nevettünk rajta, de azért féltettük is. Bár semmi baja nem lett.
Juccyt "elrángatta" Harry valamerre. Még ő se tudta hova mennek. Mi pedig elindultunk Louis után a többiekkel. Bementünk – szerintem – az ő szobájába. Leültünk a kanapéra és jókat nevettünk. Mellettem Niall ült és vele sokkal többet beszéltem, mint a többiekkel. Nagyon rendes és én nagyon megkedveltem. Éppen kezdtem volna az egyik kérdésemet feltenni neki, mikor megcsörrent a telefonom. Adam hívott. Igen, még mindig együtt vagyunk és napi szinten beszélünk. Rettenetesen hiányzik, de már csak egy hét és láthatom. Újra!! Felvettem, elújságoltam neki, hogy éppen a srácokkal ülök egy szobában és, hogy Juccy és Harry pedig "eltűntek". Persze az Ő fantáziája is beindult, hogy vajon mit csinálhatnak.

Miután kitárgyaltuk, letettem és visszatértem a fiúkhoz és Szimihez. Szimi igen jól elvolt mindenkivel, de leginkább Zaynnel. Szinte csak vele beszélt és néha csatlakozott a többiekhez, vagyis hozzánk is.
Majd Louis mondta, hogy most már mehetünk. Mi Szimivel összenéztünk és követtük őket. Juccyékhoz mentünk és csatlakoztunk hozzájuk. Még ott is beszélgettünk órákon át és jókat nevettünk. Mindegyikük nagyon kedves és közvetlen. Szerintem mindhárman kijelenthetjük, hogy arra a pár órára elfelejtettük, hogy ők a híres neves One Direction. Ott, abban a pillanatban számunkra csak 5 srác volt, akik nagyon rendesek, nagyon helyesek és olyanok mint mi, ÁTLAG emberek.

Olyan gyorsan eltelt az idő, és már a búcsúzkodás jött. Igaz még csak pár órája ismertem őket, de már most a szívemhez nőttek. Nagyon remélem, hogy fogom még őket látni. Én kezdtem a búcsúzkodást. Mindegyikük fülébe súgtam valamit, ami kapcsolódik hozzájuk. Majd Juccy jött.

Utolsónak Harryhez kellett lépnie és tőle elbúcsúznia. Itt mindenki őket nézte és kíváncsian vártuk a fejleményeket, amikor is Harry elhívta egy randira! A kis mázlista! Bár én sem panaszkodhatok, hiszen van mellettem valaki, aki a távolság ellenére is mellettem áll, jóban rosszban, szeret és én is szeretem!

A gondolkozásomból Juccy telefoncsörgése zavart ki. Mikor megnézte ki az, szinte fal fehér lett.

*Szimi szemszöge*

A bejáratnál vártuk Juccyt, aki egy mellette álló "idegennel" érkezett közénk. Szorosan megölelgetett majd bemutatott minket Zaynnek.

Én már a kezdetektől szimpatizáltam Zaynnel. Mindig is Ő volt a pasi ideálom és most még találkozhatom is vele!

Már az elején is jól elvoltunk, úgy érzem Ő is kedvel engem.
Szinte az egész este alatt vele beszélgettem és sok minden újat megtudtam róla. Egy igazán kedves, megértő, vicces, közvetlen és "egoista" pasi.

Hamar eltelt velük az idő, és már a szállodában kaptam észhez, mikor búcsúzkodni kellett. Az egész este olyan volt, mintha csak álmodtam volna. Már épp én lettem volna a soros, mikor Juccy telefonja megszólalt. Olyan fejjel nézte a telefont, mintha szellemet látott volna. Kifehéredett és a szeme is óriási lett…Kíváncsi vagyok, ki hívhatta!

2012. december 17., hétfő

32. fejezet - Az este hátralévő része…


Mi Nikiékkel csak követtünk a srácokat. Beszálltunk utánuk a liftbe és meg sem álltunk a 15. emeletig. Itt kiszálltunk és egy folyosóra értünk.  Mivel mi szálltunk be utoljára a liftbe most nekünk kellett először kiszállni. Nikinek és Sziminek sikerült is épségben kiérniük, bár rólam ez nem mondható el.

Ahogy léptem ki a lábam valahogy megakadt a lift és az emelet közti kis eltérésben és estem egy szép nagyot. A földön fekve elkezdtem magamon nevetni, mert ilyenkor ez a célszerű. Mindenki nevetett rajtam, mivel látták, hogy semmi bajom nem esett, vagy ki tudja, lehet amúgy is nevettek volna.

Nagy nehezen felálltam és ekkor kérdezték meg a könnyüket letörölve, hogy jól vagyok-e.

-Jól vagy te szerencsétlen? – kérdezte Niki, természetesen magyarul. Még mindig rázta a röhögés, de már magában tudta tartani.

-Igen, és köszi, az együttérzést. – nevettem még én is.

Hát igen, hozom a formám. Bár az esés Nikitől megszokott, de azért engem sem kell félteni ilyen téren.

Louis, miután kinevette magát elindult a szobája felé és még visszaordított valamit, amit nem értettem. Harry mellém jött.

-Jól vagy? – kérdezte meg halkan, szinte suttogva. Engem kirázott a hideg a hangjától. Felnéztem az arcára és a szemem megtalálta az Ő szemeit. Nem tudtam megszólalni, így csak bólogattam. Gondolom leesett neki, hogy kibaszottul zavarban voltam és ezen el is mosolyodott. Még pár másodpercig gyönyörködhettem a szemeiben, de utána megfogta a karom és finoman maga után húzott. – Gyere velem! – én még visszanéztem a barátnőimre és megrántottam a vállam jelezve, hogy nem tudom, mire készül.
Csak követtem és nagyon izgultam. Tényleg fogalmam sem volt, mi történhet még ezen az éjszakán, de azt már elmondhatom, hogy ez eddigi életem legszebb napja. Tévedtem, mikor Londonban jelentettem ki ugyanezt, de akkor álmodni se mertem volna ezt. A fene se gondolta volna, hogy Harry rám ír, hogy fogadok Louissal, hogy a többiekkel is beszélhetek, hogy egyszer egy One Direction koncertre úgy jutok be, hogy maga Harry Styles engedtet be a színfalak mögé és hogy utána még találkozót is kér tőle, és hogy ezeket a gyönyörű pillanatokat megoszthatom azokkal, akik számomra a legfontosabbak, a barátnőimmel.

Megállt egy ajtó előtt majd kinyitotta azt és behúzott magával. Miután én is beértem becsukta az ajtót. Én csak álltam ott az ajtó mellett és vártam, hogy most mi jön. Alig bírtam megállni a lábamon. Mindenem remegett, a szívem ezerrel vert, a tenyerem izzadt és a fejem olyan vörös volt, mint még soha.

Próbáltam nem feltűnően végignézni a szobán, de ez annyira csodálatos volt. Én nem is tudtam, hogy Budapesten ilyen szálloda is létezik. Minden olyan bronzos barnás színben pompázott.

-Na, gyere beljebb! – "zavart" meg.

-Oké. – mondtam félénken és követtem. Leültünk a hatalmas barna kanapéra, ami az előszobában helyezkedett el. Komolyan, ez a szálloda olyan, mint egy palota.




-Gondolom kíváncsi vagy, miért jöttünk ide. – mondta és közben kényelmesen elterült a kanapén.

-Igen, nagyon. – mondtam egy apró mosolyt eresztve felé.

-Igazából csak beszélgetni akartam veled. – vakarta meg a tarkóját és nézett rám bocsánatkérően. Nem értettem, de oké.

-És miről? – kérdeztem kedvesen és én is kényelmesebb pozícióba helyeztem magam.

-Hát rólad. Gondolom, te azért tudsz pár dolgot rólam, én viszont nem sok mindent, csak annyit, amennyit Twitteren elmondtál. – mondta és végig mosolygott.

-Oké, akkor kérdezz és én válaszolok, de ez visszafelé is megy! – mondtam és próbáltam kacsintani, hogy vigyázzon, mert én is kérdezek, de nem nagyon jött össze.

-Rendben. – nevetett. – Kezdheted te. – mondta és olyan "vigyázz figyellek" nézéssel nézett rám.

-Oké. – vágtam gondolkodó fejet, de így sem tudtam jobban koncentrálni. Beugrott egy kérdés, ami foglalkoztatott engem, igaz nem pont róla szól, de benne van. – Mi az, ami bejön rajtam? Mármint, annyi lányt megkaphatnál…de…Te mégis engem "akarsz". – rajzoltam a levegőbe macskakörmöt.

-Ez egy jó kérdés. – mondta és közben láttam, hogy gondolkozik, mit is mondhatna. Kezdtem félni, hogy nem is gondolta komolyan, hogy csak viccelt, vagy, hogy az egészet csak én képzeltem be.  – Talán, az, hogy nem vagy olyan, mint a többiek, más vagy. Van valami különleges benned, de ezt én sem tudom megmagyarázni. – figyeltem miközben ezeket a szavakat kimondta és láttam, hogy a szeme csillog, a szája sarkában egy mosoly rejtőzik, amit nem enged megmutatkozni és mikor befejezte felemelte a fejét és rám nézett, tudtam, hogy nekem ennél több soha életemben nem kell. Csak ez a szempár és a gazdája. Nekem ennyire van szükségem ahhoz, hogy boldogan élhessek, semmi többre. Várta a reakciómat, de levegőt is alig bírtam venni. A szemembe pár könnycsepp szökött, de nem engedtem őket lefolyni arcomon, gyorsan letöröltem, hátha még nem vette észre. Nem tudom honnan jött, de hirtelen felpattantam és megöleltem. Meglepődtem saját magamon. Én nem ilyen vagyok, de olyan jó érzés volt a karjai között lenni.

Amilyen gyorsan megöleltem, olyan gyorsan vissza is ültem. És elkövettem szerintem a legnagyobb hibát. Bocsánatot kértem.

-Sajnálom, nem tudom mi ütött belém. – mondtam és közben a kezeimmel idétlenül hadonásztam.

-Nincs miért sajnálkoznod. – nézett rám értetlenül. Olyan hülyének éreztem magam, legszívesebben elástam volna magam, de jó mélyre. Látta, hogy erre inkább nem válaszolnék és el is terelte a témát. – Szóval, én jövök? –kérdezte, mintha nem tudta volna a választ. Csak bólintottam egyet. – Melyik a kedvenc számod tőlünk? – kérdezte és meglepett. Nem erre számítottam, de erre legalább hamar és egyszerű választ tudok adni.

-Több kedvencem is van. Egyet nem tudok kiemelni, de közéjük tartozik a They don’t know about us, Irresistible, She’s not afraid, Nobody compares, I wish, Moments és még sorolhatnám. A lassabb számokat részesítem előnyben. – mondtam határozottan, mert még saját magamat is meg kellett győznöm erről, hiszen nekik is van gyors számuk, mondjuk azoknak tartalma is van.

-Értem. Te jössz! – mondta mosolyogva. Komolyan most úgy viselkedik, mint egy kisgyerek. Annyira aranyos.

Nem tudom mennyi ideig "játszhattunk" ilyet, de egyszer csak kopogtattak az ajtón. Amíg Harry elment kinyitni és az órámra pillantottam, ami hajnali 3-at mutatott. Jesszusom, hogy elment az idő! – csaptam a homlokomra. Lassan mennünk kell, hiszen a fél hetes vonattal megyünk vissza.

Bejöttek a többiek, és ahogy láttam mindenki jól kijött mindenkivel. Niki és Szimi közre vettek, vagyis leültek mellém. Vigyorogtak, mint a vadalma. Ez a nap szerintem nem csak az én életem legszebb napja, hanem az övék is.

Teljesen fél ötig beszélgettünk és jókat nevettünk. De muszáj volt elköszönnünk, hiszen mennünk kellett. Először Niki kezdte a búcsúzkodást és mindenkit jó szorosan megölelgetett. A következő én voltam. Először Zaynhez léptem oda.

-Hát, tudom nem indult jól a kapcsolatunk, de remélem te is megkedveltél, legalább csak feleannyira, mint én téged. – mondtam mosolyogva.

-Meg hát! Na, gyere! – és megölelt. Azért jól esett, hogy sikerült megbékélnie velem. Miután elengedtük egymást Louishoz léptem.

-Azért remélem, a videóval nem fogok találkozni az interneten. – mondtam és próbáltam fenyegetően nézni, de elröhögtem magam.

-Ki tudja?! – nevetett vissza és ő is jó szorosan megszorongatott. A következő Liam volt. Neki nem igazán tudtam, mit mondani. Talán ő volt az, akivel a legkevesebbet beszéltem.

-Hát…vigyázz rájuk! – mondtam és magamhoz húztam.

-Meglesz! – kacsintott rám. – De te meg magadra vigyázz! – mondta és most ő húzott magához. Amikor elengedtük egymást odaléptem a következőhöz, aki Niall volt.

-Remélem ízlett a keksz! – mosolyogtam rá kedvesen.

-Életmentő volt. – adta a tömör választ és magához rántott. Az ő ölelése megnyugtató volt. Alig akartam elengedni, de el kellett és tovább kellett haladnom Harryhez. Ránéztem és Ő is rám. 
Egyszerre szólaltunk meg, de hagytam, hogy Ő mondja tovább.

-Szeretnék kérdezni valamit. – mondta és megint megfogta a kezem. Én körbenéztem és mindenki minket figyelt. Nagyon zavarban voltam. Miután láttam a minket figyelő szempárokat visszanéztem Harry szemébe. Lábam megint megremegett. – Ugye egy hét múlva jöttök Londonba? – kérdezte reménykedő hangon. Csak bólintottam egyet. – Akkor valamelyik napon, lenne kedved eljönni velem valahová? – kérdezte és én pedig majd kicsattantam az örömtől. Komolyan Ő elhívott engem valahová? Kettesben?

-Ez egy randi? – kérdeztem meg alig hallhatóan.

-Hát…igen. – jött kicsit zavarba. Ez nekem még új. Nem tudom, Ő mit érezhet irántam, de szerintem kicsit érdekes, hogy Ő is zavarba jött tőlem. – De csak ha benne vagy…

-Benne hát! – mondtam és szorosan magamhoz öleltem. Minimum 3 percig öleltük egymást, de megzavart minket a telefonom csengése.

 Gyorsan előkotortam ránéztem a kijelzőjére és a vér is megfagyott bennem.

2012. december 15., szombat

31. fejezet - Ez nem velem történik meg...


*Juccy szemszöge*

A lában remeg már magától attól a ténytől is, hogy éppen Harry áll velem szemben. Arról ne is beszéljünk, hogy fogja a kezem és mondani szeretne nekem valamit. Nem tudom mások hogy bírnák ezt a dolgot, de én már alig álltam a lábamon és mikor újra megszólalt szinte összerezzentem, de nem azért mert ijesztő lett volna vagy ilyesmi, hanem mert egyszerűen annyira izgatott voltam és féltem, hogy mi ez a dolog. Lehet tényleg azt akarja, hogy tűnjek el az életükből, vagy most akar lehordani mindennek azért mert hazudtam neki. Csak találgatni tudtam, de ezzel annyit értem el, hogy még jobban féltem. Legszívesebben elfutottam volna, hogy ne halljam azokat a nem szalonképes szavakat, amiket hozzám fog vágni, de nem tettem. Nem futottam el, mert ki akartam használni minden egyes pillanatot, amit vele tölthettem.

-Khmm – köszörülte meg a torkát – Szóval…arról lenne szó, hogy én nagyon megkedveltelek és szeretnék még veled találkozni. Tudom neked ott az iskola és… - mondta volna tovább, de nekem is mondanom kellett valamit, tudom ez bunkóság és nem szokásom mások szavába vágni, de itt muszáj volt.

-Hogy mi?! Sajnálom, nem akarok közbevágni, de mit is mondtál? – kérdeztem szinte alig hallhatóan és eléggé hitetlen fejet vághattam, mert elmosolyodott rajta.

-Azt mondtam, hogy nagyon megkedveltelek. – ismételte meg magát most már mosolyogva és végig engem nézve.

Én csak elengedtem a kezét és hátrébb lépve egyet megfordultam és hangosan kifújtam a levegőt, majd a hajamat megigazítva a homlokomhoz emeltem a kezem. Szédültem és szinte lángolt a fejem. Igen, más az én helyemben ugrált volna az örömtől és a nyakába borul, legszívesebben én is ezt tettem volna, de ez olyan sokként ért, hogy az valami hihetetlen.

Nekidőltem a falnak majd végigcsúszva mellette leültem a földre. Nem mertem Harryre nézni. Sejtettem, hogy most mit hihet és féltem a reakciójától. A fejemet a két kezem közé fogtam és gondolkoztam. Nem tudom min, a fejem majd szétrobbant annyi gondolat kavargott benne.

Arra lettem figyelmes egy kis idő után, hogy valaki leült mellém. Tudtam ki Ő, ki is lehetne más.

-Jól vagy? Én nem akartalak megbántani és nem is tudom mivel tehettem volna. – suttogott halkan. Komolyan azt hiszi megbántott?!

-Tökéletesen vagyok. Ennél jobban nem is lehetnék. És nem bántottál meg csak… - hagytam félbe a mondatomat. Nem tudom, elmondjam-e neki, hogy nekem ez volt minden álmom, ami most egy kicsit valóságnak tűnik és csak félek, hogy mekkorát koppanhatok vagy hazudjak megint? Nem neki soha többé nem fogok hazudni! De mi van ha elijesztem?! Gondolkozz Juccy, gondolkozz!! – parancsoltam magamra, de nem értem el vele sokat.

-Csak? – kérdezett és felém fordult.

-Kérlek ne nézz hülyének! – kértem és én is felé fordultam. Mintha egy kicsi aggodalmat véltem volna felfedezni az arcán. Ez a szituáció annyira lehetetlennek tűnik és mégis valós. Mintha csak álmodnék.

-Már miért néznélek? – ráncolta össze homlokát.

-Hát azért, mert… - mély levegőt vettem – Te nem tudod elképzelni, hogy én hányszor álmodtam már erről. És ez annyira hihetetlen. – a végét szinte már csak suttogtam. Zavarban voltam, de ki ne lenne?!
 Ő pedig előrántotta azt az eszméletlen féloldalas mosolyát, amivel bárkit le tud venni a lábáról. El sem tudom hinni, képes voltam egy értelmes mondatot kinyögni a jelenlétében, anélkül, hogy beledadogtam volna.

-Ez akkor most azt jelenti, hogy találkoznál még velem? – kérdezte meg a világ talán leghülyébb kérdését.

-Igen, nagyon boldogan. – mosolyogtam rá. – És lenne még itt valami.

-Mi az?

-Egész nyáron Londonban leszek barátnőimmel. – húztam hatalmas mosolyra számat.

-Tényleg? – ugrott fel az ülésből és felhúzott engem is.

-Igen. – bólogattam.

-Hát ez nagyszerű! – kapott az ölébe és megpörgetett. Én csak nevettem és sikítottan miközben a kezem a nyaka köré fontam, nehogy leessek.

Nem tudom mennyi ideig pörgetett, de csak akkor hagyta abba, mikor meglátta, hogy négy igencsak kíváncsi arc méregetett minket. Igen még Zaynen is tisztán látható volt a kíváncsiság.

Harry lassan letett, mert látta, hogy szédülök és nem tudnék megállni a lábamon. Mikor már stabilan sikerült állnom, megrohamoztak minket a kérdéseikkel.

-Na, mi van? Egymásra talált újabb két szív? – nevetett Liam.

-Talán lemaradtunk valamiről? – húzogatta a szemöldökét Louis.

-Két találkozás után milyen jól egymásra hangolódtatok. – folytatta Niall.

-Na, megszólalnátok már és elmondaná valaki, mi volt ez az előbb? – szólalt meg Zayn is.

Harry még mindig fogta a derekam hátulról, és mikor befejezték a mondandójukat a srácok, megszólalt Ő is.

-Hát, csak annyi, hogy kint tölti a barátnőivel az egész nyarat Londonban. – vigyorgott a többiekre.

-Akkor téged is alig fogunk látnia nyáron. – veregette vállba Niall Harryt.

-Miért?

-Nem hiszem, hogy velünk lennél, ha helyette lehetsz a barátnőddel is. – kacsintott Louis is, és ezzel beszállva a beszélgetésbe.

-Még nem a barátnőm. – itt nagyobbat dobbant a szívem. Azt mondta még!?

-Még…de vajon meddig? – nevetett Zayn. Nem értem. Az előbb még a torkomnak ugrott most meg mintha kicserélték volna.

-Ja és a fogadással mi van? Mikor is jelented ki, amit ki kell jelentened?  - nézett rám Louis, és egy önelégült mosolyt festett az arcára.

-Hát, ezt a barátnőimmel kéne, mivel ők is benne voltak. Ide hívhatom őket? – kérdeztem félve a választól.

-Hát, hogy a fenébe ne! Kíváncsiak vagyunk rájuk is. – mosolygott Liam.

Előkaptam a telefonomat és tárcsáztam Nikit. Mivel este már nincs vonat hazafelé, az éjszakát az Aréna Plázában töltik, hogy ne kint legyenek. Remélem, gyorsan felveszi.
Hármat csöngött majd egy ismerős hang szólt bele.

-Szia! Te még nem alszol? Állat volt a koncert, ha hazaérünk, mindent elmondok!

-Szia! – nevettem bele – Figyelj, gyertek vissza a koncert helyszínére!

-De hát miért?

-Mert itt vagyok te nyomi! – sikítottam a telefonba. Erre persze mind furán néztek rám, de annyira nem érdekelt, inkább arrébb sétáltam.

-Hogy mi?! Te komolyan ott vagy? Hogy a francba? – érdeklődött kedvesen. A háttérben hallottam Szimi hangját is.

-Majd itt mindent elmondok, csak gyertek vissza! És siessetek!! – parancsoltam rájuk és már le is tettem a telefont.

Fogtam magam és visszasétáltam a bandához.

-Na? – nézett rám Harry. Istenem, azok a szemek!

-Jönnek. – mosolyodtam el.

-Na hát akkor ez szuper, de én éhen halok. Nem mennénk el addig kajálni? – na megszólalt Niall. Mindenki felnevetett.

-Valaki más is éhes rajtad kívül? – kérdezte Louis és körbenézett, de senki sem szólt. – Akkor bírd ki haver! – veregette vállba. Majd mindegyikük elindult az öltözőbe, Niall még állt egy darabig és még én sem indultam el. Eszembe jutott, hogy én mintha raktam volna be Tuc kekszet és nekem most úgysem kell, nem tudnék egy falatot sem lenyelni.

-Psszzt! – "mondtam" halkan, hogy csak ő figyeljen rám. – Nekem van valamim, aminek szerintem örülnél. – mosolyogtam rá és átadtam a kekszet.

-Te egy angyal vagy! – kivette a kezemből és megölelt. Milyen jó illata volt! Olyan igazi pasi parfüm. Imádom!

-Azért ne túlozzunk. – nevettem én is.

Visszaérve az öltözőbe sokat beszélgettünk. Most már engem is bevontak a beszélgetésbe és kifaggattak rendesen. Igaz, néha nehézkesen ment az angol és volt, amit helytelenül mondtam és vagy kiröhögtek vagy csak rám hagyták. De úgy egybevéve annyira imádom őket. Közvetlenek és kedvesek. Én, aki állandóan zavarban van egyetlen egy fiú jelenlététől is, sikerült feloldódnom és már szinte olyan volt, mintha évek óta ismerném őket. Úgy éreztem, mintha szeretnének, de ami a legfontosabb elfogadtak olyannak, amilyen vagyok!! És ez nagyon jól esett. Engem kiskoromban sokat cikiztek és kötekedtek velem. És ez bennem maradt. De ők valahogy elfelejtették velem, mintha csak Nikivel vagy Szimivel beszéltem volna és nem a One Direction-val.

Egyszer csak megszólalt a telefonom ismerős csengőhangja. Ekkor kaptam észbe, hogy a "They don’t know about us" a csengőhangom. Na itt nagyon elvörösödtem, mert hát csak felismerik a saját számukat. Mindenki felém nézett és mikor eljutott a tudatukig, hogy mi is a csengőhangom elkezdték énekelni. Én, amilyen gyorsan csak lehetett felvettem.

-Igen? – szóltam bele.

-Minden rendben? Amúgy itt vagyunk az épület előtt. – mondta Niki. Ennyire lehetett hallani a hangomon, hogy ég a pofám?!

-Persze, minden rendben. Oké, azonnal megyünk! – mondtam és le is tettem.

A többiek még mindig énekeltek. Annyira jó volt hallgatni, de muszáj voltam közbevágni.

-Valaki kijönne velem? – néztem körbe rajtuk.

-Miért? Tán félsz a sötétben? – kérdezte Niall már majdnem röhögve. Szerencsére nem kellett válaszolnom, mert valaki már fel is állt, hogy kikísér. Nagyon meglepődtem.

-Zayn? – kérdeztem óriási szemekkel ránézve.

-Meg kell beszélnünk valamit, vagy nem? – kérdezte, de a válaszra nem volt kíváncsi, mert már húzott is maga után.

Először csak mentünk egymás mellett nem beszélve. Majd megtörte a csendet.

-Figyelj, én nem akartam úgy neked esni. – mondta, bár én nem nagyon hallottam megbánást a hangjában.

-Nem, én sajnálom, ha ilyennek ismertél meg. Én egyáltalán nem vagyok pénzéhes szajha. – nyögtem ki.

-A szajhát nem is mondtam. – mosolygott. – És muszáj leszek megszokni téged, hiszen Harry nem viselkedik így egy egyszerű rajongó társaságában. – vakarta meg a tarkóját és hallottam a hangjában, hogy csak viccel és ezt be is bizonyította azzal, hogy átkarolt és megfogta a vállam. Én csak elmosolyodtam.

-Köszönöm. – mondtam halkan. Ő csak megszorította a vállam jelezve, hogy értette.

Többet nem beszéltünk, de nem volt az a kínos csend. Élveztem a társaságukat. Mindegyikük annyira rendes.

Kiértünk a bejárathoz és ott voltak az én drága barátnőim. Vigyorogva rohantam hozzájuk hátrahagyva Zayn-t. Odaértem és mindkettejüket egyszerre megöleltem. Majd elkezdtek faggatni. Én csak annyit mondtam, hogy ne most, mert várnak ránk, majd ha hazaértünk. Megértették, de Niki azért még vetett felém egy gyilkos pillantást.

Bemutattam Zayn-nek őket, és gondolom mondanom sem kell, hogy Zayn-t nem kellett bemutatnom.

Én Nikivel mentem Zaynék mögött. Szimivel nagyon jól elbeszélgettek, pedig alig 3 perce ismerik egymást. Ezt meg is jegyeztük Nikivel.

Visszaérve az öltözőbe, bemutattam őket és megszólalt "valaki".

-Elő a kamerákat, Juccy te pedig mivel is tartozol? – kérdezte parancsolva Louis. Na, ettől féltem.

-Mi az, hogy elő a kamerákat? Felvételről nem volt szó. – tiltakoztam, de mindhiába.

-És? Akkor vedd úgy, mintha nem vennénk fel! – kacsintott majd beállt úgy, mintha ő lenne a király. Én pedig rászánva magam, meghajoltam előtte.

-You’re the funniest on the Earth. I lost. I’m a big loser. – mondtam és még háromszor meghajoltam előtte. Mindenki röhögött. Még én is. Ez tényleg vicces lehetett. El is kértem a videókat és megnéztem. Hát a fejemet inkább ki kéne cenzúrázni. Rettenetes. De mindegy.

Sokáig beszélgettünk, majd megérkezett Paul. Elhívta a fiúkat megbeszélni valamit, mi addig itt maradtunk az öltözőbe. 

Belekezdtem a "történetembe", hogy, hogy is kerültem ide, de nem jutottam el még a feléig sem, mert visszajöttek hatalmas mosollyal az arcukon. Meg sem kellett kérdeznünk, hogy mi az, mert egyből húztak maguk után. Engem Harry rántott magával. Kérdeztem hová megyünk, de nem mondott Ő sem és a többiek sem semmit. 

Beültettek egy kisbuszba minket majd ők is beültek. És csak itt árulták el hová is megyünk.

-Na elmondaná valaki, hová tartunk? – kérdeztem.

-A hotelunkba. – válaszolt Harry. Hogy hova?!

-Micsoda? – tátottam a szám.

-Nem csoda, csak szálloda. – szellemeskedett Louis.

Mi a csajokkal, csak összenéztünk és tudtuk, mire gondol a másik, most éppen arra, hogy ez nem lehet igaz. 
Útközben is elszórakoztattak minket. Olyan volt, mintha 5 perc alatt odaértünk volna, pedig körülbelül egy óra volt az út. Mellettük nagyon gyorsan telik az idő. 
Nagyon féltem hogy minden tele lesz újságírókkal meg lesifotósokkal. Én még nem akartam a címlapon szerepelni, mint egy utolsó cafka.
Kiszálltunk a kocsiból - megjegyzem, túl nagy volt a csend - remegő lábbakkal és meglepetésemre sehol egy fotós vagy paparazzi vagy valami. Elég értetlen fejjel nézhettem, mivel meg is magyarázták. Egy másik szállodát ejtettek ki a szájukon "véletlenül" és mindenki oda gyűlt. Betessékeltek minket a szállodába majd felmentünk a lakosztályukra...

2012. december 12., szerda

30. fejezet - Csak nézőpont kérdése


Sziasztok! Késve, de meghoztam a részt! Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! Juccy♥



*Harry szemszöge*


Ma reggel indult a gépünk Magyarországra, az utolsó turnéállomásunkra. Két hónapja még elveztük a turné minden egyes pillanatát holnap viszont vége lesz.

-Hé, haver, mit csinálsz? – ült le mellém a gépen Louis.

-Twitter. – feleltem egyszerűen.

-Már megint vele beszélsz? – kérdezte és közben a vállamra tette a kezét.

-Igen. – adtam a válaszomat egy fintor kíséretében.

-Nem viszed egy kicsit túlzásba? Mármint, csak barátok vagytok, de szinte éjjel nappal beszéltek. – vágott értetlen és perverz képet egyszerre.

-Nem. Szeretek vele beszélni. Remek barát, bármit megbeszélhetek vele. És mindig izgatott leszek, ha vele beszélek. – mondtam és felnéztem a telefonomból vigyorogva.

-Szóval lecserélsz? – tetetett haragot drága barátom. Kezét mellkasa előtt összefonta, az orrát a magasba emelte.

-Téged? Lecserélni? Lehetetlen. – nyugtattam meg Louist egy hajborzolással.

-Nem hiszek neked! – durcázott még mindig.

-Mit kell tennem, hogy el hidd? – kérdeztem és közben a szemöldököm húzgáltam.

-Add ide a telefonod, és amíg le nem szállunk, nem beszélhetsz vele! – mondta és már nyújtotta is a kezét a telefonomért. Elég érdekes fejet vághattam, mert rá is kérdezett, hogy miért nézek így.

-Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? – kérdeztem tőle. Annyira meglepett ez a kérése.

-Nyugi, nem. De látnod kellett volna magad! – kezdett el röhögni.

-Hogy te mekkora…- de nem tudtam befejezni, inkább én is nevettem magamon. Olyan 3 perc után újra meg tudtunk szólalni. Már ő sem röhögött és én is abbahagytam.

-Te komolyan ennyire kedveled? – kérdezte most már nagyon komolyan. Tényleg, akkor én most mi is érzek? Szeretek vele beszélni, feldob, ha látom, hogy jött egy levelem tőle, és mikor "szkájpoltam" vele végig bennem volt egy furcsa érzés, mint mikor legelőször a szemébe néztem. Kedvelem ez már biztos. A kérdés az, hogy csak barátilag vagy jobban is.

-Nem tudom. - vakartam meg a tarkóm és válaszoltam Louis kérdésére.

-Hogy a francba nem lehet ezt tudni?! – kiáltott rám, mintsem kérdezte volna.

-Nem tudom. – hajtottam le a fejem és tértem vissza a Twitter világába. Igaz, hogy a majdnem két hónap alatt rengeteget beszéltem vele és már kijelenthetem, hogy barátok vagyunk, és az is igaz hogy rettentő nehezen bíztam meg benne, de sikerült. Nem pletykál, meghallgat, ha kell, és ha tud, még segít is. Telefonszám csere is volt már, de még nem hívtam fel és ő sem hívott rajta.

De visszatérve, vajon eljön a koncertre? Muszáj neki! Ha tudom, hogy nem jön el és nem láthatom, akkor nagyon nem lesz olyan a koncert, vagyis az olyan lesz, de a kedvem nem. Meg is kérdezem. – gondolkoztam magamban.

"Hello! :) Don't you see you at the concert? I hope you come, because if not, I'll be very disappointed! ;D  And we'll talk after the show. The guards, who will be inside there, tell them you want to talk to Paul. He will let in you to us! Kiss!:D♥"

Nemsokára jött is a válasz, ami határozottan jobb kedvre derített és már nem féltem, hogy nem lesz ott. Ugyanis eljön! Azt mondta eljön!

-Tényleg ott lesz! – mondtam ki halkan, de én észre se vettem volna.

-Mondtál valamit? – kérdezte meg Louis még mindig mellettem ülve.

-Nem. Miért? – próbáltam lerázni ennyivel, de nem ment.

-Azt mondtad tényleg ott lesz. Ki és hol? – kérdezte meg, pedig szerintem tudta kire gondoltam.

-Hát...öhhöm…tudod… - mondta volna tovább is, de ez a "barom" kikapta a telefonomat a kezemből és hangosan felolvasta az üzeneteimet.

Hiába kiabáltam, hogy adja vissza, nem tette. Próbáltam elvenni tőle, de fürgébb és mindig úgy fordult, hogy ne érjem el. Majdnem az elejétől felolvasta az egészet. Én már csak leültem egy ülésre és a fejemet fogva hallgattam végig. Nem mertem a többiek arcát nézni. Gondolom mindent elárultak, de féltem a reakciójuktól.

Mikor Louis végzett visszaadta a telefont és mindenki még az üzenetek hatása alatt nézett rám. Én körbe néztem mindenkin. Louis annyit tátogott, vagyis súgott, hogy nem csak barát. Liam arca megdöbbent volt, de nem rossz értelemben. Niall arcára szépen lassan egy óriási mosoly húzódott Zayn-én viszont valami egészen mást tapasztaltam. Egyszerre volt flegma, utálkozó és döbbent. Még mindig azon az állásponton lenne, hogy csak a hírnév és a pénz érdekli? Pedig nem. Ő nem ilyen. Nem lehet ilyen! 
Gondolatmenetemből Liam rázott ki.

-Ez akkor most azt jelenti, hogy itt lesz valami? – kérdezte már ő is mosolyogva. Na pont ettől féltem. A faggatásuktól. Most addig nem hagynak békén, míg meg nem válaszolom az összes kérdésüket.

-Nem tudom. Tényleg nem tudom. – itt hagytam egy kis szünetet, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat, majd folytattam – Kezdem magam hülyének érezni. Még csak egyszer láttam, de midig várom az üzeneteit és, ha vele beszélek állandóan mosolygok. Jó lehet, ez buzisan hangzik, de így van. Komolyan már én sem tudom, mit érzek. – temettem fejem a tenyereimbe. Majd gyorsan megigazítottam a hajam és vártam a reakciókat.

-Hát. Nem nagy cucc a csaj. Találsz sokkal jobbat. – adta válaszát leghamarabb Zayn. Nem igazán erre számítottam, de nem akartam összetűzést így nem szóltam semmit.

-Én kedvelem. Aranyos és vicces is. Összeillenétek. – veregetett vállba Niall, amit én egy mosollyal díjaztam.

-Egyetértek. – csatlakozott Liam is.

Én csak mosolyogtam ezzel jelezve, hogy köszönöm a véleményeket és jól esik, hogy nem ellenzik. Bár még magam sem tudom, mit szeretnék. Igen, kedvelem Juccyt, de nem tudom, hogy bármi más is kialakulhatna-e. 

Leszállt a gép. Kaptunk a hotelben 1 óra pihenőt, amit azzal töltöttünk, amivel szerettük volna. Én többnyire Twittereztem és tévéztem. Hamar el is ment az 1 óra és mehettünk le próbára. Elvittek minket, majd körbevezettek és neki is állhattunk. A próba közepe felé Josh is megérkezett, ő ugyanis nem tudott velünk jönni, így később utánunk jött.

A próbát – mint mindig – elhülyéskedtük, de persze minden lényeges dolgot megjegyeztünk. Beesteledett mire végeztünk, így végre visszamehettünk a hotelba.

Még ettünk, beszélgettünk egy kicsit, aztán mindenki ment aludni. Kapott mindenki külön szobát, így a „párválasztással” sem voltak most gondok. Engem hamar elnyomott az álom, hiszen hulla fáradt voltam.



Reggel amint felkeltem, elmentem a fürdőbe és letusoltam, azután rendbe szedtem magam, ami annyiból állt, hogy beállítottam a hajam.

Lementem a többiekhez az ebédlőbe vagy tudja fene mi ez. Reggeliztünk, majd Paul szólt – a még el nem készült társaimnak – hogy fél óra és újra megyünk próbálni. Én egy óriási vigyorral helyet foglaltam egy fotelban, a halban.

-Ne örülj Hazza! A fagyi visszanyal majd! – "fenyegetett" meg Louis. Én ezen is csak jót röhögtem.

Az unalom elűzéseképpen felnéztem Twitterre és kiírtam, hogy:  

"Morning to Hungary!;Dxx"

Rengeteg választ kaptam, néhányra válaszoltam is és bekövettem pár rajongót. Miközben olvasgattam a válaszokat, szemet szúrt, hogy van egy bejövőm. Fénysebességgel kattintottam rá, és mikor megláttam kitől jött a szívem gyorsabban dobbant. Magam is meglepődtem a reakciómon, hisz’ ez nem normális!! A szám felfelé görbült és egy óriási mosoly lett belőle, de ez gyorsan el is múlt és helyette nagy űrt éreztem belül. Hát nem erre számítottam!

"Sajnálom, hogy hazudnom kellett, de egyszerűen nem mondhattam, hogy nem tudok elmenni a koncertre. Nem engednek el. Tényleg nagyon sajnálom és innen itthonról szurkolok nektek! Bár ti mindig jók vagytok!:) És tényleg sajnálom, kérlek ne haragudj!:)♥"

Mi az hogy ne haragudjak? Ezt ugye most nem gondolta komolyan? Vagy 2 percig megfagyva ültem és aztán válaszoltam neki. Nem volt sok mondanivalóm. Egyetlen egy mondat mindent elmond!

"Thanks for the honesty!"
"Köszönöm az őszinteséget!"

Reméltem, hogy kivehető belőle az irónia. Miért nem mondta meg az elején? Hát ez kibaszott jó!

Nem tudom meddig ülhettem a válaszra várva, de nem jött és már a többiek is leértek. Paul utasítására kimentünk az autóhoz és újra a koncert színhelyére fuvaroztak minket. Út közben mindenki baromi jól szórakozott csak én nem tudtam nevetni semmin. Ezt mindenki észrevette, de csak Louis kérdezett rá. Gondolom azért, mert ő ült mellettem.

-Hé, haver! Történt valami? – tért egyből a lényegre.

-Ja. Történt. – adtam a válaszomat az ablakon kifelé bámulva, rá sem nézve.

-És elmondod vagy harapófogóval kell kiszednem belőled? – bökött oldalba.

-Nem jön el. – válaszoltam röviden és tömören. Ez mindent elmondott. Tudta kire gondolok és tudta, hogy miért esik ennyire rosszul.

-De miért? Eddig úgy volt itt lesz.

-Igen, úgy volt. – emeltem ki a volt szócskát. – De hazudott. Az előbb írt. – mondtam még mindig az ablakot bámulva.

-Mit írt? – kedvesen kérdezte. Mindig is szerettem Louist. Megértő és bármikor számíthatok rá. Amennyire vicces, annyira tud komoly is lenni.

-Ezt. – adtam a telefonomat, belépve az üzeneteinkhez.
Louis végigolvasta és nem tudott mit mondani. Csak visszaadta a telefont és megveregette a hátam. A többiek kérdően néztek, Louis pedig rám, hogy elmondom-e vagy ő elmondhatja-e. Bólintottam, hogy ő mondja. Nekem nem menne.

Beszámolt mindenről és csak Zaynnek volt hozzáfűzni valója.

-Én éreztem. Találsz sokkal jobbat, nem éri meg! – mondta minden érzelem nélkül.

Vissza akartam vágni, de Louis leállított. Nem értem, miért utálja ennyire. Nem is ismeri. Mondjuk én se annyira. Nem is értem, miért fújom fel a dolgokat. Ő is csak egy rajongó, aki nem jut el a koncertünkre. Vagy mégsem? Több mint egy rajongó.
Megérkeztünk, elpróbáltuk vagy háromszor. Majd Paul elvitt minket kajálni, hiszen már vagy délután négy volt.

A sorban már álltak páran, de még nem sokan.

Nem tudom, hova mehettünk, nem ismertem a helyet, sőt itt semmit sem ismerek. Olyan idegen ez a hely, más országoknál nem éreztem így. Furcsa. Ettünk valami gyorskaját majd visszavittek minket.
Nem voltunk sokáig, de a sor már elég hosszú lett, mire visszaértünk. Nehezen, de sikerült bejutnunk. És elkezdték az előkészületeket. Minket kézről kézre adtak. Sminkes, stylist, fodrász…

És elérkezett az idő, amikor kinyitották a kapukat. Mi a háttérből figyeltük mennyien özönlenek be. Ez az érzés, mikor tudod, hogy miattad jöttek el ilyen sokan, felbecsülhetetlen. A kedvem már kicsivel jobb lett. Láttam a sok boldog arcot…áhh ez hiányzott nekem.

-Végre mosolyt látok az arcodon. – jött mellém Niall.

-Igen. Erre képesek a rajongók. – böktem a fejemmel a nézőtér felé.

Mikor kigyönyörködtük magunkat beültünk az öltözőbe és beszélgettünk. Mindenről. Tényleg mindenről. Juccy is szóba jött de nem nagyon feszegették a témát, mert látták, hogy kellemetlenül érzem magam.

Egyszer csak Paul jött be az öltözőnkbe.

-Hazz, gyere velem! – szólt kedvesen, de határozottan. Én értetlenül a többiekre néztem, mint ahogy ők is rám. – Mozdulj már! Lassan kezdés. – parancsolt rám, de közben mosolygott.

Én csak felálltam és kimentem utána. Követtem egy darabig szó nélkül, de nem bírtam tovább.

-Hová megyünk? – kérdeztem meg elé állva, ezzel megállítva őt.

-Valaki azt mondja, hogy ő Juccy. De én hallottam az autóban, hogy ő nem jön el. De azt mondta, hogy majd te megmondod, ő-e vagy sem. – hadarta el gyorsan. Én kikerekedett szemekkel néztem rá.

-Hogy mi?! – kérdeztem egy oktávval magasabb hangon.

-Jól halottad. Na gyere, mert már így is késésben vagyunk! – indult el kikerülve engem.

-De ez most komoly? – indultam el én is utána.

-Igen. De nyugi. Gyorsan felismered vagy nem és mehetsz is vissza. – erre már nem tudtam mit mondani. Féltem. Féltem attól, hogy nem ő, de attól is, hogy ő az.

Ha arra gondoltam, hogy talán ő az, átjárt valami furcsa érzés. Nem tudom elmagyarázni, milyen volt, azt meg főleg nem, hogy mitől, de jó érzés volt.

Kiértünk az ajtóba és akkor megláttam Őt. Tényleg Ő volt az! A szíven gyorsabban vert, de lefagytam. Nem tudtam, mit csináljak. Én Harry Styles lefagytam egy lánytól, akit most látok másodszorra. Ez nevetséges.

De képtelen voltam bármit is tenni. Nem tudtam melyik lenne a helyes. Odamenni és üdvözölni, vagy inkább visszamenni. Az utóbbi mellett döntöttem, de előtte muszáj voltam ránézni. Szeme fájdalmasan nézett vissza rám, csillogott, gondolom a majdnem előtörő könnyektől, de boldogságot is sugárzott és egyben volt még sajnálattal teli is. Narancssárga ruhájában gyönyörűen nézett ki. De nem bírtam tovább. Megfordultam és elindultam befelé, de akkor meghallottam a hangját.

-Harry, kérlek, várj! -  hangja elcsukló volt. Szinte könyörgésnek hangzott.

Én nem mondtam semmit. Képtelen lettem volna. Haragudtam rá és csalódtam benne, de ahogy a szemeibe néztem ez az érzés enyhült. Szinte teljesen megszűnt, de nekem is van büszkeségem. Odasúgtam Paulnak, hogy ő az, engedje be, majd sietősen távoztam.
Visszamentem az öltözőbe és onnan egyből mentünk a színpadra. Még annyi időnk sem volt, hogy elmeséljem a fiúknak a hírt.
A koncert tökéletesen sikerült. A végén megköszöntük a nézőknek és a háttérmunkásoknak is az egész turné alatt való kemény munkájukat.

Visszamentünk újra az öltözőbe és mindenki egy ásványvizes üvegért nyúlt. És itt volt az alkalom, hogy elmondjam, itt van.

-Mit akart Paul? – előzött be a kérdésével Zayn.

-Azt, hogy itt van Juccy. – mondtam és a szám sarkában megjelent egy mosoly.

-Ez olyan nagy dolog? – kérdezett még mindig ő.

-Igen. És már kezd elegem lenni a sok beszólásodból. Tartsd meg magadnak, addig míg én nem kérdezem. Legalább vágj hozzá jó pofit! – mondtam nyugodtan.

Nem felelt csak elkezdte nyomkodni a telefonját. A többiek még kérdeztek pár dolgot. Beszélgetésünket kopogtatás zavarta meg.

-Gyere be! – adtuk az egyhangú választ.

Majd Juccy kukucskált be rajta és kérdezte meg, hogy bejöhet-e. Louis válaszolt neki, és mondta hogy jöjjön nyugodtan. Bejött és bezárta maga mögött az ajtót. Majd köszöntött mindenkit.
Gondolom a többiek megérezték a köztünk lévő feszültséget így magunkra hagytak. Mi beszélgettünk. Az elején még haragudtam rá, de amint a szemébe néztem elszállt minden haragom. Úgy érzem kijelenthetem, hogy tetszik. Van benne valami, ami megfogott.
Nem sokáig tudtunk beszélgetni, mert Louis és a többiek megzavartak. Bejöttek, vagyis Zayn berontott a többiek pedig csak követték.

Beszélgettünk, de Juccy nem jutott szóhoz. Mondjuk én sem nagyon csatlakoztam a beszélgetéshez. Én gondolkoztam. Benézett Lou is. Aztán megint visszatértek az izgalmas témákba és kibeszéltek mindent.

Arra kaptam fel a fejem, mikor Juccy Zaynhez fordult.

-Zayn, beszélhetnénk? – kérdezte és teljesen felé fordult.

-Hát, ha nagyon muszáj… - flegmázott Zayn, de nem értem miért.

-Igen, az. – és ettől többet nem mondott. Szinte hallani lehetett, ahogy kattog az agya, hogy mit is mondjon.

-Na, mondod? – kérdezte Zayn rá se nézve.

-Hát oké. – láttam, hogy nem erre számított. Szerintem, ő négy szem közt akart volna beszélni vele. -  Van valami bajod velem, ezt látom és mindenki más is látja. Gondolom ők tudják az okát és engem is nagyon érdekelne. Ártottam én neked valamit is? – kérdezte és láttam mennyire félt. Szinte remegett. Mindenki kíváncsian várta a választ.

-Nem, nem ártottál nekem semmit, de tudom, mire hajtasz te is. Téged is csak a hírnév és a pénz érdekel. – vágta hozzá a szavakat. Na ezt nem néztem volna ki Zaynből. Juccy szinte megsemmisülve nézett maga elé.

-Figyelj, én sajnálom, hogy ezt gondolod rólam. Egyáltalán nem ilyen vagyok.  - fakadt ki teljesen.

Könnyeivel küszködve még mondta, hogy jobb lenne ha eltűnne az életünkből, már ha egyáltalán bele került és hogy sajnálja. Azzal felállt és kirohant.

Majdnem nekiestem Zaynnek. Nem megverni akartam csak kiosztani, de Louis leállított és mondta, hogy menjek utána.
Bejárva az egész épületet, amit alig ismertem, végre megtaláltam. Ott ült a földön és sírt. Próbáltam megvigasztalni, de ő tényleg el akart menni. Eltűnni az életünkből. Ezt nem teheti meg! Nem hagyhatom.

Már épp’ bevallani akartam neki valamit, mikor Louis kiabálása megzavart. Még ő is "titkon" lecseszett, amiért még nem mondtam el neki, hogy bejön. De hát ő zavart meg.

Még megmutattam neki a mosdót.

Amíg ő bent volt beszéltem Louissal.

-Beszéltem a többiekkel. Azt mondták, ha ennyire bejön, ők elfogadják. Rendes lány. – mondta.

-De Zayn? – kérdeztem aggódva.

-Azt mondta, majd uralkodik magán. – nézett rám.

Ajánlom is! – mondtam de eközben kilépett a mosdóból Juccy.

A szemén a festék már nem volt elkenődve, igaz még a sírás nyoma látszódott, de még így is gyönyörű volt.

Túl feltűnően csendben voltunk, de szerencsére Louis lelépett. Most én jövök. Hajrá! – bíztattam magam.

-Szóval az, amit mondani akartam elég bonyolult. Sokáig gondolkoztam, gondolkoztunk a fiúkkal , hogy ez lenne-e a jó lépés, de muszáj elmondanom. – ettől tovább nem jutottam. Nem tudtam, hogy mondjam. Ahj Styles! Szedd már össze magad! Ez nem te vagy! – szidtam magam.